nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
  • aphelion: @Cypriánus: Nyilván nem "teljesen szabad" minden egyén (nem is világos hogy ez egyáltalán ...
    2019. 09. 20, 17:44  Anti-PC shaming
  • Cypriánus: @aphelion: Sajnos ez így nagyon sarkított amit írsz 1) biológia: nem akarlak kiábrándítani...
    2019. 09. 20, 16:34  Anti-PC shaming
  • aphelion: @Cypriánus: Azért kérdeztem rá, mert az eredendő bűn egy vallási doktrína, azon alapul hog...
    2019. 09. 20, 15:26  Anti-PC shaming
  • Cypriánus: @aphelion: Ez hogy jön ide? Nézd, először is definiálni kéne mit értesz rajta. Biológiai m...
    2019. 09. 20, 14:27  Anti-PC shaming
  • aphelion: @Cypriánus: "mélységesen hiszek az ember alapvető céltévesztettségében ( nevezzük eredeti ...
    2019. 09. 20, 12:24  Anti-PC shaming
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Pilátus és Máté kálváriája

Nagypéntek történetének középpontjában Jézus szenvedései és kereszthalála áll. A történet azonban elmesélhető másképp is: ezt teszi Bulgakov, amikor főhősének regényében Poncius Pilátust és Máté evangélistát állítja a középpontba.

Molnár Cecília Sarolta | 2014. április 18.
|  

Niszán hónap tizennegyedik napján, amely történetesen péntekre esett, nagy volt a forróság Jeruzsálemben. A fullasztó időben a római helytartónak éppen migrénje van, ennek ellenére elébe állítanak egy rabot, akinek az élete felől döntenie kell. Szóba elegyednek, és láthatólag jól megértik egymást:

– Most már mindennek vége, és én örülök ennek – folytatta a rab, és jóakaratúan tekintett Pilátusra. – Azt tanácsolnám neked, hégemón, hagyd el egy időre a palotát, és indulj gyalogsétára a környéken, akár az Eleon-hegyi kertekbe. A zivatar... – a fogoly megfordult, és hunyorogva fölnézett a napba – a zivatar csak később, estére fog kitörni. A séta javadra válik majd, s én szívesen elkísérnélek. Új gondolataim támadtak, amelyek, úgy hiszem, téged is érdekelnének, és szívesen megosztanám őket veled, annál inkább, mert rendkívül eszes embernek látszol.

(29. oldal)

A szemfüles olvasó már biztosan rájött, hogy az imént nem az evangéliumokból idéztünk, bár a szereplők, a helyszín és az esemény azonos. Nagypéntek, azaz Jézus szenvedésének és kereszthalálának történetét sajátosan értelmezi át Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című zseniálisan sokrétű és izgalmas regényében. A történet szerint a regény címszereplője, a Mester írja meg Jézus és Pilátus történetét egy regényben, amelyet azonban eléget – csakhogy a regényből azt is megtudjuk, hogy „kéziratok nem égnek el”. A Pilátus figuráját középpontba állító cselekményszál önálló betétregényként is olvasható a regényen belül. A nagyregény két könyvből áll: mindkét könyvben két-két fejezet játszódik az ókori Jeruzsálemben. Az első könyvben a Ponczius Pilátus című 2. fejezet, illetve A kivégzés című 16. fejezet. A második könyvben pedig a 25. és a 26. fejezet – ezek azonban már Jézus (a regényben: Jesua Ha-Nocri) halála után játszódnak. Végül pedig a regény zárófejezetében érnek össze a történetek szálai: itt teljesedik ki Pilátus és Jesua története. A továbbiakban a nagypénteki eseményeket földolgozó fejezetekre koncentrálunk.

Már az eddigiekből is sejthető, hogy az evangéliumokból ismert történethez képest a Bulgakov-regény csupán néhány momentumot emel ki, és ezeket írja át, írja újra. Fókuszba kerül az a jelenet, amelyben Jézus Pilátus elé kerül, illetve a Golgotán elszenvedett kereszthalál. (A második könyv történetében pedig Júdás, és az árulás megbosszulása áll a középpontban. Bulgakovnál ugyanis Júdás nem lesz öngyilkos, hanem meggyilkolják.) A Bulgakov regényében olvasható Mester regényének főhőse nem Jesua Ha-Nocri, a „vándorfilozófus”, hanem a római helytartó, Ponczius Pilátus. De hogy került Pilátus a krédóba Bulgakov szerint?

Pilátus szobra, Sagrada Família, Barcelona
Pilátus szobra, Sagrada Família, Barcelona
(Forrás: Wikimedia Commons / Harmonia Amanda / GNU-FDL 1 2)

Jesua és Hégemón

Pilátusnak aznap, nagypénteken migrénje volt. A rettenetes hőségben gyakorlatilag a túlélésre játszik, miközben kivallatja a fiatal rabot, akit először talán kissé ütődöttnek tart, ugyanis az „jó embernek” szólítja nemcsak őt, de az őt elfogó és megverő katonákat is, sőt, nagyjából mindenkit. Miután ezt levereti rajta, és megtaníttatja vele, hogy őt „hégemónnak” kell szólítani, folytatják a beszélgetést – immár a vádakkal kapcsolatban:

– De valamit mégis szóltál a templomról a népnek.

A válaszoló hangja Pilátus halántékát hasogatta, kimondhatatlanul fájt; és ez a hang azt mondta:

– Arról beszéltem, hégemón, hogy az óhit temploma összeomlik, és felépül az igazság új temploma. Azért mondtam így, hogy jobban megértsék.

– És miért uszítottad a népet a piacon, te csavargó, miért beszéltél neki az igazságról, amelyről fogalmad sincs? Mi az igazság?

(28. oldal)

És ezen a ponton olyan meglepő választ ad a „vándorfilozófus”, hogy a beszélgetésük egészen más irányt vesz, illetve csak vehetne...

– Az igazság mindenekelőtt az, hogy tenéked, hégemón, fáj a fejed, annyira fáj, hogy kishitűen már a halálra gondolsz. Nincsen erőd, hogy velem beszélj, még az is nehezedre esik, hogy rám tekints. Így most akaratlanul is hóhérod vagyok, és ezt módfelett sajnálom. Jóformán gondolkodni sem tudsz, csak arról ábrándozol, hogy odajöjjön hozzád a kutyád, mert úgy látszik, ez az egyetlen élőlény, amelyhez a ragaszkodol. De kínjaid nemsokára véget érnek, a főfájás elmúlik.

(28–29. oldal)

Jesuának természetesen igaza van, és ez elgondolkodtatja a Római Birodalom helytartóját, akinek a féloldali főfájása a beszélgetés ezen pontjától csökkenni kezd. Gyógyítónak, orvosnak hiszi a rabot, és még beszélgetne vele, de sajnos a történetük másképp íratott meg. A helytartó elé kerül egy irat, amely szerint Jesua felségsértést követett el, és e szerint el kell ítélnie. Evilági beszélgetésük tehát félbeszakad, mivel a rabot – minden igyekezete ellenére – végül halálra ítéli. De ahol a regény véget ér, ott ez a beszélgetés folytatódik – legalábbis az utolsó fejezetben erre kap az olvasó ígéretet.

Ecce homo
Ecce homo
(Forrás: Wikimedia Commons / Wolfgang Sauber / GNU-FDL 1 2)

Érdekes, hogy Bulgakov mennyiben írja át Krisztus és Pilátus találkozásának történetét. Máté evangéliumában ezt olvassuk:

Közben Jézust a helytartó elé állították. A helytartó megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” „Te mondod” – felelte Jézus. A főpapok és vének vádjaira azonban nem felelt semmit. Erre Pilátus így szólt hozzá: „Nem hallod, mi mindennel vádolnak?” De ő egyetlen vádjukra sem felelt. Ezen a helytartó igen meglepődött. Az ünnep napján a helytartó szabadon szokott bocsátani egy rabot, a nép kívánsága szerint. Volt akkor egy hírhedt rabjuk, Barabásnak hívták. Pilátus kérdést intézett hozzájuk: „Mit akartok, melyiket bocsássam el a kettő közül, Barabást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?” Tudta ugyanis, hogy csak irigységből adták kezére. Míg ott ült ítélőszékében, a felesége üzenetet küldött neki: „Ne legyen közöd annak az embernek a dolgához! Az éjjel álmomban sokat szenvedtem miatta.” A főpapok és a vének felbujtották a népet, hogy Barabást kérje ki, Jézusnak pedig kívánja halálát. A helytartó tehát föltette a kérdést: „Mit akartok, melyiket bocsássam el a kettő közül?” „Barabást!” – kiáltották. Pilátus tovább kérdezte: „Hát Jézussal, akit Krisztusnak mondanak, mit tegyek?” Mind azt kiabálták: „Keresztre vele!” „De hát mi rosszat tett?” – kérdezte. Annál inkább ordították: „Keresztre vele!” Pilátus látta, hogy nem megy semmire, sőt a zajongás még fokozódik is. Vizet hozatott, s a nép szeme láttára megmosta kezét: „Ennek az igaz embernek vére ontásában én ártatlan vagyok – mondta. – Ti lássátok!” Erre az egész tömeg zúgta: „Vére rajtunk és fiainkon!” Akkor szabadon bocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta nekik, hogy feszítsék keresztre.

(Mt 27,11–26.)

Pilátus felesége egy 19. századi ábrázolás szerint
Pilátus felesége egy 19. századi ábrázolás szerint
(Forrás: Wikimedia Commons)

Azon túl, hogy apró részletekben is hangsúlyozza az eltérést – Jesua körülbelül 27 éves, Gamalában született, nem ismeri a szüleit, Pilátus magányos, nincs felesége, egy kutyát szeret a legjobban stb. –, Bulgakov egyenesen beleírja Máté evangélistát a regénybe:

– Állandóan a nyomomban van azzal a kecskebőr pergamennel, és szüntelenül ír, jegyez. De én egyszer belenéztem a följegyzéseibe, és megrémültem. Egy árva szót sem mondtam mindabból, ami ott fel van írva. Kérve kértem: „Légy szíves,égesd el a pergamenedet!” De kitépte a kezemből, és elszaladt vele.

– Kiről beszélsz? – kérdezte Pilátus kelletlenül, és megérintette halántékát kezével.

– Lévi Mátéról – magyarázta a rab készségesen. – Vámszedő volt, a Béthfagéba vezető úton találkoztam vele először a fügéskert sarkánál, és szóba elegyedtünk. Eleinte rossz szemmel nézett, sértegetett, [...] de mire végighallgatott, lassan megenyhült – folytatta Jesua. – A végén eldobta a pénzt, és azt mondta, velem jön...

(27. oldal)

A regényben meglehetősen nagy szerepet töltenek be ezek az írnokfigurák. A Pilátus-jelenet egy jelentős részét egy jelenlévő írnok szemével láthatjuk. Így már persze érthetőek az eltérések az evangélium szövege és Bulgakov Mesterénél olvasható cselekmény között...

Írnok
Írnok
(Forrás: Wikimedia Commons / rob koopman / CC BY-SA 2 0)

Lévi Máté kálváriája

Talán ezek után nem meglepő, hogy a Krisztus-történet Pilátus utáni második főszereplője sem maga Jézus, hanem Lévi Máté, a tanítvány, aki állandóan mestere nyomában jár, és jegyzetel, ír. A regény 16. fejezete A kivégzés címet viseli, és a Golgotára vezető utat, a keresztre feszítés történetét írja le – de nem Jesua szenvedései állanak a középpontban, hanem azok a kínok, amelyeket Lévi Máténak kell kiállnia.

A fiktív evangélista átjut a kereszteket őrző kettős kordon egyik felén, így egyedül, de viszonylag messziről szemléli mesterének kereszten elszenvedett kínjait. A tanítvány nem bírja látni a szenvedést, így mielőbbi halálért imádkozik, majd tevőlegesen is részt kíván ebben venni: elszalad, ellop egy kést, hogy azzal segítse halálba Jesuát:

Egyetlen szempillantás elég, hogy kését Jesua hátába döfje, és odakiáltson neki: „Jesua! Én megváltalak téged szenvedéseidtől, és én is veled megyek! Én, Máté, egyetlen hűséges tanítványod!” És ha Isten ezután még megáldja őt egy szabad pillanattal, akkor önmagát is megölheti,elkerülvén így a kereszthalált. Ez utóbbi különben nem túlságosan érdekelte a volt vámszedőt. Édes mindegy volt neki, hogyan pusztul el. Csak azt az egyet kívánta, hogy Jesua, aki soha életében nem vétett senkinek, megmenekedjék a kínoktól!

(221.oldal)

Pilátus és Máté kálváriája
Forrás: Wikimedia Commons / Jotography / GNU-FDL 1 2

A részletből már jól látható, hogy Lévi Máté – puszta jó szándékból és együttérzésből – az ószövetségi törvények szerinti legsúlyosabb bűnöket követi el szép sorban: lop, majd gyilkosságot tervez, később elátkozza szüleit, végül pedig magát Istent is megátkozza. Mindezek ellenére az evangéliumokból ismert történtet átírnia nem sikerül: mire megérkezik a második fejezetben emlegetett vihar, Jesua meghal a kereszten. A történetnek ebben a verziójában azonban Lévi Máté lesz az, aki – az ellopott késsel – elvágja Jesua köteleit, és leveszi a holttestet a keresztről. A fejezet zárásában az látjuk, hogy Máté magával viszi a tetemet...

A Bulgakov-regény jeruzsálemi szála, ahogy láthattuk, azon túl, hogy sajátosan elbeszéli a passió történetét, szól a történetek elbeszélhetőségéről, a különböző nézőpontú elbeszélések párhuzamosságáról és az írott szöveg maradandó természetéről is. És mivel a regény összes szála egy földön túli, a földi utáni életben fut össze, nem mondhatjuk, hogy nem szól a megváltásról magáról is.

Felhasznált irodalom

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1993.

Máté evangéliuma

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
22 hun 2014. április 22. 10:50

tényleg? akkor miért nem sikerül? miért dőlsz be a dogmáknak? megmondom miért: mert az előítéleteket, prekoncepciókat olyan mélyen beléditatták, hogy nem vagy képes észrevenni az igazságot.

21 licidepot 2014. április 21. 16:46

@hun: Szomorú,hogy semmit nem értesz.Nem olvastad el a kilencedik boldogságot.Akkor talán sejtenéd,hogy mire gondoltam.

Nem követem a dogmatikus elveket.Én előbb megvizsgálom,hogy tényleg úgy vannak e a dolgok.Pál levele az Efézusiaknak 5:10

20 hun 2014. április 21. 14:36

tudod mi a érdekes, elsőre azt mondod, 'Elohim' nincs is, másodszorra meg már sztorit is kerítesz hozzá, h hogyan volt, mi volt előbb meg a többi.

de engem nem érdekelnek a zsidó bálványaid, amit te is megerősítesz, csak éppen állítgatod,h ők megjavultak mert JHVH nem az. tudod mit jelent a dogma? és mit mutat a kiválogatott, átfordított, megszűrt, saját képre gyúrt zsidó irományok elsődlegesként és kritika nélküli elfogadása? he?

te mindent ilyen kritikátlanul fogadsz el, ami az egódnak tetszik? mert EZ VESZÉLYES dolog. emiatt volt hitlernek annyi követője, emiatt volt az inkvizíció, emiatt volt a ruandai népirtás... és ezt téged boldoggá tesz. lelked rajta.

19 licidepot 2014. április 21. 09:30

@hun: Boldoggá tettél.Ha elolvasod a Bibliában a kilencedik boldogságot,rájössz,hogy miért.

18 licidepot 2014. április 21. 09:29

@hun: Baál eposza?Hogyan függ az össze a Biblia tanításával és ismeretével?

Az izraeliták akkor kerültek kapcsolatba Baállal, amikor i. e. 1473 körül megérkeztek Kanaánba. Látták, hogy a kananeusok istenek sokaságát imádják, akik hasonlítottak Egyiptom isteneihez, jóllehet másként hívták őket, és volt néhány eltérő tulajdonságuk. A Biblia azonban kiemeli Baált, mint a kananeusok fő istenét, és az archeológiai felfedezések megerősítik felsőbbrendűségét (Bírák 2:11). Noha Baál nem volt panteonjuk legfőbb istensége, ő volt az az isten, akit a kananeusok a legfontosabbnak tartottak. Abban hittek, hogy hatalma van az eső, a szél és a felhők felett, és hogy egyedül ő képes megmenteni az embereket — valamint az állataikat meg a termésüket — a meddőségtől, sőt még a haláltól is. Baál oltalma nélkül Mót, a bosszúszomjas kananeus isten biztosan csapással sújtaná őket.

A Baál-imádatot szexuális rítusok vezérelték. Szexuális jelentésük volt még a Baállal kapcsolatos vallási tárgyaknak is, például a szent oszlopoknak és a szent rudaknak. A szent oszlopok — fallikus jelkép formájú sziklák vagy faragott kövek — nyilvánvalóan Baált jelképezték, a nemi egyesülés férfi résztvevőjét. A szent rudak viszont fából készült tárgyak vagy fák voltak, melyek Aserát, Baál hitvesét és egyben a női résztvevőt jelképezték (1Királyok 18:19).

A szórakozás egyik fajtáját az a figyelmeztető példa is magában foglalta, amelyet ezután említett Pál. „Se pedig ne paráználkodjunk mint azok közül paráználkodtak némelyek, és elestek egy napon huszonháromezeren” (1Korinthus 10:8). Az izraeliták, akiket elcsábítottak a Moáb leányai felkínálta erkölcstelen örömök, odajutottak, hogy Baál-Peórt kezdték imádni Sittimben (4Mózes 25:1–3, 9). Önmagunk megtagadása Jehova akaratának cselekvése érdekében, magában foglalja azoknak az irányadó mértékeinek az elfogadását, amelyek megmutatják, mi tiszta erkölcsileg (Máté 5:27–30). Az elkorcsosodó irányadó mértékeknek e korában emlékeztetőt kapunk arra, hogy tisztáknak kell megőriznünk magunkat az erkölcstelen magaviselet minden formájától, alávetve magunkat Jehova azon hatalmának, hogy meghatározza, mi a jó, és mi a rossz (1Korinthus 6:9–11).

13 Bár sokan beleestek a paráznaság csapdájába Sittimben, olyanok is voltak, akik annak megfelelően éltek, hogy a nemzet már átadta magát Jehovának. Közülük Fineás volt az, aki kiemelkedett buzgóságával. Amikor meglátta, hogy egy izraelita főember midiánita asszonyt visz a sátrába, Fineás rögtön dárdát ragadott, és általdöfte őket. Jehova így szólt Mózeshez: „Fineás . . . elfordította haragomat Izrael fiairól azáltal, hogy semmilyen versengést nem tűrt velem szemben közöttük, úgyhogy nem irtottam ki Izrael fiait kizárólagos odaadáshoz való ragaszkodásomban” (4Mózes 25:11,). Semmilyen versengést nem tűrni Jahvéval szemben. Nem engedhetjük meg, hogy bármi is arra a helyre kerüljön, amelyet a Jehovának való önátadásnak kellene elfoglalnia szívünkben. Jehova iránti buzgóságunk ezenkívül arra indít minket, hogy tisztán tartsuk a gyülekezetet azáltal, hogy nem tűrjük meg a durva erkölcstelenséget..

17 licidepot 2014. április 21. 09:23

@Krizsa: Egyesek úgy gondolják, hogy a héber „Jehova” név azt jelenti, hogy „Allah” (Isten). De az „Allah” szó héber megfelelője az Elohim, amely az elohah (isten) szó királyi többese. Egy olyan babona alakult ki a zsidók körében, amely megakadályozta őket abban, hogy kiejtsék az isteni nevet: Jehova. Ennélfogva, amikor a Szent Iratok olvasásakor meglátták a Jehova nevet, szokásukká vált azt mondani, hogy Adhonai, amely szó jelentése: ’Úr’. Egyes helyeken még azt is megtették, hogy az eredeti héber szövegben a „Jehova” nevet Adhonaira változtatták.

A kereszténység vallásvezetői ugyanezt az utat követték. Ők a Jehova nevet az „Isten” (arab nyelven „Allah”) és az „Úr” szavakkal cserélték fel. Ez hozzájárult ahhoz, hogy kifejlődjön a Háromság hamis tantétele, amelynek nincs alapja a Szent Iratokban. Ennek következtében emberek milliói imádják tévesen Jézust és a szent szellemet, s mindkettőt egyenlőnek tekintik Istennel.

A „Yahweh” (néhol „Jahveh”) írásmód egyszerűen kísérlet arra, hogy Isten nevének kifejezésekor jobban megközelítsék az eredeti héber írásmódot. Az ókori héber írásban csupán mássalhangzókat használtak, magánhangzókat nem. A régi héber kéziratokban Isten neve így látható: יהוה (YHWH vagy JHVH) s a bibliamagyarázók gyakran úgy utalnak rá, mint „Tetragrammaton”-ra, ami azt jelenti: „négy betű”.

Az évszázadok során az isteni név pontos héber kiejtése elveszett. Bizonytalan tehát, hogy milyen magánhangzókat kell használni a név kiejtésénél vagy leírásánál. A két héber szó A·do·nay′ (Úr) és El·o·him′ (Isten) magánhangzó jeleinek a Tetragrammatonnal való kombinációjából származik a Ye·ho·wah′ kiejtés. Idővel latinos formát kapott s így lett belőle „Jehovah”. Mindazonáltal számos héber tudós azt mondja, hogy „Yahweh” a pontosabb szóalak. Rudolph Kittel, a Biblia Hebraica kiadója viszont minden kiadásban „Yahweh” alakban betűzi a héber tetragrammot.

Egy katolikus enciklopédia leírja, mi történt valamivel azután, hogy a zsidók hazatértek a babiloni száműzetésből az i. e. hatodik században: „Kezdtek különleges hódolattal adózni a Jahve [tetragram magánhangzókkal] névnek, és kialakult az a szokás, hogy ezt a nevet az ADONÁJ [Úr] vagy ELÓHIM [Isten] szóval helyettesítették . . . Emiatt idővel elfelejtették, hogyan kell helyesen kiejteni a Jahve nevet” (New Catholic Encyclopedia). Az emberek ezért nem használták többé Isten nevét. Végül teljesen feledésbe merült, hogy hajdanán hogyan ejtették ki pontosan Isten nevét, és így kimondhatatlanná vált az emberek számára.

Bár nem lehetünk biztosak benne, hogy pontosan hogyan ejtették ki Isten nevét, a lényeg az, hogy ha használjuk ezt a nevet, közelebb kerülünk Istenhez. Mit szeretnél jobban, ha a barátaid „uramnak” vagy „hölgyemnek” hívnának, vagy pedig ha a saját neveden szólítanának? Bizonyára még akkor is jobban szeretnéd, hogy a neveden szólítsanak, ha más az anyanyelvük, és nem jól ejtik ki a nevedet. Ugyanez igaz Istenre is. Azt szeretné, ha a nevén, a Jehova néven szólítanánk.

Magyarul a „Jehova” név közismert. Nem lenne hát helyénvaló, ha mindenki, aki szereti Istent, a nevén szólítaná, és így közelebb kerülne hozzá? „Közeledjetek az Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok”

16 hun 2014. április 20. 11:16

a zsidó vallás bálványimádásának bálványai

Jahve = Baal

12tribes.blog-pad.com/jehovah-and-yahweh-are-baal

Salamon uralkodásának végén, Izrael történelmében először, oltárok épültek a király idegen feleségei számára, Kámos, Moloch, és Ástárté tiszteletére.

1 Királyok 11,5–7

Északon Báál kultusza és más idegen kultuszok elsőbbséget nyertek Ácháb uralkodása idején, aki pedig feleségének, Jezevelnek unszolására épített oltárt Báálnak, „Baált szolgálta és imádta”.

1 Királyok 16,31

Az Izraelben népszerű, egyéb bálványimádó kultuszok között megtaláljuk a Molochnak bemutatott gyermekáldozatot(24), a szakrális prostitúciót(25), és a Támmuz kultuszt(26).

24 2 Királyok 16,3; 21,6; 23,10; Jeremiás 7,31; 19,5; 32,35

25 1 Királyok 14,24; 2Királyok 23,7; Ezekiel 16,17; 23,5; Ózeás 4,14c–15.

26 Ezekiel 8,14

Öntött borjút csináltak és azt mondták „Ez a Te Istened, Izrael!”

Mózes második könyve 32. fejezet

Kánaán déli részén uralkodó Arad királya megtámadja az izraelitákat, de azok győznek. A Sás-tenger felé vezető úton újra zúgolódnak, mire Jahve tüzes kígyókat bocsát rájuk. Mózes közbenjárására Jahve megparancsolja, hogy póznára erősítsenek egy rézkígyót: akit kígyómarás ért, de feltekint a fára, az megmenekül.

...felmennek Baal magaslatára, ahonnan látják az izraeliták táborát. Bileám hét oltárt állíttat, és mindegyiken áldozatot mutat be. Jahve Izraelt áldó szavakat ad a szájába...

In the Ugaritic texts, Baal is called "the rider of the clouds." The same description is used of Yahweh in Psalm 68:4. (Some scholars believe that certain of the Psalms were originally hymns to Baal, that were revised to praise Yahweh.)

Since Baal simply means 'master', there is no obvious reason for which it could not be applied to Yahweh as well as other gods. In fact, Hebrews generally referred to Yahweh as Adonai ('my lord') in prayer. 1 Chronicles 12:5 mentions the name Beʿaliah (more accurately be'alyâ) meaning "Yahweh is Baal."

Psalm 104.

Hymn to Yahweh portrayed as a storm God. Leviathan is his toy.

The myth is historicized in the conquest of Yahweh over enemy nations: Egypt, the Assyrians, Babylonians.

*El calls on a cessation of violence among the gods, and intends to crown Yamm ("Sea"), the god of the chaotic seas (also called Nahar "River"), king of the earth. Baal ("Lord"), the storm god, and Mot ("Death"), the god of the underworld, are rivals. Yamm sends messengers to El’s court demanding that Baal surrender to him as captive. Baal is indignant, and enters battle with Yamm. Kothar-wa-Hasis, the divine craftsman, has been instructed to build Yamm a palace, but instead helps Baal defeat Yamm by designing two war clubs for him.

Baal's victory over the sea-god, Yamm, ... just as *Marduk achieved preeminence by defeating the sea-monster Tiamat. With the help of wonder weapons supplied and blessed by the versatile Koshar (the craftsman god), Baal was able to defeat and rout the sea-god.

The biblical allusions to YHWH's victory over the sea preserve echoes of the older exploit of Baal (cf. Isa. 27:1, 30:7, 51:9–10; Ezek. 29:3–5, 32:2–6; Nah. 1:4; Hab. 3:8; Ps. 74:13–14, 89:9–10, 93:1ff.; Job 3:8, 7:12, 9:13, 26:12–13, 38:8–11, 40:25).

15 Krizsa 2014. április 19. 17:32

@licidepot: Tényleg nem értesz hozzá. JHV nevét nem szabad kimondani, ezért 10-12 más neve is van.

Mellesleg Elohimot is csak a szándékosan eltorzított Elokim-ként szabad "feleslegesen" kimondani. (Nem "felesleges" az, ha imádkozás közben mondják.)

@hun: A héber vallás valóban korábbi vallások alapjaiból alakult ki. De JHV (min. 3000 éve) már csak a zsidó vallás istene. Ezért így: Baál és viharisten (héberül a baál=úr, férj, tulajdonos) együtt említve, az utóbbi 3000 évet kihagyva, kissé félrevezető.

14 hun 2014. április 19. 16:03

ejj, okoska. olvass még nagyon sokat, láss nagyon sokat, de akkor se nyissál zájat h milyen okos vagy tökfej.

Jahve a viharisten

olvasd el Baal eposzát.

és ha legközelebb szájat nyitsz, akkor az első dolgod az lesz, h beismered h nem volt igazad és korlátolt a tudásod. mert nem leszek ilyen finom veled

13 licidepot 2014. április 19. 10:01

@hun: Drága barátom!

Ha Te járnál ott,ahol én járok,ha Te látnád és éreznéd amit én látok,akkor sokkal jobban értenéd és értékelnéd azt a tudást.

De,hogy egy kis bizonyíték mégis "elhangozzon",mutasd meg nekem,hogy a JHVH mássalhangzókban hol van L és M betű,hogy Elohimnak fordítják??Nézz utána a Héber ABC ben.De elég az is,ha a 119.Zsoltár betűiben kalandozol.

12 hun 2014. április 19. 08:55

talán nézz utána. ne csak a fejedből találgass ki dolgokat.

11 licidepot 2014. április 18. 18:09

@hun: Ezeket kitől hallottad?

Nem kívánom kommentálni a "nézeteidet",mert egy hét 8 órás műszak is kevés lenne megértetni veled,hogy amit leírtál az tévedés tévedés hátán.

10 hun 2014. április 18. 14:31

@licidepot: akkor is? mert csak?

Éli az élőisten aki Leel hegyén lakik

Elohim (héberül)

Ellah / Allah (arabul)

az arámi a közel-keleti lingua franca volt.

"az asszír és a Perzsa Birodalom diplomáciai nyelve, majd ezzel párhuzamosan Irántól Egyiptomig az egész Közel-Kelet és a Mediterráneum lingua francája, azaz közvetítőnyelve lett."

Galilea a Pártus Birodalom része volt - héberül Galha-goim / Gelil-hag Goiim

„Jézus áldozati bárány, akinek vére elveszi az emberiség bűneit”. Ez a hittétel teljesen a zsidó vallásban gyökerezik és bizonyítéka annak, hogy nem Jézus Urunk alapította a mai keresztény vallásokat, hanem legnagyobb ellensége - Saul rabbi - a kereszténység Szent Pálja, aki sohasem hallotta Jézus szavait, fogalma sem volt arról, hogy mit tanított, hanem a zsidóság új szektáját alapította meg tanaival, melyeknek alaptétele az, hogy „vérontás nélkül nincs bűnbocsánat.” (Zsidókhoz írt levele 9:22.)

Ezért lett a kereszténység hivatalos neve „zsidó-kereszténység”.

9 Fejes László (nyest.hu) 2014. április 18. 14:17

@licidepot: Jézus minden valószínűség szerint nem héberül beszélt, mert a zsidók akkor már az arámit beszélték a hétköznapokban, a hébert csak rituális célokra használták.

Az meg, hogy Pilátus tudott héberül és arámiul, végképp nem következik abból, hogy római volt...

8 Molnár Cecília 2014. április 18. 14:11

@licidepot: Szerintem nem kigúnyolják vagy kikozmetikázzák, hanem egyszerűen értelmezik, elgondolkodnak és elgondolkodtatnak róla -- ahogyan pl. a biblikus jeleneteket ábrázoló festmények is. Ezek nem helyettesítik, megjelenítik a Bibliát, hanem értelmezést adnak róla.

Bulgakov többszörösen eltávolítja a Mester és Margarita szövegrészleteit a "valóságtól": a regényben szereplő elégetett regényről van szó, amelyben egy szereplő (Lévi Máté) kéziratáról van szó, amelyet szintén el akarnak égetni...

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X