nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Németek Magyarországon

A szomszédos országokban élő magyarokról sokat tudunk, de vajon mennyire ismerjük a határon belüli kisebbségeket? Itt vannak rögtön a svábok… Na, ezzel sokakat megsértenénk, hiszen a magyarországi németek többsége nem sváb eredetű. Vajon lehet németül magyarnak, sőt, magyar hazafinak lenni? Cikkünkből kiderül, hogy birkóztak és birkóznak meg ezzel néha igencsak mostoha körülmények között a magyarországi németek.

Gazdik Anna | 2013. szeptember 27.
|  

A magyar utakat járva néha kétnyelvű településnév-táblákkal találkozhatunk. Néhányukat a hangzásukról ismerjük fel: Schaumar, Wetschesch, Sechshard, Schambeck, Tscholnok (sorrendben: Solymár, Vecsés, Szekszárd, Zsámbék és Csolnok német nevei), mások inkább a magyar név tükörfordításai: Stuhlweißenburg (Székesfehérvár), Sankt Iwan bei Ofen (Buda melletti Szent Iván, azaz Pilisszentiván), Sankt Martin (Szigetszentmárton), megint mások pedig nem kapcsolódnak a település magyar elnevezéséhez: Frankenstadt (Baja), Fünfkirchen (Pécs), Ödenburg (Sopron), Ofen (Buda). Az viszont bizonyosan közös ezekben a helységekben, hogy területükön jelentős német nyelvű nemzeti kisebbség él, bár változó, hogy a szó szoros értelmében mennyire tekinthetők ma már német anyanyelvűeknek. De mióta élnek Magyarországon németek? Mennyire őrizték meg őseik nyelvét? Hogy hatott rájuk a magyar nyelv és kultúra? A következőkben ezeket a kérdéseket járjuk körül.

Németek Magyarországon
Forrás: ungarndeutsche.de

Németek Magyarországon

Elmondhatjuk, hogy a német ajkúak magyarországi jelenléte egyidős az államalapítással, hiszen I. István felesége, Gizella, bajor hercegnő volt, akivel jelentős számú lovag, pap, szerzetes és földműves érkezett az országba. A németek betelepülése aztán a török hódoltságig folyamatos volt; jelentős szerepet játszottak a városok fejlődésében. Nagy számban érkeztek iparosok, kereskedők, kézművesek, jellemzően a felvidéki és erdélyi városokba, csak úgy, mint például Sopronba.

Kétnyelvű utcanévtábla Sopronban
Kétnyelvű utcanévtábla Sopronban
(Forrás: Wikimedia Commons / Michael Kargl / CC BY-SA 3.0)

Buda 1686-os felszabadítása és a törökök kiűzése után a Habsburg uralkodók a nyugati és déli német területekről származó szegényebb földművesekkel népesítették be az ország elnéptelenedett déli és délkeleti területeit (Tolna, Somogy, Baranya megye, Bácska, Bánát), de ekkor érkeztek német ajkú telepesek a Budai-hegység és a Dunántúli-középhegység területére is. A telepesek jórészt nehéz sorsú parasztok voltak, akik többnyire Elzász, Lotharingia,  Baden-Württemberg és Bajorország területéről, a Rajna vidékéről, vagy a mai Ausztria területéről érkeztek. A szó szoros értelmében tehát csak egy részük volt  sváb (a Baden-Württembergből érkezők), a köznyelvben mégis ezzel a szóval (dunai svábok) utalnak a teljes magyarországi német ajkú népességre. Kezdeti nehézségeiket mi sem illusztrálja jobban, mint az „elsőknek halál, másodikaknak ínség, harmadikaknak kenyér” mondás, amelyet eredetileg a mocsaras területeken letelepedőkre használtak, arra utalván, hogy az első két generáció szenvedése után általában csak a harmadik generáció tud igazán jól megélni az új területen.

A magyarországi németek újkori történetében két meghatározó sorsforduló volt. Az első a kiegyezés (1867) és az azt követő iparosodás és urbanizáció, amely a nagyobb városokba és azok környezetébe vonzott sokakat, sőt újabb szakmunkások érkeztek Ausztriából és Németországból. Ekkor alakul ki Budapesten egy részben német nyelvű európai polgári kultúra, amely azonban nem sokáig maradhatott német nyelvű: az Osztrák-Magyar Monarchia magyar területein a kisebbségek asszimilációját szorgalmazták, ami azzal is együtt járt, hogy igazán érvényesülni csak a magyarul (is) beszélők tudtak. Ezt a törekvést tükrözi az 1907-es lex Apponyi nevű törvény, amely kötelezővé tette a magyar nyelv gyors elsajátítását a nem magyar tannyelvű iskolákban is.

A német etnikum Magyarországon
A német etnikum Magyarországon
(Forrás: Wikimedia Commons / Paul Langhans)

Azonban a valódi csapást a magyarországi németekre és nyelvükre a II. világháború utáni időszak mérte: 1945-ben ugyanis a kollektív bűnösség nevében majdnem a felüket kitelepítették, illetve a Szovjetunióba hurcolták kényszermunkára. Így ma csupán 2,5 százalékra tehető a németek aránya az ország lakosságán belül, ez kb. 200000-220000 főt jelent. A faluközösségek felbomlásával és az iparosítással párhuzamosan aztán a vegyes házasságok száma is nőtt, ami úgy tűnt, hogy végzetes csapást mérhet a magyarországi németek nyelvére. De lássuk, milyen is ez a nyelv!

A magyarnémet

Mivel a betelepülők nem egy helyről érkeztek, nem alkottak homogén csoportot, a nyelvük sem volt egységes. A többségük valamely közép- vagy délnémet nyelvjárást beszélte (elzászi, frank, sváb, bajor, osztrák stb.), és ezek csak lassan és fokozatosan csiszolódtak egy magyarországi keveréknyelvjárássá. A telepesek elszórt falvakban éltek, és sokáig csak a vásárokban érintkeztek egymással. Ennek a nyomai ma is megtalálhatók: a Budai-hegységben élő német ajkúakkal kapcsolatban például megfigyelték, hogy annak ellenére, hogy az egyes falvak lakói úgy tartják, hogy a saját nyelvjárásuk különbözik a környékbeli falvak német nyelvjárásaitól, mégis mindegyikük a bécsi dialektushoz tartja leginkább hasonlatosnak szüleik és nagyszüleik nyelvét…

A telepesek keveréknyelvjárása egyébként sokban különbözött a standard némettől. Ami a kiejtést illeti, a nyelvjárásukra jellemző, hogy sokkal kevésbé használja a standard német mássalhangzók ejtésében meglévő zöngés és zöngétlen oppozíciót, azaz például egyformán (hasonlóan) hangzik a következő szavakban a [p] és [b], vagy az [sz] és [z]:

breit [prád] (‘széles’), Baum [pám] (‘fa’), Berg [peök] (‘hegy’), Paar [poa] (‘pár’)

Sie [szí] (‘ő, ön’, a standard németben [zí]), sein [szejn] (‘lenni’, a standard németben [zájn])

További érdekesség, hogy a [b] hang gyakorta [v]-nek hangzik két magánhangzó között, vagy akár a szó elején is:

aber [óvö] (‘de’, a standard németben [ábö]), bika [vikö]

Amiben viszont a magyarországi német nyelvjárás leginkább eltér a standard némettől, az nem a mássalhangzók, hanem a magánhangzók ejtése: több, standard német ejtés szerinti magánhangzónak következetesen egy másik magánhangzó, vagy pedig egy diftongus felel meg ebben a nyelvjárásban. Hasonlítsuk össze a következő ejtéseket:

Szó Jelentés Kiejtés
    Nyelvjárásban A standard németben
 
[oi] [ál]
Mahl étkezés’ [moi] [mál]
Hals torok’ [hoitz] [hálsz]
zahlen fizetni’ [coin] [cálen]
Tal völgy’ [toi] [tál]
 
    [ui] [ol]
Holz ’fa (anyag) [huitz] [holc]
Gold ’arany [kuid] [golt]
 
    [ű] [i]
ich will én akarok [í vű] [ih vill]
viel sok [fű] [fíl]
 
    [oa] [á]
Paar pár [poa] [pá]
Jahr év [joa] [já]
 
    [ao] [á]
Mann ember, férfi [maon] [mánn]

Ami a szókincset illeti, kezdetekben a telepesek nyelve olyan,  specifikusan a magyar kultúrához kapcsolódó kölcsönszavakkal gazdagodott, amelyekre nekik nem volt szavaik: gulyás, paprikás, pogácsa, lekvár, kalács stb. Ez kiegészült aztán egyes állat- és ruhanevekkel, amelyekre jellemzően a vásárokban való részvételhez volt szükségük: bakancs, bunda, köpönyeg, gatya, kacsa, kakas, bika, csikó stb. Hamar átvettek egyéb, állatokkal kapcsolatos  noszogató vagy becéző szavakat, mint a hess, gyí, boci, és szívesen adtak magyar neveket állataiknak: Betyár, Bimbó, Bundás, Tündér, Tisza.

Németek Magyarországon
Forrás: vorosvariujsag.pilisvorosvar.hu

A már említett okoknál fogva azonban (kitelepítés, faluközösségek felbomlása, iparosítás, urbanizáció stb.) felgyorsul a németejkúak elmagyarosodása. A beszélők egy része ma is kétnyelvű, azaz felváltva használja a németet és a magyart is a kontextus vagy éppen a beszélgetőpartnerek függvényében. Ilyenkor elkerülhetetlen a két nyelv keveredése, és erre találunk is példát szép számmal. Egyik tipikus eset az, amikor magyar szavakat illesztenek a német mondatba, és ha kell, német végződésekkel látják el őket (a következő példák Földes Csaba tanulmányából származnak, lásd alább):

 I: ha:n scha ausgmosned.  

’Már kimostam.       

standard német: Ich habe schon ausgewaschen.

Miar ha.ud bái dr SZTK weagas me.im Gealt gfellebbeznid.

Az SZTK-nál fellebbeztünk a pénzem miatt.

standard német: Wir haben bei der Sozialversicherung wegen meinem Geld Berufung eingelegt.

I: tu.ar mäarga d Stuba porszívózni.

Holnap felporszívózom a szobát.

standard német: Ich tue morgen die Stube staubsaugen.

Egy másik jellemző példa a nyelvek közötti váltás akár egy mondaton belül, amikor is egy németül mondott részt egy tisztán magyar szakasz követ, vagy fordítva.

Gyere, megnézzük a húst, and Papa, du tuaschtjetz: dr Tisch aufru.ma. Kam:, Orsika!

… és papa, te az asztalt. Gyere, Orsika!

standard német: Komm, wir schauen uns das Fleisch an, und Papa du tust jetzt den Tisch aufräumen. Komm, Orsika!

Miar isch a:u so re.acht guat de.s, egy egész tejföl van rajta.

Nekem ez annyira jó így, egy egész tejföl van rajta,

standard német: Mir ist es auch so recht gut das, eine ganze saure Sahne ist darauf.

Iahra Mädli lean.idja en Debrecen, nem hallotta még, Apa?

A lányuk Debrecenben tanul, nem hallotta még, Apa?

standard német: Ihr Mädchen (= ihre Tochter) lernt (= studiert) ja in Debrecen, haben Sie das nicht gehört, Vati?

Ennek az oka lehet a puszta véletlen: amelyik nyelven először eszükbe jut a megfelelő szó, azt használják, én onnantól az adott mondatszakaszt azon a nyelven folytatják, de persze az is jellemző, hogy sok szót a magyar kontextusban inkább magyarul használnak a beszélők, mivel a német fordítás erőltetettnek hatna:

E.ar arbid an dr Községháza den.a.

A Községházán dolgozik.

standard német:  Er arbeitet im Gemeindehaus [drin].

Zu die nui Häusr mach:id sie jetz: Melléképület.

Az új házakhoz építenek most melléképületet.

standard német: Zu den neuen Häusern machen sie [= macht man] jetzt Nebengebäude.

Ország, nép, nyelv

De mit is jelent pontosan magyarországi németnek lenni? Mi a fontosabb: az anyanyelv vagy az ország, ahol születtünk? Vagy az erdetünk és ezáltal egy olyan ország, ahol sosem éltünk? Nehéz kérdések, amelyekre a válasz, ha van egyáltalán, egyénenként is változhat. Érdekes például, hogy melyik nyelvet tekintik a beszélők az anyanyelvüknek: van, aki a szülői házban beszélt nyelvet, habár az oktatást már más nyelven kapta, mások az időben elsőként beszélt nyelvet hívják így, ami nem jelenti azt, hogy ezen tudják a legteljeskörűbben kifejezni magukat. Vannak, akik viszont az  általuk legjobban beszélt nyelvet nevezik meg anyanyelvükként, megint mások pedig a szülőhazájuk nyelvét.

A kitelepítések után itt maradottak csak korlátozottan adták tovább gyermekeiknek az anyanyelvüket. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy az ötvenes években még tartottak a retorziótól, másrészt pedig az, hogy számukra a magyar lett a művelt köznyelv és az oktatás, sőt az irodalom nyelve, a német használata pedig a négy fal közötti kommunikációra korlátozódott, és a fiatal generáció számára amolyan „nagymamanyelv” (Großmuttersprache) lett.

A folyamatban nagy szerepet játszott az is, hogy a beszélőknek gyakorlatilag nem volt kapcsolatuk az anyaországgal, így a modern tartalmakat is már csak magyarul tudták kifejezni, hiszen az új standard német kifejezések nem voltak számukra elérhetőek. Bár fiatalabbak közül sokan tanulnak németet idegen nyelvként az iskolában – a körükben sokkal többen választják a németet, mint az angolt –,  az iskolában tanult standard német nem hozza vissza számukra szüleik és nagyszüleik nyelvjárását (hiszen nem is abból alakult ki).

Magyar kultúra németül

A Magyarországra érkező német telepesekben, bár még nem tudtak magyarul, nagyon hamar kialakult az úgynevezett hungarus-tudat, azaz lokálisan, nem pedig nyelvileg kötődtek új hazájukhoz. A magyarok iránti lojalitás jellemezte őket, úgy vélték, a közös haza és ezáltal a közös történelem összeköti őket, bár más nyelveket beszélnek. Ezért írhattak magyarországi német írók a 18-19. század fordulóján a következőket magyar történelmi drámáikban (idézi Manherz Károly, lásd alább):

Simon Peter Weber:

Rettet Hunyadi, rettet euren General!... Das Volk ruft: "Rache für Hunyadi!

’Mentsük meg Hunyadit, mentsük meg a generálisunkat. A nép kiáltja: Bosszú Hunyadiért!

Franz Xavier Girzig:

Es lebe Stephan, unser König!

Éljen István, a mi királyunk!

A 19. században aztán, a nemzeti öntudatra ébredés és főként a kiegyezés után felgyorsult a nyelvi asszimiláció: „magyar költő magyarul írjon” – vélték akkoriban, hiszen németül nem lehet verselni a magyar hazáról…

Az 1950-es években még inkább visszaszorult a magyarországi német nyelven született irodalom. A 70-es évektől azonban némi változásnak lehettünk szemtanúi. Kiadtak ugyanis két antológiát, Tiefe Wurzeln (Mély gyökerek) és Tie Sproch wiedegfune (A megtalált nyelv) címmel, ám ezek szerzőinek szembe kellett és kell nézniük a helyzetük sajátosságaiból fakadó problémákkal: a valódi célközönségük, azaz a magyarországi németek (főleg a fiatalabbak) elszoktak a németül olvasástól, főleg, ha az a standard nyelvjárásban íródik. A tárgyalt témák és kulturális környezet miatt ugyan a magyarokhoz is szólhatnának ezek a művek, de természetesen németül őhozzájuk sem lehet szólni. Németországban viszont a stílus, a téma, és a felvetett problémák idegenek az olvasók számára, így ők sem képezhetnek valódi célközönséget. A konfliktus úgy is felfogható, hogy egy szórtan élő kisközösség paraszti kultúrában kialakult nyelvjárásán nehéz a modern kor témáiról szólni, és bekapcsolódni az európai és a világirodalomba. Ez csak kevés szerzőnek sikerült, ilyenek Koch Valéria és Kalász Márton, akiket Németországban is számos díjjal jutalmaztak.

Németek Magyarországon
Forrás: 7ora7.hu

A nyolcvanas évektől aztán fellendülés tapasztalható a magyarországi német kultúrában: megalakul Pécsett az első német egyesület (Nikolaus Lenau Kulturverein), amit további 6 országos és 79 megyei egyesület követ. Megnyitja kapuit a Szekszárdi Német Színház (Deutsche Bühne), valamint német tannyelvű és nemzetiségi gimnáziumok alakulnak.

Kérdés, hogy mindez elég-e a régóta tartó nyelvvesztés megállítására. Annyit viszont mindenképpen elmondhatunk, hogy Magyarország a német kisebbségének köszönhet olyan hírességeket, mint Bajor Gizi, Brunszwik Teréz, Erkel Ferenc, Gárdonyi Géza, Heltai Gáspár, Hild József, Lechner Ödön, Munkácsy Mihály, Semmelweis Ignác, Steindl Imre, Toldy Ferenc, és Puskás Ferenc.

Köszönetnyilvánítás

Köszönet Wolfart Máriának a szakirodalmi javaslataiért és a cikk elkészítéséhez nyújtott segítségéért.

Források

Maria Erb és Elisabeth Knipf-Komlósy: Tradition und Innovation. Beiträge zu neueren ungarndeutschen Forschungen. In:  Ungarndeutsches Archiv 9: Schriften zur Sprache, Literatur, Kultur und Geschichte der Deutschen in Ungarn. 

Földes Csaba: Kommunikation in einem Spagat zwischen (zwei) Sprachen und Kulturen. Kode-Umschaltung als bilinguale sprachkommunikative Praktik

Márkus Éva: Zur Phonetik und Phonologie der deutschen Mundarten im Ofner Bergland. Eine synchrone Beschreibung

Manherz Károly (szerk.): A magyarországi németek. Változó világ 23. 

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 wossamichl 2015. január 1. 16:45

Még annyit hozzá lehetne tenni, hogy a magyarországi németek jelentős része nem keverék-nyelvjárásban beszél. Jó, a cikk leginkább a "svábokról" szól, de a magyarországi németek kifejezésbe beletartoznak olyan német népcsoportok is, amelyek csak részben vagy egyáltalán nem is élnek a mai Magyarország területén: ilyenek a hiencek, poncichterek, heidebauerek, a dunai "svábok", a stiffollerek, a bánári "svábok", a valódi szatmári svábok, az erdélyi "szászok", szepességi "szászok", gründlerek, és a krickerhäuerek. Most vegyük a "sváb" kategóriába a dunai-, és bánáti svábokat, gründlereket és krickehäuereket.

Vegyük sorra:

A hiencek a mai Közép- és Dél-Burgenland területén élnek, ill. Magyarországon Ágfalva, Bánfalva, Görbehalomtelep, Brennbergbánya, Hermes, Kiszsidány, Kőszegfalva, Vaskeresztes, Pornóapáti, Nemesmedves, Rönök, Jakabháza, Rábafüzes és Rábatótfalu településeken élnek. A honfoglalást röviddel megelőzően kerültek mai lakóhelyükre, archaikus bajor nyelvjárást beszélnek: a megszokott bajor "ua" diftongus helyett "ui" diftongust ejtenek (Brennbergbányán ez az "ui" diftongus "ue" változatban szerepel). Sok az "ou", "oa" és "ia" diftongus, az "ö" teljesen hiányzik, az "ü" viszont csak "üi" diftongus formájában. a "v" hang kivételével nincs benne zöngés mássalhangzó, a b, d, g betűket "p", "t" ill. "k" hangoknak ejtik. Az "eu" diftongust "ei"-nek, az "ei"-t pedig "oa"-nak ejtik és írják. A hienc értelmiség nem bajor nyelvjárásnak, hanem a bajor legközelebbi rokonának tartja.

A poncichterek a Fertő-tó déli és nyugati partjainál élnek, ill. e partszakaszok környékein, Eisenstadt és Purbach környékén, valamint Magyarországon Kelet-Sopron (poncichter negyed), Sopronkőhida, Fertőrákos, Balf és Fertőboz településeken. Alsó-Ausztria és Stájerország területéről érkeztek a területre kb. Szent István idején. "ua" diftongusukról "ui" re váltottak, de nem jellemző az az erős diftongizálás mint a hienceknél.

A heidebauerek a Mosoni-síkon élnek, a Fertő északkeleti partjaitól keletre, északkeletre. Magyarországon Rajka, Bezenye (itt a horvátokkal együtt), Hegyeshalom, Levél, Mosonszolnok, Máriakálnok, Kimle (itt is a horvátokkal) és Győrsövényház. Főként Stájerországból érkeztek a német betelepítések idején. "ua"-t itt is "ui" nek ejtik, kevés egyéb diftongussal.

A "svábok":

a "svábok" falvai különböző összetételűek a németek származásától függően. A Habsburgok telepítették be őket főként Frankföldről, Bajorországból, Württembergből, a Rajna-vidékről, de akadnak falvak, amelyek német lakosainak egy része Ausztriából, Svájcból, Badenból, Elzászból vagy akár Németalföldről érkeztek. Általában egy településre többféle ajkú (mondjuk Kakaósfalva X nevű településre érkeztek bajor, württembergi sváb és rajnai-frank) telepesek is és a különböző nyelvjárások néhány generáció alatt összeolvadtak, felvették egymás tájnyelvének sajátos jellemvonásait, és így falvanként, egymástól többé kevésbé eltérő keveréknyelvjárások alakultak ki. Így van az, hogy a köznyelvben "svábnak" nevezett klasszikus magyarországi német nyelvjárás egyszerre hordozza a bajor és a sváb jellemvonásokat (bajor: "ua" diftongusok a hosszú ill. hangsúlyos "u" helyett, és a zöngétlenedés; a sváb pedig az "sz" (német: s), "s" (német: sch) ejtése.

Baranya megyében és Tolna megye déli részén élnek a stiffollerek, akik Hessenből, Fulda város környékéről jöttek Magyarországra, Eredeti nyelvjárásuk teljesen elüt az eddig leírtaktól, mivel az eddigiek délnémet nyelvjárások vagy azok keverékei, addig stiffoller középnémet eredetű. bár a stiffoller területeken is akadnak nem stiffoller falvak: például Óbánya és Mecseknádasd német lakosai a Mainztól délre eső területeken élő rajnai frankok leszármazottai.

Az erdélyi- és szepességi szászok Szent István korában telepedtek le Magyarországon, hogy városokat építsenek. Luxemburg területéről érkeztek, a "szászországi szászokhoz" semmi közük nincsen. Nyelvjárásukat a német nyelv legtávolabbi nyelvjárásának tartják, ám ezzel sokan nem értenek egyet.

Valódi svábokat csak Szatmár vármegye területére és annak környékére telepítettek Württembergből a Habsburgok. Magyarországon 3 településen, Zajtán, Merken és Vállajon élnek.

Információ
X