nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Színész helyett logopédus

Televíziós sorozatai emberek ezreit tanították a közösségi kommunikáció szabályaira: 75 éve született Montágh Imre logopédus.

MTI | 2010. július 28.
|  

Hetvenöt éve, 1935. július 29-én született Montágh Imre logopédus, pedagógus, a magyar beszédtechnika kiemelkedő tanára.

A nagybirtokos család kényelmes budapesti életéből került előbb származása miatt gyermekként haláltáborba, majd onnan hazatérve a kitelepítés nyomorúságába. Idővel ismét a fővárosban élhetett, de felsőfokú tanintézetbe nem vették fel, ezért titkos vágya, hogy színész legyen, nem valósulhatott meg. A gyógypedagógiai főiskolán 1959-ben szerzett diplomát, ezt követően a váci siketnémák intézetében, 1969-től a budapesti Logopédiai Intézetben tanított.

A színházhoz mégis, más úton közel került: amatőr színjátszók képzésével foglalkozott, így kezdett beszédtechnikát oktatni, 1973-tól már a Színház- és Filmművészeti Főiskolán is. Előadásokat tartott és cikkeket írt a magyar beszédművelésről, retorikáról, amelynek kiváló képviselője volt. Tanította, hogy a szóbeli és viselkedésbeli megnyilvánulás az ember maga.

A nyolcvanas évektől a rádió és a televízió ismertette meg a szélesebb közönséggel. Ezeken a fórumokon tanított a sokszor elfelejtett helyes beszédre, s annál is többre: az emberi kommunikációra, a gesztusok erejére. Televíziós sorozatai kiskamaszokat és felnőtteket neveltek a közösségi létre, annak elemi szabályaira.

Életének jelentős részét a magyar nyelv szolgálata töltötte ki. Ars poeticája szerint a személyiségközpontú pedagógiáé a jövő, nem a tudáshalmazok gyarapítása, hanem az embereszmény a fontos. A legbonyolultabb jelenséget, a hangzó beszédet tanította, elsősorban lélektani elemzéssel.

Célja volt a beszédjavítás és a metakommunikáció és gesztusvilág tanítása, oktatott színházban, bábszínházban, pszichodrámákban, megmutatta, hogyan kell az életet a maga ellentmondásaival megélni.

Montágh Imre kiváló szakember és kiváló pedagógus, showman, humanista és legfőképp ember volt. Ugyanazt az emberséget tapasztalták tanítványok, kollégák, barátok.

1986. augusztus 1-jén baleset következtében halt meg. Útravaló című televíziós műsoráért 1987-ben posztumusz nívódíjat kapott. Ma négy általános iskola is viseli nevét.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X