nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Szitkok fesztiválja

Minden évben megrendezik a hagyományos szitokfesztivált két nepáli faluban, ám a tradíciónak része az is, hogy az egymás fejéhez vágott különféle szidalmakon senki sem sértődik meg, inkább jó nagyokat kacagnak rajtuk.

MTI | 2010. március 1.
|  

A Himalája lábainál fekvő két településen, Parszavában és Lakszmipurban tíz napon át szitkozódhatnak a fiatalok kedvük szerint. Ilyenkor nem csak egymást becsmérlik, hanem bizony különböző trágárságokkal halmozzák el az idősebbeket és az éppen arra járó vendégeket is. Általában az utcákon és a parkokban verődnek össze, hogy aztán keresetlen szavakkal gyalázzák egymást – persze pusztán csak a hagyomány kedvéért.

Az olyan sértegetések, mint a „Mi van, te majomképű, a fiaid rondábbak még a békánál is”, vagy „Remélem, hogy a bivalyodat elviszi a hasmenés”, még a szalonképesebb inzultusok közé tartoznak.

A korosabb falusiak azt mondják, hogy a hagyomány már akkor is élt, amikor ők voltak fiatalok. „A legnagyszerűbb az egészben az, hogy senki sem haragszik meg a másikra, és amikor vége a fesztiválnak, mindenki jó érzéssel emlékszik vissza rá” – magyarázta a francia hírügynökség tudósítójának a 78 éves Ram Kumar Misra, aki Parszavában lakik.

A 16 éves Radzsu Raut – miután alaposan leteremtette legjobb barátját, aki egyben osztálytársa is – elmondta, hogy máskor a szájukra nem vennének egy ronda szót. „De ebben a tíz napban annyit szitkozódhatunk, amennyit csak akarunk, még a szüleink előtt is” – jegyezte meg.

Az idén a szitokfesztivál utolsó napja egybeesett a hindu holival, a színek varázslatos ünnepével, ami csak emelte a vasárnapi forgatag hangulatát.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X