-
Sándorné Szatmári: @Sultanus Constantinus: 1 " egy magyar anyanyelvű sosem fog olyat mondani, még véletlenül ...2024. 12. 09, 15:55 Az anyanyelvi beszélő nyomában
-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Miért van egy okiratnak egészen különböző neve a köznyelvben, mint a jogi nyelvben? Szakértőnk arról is elmélkedik, kicsinyít-e a kicsinyítő képző, és ha nem, vajon mit csinál. Filmbetétünkből kiderül, milyen szójátékok hangzanak el New York-i éttermekben.
Orsolya nevű olvasónk a jogosítvány és a jogsi szavak iránt érdeklődik:
Miért nevezi a köznyelv jogosítványnak azt az okiratot, melynek hivatalos neve vezetői engedély? Honnan jön a jogosítvány elnevezés? A jogosítványnak miért jogsi a „becézése”? Hogyan keletkezett ez az alak?
Megmondom őszintén: az első kérdésre nem tudom a választ. A jogosítvány szó első írásos előfordulása a TESz. szerint 1853-ból származik, de úgy látom, hogy a 20. század közepéig ezt a szót csak ’jogosultság’ értelemben használták. A ’vezetői engedély’ értelmű használatra először az 1960-as évekből találtam példát. Az inkább kultúrtörténeti kérdés, hogy valaha volt-e ez hivatalos neve a vezetői engedélynek, és ha nem, miért terjedt el mégis.
(Forrás: Wikimedia Commons / Croatian Ministry of Interior)
Én érdekesebbnek találom a második kérdést. Érdekes már az is, hogy valóban „becézettnek” nevezhetjük-e a jogsi alakot (Orsolya is idézőjelbe teszi a becézés szót, nyilván érzi, hogy nem egészen erről van szó). És érdekes a jogsi alakja is.
A magyarban, ahogy nagyon sok más nyelvben is, egy csomó olyan szóalkotási mód van, amit a „kicsinyítés”, „becézés” szavakkal szoktunk jellemezni. A valóságban a helyzet sokkal bonyolultabb, és ezeknek a szóalkotási módoknak sokkal változatosabb funkcióik vannak, mint a kicsinyítés és a becézés.
A kicsinyítés a szó igazi értelmében olyasmit jelent, hogy olyan tárgyra vagy fogalomra utalunk, ami valamilyen értelemben „kisebb” (jelentéktelenebb stb.), mint amire a szótő általában utalni szokott. Tehát a házacska vagy házikó valóban kisebb, mint amit háznak szoktunk nevezni; a trükköcske pedig nem valami hatalmas varázslat, csak kisebb jelentőségű ügyeskedés. A ’kisebb jelentőség’ értelmezés miatt ezek a szóalakok nagyon gyakran rosszalló (pejoratív) értelműek. Például az, akit nőcskének neveznek, nem kisebb, és nem jelentéktelenebb, mint más nők, a „kicsinyítés” itt csak a rosszallást (az erkölcsi elítélést) fejezi ki.
A kicsinyítésnek (a magyarban és más nyelvekben is) egy sor más funkciója is szokott lenni. Például a ’jelentéktelenség’ mozzanata miatt a kicsinyítés nemcsak a rosszallást fejezheti ki, hanem gyakran az egész állítás jelentőségéből próbál levonni, és így az udvariasság velejárója is lehet. Például a kérésünket kevésbé közvetlenné és parancsolóvá teheti. Ahogy a Gyere ide egy kicsit kérésben az egy kicsit enyhíti a kérés szigorúságát, ugyanígy használható a kicsinyítés az ilyen kérésekben: Van egy szabad órácskád? Vannak nyelvek, amelyekben olyan gyakori tartozéka a kicsinyítés az udvariasabb megnyilatkozásoknak, hogy a magyar beszélők számára, ha szó szerint próbálják megérteni ezeket, szinte nevetségesen hangzanak. Így a holland nyelvben szinte kötelező a kicsinyítés, ha udvariasan kérünk vagy kínálunk egy csésze kávét: een kopje koffie ’egy csészécske kávé’ een kop koffie ’egy csésze kávé’ helyett.
A becézés az érzelmi közelséget szokta kifejezni: annak a nevét szoktuk becézni, aki vagy ami közel áll a szívünkhöz. A legjellegzetesebb maguknak a személyneveknek a becézése (Sári, Imi), de persze előfordul mindenféle más szavakkal is: anyuci, kutyuli, fiacskám stb. Érdekes, hogy formailag sokszor egybeesik a kicsinyítés a becézéssel (pl. a -ka/-ke, -cska/-cske képzőket mindkettőre használhatjuk). Ennek az oka nyilván nyelven kívüli; azzal függhet össze, hogy nagyon tipikus és ősi az érzelmi vonzódásunk a nálunk kisebbekhez (elsősorban az utódainkhoz).
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A jogsi és társai (például a zsepi vagy a szupi) valószínűleg egyik kategóriába sem sorolhatók, sem nem kicsinyítések, sem nem becézések, bár formailag a becézéshez hasonlítanak. Az a módszer, hogy a szótő utolsó szótagját vagy szótagjait elhagyjuk, és az -i végződést illesztjük a maradékhoz, a magyarban a nevek becézésének egyik szokásos eszköze: Imre ∼ Imi, és ugyanígy zse[p]kendő ∼ zsepi vagy szuper ∼ szupi. De ezek az alakok tapasztalatom szerint nem az érzelmi közelséget fejezik ki, hanem inkább a beszéd informális, társalgási, kollokviális jellegéhez tartoznak. Talán inkább „rövidítésnek” nevezhetnénk, ha ez a szó nem lenne már foglalt másra. (A TESz. „játékos” szóalkotásnak nevezi ezt a típust.) Például a mai magyar beszélt köznyelvben, különösen a fiatalabb nemzedékek beszédében a zsepi-hez képest a teljes alak, a zsebkendő szinte már hivatalos, formális szónak minősül. Sőt, még a pézsé is gyakrabban használatos a beszélt nyelvben, mint az az alak, ami a zacskóra van írva.
Az -i persze nem az egyetlen módja a „becéző” rövidítésnek, ahogy a nevek esetében is sok más becéző alak létezik. Rengeteg képzőszerű végződésnek van a magyarban ilyen funkciója, és halmozni is lehet őket. Csak néhány kiragadott példa: Ica, Icuka, apucika, Jocó, Julis, Béci, Karesz, Karcsi. Mint látható, mindezekre jellemző a tő utolsó szótagjának vagy szótagjainak elhagyása, tehát a rövidítés. Valószínűleg a rövidítés mozzanata az, ami az ilyenfajta szóalkotást a beszélt nyelvi, társalgási regiszter kifejezésére is különösen alkalmassá teszi, hiszen a leegyszerűsítés és a rövidítés gyakori velejárója a beszélt nyelvnek. Így alakultak ki azok a nagyon gyakori „becézett” alakok, mint (megint kiragadott példák): csoki, bicaj, telcsi, uszi, zaci, kupi. De ezek kialakulásában elképzelhető egy olyan lélektani „átvitel” is, mint amilyet a kicsinyítés és az udvariasság kapcsolatánál láttunk. Ahogy ott a ’jelentéktelenség’ mozzanatát a jelölt dologról a kérésünkre vagy állításunkra „visszük át”, úgy itt az ’érzelmi közelség’ mozzanatát a jelölt dologról a megszólítottakra.
Mármost hogy kerül a jogsi alakba az -s- mássalhangzó? Erre igazi történeti magyarázatot nem tudok adni, csak párhuzamokat tudok sorolni. Nagyon gyakori, hogy a tő megmaradó részéhez nem egy puszta -i magánhangzó járul, hanem egy „mássalhangzó + i” elem, mint a fenti Béci, Karcsi, telcsi, zaci szavakban. Még néhány példa: kapcsiból, üdcsi, csajszi, bibsi (egyeseknek ez már régies lehet, a romani eredetű biboldó ’megkereszteletlen; zsidó’ szóból), popsi, buksi, vaksi. Ez utóbbi, -si végű alakok mintájára jött létre a jogsi.