nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
„Rovásírástankönyv” a 16. század végéről

Ma egyre-másra jelennek meg a „rovástankönyvek”. Tudta-e, hogy már 1598-ban is írtak ilyet? Szerzőjéről a nevén kívül szinte semmit nem tudunk, a könyv nyomtatásban nem jelent meg, de kéziratos másolatban gyorsan terjedt – és új korszakot nyitott a székely írás történetében. Mit tartalmazott az első „rovástankönyv”?

Sándor Klára | 2014. április 25.
|  

A székely írás egyik legtöbbet emlegetett emlékének szerzője voltaképpen nem is ismerte igazán jól a székely írást, munkája mégis óriási jelentőségűvé vált: ez a néhány lapból álló „könyv” új irányt adott a székely írásnak: megszületése után egyre-másra születtek az olyan emlékek, amelyek szerzői már nem az autentikus székely hagyományból ismerték a székely ábécét, hanem Telegdi tankönyvéből. Valószínűleg nagy szerepe van abban is, hogy a székely írás ismerete folytonos maradt, s nem kellett „megfejteni”.

Telegdi János munkájának egyik oldala a „rövidítésekkel
Telegdi János munkájának egyik oldala a „rövidítésekkel
(Forrás: Sebestyén Gyula: A magyar rovásírás hiteles emlékei)

A hunok régi nyelvének elemei...

A könyvet – vagy inkább füzetkét –, amelyről szó van, Telegdi János írta. Röviden csak Rudimentaként szokták emlegetni, teljes címe Rudimenta Priscae Hunnorum [s. Sicolorum] linguae breuibus quaestionibus ac responsionibus comprehensa – azaz: A hunok [azaz székelyek] régi nyelvének elemei kérdések és válaszok formájában összefoglalva. A mű a kor egyik leghíresebb humanistájának, Baranyai Decsi Jánosnak az előszavával kezdődik. Az a hagyomány, hogy a székely betűket fába róják, nála már jelentéktelen, csak kiegészítő lehetőségként jelenik meg a tollal írás mellett. Thuróczy másik, szintén hosszú életű gondolatának, mely szerint a székelyek őrizték meg az eredeti szkítiai hun írást, az előszóban egyáltalán nincs nyoma. Nem véletlenül: Decsi maga nem volt székely, célja pedig az írás elterjesztése volt, nemcsak a székelyek, hanem a teljes magyarság körében. Sőt azt szerette volna, ha más nemzetek is értesülnek a magyarok ősi írásáról.

Baranyai Decsi János
Baranyai Decsi János
(Forrás: Wikimedia Commons)

Az előszót követi A hun betűkről, melyeket közönségesen szólva székely betűknek neveznek című rész, azaz Telegdi tulajdonképpeni munkája. Az ábécé közlése után korban szokásos grammatikakönyvek mintájára Telegdi is kérdések és feleletek formájában mutatta be a székely írást: hány betűje van; miként ejtik ki a betűket; miért van több betűje, mint a latin ábécének; hogyan osztják föl a székely betűket; hogyan kell írni az összetett mássalhangzókat: külön kitér az sz, s, zs jelölésére. A második nagyobb egységben a betűösszevonásokra (ligatúrákra) vonatkozó kérdések és válaszok következnek – ezeket Telegdi rövidítéseknek (abbrevationes) nevezte. Végül példaképpen következik az Úr imádsága (Miatyánk) és az Apostoli hitvallás (Hiszekegy) magyar szövege, székely írással.

A Rudimentából nagyon úgy tűnik, hogy Telegdi János nem ismerte jól a székely írást. Ez nem abban mutatkozik meg, hogy betűi már kifejezetten a tollhoz alkalmazkodnak: rajzosak, gömbölyűek, nyoma sincs rajtuk szögletességnek – ez annak következménye, hogy a betűket már csak tollal írta papírra. Nem tudta viszont, hogy a mássalhangzójelek elé e hang olvasható, és hogy ezeket nem kell külön kiírni. Láthatóan nem értette a ligatúrák alkotásának szabályait sem. Egyrészt azt az álszabályt hangsúlyozta, hogy betűösszevonás csak szótagon belül lehetséges – holott az emlékekben található ligatúrákban a szótaghatár semmilyen korlátozó szerepet nem játszik. Ábécéjében törekedett arra, hogy bizonyos betűket – ilyen volt a b, a g és az l – minél több magánhangzóval összevonva mutasson be, s ezeket tévesen szótagjeleknek nevezte.

A ránk maradt szövegmutatványokban van néhány hiba, ám ezek nemcsak Telegditől, hanem munkájának másolóitól is származhatnak.  Figyelemre érdemes viszont, hogy mindkét szövegben előfordul ugyanaz a jel [ë] és [h] hangértékben is – ebben önmagában nincs semmi különleges, a székely írás más emlékeiben is megfigyelhető ez a kettősség. Telegdi viszont, annak ellenére, hogy a szövegben többször is előfordul a betű [ë]-ként, az ábécében csak [h] hangértékkel tüntette föl. Érdekes az is, hogy míg a Hiszekegy szövegében vegyesen szerepel a r általa „kis” és „nagy” r-nek nevezett változata (valójában az r kétféle alakja, semmi köze a kis- és nagybetűkhöz), a Miatyánk szövege határozottan kettéválik: az ima törzsében csak „nagy r”-t írt, záradékában viszont csak a másik fajtát. Mindebből két következtetést is megkockáztathatunk levonni. Az egyik az, hogy a két szöveget két különböző forrásból másolhatta Telegdi, a másik pedig az, hogy a záradékot talán csak ő csatolta a szöveg végéhez. Az ima zárása – „mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség” – azt sugallja, hogy Telegdi református volt, ezzel egybecseng, hogy ezt a mondatot esetleg ő maga írta volna hozzá máshonnan másolt mintaszövegéhez.

Kéziratok Németországban, Erdélyben

Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a Rudimentát 1598-ban Leidenben kinyomtatták. Sebestyén Gyula azonban a 20. század elején végigkérdezte Európa valamennyi jelentős könyv- és kéziratgyűjteményét, hogy ismernek-e ilyen nyomtatott munkát, de mindenhonnan nemleges választ kapott. Kéziratos másolat viszont szép számmal maradt ránk, ezek két csoportra oszthatók. Az egyik valószínűleg szorosabban követi az eredeti munkát, a másik már csaknem átdolgozás.

A Rudimenta ábécéje a giesseni kéziratban
A Rudimenta ábécéje a giesseni kéziratban
(Forrás: Sebestyén Gyula: A magyar rovásírás hiteles emlékei)

Az első csoportba tartozik a legteljesebbnek mondható giesseni másolat. Ez – valószínűleg több másolaton át – arra a másolatra megy vissza, melyet címlapja szerint egy Szanchi László nevű diák másolt Conrad Dietericus, a giesseni egyetem korábbi filozófiaprofesszora számára. Ez a másolat 1614 és 1639 között készült, de nem ez maradt fenn, hanem második vagy harmadik kézből való másolata: a mai giesseni kézirat valamikor a 18. század elején keletkezett. Erről a giesseni másolatról készült a Rudimenta hamburgi és budapesti másolata is, az utóbbi szintén több áttételen keresztül. Bár Erdélyben őrzik, mégis szintén a giesseni kézirathoz áll közelebb a Rudimenta két nagyenyedi kézirata közül az, amelyet az enyedi kollégium egykori diákja, Borbereki István másolt 1715. április 25-én. A nevét és a dátumot a másolat végén örökítette meg. Ebből a kéziratból hiányzik a „betűk fejeire” vonatkozó rész és a két imádság székely betűs átírása is.

A Rudimenta-kéziratok másik csoportja az erdélyi (az imént említett nagyenyedi kézirat kivételével): az ebbe tartozó másolatok szintén szoros összefüggést mutatnak egymással. Magyarázó szövegük bővebb, mint a német csoporté, és jelentős módosításokat – pontosításokat és helyesbítéseket – tartalmaznak. Az erdélyi csoportba sorolható a Rudimenta legrégebbi ismert változata: a fogarasi könyvtárban találtak rá, Benczédi Székely István csonka, kézirattal kiegészített Világkrónikájához kötve. Másolója Rétyi Péter volt, a másolatot 1671. május 25-én készítette. Ebből is hiányzik a két ima a másolat végéről.

A fogarasi kézirattal csaknem szó szerint megegyezik két – egymással csaknem teljesen azonos – Marosvásárhelyen talált változat. A marosvásárhelyi másolatok különlegessége, hogy a Rudimenta mellett más székely írásos lapokat is tartalmaznak: a Csíkszentmihályi Felirat másolatát, egy kilenc betűsort tartalmazó összehasonlító táblázatot, illetve írásmutatványokat. Úgy tűnik, mindkét kézirat ugyanarra a forrásra, Bod Péter valamely elveszett munkájára megy vissza, s mindkettő a 18. század első felében készült. Az egyik Teleki Sámuel kézírása, a másikon, ez valamivel bővebb, Bardócz Pál neve szerepel lejegyzőként, ő nevezi meg a közösnek látszó forrást, Bod Péter munkáját. A Rudimenta marosvásárhelyi kéziratai töredékesek: a betűösszevonásokról szóló részből csak a kérdéseket másolták le, az az után következő részeket egyáltalán nem, és hiányoznak belőle a székely jelek, a példák és a két hosszabb szöveg is.

Úgy tűnik, Bod Péter forrásként szolgáló kéziratát nem Marosvásárhelyen, hanem Nagyenyeden kell keresnünk – pontosabban egy részét már meg is találták. Az enyedi református kollégium könyvtárába Bod Péter hagyatékából került az a tizenhat lapból álló füzet, amely Telegdi Rudimentáját tartalmazza, és latin betűs szövege teljesen megegyezik a marosvásárhelyi másolatokkal.

De ki volt Telegdi János?

Egyelőre szinte semmit nem tudunk róla. Neve szinte csak abból az előszóból maradt fenn, amelyet Baranyai Decsi János írt a munkához. Pontosabban ismerünk Telegdi Jánosokat a 16. századból, nem is egyet, de kérdés, hogy bármelyikük azonosítható-e a Rudimenta szerzőjével.

A Miatyánk a hamburgi másolatban
A Miatyánk a hamburgi másolatban
(Forrás: Sebestyén Gyula: A magyar rovásírás hiteles emlékei)

Többen Telegdi János nyitrai püspökkel (?–1647) azonosították a székely ábécéskönyv szerzőjét, Telegdi Miklós (1535–1586) pécsi püspök és esztergomi érseki helynök, harcos ellenreformátor unokaöccsével. Ezt az azonosítást Szabó Károly már a 19. század közepén sem fogadta el: azzal érvelt, hogy a tankönyvhöz előszót író Baranyai Decsi sorait azzal zárta: „szívből kívánom, titeket velünk és az egész igazhitű egyházzal tartson meg Isten”. Szabó szerint a református Decsi nem írta volna ezt a katolikus püspök rokonának.

Szabó azt is megjegyezte, hogy Telegdi Jánost „az Erdélyben ma is birtokos Telegdi családból valónak gyanítom”. Valóban volt olyan Telegdi-család, amelynek volt a 16. század második felében élő, János nevű tagja, s a székelyekhez is volt némi közük, ráadásul a család igen híres is. Igaz, a férfiág a 17. században kihalt. Ez a Telegdi-család a 13. században szerveződött Csanád-nemzetségből, annak bihari, mezőtelegdi ágából származott, birtokaik elsősorban Biharban voltak, azonban Telegdi Mihály 1567 és 1569 között a hat székely szék és az udvarhelyi vár főkapitánya volt. Erdélyi befolyását akkor vesztette el, amikor Bekes Gáspár oldalán részt vett a Báthori elleni harcokban, s Báthori győzelme után, 1575-ben menekülnie kellett. Ezért a Habsburgok által birtokolt területen, beregszentmiklósi birtokán (ma Kárpátalja) kezdett kastélyépítésbe. Halála után az idősebb fiú, János folytatta az építkezést a fiatalabb Pál számára. Az építkezésről levelekben számolt be testvérének – ezt a levelezést jól ismerjük. Igen ám, de ez a Telegdi-ág hithű katolikus volt, s annak nevelte gyermekeit is. Van még egy akadálya annak, hogy Telegdi Mihály fiával azonosítsuk a tankönyvíró Jánost: a munkához készült, 1598-ban írt előszót Baranyai Decsi János azzal kezdi, hogy „nemrégiben, mostanában” kapta azt a kéziratot Telegditől, amelyhez ajánlását írta – Telegdi Mihály János fia viszont 1596 októberének végén meghalt.

Amikor Sebestyén Gyula a 20. század elején próbálta fölkutatni a Rudimenta nyomtatott példányait, a leideni egyetem névsorát is átböngészte, de nem akadt rá Telegdi János nevére. Volt azonban egy Johannes Thelegdi nevű erdélyi diákja a wittenbergi egyetemnek: 1581. július 29-én iratkozott be. Minthogy Wittenberg a protestantizmus fellegvára volt, az ott tanuló Johannes Telegdi is protestáns lehetett – így ezzel a Telegdi Jánossal korban és felekezetben sem ütközik az, akit a Rudimenta szerzőjeként képzelhetünk el. Ez sajnos még mindig nagyon kevés – de több, mint amit sokáig tudtunk a székely betűket tanító füzet szerzőjéről.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
12 Krizsa 2014. április 28. 17:32

A héber bite=kijelentette, kiejtette (betűt, szót).

Török szó-e (ami max. 2500 éves) a "betű"?

A héber nyelv kb. 4000 éves. A magyar azonban nemcsak a fiatalabb töröknél, hanem a hébernél is sokkal régebbi.

EZ NEM BIZTOS? Akkor először ezt cáfold meg, IND-FN nyelvészet! Amíg nem tudod megcáfolni, addig ki vesz komlyan?

11 fakir 2014. április 28. 17:18

Az is batran kijelentheto hogy a szekelyek szinmagyarok voltak, mivel semmi perdonto bizonyitek nincs ennek ellenkezojere (Makkai, Bona etc..)

10 hun 2014. április 28. 16:47

hogy megint vaktában beletrafáljak, a betű eredetileg (hun nyelven, igen, volt olyan, tudatlan) bite. többes száma bitekh. abból lett a bötű, betű.

"nincs nyoma annak, hogy valaha a magyarság szélesebb körei használták volna"

mert stephanus és a németek felgyújtották Fehérvárt.

mert az első átkeresztelt királyunk prédává lett országában (lásd: predia) az inkvizíció üldözte a keleti tudást.

...és vissza is vetette 700 évre az általános szellemi színvonalat a német színvonal.

9 fakir 2014. április 28. 16:32

Egyebkent semmi sem bizonyitja, hogy a dunantuli leletek szekely eredetuek. Ennyi erovel azt is mondhatnam hogy a fekete magyarok irasa volt. Masreszt, Biharban akkor miert nem talaltak jelentos nyomokat? Hiszen az volt a szekelyek eredeti szallasterulete es onnan egy !kevert! nepesseg (ki tudja mennyi volt belole a tosgyokeres szekely) telepult at Erdelybe a 12. szazadban....

Magyaran Sandor Klaranak nincs igaza.....

8 fakir 2014. április 28. 16:22

@Fejes László (nyest.hu):

A smafu jelentese semmi, semmiseg. Szerintem helyes volt a szohasznalat.

"És az a finom borókabokor, az ott smafu?" (Bryan elete)

7 kopi 2014. április 28. 15:46

Érdekelne az urak véleménye a kiskunhalasi rováspálcákról.A városi levéltár rendezése/kutatása közben vált ismertté egy 1802.-ben írt jegyzőkönyv arról,hogy "valamelly Istentelen ember 16 db. rovás fomára faragott fátskákat vetett a Város ablakába...", szövegüket pedig latin betűkkel leírva mellékeli a jegyző : " No te vérszopó Péter,hát te kezded már mindég... " Ismerős valakinek?

6 Fejes László (nyest.hu) 2014. április 28. 14:46

@fakir: Nem biztos, hogy a smafu a legmegfelelőbb kifejezés, mindensetre: www.nyest.hu/hirek/a-szekely-iras-legkorabbi-emleke

5 fakir 2014. április 28. 13:17

A bodrog-alsóbűi (Somogy) vagy a pecsi lelet az smafu?

4 fakir 2014. április 28. 13:08

@Fejes László (nyest.hu): " Ilyen emlékek kizárólag Székelyföldről származnak"

Ez marhasag. Sandor Klara ezt tenyleg komolyan gondolja?

3 kopi 2014. április 28. 13:01

@Fejes László (nyest.hu): "semmilyen fába vésett rovás nem maradt fenn" :de az emléke igen,Szentkatolnai Bálint Gábor összegyűjtött és

az Akadémiára bevitt egy köteggel, Hundorfer meg a pedellussal a kályhába dobatta és elégettette.

2 Fejes László (nyest.hu) 2014. április 28. 11:53

@kopi: „Sándor Klára előadásában először azt magyarázta el, miért kell éppen székely írásról beszélni. Ilyen emlékek kizárólag Székelyföldről származnak, nincs nyoma annak, hogy valaha a magyarság szélesebb körei használták volna. Rovásírásnak sem nevezhetjük, hiszen semmilyen fába vésett emléke nem maradt fenn az írásnak. A laikusok hajlamosak azt képzelni, hogy a rovásírás valamilyen külön írástípus, ráadásul több írásfajtát is rovásírásnak neveznek, és azt képzelik, hogy ezek egymásból fejlődtek.” www.nyest.hu/hirek/se-nem-magyar-se-nem-rovasiras

1 kopi 2014. április 28. 11:22

Nem szerencsés "székely"-nek nevezni ősi írásunkat,hisz az egész Kárpát-medencei magyarság ezeket a betűket használta.Kikapart nyomai megtalálhatók krónikáink "újrahasznosított" pergamen lapjain, és még az 1800-as években is ezzel írtak tanulatlan,"analfabéta" pásztoraink a Alföldön. Lásd " Kiskunhalasi rovásfák". Akadémikusaink megpróbálták hamisítványnak mondani,de hát a tények makacs dolgok.

Információ
X