-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
A nyelvekben a hangok eltűnnek és megjelennek. Az angolban ma van [v], [z] vagy [zs], az óangolban nem volt. Illetve [v] és [z] volt, de nem úgy – [zs] viszont sehogy se. Hogyan szlalomozott az angol szoknya, hogy elkerülje a szájpadlást?
Legutóbbi cikkünkben felmerült, hogy ha különböző hangok összeolvadnak, és ezért különböző hangalakú szavak azonos hangalakúvá válnak, akkor végül mindent ugyanúgy fogunk mondani. Ez azonban nem így van, a hangok ugyanis különböző helyzetekben különbözővé válhatnak, vagy összeolvadva korábban nem létező hangokat hozhatnak létre. Megmutatjuk, hogyan.
Ami azonos, és ami nem
Ha két hang ugyanúgy hangzik, akkor azok azonosak. Így ha két hang különbsége valamilyen hangváltozás miatt megszűnik, akkor az olyan szavak, amelyeket csak ez a két hang különböztetett korábban meg, azonos alakúvá válnak. Például azután, hogy a magyarban az ly jelölte hang azonossá vált a j jelölte hanggal – a [j]-vel –, a folyt és a fojt szavakat már csak a szövegkörnyezetükből tudjuk azonosítani, pusztán a kiejtésük többé nem elég erre.
Ha két hang különbözően hangzik, attól még számíthatnak azonosnak egy adott nyelvben. Sok esetben ugyanis két hang különbözősége csak annak a függvénye, hogy milyen környezetben állnak. A magyarban például [h]-t találunk magánhangzók előtt (hiba, nátha, hahó), de [ch]-t mássalhangzó előtt és szó végén (ihlet, doh). A [h] és a [ch] tehát nem számít két különböző hangnak a magyarban, mert egymás helyét nem foglalhatják el, és így nem okozhatják két szó különbözőségét. Ezzel szemben a szlovákban a horí ’ég’ ige és a chorý [chorí] ’beteg’ között kizárólag ez a különbség (az í és az ý ejtése azonos, megkülönböztetése a magyar j és ly megkülönböztetéséhez hasonló helyesírás-történeti maradvány).
Ebben a cikkben csak akkor mondjuk két hangra, hogy különböznek, ha szavakat tudnak megkülönböztetni. Az, hogy nem ugyanúgy hangzanak, nem elég.
A zöngés rés
A [θ]-t a felső fogsor és a nyelv hegye között kisistergetett levegővel képezzük. A th-val írt angol szavak jó részében ez a hang van. Az óangolban a þ vagy a ð betű jelölte. Az utóbbi jelet ma a [θ] zöngés párjára használjuk. Az [ä] a nagyon nyílt [e], az [ā] a hosszú [a], az [ē] a hosszú [e] jele.
A magyarban ma hat réshang van: [f], [sz], [s], [v], [z], [zs]. (A [h] nem réshang, de a már említett nem magánhangzó előtti változata, a [ch] az.) Az óangolban csak négy réshang volt, mind zöngétlen: [f] (pl. freo ’szabad’), [θ] (pl. þreo ’három (nő- és semlegesnem)’, [sz] (pl. seon ’lát’), [s] (pl. sceadu [säadu] ’árnyék’). A magyarhoz hasonlóan az óangolban is volt [h], amit ha nem követett magánhangzó, a mai magyarhoz hasonlóan [ch]-ként ejtettek (pl. heah [héach] ’magas’, dohtor [dochtor] ’vki lánya’).
Az óangolban előfordultak zöngés réshangok is, a [v] (pl. lufu [luvu] ’szerelem’), a [ð] (pl. oþer vagy oðer [oðer] ’másik’) és a [z] (pl. freosan [fréozan] ’megfagy’). Azonban azt, hogy [f] vagy [v], [θ] vagy [ð], [sz] vagy [z] fordul-e elő egy-egy szóalakban, pontosan ki lehetett számolni. Ez attól függött, hogy a réshang a szó elején/végén vagy a közepén – jellemzően két magánhangzó között – volt-e. (Az egyszerűség kedvéért most eltekintünk attól az esettől, amikor szó belsejében, de mássalhangzó mellett állt.) Az óangol anyanyelvű beszélők valószínűleg észre se vették, hogy mást ejtenek a freo elején és a lufu-ban a két [u] között. Ez a különbség az óangolban nem számított. (Ugyanígy egy magyar anyanyelvű beszélő is azonosnak véli a dohos és a doh h-ját, pedig az első [h], a második [ch].)
Volt egy korszak, amikor a franciában a szó végére kerülő [v] zöngétlenné vált: [aktivo] > [aktif] (actif) ’aktív, hímnem’, a később eltűnő magánhangzó előtt már ez nem következett be: [aktiva] > [aktivö] > [aktiv] (active) ’aktív, nőnem’.
Egy zöngétlen réshang és a zöngés párja tehát az óangolban nem tudott szavakat megkülönböztetni, mivel ahol az egyik előfordulhatott ott a másik nem, és viszont. Azonban egy ponton a szóvégi magánhangzók elkezdtek eltűnni. Történhetett volna úgy is, hogy szóvégivé válva a [v] szabályosan zöngétlenné válik. Azonban az történt, hogy korábbi [luvu]-ból [luv] lett, vagyis szó végén már nem csak [f], de [v] is megjelenhetett. Miután a wifian [wívian] ’feleségül vesz’ végződése lekopott és a szóból [wív] maradt, kizárólag a szóvégi [v] különböztette meg a wif [wíf] ’asszony’ szótól. Vagyis fontossá vált a két réshang zöngésségbeli különbsége.
Szembenállás
Az angolban a mai napig sok főnév–ige, melléknév–ige és főnév–melléknév pár van, ami a szóvégi réshangjuk zöngésségében, esetleg még a magánhangzójuk hosszában különbözik: life [lájf] ’élet’ : live [lájv] ’élő’ és live [liv] ’él’, belief [bölíf] ’hit’ : believe [bölív] ’hisz’, wreath [ríθ] ’koszorú’ : wreathe [ríð] ’körbevesz’, cloth [kloθ] ’ruhaanyag’ : clothe [klouð] ’ruház’, close [klousz] ’zárt’ : close [klouz] ’csuk’, advice [ödvájsz] ’tanács’ : advise [ödvájz] ’tanácsol’, loss [losz] ’veszteség’ : lose [lúz] ’elveszt’. Ezek a párok nem mindig az óangol korból öröklődnek, sok esetben csak a korábbi párok mintájára különültek el így. Az is megfigyelhetjük, hogy ugyan a [v] és a [z] jelölésére elkezdték használni a v és a z betűt, a [z]-t még ma is sokszor s jelöli (pl. browse [bráuz] ’böngész’, nose [nouz] ’orr’), a v betűt mindig magánhangzó-betű követi, a [ð]-t pedig a mai napig ugyanúgy, th-val lehet csak jelölni, mint a zöngétlen párját, a [θ]-t.
Mára a [v] főleg francia, a [z] inkább görög jövevényszavak hatására már szabadon megjelenik szó elején is, és a két réshang zöngéssége szavakat tud megkülönböztetni: vary [vērí] ’váltakozik’ : fairy [fērí] ’tündér’, zeal [zíöl] ’buzgalom’ : seal [szíöl] ’pecsét’ stb. A [θ] zöngés párja, a [ð] azonban jóval kevésbé terjedt el, szó elején kizárólag nem tartalmas szavakban fordul elő: the [ðí] ’a(z)’, thus [ðasz] ’így’, then [ðen] ’akkor’, though [ðou] ’jóllehet’, thou [ðáu] ’te’.
Fel a padlásra
A szájpadnál (vagy szájpadlásnál), vagy kicsivel az előtt képzett hangok a mai angolban a [s], [zs], [cs], [dzs], [j]. (A magyarban van még a [ty], [gy] és a [ny] is ilyen. A mai angolban az [r] is ide csúszott, de az óangolban még a magyarhoz hasonlóan előrébb képződött.) A [s], [zs], [cs], [dzs] és [j] mindegyike létrejöhetett az ún. palatalizáció (szájpad felé való elcsúszás) által. A palatalizációt az óangolban az elölképzett magánhangzók ([i], [e], [ä]) okozták. A [g]-ből így lett [j]: óangol geolu > mai yellow [jelou] ’sárga’ (vö. német gelb), óangol gist > mai yeast [jíszt] ’hab’ (vö. német Gischt [gist]), a [k]-ből [cs]: angol cheese [csíz] ’sajt’ (vö. német Käse [kéze]).
A [g] [j]-vé válása nem hozott létre „új” hangot, mert a germánból örökölt is [j]-t az óangol (pl. geong [jung] ’fiatal’, figyeljük meg, a korábbi szavakkal szemben itt a németben is [j] van, nem [g]: jung [jung]). A negyedik réshangot, a [s]-t viszont szintén a palatalizáció hozta létre, ezt a hangot az angol nem a germánból örökölte. Ha [szk] állt elölképzett magánhangzó előtt vagy [i] után [s] lett belőle (pl. biscop [bisop] ’püspök’). A shirt [sőt] ’ing’ az angolban ősi örökség, ezért lett benne a germán [szki]-ből [si] (később az [i]-t az [r] változtatta meg). A skirt [szkőt] ’szoknya’ ugyanarra a germán szóra megy vissza, de ezt a vikingek „őrizték” egy darabig, náluk viszont a palatalizáció csak később következett be, ezért az angolban anélkül találjuk ma is. Viszont később az átadó nyelvben – legalábbis annak egyik változatában – is megtörtént a palatalizálódás: norvég skjørt [söt] ’szoknya’ (a [t] itt nem pont olyan, mint a magyaban, de ez a témánk szempontjából elhanyagolható). Tehát az angol skirt szó egymással rokon nyelvekben ügyesen lavírozva elkerülte azt, hogy a [szk]-ja [s]-sé váljon. (Ezt a megszemélyesítést nem kell komolyan venni, a skirt szó mit sem tud, vagy törődik azzal, mi történik a kiejtésével, vagy bármivel.)
Érdekesség: a magyarban sincs hosszú [zzs] hang, csak ha toldalékolás hozza létre: rizzsel, rozzsá. A másik hosszú mássalhangzó, ami ugyanígy hiányzik, egy másik zöngés réshang, a [vv].
A figyelmes olvasó már kérdezheti is: nade mi van biscopban a zöngésedéssel? A réshang itt magánhangzók között áll, [zs]-vé kellene válnia, ahogyan a másik három réshang teszi. Ez azért nem történik meg, mert a [s], ami egy mássalhangzó-kapcsolat folytatója, mintha „őrizné” ezt a tulajdonságát. Egy mássalhangzó-kapcsolatnak ugyanis egyik tagja sem áll magánhangzók között, tehát az nem szokott zöngésedni. Az angolban a [zs] megjelenése tehát jóval tovább váratott magára. A ma [zs]-t tartalmazó angol szavak nagyobb része a [z] palatalizációjának köszönhető (pl. vision középangol [viziún] > [vizjön] > mai [vizsön] ’látomás’, treasure [treziur] > [trezjör] > [trezsö] ’kincs’), egy kisebb részük pedig a legújabbkori francia jövevényszavakkal került a nyelvbe (pl. genre [zsonrö] ’műfaj’, rouge [rúzs] ’rúzs’).
Látjuk tehát, hogy a mai angol zöngés réshangok az óangolban még nem tudtak szavakat megkülönböztetni, csak a zöngétlen réshangok változataiként léteztek, sőt a [zs] még úgy sem. Miközben számos hangkülönbség eltűnt a nyelvből, számos más hangkülönbség jött létre. Ugyan itt most ezek közül csak egyet, a zöngés réshangoknak a zöngétlenektől való elkülönülését érintettük, mégis megnyugodhatunk: nem fenyeget a veszély, hogy minden hang összeolvad és minden szót ugyanúgy fogunk ejteni.