nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Hoffmann: „sok ember elszokott a munkától”

Még mindig nem jelent meg hit- és erkölcstan, valamint az etika oktatására való jelentkezés szabályozása, melyet Hoffmann Rózsa kedden megígért.

MTI | 2013. február 15.
|  

Napokon belül nyilvánosságra hozzák a szeptembertől a közoktatásban heti egy órában induló hit- és erkölcstan, valamint az etika oktatására való jelentkezés szabályozását – jelentette be Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár kedden a Szentimrevárosi esték rendezvénysorozat keretében Merre tart az oktatás? című előadásában.  Mint mondta, ezen az oktatási területen is változatos pedagógiai módszerekre lesz szükség, továbbá a tanároknak hiteleseknek kell lenniük a diákok számára, és a gyerekeket „cselekedtetni” is kell, hogy megtapasztalják: „jót tenni jó”.

Hoffmann Rózsa beszélt arról is, hogy mintegy ötven iskolákban egy hónap múlva kipróbálják a tanfelügyeleti modellt, a nyár elején pedig a tanárok jelentkezhetnek az ilyen irányú képzésre. Az államtitkár hangsúlyozta: a pedagógiai tanácsadás állami feladat lesz, és egységesen a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) irányítása alá kerülnek a pedagógiai intézetek. Megjegyezte, hogy a pedagógiai szakszolgálatoknak eddig nem volt szakmai kontrolljuk, ezeket pedig fokozatosan szintén a Klik felügyelete alá vonják.

Szólt arról is, hogy a tankönyvféleségek száma bizonyosan csökkenni fog, mert „semmi nem indokolja, hogy 16-féle engedélyezett tankönyvből lehessen tanítani a 10. osztályban”. A tankönyvek színvonalát a tankönyvbírálat garantálja majd – tette hozzá. Annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy a pedagógus-életpályamodell „valódi fordulatot jelent”, mert évtizedek óta adós a politika azzal, hogy a pedagógusok munkáját jobban szabályozza és előrehaladását garantálja. Így bruttó 135 ezer helyett 196 ezer forint lesz a kezdő tanárok fizetése, a kutató tanároké pedig az egyetemi oktatókéhoz lesz hasonló.

Kitért arra is, hogy a hat nagy pedagógus-szakszervezetből öttel már megállapodtak, egy „kis létszámú szakszervezet maradt”, amely továbbra is a sztrájkban látja a megoldást. Ezzel a szakszervezettel is munkacsoporti, szakértői szinten tárgyalnak, a nézetek azonban eddig nem közeledtek egymáshoz – jegyezte meg.

Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár Merre tart az oktatás? címmel tart előadást a Szentimrevárosi esték előadássorozat keretében az újbudai Szent Margit Gimnáziumban 2013. február 12-én
Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár Merre tart az oktatás? címmel tart előadást a Szentimrevárosi esték előadássorozat keretében az újbudai Szent Margit Gimnáziumban 2013. február 12-én
(Forrás: MTI / Máthé Zoltán)

A magyar társadalom egyik legnagyobb problémájának nevezte, hogy „sok ember elszokott a munkától”, s amíg ezt nem oldják meg, „nem lesz igazi felemelkedés”, ez utóbbihoz pedig az oktatásnak hozzá kell járulnia. Előadásában elismerte, hogy a mindennapos testnevelés feltételei jelenleg még nem mindenhol adottak, de „nem szabad hagyni, hogy a testnevelésórák elmaradjanak”.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
2 DJS 2013. február 15. 16:19

Szinte látom magam előtt azt a sok-sok-sok-sok magyar vállalkozót, akik mind kénytelenek svájci vendégmunkásokat alkalmazni jó pénzért, mert a magyarok nem akarnak dolgozni...

Egyáltalán mi a fenéről beszél ez a nő? 16-nál lényegesen több tankönyv van a fontosabb tárgyakból.

Én egyébként nem bánnám, ha kevesebb lenne a tankönyv, csak ne olyat támogassanak, amiben szakmai tévedések vannak. Mert azokból van a legtöbb.

1 El Vaquero 2013. február 15. 12:31

„sok ember elszokott a munkától”...

Ó, ezt a hülye, kritikán aluli Peetsát már állandóan. Ez a színvonal kell a magyar oktatásnak, biztosan. Édes istenem... ezt ti szándékosan csináljátok velem.

Információ
X