nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Nyomozás a testnevelési karon

A rendőrség közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a fideszes Lasztovicza Jenő fiának diplomáját érintő cikkel összefüggésben.

MTI | 2012. július 25.
|  

Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője kedden az MTI-nek azt mondta: az ügyben névtelen feljelentés érkezett a BRFK gazdaságvédelmi főosztályára. A rendőrség jelenleg vizsgálja a feljelentés tartalmát tette hozzá.

A hvg.hu hétfőn azt írta, hogy ismeretlenek feljelentést tettek befolyással üzérkedés, többrendbeli közokirat-, illetve magánokirat-hamisítás gyanújával a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának (TF) idei diplomaosztóján történtekkel kapcsolatban a BRFK-n, az egyik érintett hallgató egy sportügyekben illetékes fideszes politikus, Lasztovicza Jenő fia.

A portál írásában az állt: július közepén L. J. és Gy. Zs. ünnepélyes keretek között, több tucat évfolyamtársukkal együtt átvette a testnevelő-edző szakos diplomáját Tóth Miklós dékántól. A portál szerint a dékán is, a hallgatók is tudták: az államvizsga előtt a két egyetemistának összesen 15 jegye hiányzott az abszolutóriumhoz. A cikk állítása szerinta dékán a saját, frissen szerzett kódja segítségével igazolta a hiányzó krediteket az intézmény elektronikus nyilvántartásában, és Hamar Pál oktatási dékánhelyettes, illetve Hrabacsik Mihály tanulmányi osztályvezető segítségével tette hivatalossá az ügyet.

Lasztovicza Jenő az MTI-nek cáfolta az írásban foglaltakat, annak közzétételét jogtalannak, méltánytalannak és etikátlannak nevezte.A fiam három évig nappalira járt, és két olyan tantárgya maradt, amelyet utána levelezőn végzett el. Vagyis ő szinte minden egyes tárgyból a levelező szinthez képest a dupláját teljesítette, ha nem többet, mert egy levelező tagozaton sokkal kevesebbet kell a főiskolán tölteni és teljesíteni is, mint egy nappalin részletezte a képviselő.

A politikus sérelmezte azt is, hogy leírták a fia nevét a cikkben a nevet később monogramra módosították, ez ugyanis szerinte ellenkezik az ártatlanság vélelmével. Azt mondta: már felvette a kapcsolatot ügyvédekkel, akikkel a napokban áttekintik, milyen jogi lépések tehetők az ügyben. A hvg.hu-nál az MTI megkeresésére közölték: csak azután reagálnak, hogy az országgyűlési képviselő dönt az esetleges jogi lépésekről.

A Semmelweis Egyetem az MTI-hez hétfő este eljuttatott közleményében azt írta: intézményük a feljelentésről hivatalos tájékoztatást még nem kapott. Ennek ellenérea cikkben megfogalmazott állítások súlyosságára való tekintettel a rektor azonnali belső vizsgálatot rendelt el, amelynek eredményéről a nyilvánosságot tájékoztatni fogja olvasható a kommünikében.

Az MSZP-s Hiller István kedden azt mondta: helyesli, hogy Szél Ágoston rektor azonnali vizsgálatot rendelt el. A volt oktatási miniszter hozzátette: mivel hallgatók és az egyetem közötti vitáról van szó, azt az intézménynek kell rendeznie. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ha helytálló az, amit hétfőn a hvg.hu írt, az érintett hallgatóknak kiadott diplomák érvénytelenek.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X