nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
„Nem az a cél,
hogy benn maradjunk a bajnokságban,
hanem megnyerjük azt”

A magyar közoktatás sok esetben irányt mutatott a világnak – legalábbis Kósa Lajos szerint.

MTI | 2015. március 28.
|  

Szeptemberben egy olyan fejlesztési program indul, amely egy ingyenesen elérhető portál révén segíti a tanítást és a tanulást – erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára beszélt csütörtökön Debrecenben, a Kölcsey Központban. Czunyiné Bertalan Judit az Oktatás a 21. században – határok nélkül című, kétnapos Kárpát-medencei szakmai konferenciát megnyitva hozzátette: mind a pedagógusok, mind a tanulók munkáját megkönnyítheti, hatékonnyá teheti a portál, amelynek felületén a pedagógusok megoszthatják majd tapasztalataikat. Az államtitkár a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello), az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (MSKI) által szervezett eseményen stratégiai ügynek nevezte az együttgondolkodást, amely a köznevelésen keresztül a nemzet megmaradását szolgálja a Kárpát-medencében.

Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő beszédében szólt a nemzetpolitikában 2010-ben bekövetkezett szemléletváltásról. Közlése szerint ennek lényege: nemcsak megmaradni, hanem a legjobbnak kell lenni. A politikus sporthasonlattal élt: nem az a cél, hogy benn maradjunk a bajnokságban, hanem megnyerjük azt. A továbbiakban arról szólt, hogy a magyar közoktatás sok esetben irányt mutatott a világnak. Ennek lehetünk most a tanúi Kárpátalján, ahol sok nem magyar ajkú gyermek választ magyar tannyelvű iskolát. A politikus közölte: a legfontosabb feladat, hogy a legerősebb integrációs szerepet betöltő oktatási rendszer jöjjön létre a Kárpát-medencében.

„Nem az a cél, <br />hogy benn maradjunk a bajnokságban, <br />hanem megnyerjük azt”
Forrás: Wikimedia Commons / MASA / GNU-FDL 1.2

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke szólt a magyar kormánynak a nemzetegyesítés érdekében végzett munkájáról, így a nemzeti összetartozás napjáról, a kettős állampolgárság és a választójog kiterjesztéséről. Utóbbi kapcsán azt javasolta, hogy minden százezer külhoni magyar után legyen egy képviselő a magyar parlamentben. Üdvözölte továbbá azt az alaptörvényben szereplő passzust, amely szerint Magyarország felelősséget visel a külhoni magyarok iránt. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet legfontosabb feladatának nevezte Szász Jenő a humánvagyon megóvását, a szülőföldön maradást és a nemzeti integráció megvalósítását. A továbbiakban kiállt amellett, hogy a keleti és a déli nyitással egyidejűleg a Kárpát-medence felé is nyitni kell.

„Ennek érdekében összefüggő hálózatot kell kiépíteni az oktatás területén, bevonni az uniós többletforrásokat. Ha lesz megélhetés, fiataljaink itthon és otthon maradnak” – vetítette előre a székelyföldi politikus, aki Márton Áron püspök szavaival zárta beszédét: minden nép annyit ér, amennyi értéket magából ki tud termelni.

Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke a konferencia céljáról úgy fogalmazott: a kulturális identitás egyedüli záloga a tudás, ezért van szükség az együttgondolkodásra. További célként jelölte meg a magyar nyelvű minőségi oktatás fejlesztését, a korszerű oktatási módszerek megismertetését, a képzéseken való részvételt. Azt javasolta a mintegy 270 jelenlévőnek, hogy legyenek nyitottak az új befogadására, miközben közvetítik a hagyományos értékeket is.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X