nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Szlovákia bocsánatot kér Malina Hedvigtől?

A szlovák kormány szerdai ülésén dönt arról a határozatról, amelynek alapján a kabinet sajnálatát fejezi ki a Malina Hedvig-ügy miatt – írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap kedden.

MTI | 2012. január 31.
|  

A határozatjavaslatot Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter terjeszti a kormány elé mondta a lapnak Lenka Škorpilová, a tárca sajtóosztályának vezetője. Amint a kormány kiadja az erről szóló hivatalos sajtónyilatkozatot, az ügy hivatalosan befejeződik, sem Malina Hedvig, sem a szlovák hatóságok nem kezdeményezhetnek újabb eljárást.

A panaszos ügyében bizonyos körülmények kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy a panaszosnak az Emberi Jogok Európai Egyezményében rögzített jogai sérülhettek, ezért a Szlovák Köztársaság kormánya sajnálatát fejezi ki – így szól a mondat, amelyet a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság még 2011. november 8-án jóváhagyott.

Annak ellenére, hogy a békés rendezést a szlovák kormány kezdeményezte, és 2011. december 6-án megkapta Strasbourgból az elfogadásról szóló határozatot, itthon [Szlovákiában] nehezen szánják rá magukat a nyilatkozat kiadására” – mutat rá az új Szó.

A bocsánatkérés azonban a jelek szerint semmilyen hatással nem lesz a főügyészségre, amely folytatja a hamis tanúzás ügyében négy éve tartó vizsgálatot. Malina Hedvig ügyvédje annyit tehet, hogy a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság Miniszteri Bizottságához fordul, amiért a legfelsőbb vádhatóság nem tartja tiszteletben az ügy békés rendezéséről szóló határozatot.

Malina Hedvig ügye 2006. augusztus 25-én kezdődött, amikor az akkor 23 éves diáklányt Nyitrán két bőrfejű megverte, állítólag azért, mert mobiltelefonon magyarul beszélt.

A diáklány aki azóta férjhez ment és kétgyermekes anya lett 2007. november 22-én fordult az Európai Emberi Jogi Bírósághoz. Roman Kvasnica, Hedvig ügyvédje szerint ha a kormány kiadja a nyilatkozatot, paradox helyzet áll elő.Teljesen elképzelhetetlen jogi helyzet jön létre, ahol egyrészt Szlovákia azt mondja, hogy Malina Hedvig emberi jogait megsértették, másrészt viszont továbbra is folyik ellene az eljárás – jelentette ki. Szerinte ez a mai szlovákiai valóság idézte az ügyvédet korábban a Bumm.sk hírportál.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
2 doncsecz 2012. február 1. 15:05

Nagy csoda. De lehet, hogy ezt visszavonatja majd Fico, ha megint kormányra kerül. Fico majd akkor folyton azt fogja mondani, sárba alázta magát a szlovák állam.

1 Nước mắm ngon quá! 2012. február 1. 14:26

Sajnos Magyarországon sem áll jobban az igazságszolgáltatás. A sajtószabadság a legfontosabb gátja az ilyen állami visszaélésekkel szemben. De nem abba az irányba haladunk épp, hogy erősödne a sajtószaba [ÖNCENZÚRÁZVA]...

Információ
X