nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Segítsen papiruszokat fejteni!

Segítséget kér az Egyiptomban fellelt kétezer éves görög szövegek, az úgynevezett oxyrhynchusi papiruszok megfejtéséhez az Oxfordi Egyetem.

MTI | 2011. július 30.
|  

Az új projekt keretében az egyetem több százezer papirusztöredéket digitalizál, hogy az önkéntesek bekapcsolódhassanak a szövegek katalogizálásába és lefordításába – olvasható a BBC News hírei között, valamint az Oxfordi Egyetem  honlapján.

„Professzoroktól egyetemi hallgatókig, amatőr ókorkutatókig bárki részt vehet a munkában” – hangsúlyozta Dirk Obbink, a projekt igazgatója.

A Kairótól 160 kilométerre délnyugatra, Felső-Egyiptomban található Oxyrhynchust, a Hegyesfejű hal városát az Újbirodalom idején alapították, a 19. nomosz (óegyiptomi közigazgatási egység) székhelye volt. A hellenisztikus korban Egyiptom harmadik legnagyobb városává nőtte ki magát, ahol 11 000-férőhelyes színházat, hippodromot, közfürdőket építettek. A keresztény időkben templomairól és kolostorairól volt nevezetes a Hegyesfejű hal városa.

Oxyrhynchusi papirusz az i.u. 1-2. századból
Oxyrhynchusi papirusz az i.u. 1-2. századból
(Forrás: Wikimedia commons / Euclid)

Több mint egy évezreden át Oxyrhynchus lakói a település határában halmozták fel a hulladékot, közte a teleírt papiruszokat, amelyek a száraz éghajlatnak, valamint a mindent belepő homoknak köszönhetően megőrződtek. A betemetett szeméttelepről egy évezredre megfeledkeztek, míg 1896-ban két fiatal oxfordi kutató, Bernard Grenfell és Arthur Hunt meg nem kezdte Oxyrhynchus feltárását.

Az oxyrhynchusi papiruszokat immár egy évszázada kutatják. A páratlan dokumentumok egy része elveszettnek hitt irodalmi műveket tartalmaz: előkerültek Szophoklész (Kr.e. 497-406) drámái, Menandrosz, a komédiaköltő (Kr.e. 342-290) művei, ahogy a Kr.e. 6. század elején élt költőnő, Szapphó versei.

A papiruszok felfedezői: Grenfell és Hunt archeológusok 1896-ból
A papiruszok felfedezői: Grenfell és Hunt archeológusok 1896-ból
(Forrás: Wikimedia commons / Egypt Exploration Society)

Az irodalmi művek azonban csupán a papiruszok egytizedét teszik ki, a többi számlák, korabeli adóbevallások, kérvények, hivatalos irományok és magánlevelek, amelyek bepillantást engednek az ókori város életébe.
Így a papiruszoknak hála megtudható, hogy bizonyos Aurelius, a hentesmester kölcsönt vett fel, és a kilencezer ezüst denariust vállalkozásának bővítésére fordította. Egy Sarapias nevű jövendő nagymama Kr.u. 127-ben íródott levélében arra kéri lányát, hogy térjen haza, s otthon adjon életet gyermekének, így ő is jelen lehetne unokája születésénél.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X