-
Sándorné Szatmári: @ganajtúrós bukta: 22 A Google szerint további hasonló kifejezések (nem csak iskolában, bá...2024. 07. 23, 16:23 „Mert nincs rá szó, nincsen rá...
-
ganajtúrós bukta: Régi topik azért válaszolok hátha valaki visszaír... Talán: Szekálás, abuzálás, oltogatás,...2024. 07. 23, 13:34 „Mert nincs rá szó, nincsen rá...
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: kiegészítés: A nyelvi bizonytalansági tényezők (amik annál gyakoribbak...2024. 07. 01, 08:12 Fantomok a magyar szavakban
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 117 Valóban.. A "Fedje meg!" parancs hosszú gy-vel--->hatása: "megfedd valak...2024. 06. 29, 12:28 Fantomok a magyar szavakban
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Nyilván a sok ostobaság mennyiségével akarsz dominálni. Annyit azért v...2024. 06. 29, 08:35 Fantomok a magyar szavakban
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
![](/media/news-depesmod.png)
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Ha ma az ember hiteles információkat keres a székely írásról, szinte reménytelen helyzetben van. Bár a témában tengernyi irodalmat találhatunk, a hozzáférhető kiadványokban és az interneten olyan mértékben keverednek a hiteles információk a kitalációkkal, hogy eleve kész szakértőnek kell lennünk ahhoz, hogy a kettőt elkülönítsük egymástól.
Nehéz helyzetben van a recenzens, ha egy olyan könyvet kell ismertetnie, melyet annak a lapnak egy állandó szerzője írt, melyet ő maga szerkeszt. Még csak hagyján, ha rosszat írna – ekkor csak abban kell reménykednie, hogy viszonyát a szerzővel majd csak sikerül valahogy rendeznie. Nehezebb a feladat akkor, ha jót írna. Ilyenkor ugyanis az olvasó természetesen gyanakszik, hogy a szerzővel való kapcsolata miatt ír jót.
Márpedig Sándor Klára A székely írás nyomában című művéről mást nem nagyon lehet írni. A kötet eleve azon ritka művek közé tartozik, melyek egyszerre szólnak a nagyközönségnek és a szakembereknek. A szerző már korábban is próbálkozott hasonlóval Nyelvrokonság és hunhagyomány című kötetében, azt a kísérletét – minden egyéb érdeme mellett – kevésbé találtuk sikeresnek. Az új kötet sokkal jobban követhető, köszönhetően talán annak is, hogy a téma sokkal szűkebb, lényegében az írástörténetre és néhány, a magyar olvasó előtt nem teljesen ismeretlen történelmi kérdésre terjed ki, ezeket legfeljebb tudománytörténeti érdekességek színesítik.
Azt, hogy nem a szűk szakmának szól, mi sem mutatja jobban, mint hogy Sándor Klára még a fonéma fogalmát is hosszan magyarázza. Ez azért is tűnik furcsának, mert a székely írás még a mai magyar helyesírásnál is kevésbé fonémajelölő – a kötetben később valóban alig esik szó fonémákról. Úgy tűnik, ennek bevezetésére lényegében azért van szükség, hogy a szerző bevezethesse a graféma fogalmát. Itt viszont a módszeren csodálkozhatunk: e sorok írója legalábbis úgy véli, hogy a graféma fogalmát könnyebb megértetni, mint a fonémáét, ezért éppen a graféma felől célszerű a fonéma felé haladni. Az egyszerűség kedvéért azt mondhatjuk, hogy a a következőben különböző betűket, de azonos grafémákat sorolunk fel: h, h, h, h, h,h,h,h. Ennyiből bárki megértheti, hogy a szaknyelvi használatban a betű a formát jelenti, a graféma pedig az azonos funkcióban használt betűk összefoglaló neve. Ennek példája pedig már könnyen átvihető: a hang az elhangzó akusztikai jelenség neve, míg a fonéma az azonos funkcióban használt hangok elvont kategóriája. Az mindenesetre kétségtelen, hogy a fonéma és a graféma fogalma a kötet olvasója számára is világossá válik.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A másik végletnek az tekinthető, amikor Sándor Klára az egyes nyelvemlékek elemzésének problémáit mutatja be. Itt az olvasó éppen azokkal a dilemmákkal szembesül, amelyekkel maguk a kutatók is. Jó példa erre Farkaslaki Mátyás átkának bemutatása. Ez a nyelvemlék többek között arra is rámutat, hogy bár a székely írásos emlékek nyelvtörténeti jelentősége már csak számuk miatt is eltörpül a latin betűs nyelvemlékek jelentősége mellett, azért szolgálhatnak értékes adatokkal: ez az első nyelvemlékünk, melyben a szukszükölés felbukkan. A laikus olvasó is egészen természetesen juthat el napjaink kutatási problémáihoz – bár azért természetesen szakértővé nem válik, hiszen a szakértőkkel szemben nem ismeri alaposan a magyar nyelvtörténetet és nyelvjárásokat.
Egy ilyen kötet megjelenésének márpedig nagyon is itt volt az ideje. Ha ma az ember hiteles információkat keres a székely írásról, szinte reménytelen helyzetben van. Bár a témában tengernyi irodalmat találhatunk, a hozzáférhető kiadványokban és az interneten olyan mértékben keverednek a hiteles információk a kitalációkkal, hogy eleve kész szakértőnek kell lennünk ahhoz, hogy a kettőt elkülönítsük egymástól. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy abban sem lehetünk biztosan, hogy az egyes írásokban említett „nyelvemlékek” valóban létezne-e; ha igen, a rajtuk levő vonások értelmezhetőek-e egyáltalán írásnak; ha igen, a betűk csak stílusukban hasonlítanak a székely írás jeleire, vagy valóban azonosíthatóak velük; ha igen, akkor van-e valóban elfogadható olvasatuk stb. Sokatmondó az is, hogy míg a Wikipédia Székely–magyar rovásírás (!) című szócikke bemutatja a „korszerű” (Forrai-féle) változatot, illetve a Unicode-szabványtervezetet, addig nem tartalmazza a székely írás nyelvemlékekben megjelenő ábécéit. (Sándor Klára közli a 15. századra rekonstruált változatot.)
Könyvekről olvasna?
Nem csoda, hogy Sándor Klára könyvének középpontjában éppen a nyelvemlékek állnak. Ezek ismertetése, leírása gyakran a nyesten jelent meg először a könyvben megtalálhatóhoz hasonló formában. A kötetben most szerepel az összes olyan emlék, mely biztosan vagy legalább jó eséllyel székely írással íródott. Sándor Klára a jövő fő kutatási feladatának is a székely írás emléktárának összeállítását jelöli meg. Ebben az emlékek jó minőségű másolatának, illetve a helyszínük, fellelésük körülményeinek, a rájuk vonatkozó szakirodalomnak kellene szerepelnie. Az összehasonlítás érdekében célszerű lenne, ha a nyugati török nyelvemlékek hasonló gyűjteménye is elkészülnek.
A kötet nem csak azért hasznos, mert a székely írásra vonatkozó valós ismeretekre tehetünk szert belőle. Hasznos azért is, mert megérthetjük belőle, hogy a székely írás mai, lépten-nyomon felbukkanó használata valóban hagyományőrzés – méghozzá nem egyszerűen az írás használata által, hanem pontosan azáltal, hogy mindenhol a gyakorlati szükséglettől függetlenül, reprezentatív céllal jelenik meg. A székely írásnak ugyanis egyetlen olyan emléke sincs, ahol az írást valóban információközlés céljából használták volna. A székely írás használatának minden esetben az a célja, hogy megmutassa: használója jártas a székely írásban, tagja annak a bennfentes körnek, amelyik ismeri. Márpedig a mai rovásírásos táblák, feliratok sem szólnak másról, mint hogy felmutassuk: a székely írás létezik, és vannak, akik számon tartják, használják. Valójában éppen ez az, ami a hagyományt viszi tovább.