nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Egyenesen ing, kerülővel szoknya
Most majd elválik!

A nyelvekben a hangok eltűnnek és megjelennek. Az angolban ma van [v], [z] vagy [zs], az óangolban nem volt. Illetve [v] és [z] volt, de nem úgy – [zs] viszont sehogy se. Hogyan szlalomozott az angol szoknya, hogy elkerülje a szájpadlást?

Szigetvári Péter | 2014. július 15.
|  

Legutóbbi cikkünkben felmerült, hogy ha különböző hangok összeolvadnak, és ezért különböző hangalakú szavak azonos hangalakúvá válnak, akkor végül mindent ugyanúgy fogunk mondani. Ez azonban nem így van, a hangok ugyanis különböző helyzetekben különbözővé válhatnak, vagy összeolvadva korábban nem létező hangokat hozhatnak létre. Megmutatjuk, hogyan.

Fel is út, le is út
Fel is út, le is út
(Forrás: Wikimedia Commons / Mr M Evison / CC BY-SA 2.0)

Ami azonos, és ami nem

Ha két hang ugyanúgy hangzik, akkor azok azonosak. Így ha két hang különbsége valamilyen hangváltozás miatt megszűnik, akkor az olyan szavak, amelyeket csak ez a két hang különböztetett korábban meg, azonos alakúvá válnak. Például azután, hogy a magyarban az ly jelölte hang azonossá vált a j jelölte hanggal – a [j]-vel –, a folyt és a fojt szavakat már csak a szövegkörnyezetükből tudjuk azonosítani, pusztán a kiejtésük többé nem elég erre.

Ha két hang különbözően hangzik, attól még számíthatnak azonosnak egy adott nyelvben. Sok esetben ugyanis két hang különbözősége csak annak a függvénye, hogy milyen környezetben állnak. A magyarban például [h]-t találunk magánhangzók előtt (hiba, nátha, hahó), de [ch]-t mássalhangzó előtt és szó végén (ihlet, doh). A [h] és a [ch] tehát nem számít két különböző hangnak a magyarban, mert egymás helyét nem foglalhatják el, és így nem okozhatják két szó különbözőségét. Ezzel szemben a szlovákban a horí ’ég’ ige és a chorý [chorí] ’beteg’ között kizárólag ez a különbség (az í és az ý ejtése azonos, megkülönböztetése a magyar j és ly megkülönböztetéséhez hasonló helyesírás-történeti maradvány).

Szóvégi, szóbelseji, szóeleji arab „h betű”
Szóvégi, szóbelseji, szóeleji arab „h betű”
(Forrás: Wikimedia Commons)

Ebben a cikkben csak akkor mondjuk két hangra, hogy különböznek, ha szavakat tudnak megkülönböztetni. Az, hogy nem ugyanúgy hangzanak, nem elég.

A zöngés rés

A [θ]-t a felső fogsor és a nyelv hegye között kisistergetett levegővel képezzük. A th-val írt angol szavak jó részében ez a hang van. Az óangolban a þ vagy a ð betű jelölte. Az utóbbi jelet ma a [θ] zöngés párjára használjuk. Az [ä] a nagyon nyílt [e], az [ā] a hosszú [a], az [ē] a hosszú [e] jele.

A magyarban ma hat réshang van: [f], [sz], [s], [v], [z], [zs]. (A [h] nem réshang, de a már említett nem magánhangzó előtti változata, a [ch] az.) Az óangolban csak négy réshang volt, mind zöngétlen: [f] (pl. freo ’szabad’), [θ] (pl. þreo ’három (nő- és semlegesnem)’, [sz] (pl. seon ’lát’), [s] (pl. sceadu [säadu] ’árnyék’). A magyarhoz hasonlóan az óangolban is volt [h], amit ha nem követett magánhangzó, a mai magyarhoz hasonlóan [ch]-ként ejtettek (pl. heah [héach] ’magas’, dohtor [dochtor] ’vki lánya’).

Az óangolban előfordultak zöngés réshangok is, a [v] (pl. lufu [luvu] ’szerelem’), a [ð] (pl. oþer vagy oðer [oðer] ’másik’) és a [z] (pl. freosan [fréozan] ’megfagy’). Azonban azt, hogy [f] vagy [v], [θ] vagy [ð], [sz] vagy [z] fordul-e elő egy-egy szóalakban, pontosan ki lehetett számolni. Ez attól függött, hogy a réshang a szó elején/végén vagy a közepén – jellemzően két magánhangzó között – volt-e. (Az egyszerűség kedvéért most eltekintünk attól az esettől, amikor szó belsejében, de mássalhangzó mellett állt.) Az óangol anyanyelvű beszélők valószínűleg észre se vették, hogy mást ejtenek a freo elején és a lufu-ban a két [u] között. Ez a különbség az óangolban nem számított. (Ugyanígy egy magyar anyanyelvű beszélő is azonosnak véli a dohos és a doh h-ját, pedig az első [h], a második [ch].)

Freo lufu
Freo lufu
(Forrás: Wikimedia Commons / Ravindraboopathi / CC bY-SA 3.0)
Volt egy korszak, amikor a franciában a szó végére kerülő [v] zöngétlenné vált: [aktivo] > [aktif] (actif) ’aktív, hímnem’, a később eltűnő magánhangzó előtt már ez nem következett be: [aktiva] > [aktivö] > [aktiv] (active) ’aktív, nőnem’.

Egy zöngétlen réshang és a zöngés párja tehát az óangolban nem tudott szavakat megkülönböztetni, mivel ahol az egyik előfordulhatott ott a másik nem, és viszont. Azonban egy ponton a szóvégi magánhangzók elkezdtek eltűnni. Történhetett volna úgy is, hogy szóvégivé válva a [v] szabályosan zöngétlenné válik. Azonban az történt, hogy korábbi [luvu]-ból [luv] lett, vagyis szó végén már nem csak [f], de [v] is megjelenhetett. Miután a wifian [wívian] ’feleségül vesz’ végződése lekopott és a szóból [wív] maradt, kizárólag a szóvégi [v] különböztette meg a wif [wíf] ’asszony’ szótól. Vagyis fontossá vált a két réshang zöngésségbeli különbsége.

Szembenállás

Az angolban a mai napig sok főnév–ige, melléknév–ige és főnév–melléknév pár van, ami a szóvégi réshangjuk zöngésségében, esetleg még a magánhangzójuk hosszában különbözik: life [lájf] ’élet’ : live [lájv] ’élő’ és live [liv] ’él’, belief [bölíf] ’hit’ : believe [bölív] ’hisz’, wreath [ríθ] ’koszorú’ : wreathe [ríð] ’körbevesz’, cloth [kloθ] ’ruhaanyag’ : clothe [klouð] ’ruház’, close [klousz] ’zárt’ : close [klouz] ’csuk’, advice [ödvájsz] ’tanács’ : advise [ödvájz] ’tanácsol’, loss [losz] ’veszteség’ : lose [lúz] ’elveszt’. Ezek a párok nem mindig az óangol korból öröklődnek, sok esetben csak a korábbi párok mintájára különültek el így. Az is megfigyelhetjük, hogy ugyan a [v] és a [z] jelölésére elkezdték használni a v és a z betűt, a [z]-t még ma is sokszor s jelöli (pl. browse [bráuz] ’böngész’, nose [nouz] ’orr’), a v betűt mindig magánhangzó-betű követi, a [ð]-t pedig a mai napig ugyanúgy, th-val lehet csak jelölni, mint a zöngétlen párját, a [θ]-t.

Új hanghoz új betű
Új hanghoz új betű
(Forrás: Wikimedia Commons / PabloBM / CC BY 2.0)

Mára a [v] főleg francia, a [z] inkább görög jövevényszavak hatására már szabadon megjelenik szó elején is, és a két réshang zöngéssége szavakat tud megkülönböztetni: vary [vērí] ’váltakozik’ : fairy [fērí] ’tündér’, zeal [zíöl] ’buzgalom’ : seal [szíöl] ’pecsét’ stb. A [θ] zöngés párja, a [ð] azonban jóval kevésbé terjedt el, szó elején kizárólag nem tartalmas szavakban fordul elő: the [ðí] ’a(z)’, thus [ðasz] ’így’, then [ðen] ’akkor’, though [ðou] ’jóllehet’, thou [ðáu] ’te’.

Fel a padlásra

A szájpadnál (vagy szájpadlásnál), vagy kicsivel az előtt képzett hangok a mai angolban a [s], [zs], [cs], [dzs], [j]. (A magyarban van még a [ty], [gy] és a [ny] is ilyen. A mai angolban az [r] is ide csúszott, de az óangolban még a magyarhoz hasonlóan előrébb képződött.) A [s], [zs], [cs], [dzs] és [j] mindegyike létrejöhetett az ún. palatalizáció (szájpad felé való elcsúszás) által. A palatalizációt az óangolban az elölképzett magánhangzók ([i], [e], [ä]) okozták. A [g]-ből így lett [j]: óangol geolu > mai yellow [jelou] ’sárga’ (vö. német gelb), óangol gist > mai yeast [jíszt] ’hab’ (vö. német Gischt [gist]), a [k]-ből [cs]: angol cheese [csíz] ’sajt’ (vö. német Käse [kéze]).

A [g] [j]-vé válása nem hozott létre „új” hangot, mert a germánból örökölt is [j]-t az óangol (pl. geong [jung] ’fiatal’, figyeljük meg, a korábbi szavakkal szemben itt a németben is [j] van, nem [g]: jung [jung]). A negyedik réshangot, a [s]-t viszont szintén a palatalizáció hozta létre, ezt a hangot az angol nem a germánból örökölte. Ha [szk] állt elölképzett magánhangzó előtt vagy [i] után [s] lett belőle (pl. biscop [bisop] ’püspök’). A shirt [sőt] ’ing’ az angolban ősi örökség, ezért lett benne a germán [szki]-ből [si] (később az [i]-t az [r] változtatta meg). A skirt [szkőt] ’szoknya’ ugyanarra a germán szóra megy vissza, de ezt a vikingek „őrizték” egy darabig, náluk viszont a palatalizáció csak később következett be, ezért az angolban anélkül találjuk ma is. Viszont később az átadó nyelvben – legalábbis annak egyik változatában – is megtörtént a palatalizálódás: norvég skjørt [söt] ’szoknya’ (a [t] itt nem pont olyan, mint a magyaban, de ez a témánk szempontjából elhanyagolható). Tehát az angol skirt szó egymással rokon nyelvekben ügyesen lavírozva elkerülte azt, hogy a [szk]-ja [s]-sé váljon. (Ezt a megszemélyesítést nem kell komolyan venni, a skirt szó mit sem tud, vagy törődik azzal, mi történik a kiejtésével, vagy bármivel.)

Szlalomozik a szoknya: angol [szkí], norvég [sí]
Szlalomozik a szoknya: angol [szkí], norvég [sí]
(Forrás: iStockphoto)
Érdekesség: a magyarban sincs hosszú [zzs] hang, csak ha toldalékolás hozza létre: rizzsel, rozzsá. A másik hosszú mássalhangzó, ami ugyanígy hiányzik, egy másik zöngés réshang, a [vv].

A figyelmes olvasó már kérdezheti is: nade mi van biscopban a zöngésedéssel? A réshang itt magánhangzók között áll, [zs]-vé kellene válnia, ahogyan a másik három réshang teszi. Ez azért nem történik meg, mert a [s], ami egy mássalhangzó-kapcsolat folytatója, mintha „őrizné” ezt a tulajdonságát. Egy mássalhangzó-kapcsolatnak ugyanis egyik tagja sem áll magánhangzók között, tehát az nem szokott zöngésedni. Az angolban a [zs] megjelenése tehát jóval tovább váratott magára. A ma [zs]-t tartalmazó angol szavak nagyobb része a [z] palatalizációjának köszönhető (pl. vision középangol [viziún] > [vizjön] > mai [vizsön] ’látomás’, treasure [treziur] > [trezjör] > [trezsö] ’kincs’), egy kisebb részük pedig a legújabbkori francia jövevényszavakkal került a nyelvbe (pl. genre [zsonrö] ’műfaj’, rouge [rúzs] ’rúzs’).

Látjuk tehát, hogy a mai angol zöngés réshangok az óangolban még nem tudtak szavakat megkülönböztetni, csak a zöngétlen réshangok változataiként léteztek, sőt a [zs] még úgy sem. Miközben számos hangkülönbség eltűnt a nyelvből, számos más hangkülönbség jött létre. Ugyan itt most ezek közül csak egyet, a zöngés réshangoknak a zöngétlenektől való elkülönülését érintettük, mégis megnyugodhatunk: nem fenyeget a veszély, hogy minden hang összeolvad és minden szót ugyanúgy fogunk ejteni.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
13 szigetva 2014. július 20. 22:31

@mederi: Bravó, lassan felfedezed az allofónokat. Ezt a cikk épp a [h]~[x] példájával próbálja ezt elmagyarázni. Azonban a fojt~folyt-tal kapcsolatban csak annyi van itt mondva, hogy ugyanúgy ejtjük őket (régebben meg máshogy ejtették, ezért még ma is máshogy írjuk, de ez nem is számít).

12 mederi 2014. július 17. 15:11

@El Vaquero:

Talán egy hasonlattal tudnám megvilágítani..

Ha a "j"-t "h"-val helyettesítem, "felnagyítódik" a különbség, amit az én kiejtésemben kiérzek...

-"*fohó" (a "h" szabadon, lágyan áramlik),

-"*fohik" (a "h" szabadon áramlik, de az "i" miatt kicsit "jésen"),

-"*fo(h)ht" (a "h" akadályba ütközik, kicsit k-s, ami hosszú hh-t eredményez kiejtéskor.)

11 Sultanus Constantinus 2014. július 16. 12:24

@Nem tudtam jó nevet kitalálni: Szerintem a fojt/folyt szavakban a [j] nem mássalhangzó, hanem magánhangzó, de legalábbis félhangzó. A magyar /j/ igazából egyébként sem mássalhangzó fonetikailag (fonológiailag igen, mert kezdhet magánhangzóval folytatódó szótagot), de az artikulációját tekintve csak a lopj, dobj stb. típusú szavakban valódi mássalhangzó, vagy esetleg még a jöJJön típusúakban. Ellenben az angol y-nal jelölt hang vagy a spanyolban az y-nal (magánhangzó előtt) vagy ll-lel jelölt hangok már inkább mássalhangzók, ezért is halljuk őket sokszor úgy, mint inkább magyar [gy]-t ejtenének (valójában nem, csak ők igazi mássalhangzót ejtenek, a magyarban meg csak félhangzót).

10 Nem tudtam jó nevet kitalálni 2014. július 16. 10:42

@mederi: Szerintem a fojt/folyt szavakban a j zöngétlenedik, azért érzed másnak

9 szigetva 2014. július 16. 09:17

@mederi: „Egyedül a "folyt" esetében azonos a a hangzás "fojt"-al szerintem” A cikk ennyit állít, nem többet.

@El Vaquero: „Esetleg az ng-ben lehetne jelölni valahogy a g hiányát.” Gondolom a német jung-ra gondolsz, mert az óangol geong-ban van [g].

„nem értem, hogy milyen zöngésedés van a biscop szóban” Semmilyen. Épp arról szól az utolsó előtti bekezdés, hogy nincs és hogy miért.

„mivel egyik szótárban sem találom” Óangol szótárakban kerested? A maiaikba bishop alakban találod, óangolban írták biscop-nak vagy bisceop-nak: www.etymonline.com/index.php?term=bishop&allowed_in_frame=0 en.wiktionary.org/wiki/bishop#Etymology_1

8 Sultanus Constantinus 2014. július 16. 09:02

@El Vaquero: Semmilyen, épp azt magyarázza, hogy nincs zöngésedés az eredeti [k] miatt, amely kiesett: biscop > [biszkop] > *[biskop] > *[bissop] > [bisop].

Vannak nyelvek, ahol a palatalizáció "visszafele" is hat, vagyis itt az [isz]-ben az [sz] az előtte álló [i] hatására palatalizálódott. Ugyanez történik a baszkban (-in- > [iny], -il- > [ilj], egyes nyelvjárásokban még -it- > [ity], -id- > [igy] is van), és a proto-kasztíliaiban is (-jt-, -lt- > [ty] > [cs]: multu > *[mujto] > mucho [vö. muy], lacte > *[lajte] > leche), de van rá példa az olaszból is (laxare > *[lajszáre] > lasciare [lassáre], de ugyaninnen a katalán és a portugál deixar [dejsár] is --- amiből a spanyolban dejar [dechár] lett).

7 El Vaquero 2014. július 16. 08:44

@mederi: a „folyó”, a „folyik” és a „folyt” a te kiejtésedben miben hangzik másként a fo-jótól?

6 El Vaquero 2014. július 16. 08:42

@Yogi: pedig szerintem az átírás korrekt, magyarosan sokkal jobban nem lehet, jó, talán még kb. 5%-nyit lehetne javítani, ha nem fonémikus, hanem fonetikus átírást írnánk át magyarosra. Nekem csak a szó végi svá ö-ként történő feltüntetése nem tetszik, de ezt El Phedro szándékosan csinálja, fonémikus átírást használ. Esetleg az ng-ben lehetne jelölni valahogy a g hiányát.

 

Azt viszont nem értem, hogy milyen zöngésedés van a biscop szóban. Van ilyen szó egyáltalán? Hogy kell ejteni (/ˈbɪskɒp/ vagy /ˈbɪskəp/ vagy (/bᵻˈskɒp/, de akkor hol a zöngésedés), mit jelent? Lehet égő, hogy nem ismerem, de kötve hiszem, mivel egyik szótárban sem találom.

5 mederi 2014. július 16. 08:30

Egy laikus észrevétel az "ly/ kontra j" példára vonatkozóan:

A "folyó", a "folyik" és a "folyt" az én kiejtésemben nem azonosan hangzanak.

Egyedül a "folyt" esetében azonos a a hangzás "fojt"-al szerintem..

-A

"a [j]-vel –, a folyt és a fojt szavakat már csak a szövegkörnyezetükből tudjuk azonosítani, pusztán a kiejtésük többé nem elég erre." bár igaz,

valójában semmi sem indokolná, hogy a "folyik" és a múltidős "folyt" szavakat másképpen írjuk a hangzásuk miatt, mert úgy gondolom, itt ez az anomália adódna (hasonló ahogyan az "érez"/ "éreszte" a "t" hatására módosult, a "z" hangzása "sz"-é, ahogyan az "ly"-é is "j"-vé)..:)

4 szigetva 2014. július 15. 23:12
3 Yogi 2014. július 15. 22:08

Biztosan jó cikk, érdekelne is, de az idióta és röhejes átírás miatt lehetetlen ép ésszel elolvasni.

2 Sultanus Constantinus 2014. július 15. 13:05

"el is tűntek a zöngétlenek" --- akarom mondani, a zöngések. :)

1 Sultanus Constantinus 2014. július 15. 13:02

Nagyon jó cikk! Érdekes, hogy mennyire hasonló volt a rendszer az óspanyolban, ahol még volt [sz] és [z], [s] és [zs], illetve [c] és [dz] is, de mivel ezek ugyanúgy nem voltak fonémikusak (talán néhány szópárt kivéve), ezért a középspanyol korszakban (16. sz.) el is tűntek a zöngétlenek, maradt [sz], [c] és [s]. Később viszont a [c]-ből is [sz] lett (amelynél az eredeti [sz] lágyabban hangzott), az északi nyelvjárások pedig úgy tartották meg a különbséget az eredeti [sz] és a [c]-ből származó [sz] között, hogy az utóbbiból [θ]-t csináltak; a déli nyelvjárásokban meg eltűnt a különbség. A palatális [s]-ből pedig ugyanebben az időben (kb. 17. sz.) [ch] lett, amit a nyelvtörténészek szintén a rendszerkiegyenlítődés elméletével magyaráznak: mivel az eredeti [sz] hang már a latintól kezdve valahol a magyar [sz] és [s] között volt félúton, a későbbi palatális [s]-t ettől még jobban eltávolították, hogy ne tűnjön el a különbség.

A ge-, gi- viszont ugyanúgy [j] lett --- gypsu > yeso, gelu > hielo (az utóbbinál egybeesett a nyílt [e]-ből származó [je]-vel, ez az oka az eltérő helyesírásnak is), plagia > playa.

Így a mai spanyolban is csak zöngétlen réshangok vannak: [f], [sz], [ch], illetve Észak- és Közép-Spanyolországban még [θ].

Információ
X