nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
  • aphelion: @Cypriánus: Nyilván nem "teljesen szabad" minden egyén (nem is világos hogy ez egyáltalán ...
    2019. 09. 20, 17:44  Anti-PC shaming
  • Cypriánus: @aphelion: Sajnos ez így nagyon sarkított amit írsz 1) biológia: nem akarlak kiábrándítani...
    2019. 09. 20, 16:34  Anti-PC shaming
  • aphelion: @Cypriánus: Azért kérdeztem rá, mert az eredendő bűn egy vallási doktrína, azon alapul hog...
    2019. 09. 20, 15:26  Anti-PC shaming
  • Cypriánus: @aphelion: Ez hogy jön ide? Nézd, először is definiálni kéne mit értesz rajta. Biológiai m...
    2019. 09. 20, 14:27  Anti-PC shaming
  • aphelion: @Cypriánus: "mélységesen hiszek az ember alapvető céltévesztettségében ( nevezzük eredeti ...
    2019. 09. 20, 12:24  Anti-PC shaming
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
TV paprika
Üzirögi, ubi, süti: miért becézzük?

Koviubi, pari, zsepi: vajon a nyelvész mit gondol az ezekhez hasonló becéző szavakról? Vajon egyes helyzetekben miért hatnak nem odaillőnek, máskor pedig miért érezzük őket helyénvalónak? S milyen formában használhatjuk a Pécsett, Kolozsvárott kifejezéseket? A nyelvész majd megmondja.

Kálmán László | 2010. április 27.
|  

Kovács Esztert az érdekli, hogy mit gondol „a nyelvész” az olyan becéző szavakról, mint a zöldségesnél a pari és az ubi. Nem hiszem, hogy „a nyelvészeknek” úgy általában lenne közös véleményük erről, csak a sajátomat tudom elmondani: én szeretem és használom ezeket a szavakat. Bár én is úgy érzem, hogy terjedőben vannak, valamennyire már születésem óta része volt az anyanyelvemnek, otthon is mondtunk husit hús helyett, zsepit zsebkendő helyett, törit történelem (mint tantárgy) helyett, és így tovább.

Üzirögi, ubi, süti: miért becézzük?
Forrás: Győri Károly/MTI

Ancsa a házikóban

Én igazán izgalmas kérdésnek azt tartom, hogy pontosan miért és mire is használjuk ezeket, és ezzel összefüggésben persze azt is, hogy miért taszítanak egyeseket. A levélíró a „kicsinyítő” és a „becéző” szavakkal írja körül ezeket az alakulatokat – biztos némi joggal, de egy-egy ilyen címke nem sokat mond el a tényleges részletekről. Maga a kicsinyítés is nagyon érdekes jelenség, nem is megyek most bele mélyebben, mert szerintem ezeknek a szavaknak semmiképpen sincs olyan kicsinyítő funkciója, mint a házikó vagy a lovacska szónak.

Abban sem vagyok biztos, hogy a „becézés” találó elnevezés a vizsgált szavakra, vagyis hogy az ubi vagy a pari olyan értelemben lenne becéző, mint a Feri vagy az Ancsa. Amikor ugyanis valakit becézünk, akkor legtöbbször a vele való bizalmas kapcsolatot fejezzük ki. Az uborkával meg a paradicsommal nincs ilyen bizalmas viszonyunk, vagy legalábbis szerintem nem azért nevezzük őket ubinak meg parinak, mert szeretjük őket.

Inkább az az érzésem – bár bizonyítani nem tudom –, hogy ezeknek a képzéseknek oka a komolykodás, a hivatalos kifejezések kerülése a társalgási (kollokviális) nyelvhasználatban, és végső soron magának a társalgási stílusnak a jelölése. Ezt igazolja, hogy olyan dolgokra is használjuk ezeket a szavakat, amelyekhez semmiféle érzelmi szál nem köt, például: Nem veszi fel, üzirögire van kapcsolva. Szerintem itt egyszerűen az üzenetrögzítő hivatalosnak, körülményesnek tűnne a kötetlen társalgásban, ezért lehet helyettesíteni, rövidíteni. Nem véletlen, hogy fent nem izgi, hanem izgalmas kérdésről beszéltem (pedig amúgy használom az izgi szót): én ezeket a szövegeket nem társalgási stílusban írom, nem illene a szövegembe egy társalgási fordulat.

Egyáltalán nem akarom leegyszerűsíteni ezt a bonyolult jelenséget, de nagyjából ez a véleményem róla. Külön elemzést igényelne, hogy miért éppen a rövidítés az eszköze a társalgási stílus jelölésének, ezen még érdemes lenne gondolkozni. Mindenesetre már jóval az ubi és a pari előtt látni lehetett a piacon olyat, mint a TV paprika (a tölteni való paprika helyett), és persze jóval korábbi, bár hasonlóan a társalgási stílusra utaló rövidítés például a kápé (készpénz). Csak éppen a magyar nyelvben ezek inkább kivételes szóalkotások, más európai nyelvekhez képest mi sokkal kevésbé élünk a kezdőbetűkből alkotott rövidítés eszközével, inkább a „csonkolással” együtt járó képzést használjuk, mint amilyen a mozi (a mozgókép-színházból).

Végül azon is el kellene gondolkozni, hogy miért taszít olyan sokakat a társalgási rövidítések használata (persze csak az újaké, a mozi vagy a lagzi már senkinek sem tűnik fel). Erről azt gondolom – bár bizonyítani ezt sem tudom –, hogy inkább az zavarja az embereket, hogy a társalgási stílus oda is behatol, ahol korábban nem szoktuk meg. Az idegesíti őket, hogy a piaci kofa, amikor kiírja, hogy ubi vagy pari, valójában kollokviálisan szól hozzánk, mintha azzal köszöntene, hogy Helló – ez is előfordul, és ez is sok mindenkit idegesít. Az emberek megszokták, hogy bizonyos színtereken, mint amilyen a bolt vagy a tévé vagy a tanács (bocsánat: az önkormányzat), nem használjuk a társalgási stílust. Ezért közvetlenkedésnek, tolakodásnak érzik, ha ez mégis bekövetkezik. Eleinte ugyanígy idegennek érezték, ha egy-egy reklám (vagy akár egy egész üzlethálózat) letegezte a vásárlóit; ma már sokkal kisebb megütközést keltenek az ilyen megnyilvánulások.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet nemrég akciót indított 10 perc szoli néven – a szoli itt persze nem szolárium, hanem szolidaritás értelemben szerepel. A szervezet nyilván azért választotta ezt a címet, mert diákokhoz akar szólni, úgy gondolták, hogy ez így „fiatalos”, „trendi”. Nos, ez nekem is furcsa, mert – ahogy fent írtam – az ilyenfajta rövidítés nem a fiatalok nyelvhasználatához, szlengjéhez tartozik, hanem inkább a társalgási stílushoz, és egy vallási szervezethez nem illik a társalgási stílus. Vagy legalábbis eddig nem illett – lehet, hogy ezt is megszokjuk.

Az eset esete

A magyar iskolai nyelvtanok több évezredes hagyományt követve azt tanítják, hogy „a mondat szavakból épül fel”. Ami persze bizonyos értelemben igaz, de nem túl célszerű a mondat szerkezetét így bemutatni. Nem sokat lehet megérteni a mondatok szerkezetéből, ha csak szavak egymásutánját látjuk bennük, mert vannak a mondaton belül többé-kevésbé szorosan összetartozó egységek, szócsoportok, úgynevezett szerkezetek, amelyeket érdemes felfedezni. Például a fehér rózsa úgynevezett jelzős szerkezet, amely a fehér jelzőből és a rózsa alaptagból áll, és ezek olyan szorosan tartoznak össze, hogy mindig így, egymás mellett kell állniuk: Fehér rózsát láttam vagy Láttam fehér rózsát, de nem: *Fehér láttam rózsát vagy *Rózsát láttam fehér. Az ókori (görög és latin) grammatikák azért nem beszéltek ilyen szerkezetekről, mert a görög és a latin nyelvben a szorosan összetartozó szavaknak sem kell egymás mellett állniuk a mondatban (például kiváló latin mondat az, hogy Rosam vidi albam, szó szerint „rózsát láttam fehér”).

Üzirögi, ubi, süti: miért becézzük?
Forrás: Irina Apopei/sxc.hu

A magyarban az úgynevezett névszói szerkezetek részei egyetlen szócsoportot szoktak alkotni, egymás mellett állnak. Egy névelővel, számnévvel vagy más ún. determinánssal kezdődhetnek, ez után jöhetnek jelzők, végül egy alaptag, ami általában főnév. Névszói szerkezet például ez: a/három/minden/sok fehér rózsa. A determináns hiányozhat is (fehér rózsa), és persze jelzőnek sem kell szerepelnie (a rózsa). A főnévi alaptag is kimaradhat, de csak akkor, ha egy tartalmas determináns vagy jelző jelen van: a fehér, ez a három stb. Önállóan névszói szerkezet szerepűek a nevek és a személyes névmások (ezért nem lehet determinánsuk vagy jelzőjük). Különleges névszói szerkezetek a birtokos szerkezetek, mert ezek két vagy több névszói szerkezetből állnak (pl. a három rózsa minden fehér virága).

Mindezt azért mondtam el, mert Szabolcs nevű olvasónk azt kérdezi, honnan tudjuk egy toldalékról, hogy esetrag-e. Ha a régimódi, iskolai nyelvtan hagyományát követjük, csak homályos választ adhatunk. Az esetragoknak ugyanis éppen az a szerepük, hogy névszói szerkezetek mondatbeli szerepét jelölik; ha nem beszélünk névszói szerkezetekről, akkor az esetrag fogalmát igen nehéz értelmezni. Az ókori (latin és görög) nyelvtanok még könnyű helyzetben voltak, ugyanis a latinban és a görögben az esetrag a névszói szerkezet minden tagján megjelenik, akkor is, ha ezek egymástól távol kerülnek a mondatban: Rosam vidi albam, szó szerint „rózsát láttam fehéret”; Rosae parco albae, szó szerint „rózsa (dativus) kímélem fehér (dativus)”. A magyarban azonban az esetrag csak egy helyen jelenik meg, a névszói szerkezet végén: fehér rózsát, fehér rózsának stb. Kivételt képeznek azok a névszói szerkezetek, amelyeket mutató determináns vezet be, ugyanis a mutató determinánson is megjelenik az esetrag: ezt a fehér rózsát, ennek a fehér rózsának stb.

Nos, ezek szerint megvan a válasz Szabolcs kérdésére: azt nevezhetjük a magyarban esetragnak, amely névszói szerkezetek végén jelenhet meg, és amely a névszói szerkezet mondatbeli szerepét jelöli. (Persze ez még a névutókra is igaz, de arról most nem szólok, hogy a névutókat és az esetragokat hogyan lehet egymástól megkülönböztetni.) Így egyértelműen esetragok a leggyakoribbak, amelyekről az iskolában tanultunk, például a tárgyeset -t toldaléka, a részeshatározó eset -nak/-nek toldaléka, és így tovább. De nem esetrag például az -ul/-ül, mert van ugyan angolul, kutyául stb., de nincs *a szép középkori angolul, *a három fehér kutyául. És vannak nagyon különös esetek, például a -kor vagy a -szor/-szer/-ször esete: ezeket valószínűleg esetragoknak tekinthetjük, bár csak nagyon sajátos névszói szerkezetekhez járulhatnak (időpontot, illetve számot jelentőkhöz: hat óra nyolc perckor, Húsvétkor, illetve háromszor, négy egész ötször).

Szabolcs közelebbről a helynevekhez járuló -ott/-ett/-ött (néha -t) toldalékról érdeklődött: Pécsett, Kolozsvárott. Vajon esetrag-e ez? A válasz egyértelműen nem. Hiszen nincs *a középkori Kolozsvárott, *a gyönyörű Pécsett. Ha mutató determinánst használunk, azon nem jelenik meg: nincs *ezett a Pécsett; nem szerepelhet akkor, ha a város neve birtokos szerkezetben vagy birtokosra utaló toldalékkal áll: *gyermekkorom Pécsétt, *az én Pécsemett. Vagyis ez a toldalék nem lehet esetrag, hiszen nem járulhat teljes névszói szerkezetekhez, csak közvetlenül a helység nevének tövét követheti, ebből képez helyhatározót.

A Nyelvész vitafórumon indított téma a kérdésben

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
10 szigetva 2019. augusztus 1. 14:05

@aphelion: Becézés=informalitás. A lagzi ugyanilyen. Ezek jellemzően egy kétszótagú templátumba illeszkednek, és a 2. szótag alakja szigorúan kötött. (Pl. nincs benne [ö] vagy [ü].)

Az, hogy általában rövidüléssel is jár, abból adódik, hogy a templátum jellemzően két szótagos. (Ritkán egy: kösz, oks, prof; néha három: kutyuli, apuci, meglepi, beszari (az utóbbi kettőben érzésem szerint az igekötő nem számít bele.)

9 aphelion 2019. augusztus 1. 13:56

@szigetva: Sőt Pál~Pali, meg az angolban Ann~Annie. Ezek becézések, nem rövidítések, míg a cikk olyan példákat említ, amik rövidítések, de nem becézések. Nem azt állítottam, hogy mindig a hossz a fontos, csak hogy sok esetben az is tényező lehet.

8 szigetva 2019. augusztus 1. 13:29

@aphelion: De ennek ellentmondanak az ilyenek: sün~süni, nyúl~nyuszi, nő~nőci. Itt nem a hosszúság, hanem az informalitás a fontos.

7 aphelion 2019. augusztus 1. 12:47

@Sultanus Constantinus: Meg a magyar azutánból az oszt ;)

6 Sultanus Constantinus 2019. augusztus 1. 12:29

@aphelion: Igazából a nyelvváltozások egyik legfőbb oka pont ez, amit leírtál: az emberek gyorsan akarnak mindent elmindani, ezért rövidítenek. Így lett pl. a latin. NULLA RES NATA 'semmilyen létező [született] dolog' (azaz: 'semmi') kifejezésből a francia "rien" (< rem, acc.) 'semmi', a katalán "res" 'semmi', a spanyol "nada" 'semmi', vagy a szárd "nudda" (< nulla) 'semmi'.

5 aphelion 2019. augusztus 1. 11:06

"persze csak az újaké, a mozi vagy a lagzi már senkinek sem tűnik fel"

Kiskoromban mindig meglepődtem, mikor a nagypapám olyan szavakat használt otthon, egymás közti társalgás részeként, mint hogy autóbusz meg televízió – ezeket én úgy tanultam, hogy busz meg tévé, max a tévében mondják helyettük néha a hosszabb verziókat. Úgy látszik, mikor ő felnőtt, még nem volt ennyire általános ezeknek a rövidített verziója, és megragadtak a szókincsében a hosszabb eredetik.

A rövidítésnek a stílusjelölésen kívül szerintem gyakran lehet a célja simán a rövidítés, azaz hogy ha hamar el akarunk mondani valamit, akkor ne kelljen olyan sok szótagot kimondani hozzá – vagy ha rengetegszer használjuk ugyanazt a kifejezést, akkor ne kelljen minden egyes alkalommal az egészet kimondani, mikor a hallgatónk már úgyis tudja miről van szó. És mivel ez inkább ismerősök között szokott előfordulni (mert ott vannak ilyen szituk, ott számíthatunk leginkább befogadó hallgatóságra, ...) ezért van az hogy a rövidített alakokhoz eleinte kollokviális stílust társítunk. Aztán mikor az újabb generációk már úgy nőnek fel, hogy a szüleik alapból a rövidített alakokat tanítják meg nekik, akkor ez a stílusjelleg fokozatosan elhomályosul.

4 kalman 2010. december 15. 17:34

@Olman: Való igaz, hogy van a magyarban ilyen szerkezet: "Rózsát láttam, fehéret". Ennek azonban nem sok köze van a "szó szerinti" latin fordításához ("rosam vidi albam"): a latinban meglehetősen szabad a névszói szerkezetek szórendje (meg általában a szórend), ezért így is lehet mondani: "albam vidi rosam", és így tovább, és puszta véletlen, hogy némelyik szórendhez hasonló a magyarban is van. Hogy mást ne mondjak, ha elöljárószó is van a szerkezetben, a jelző még azt is megelőzheti, ahogy az ismert kifejezésben: "summā cum laude" 'a legmagasabb dícsérettel', szó szerint: 'legmagasabb[ABL] -val dícséret[ABL]'. A "cum" '-val/-vel' elöljárószó ablatívusz (ABL) esetű névszói szerkezetet követel, maga a névszói szerkezet ebben az esetben a "summa laus" 'legmagasabb dícséret', ablatívuszban "summā laude".

3 Olman 2010. december 15. 16:53

Rosam vidi albam, szó szerint „rózsát láttam fehér”

Ha a toldalékokat a magyarban is tükrözzük, akkor azt kapjuk, hogy: "Rózsát láttam, fehéret." Ez pedig teljesen érthető magyar mondat. :)

2 kalman 2010. április 28. 18:07

Kedves Lalika!

Szerintem a locativus már csak azért is elmegy itt esetként, mert a "Pécsett" szó - bár nem, vagyok nyelvész -, ha nem is gyakran, azért előfordul névszói szerkezetekben - bár nem tudom, ezek annak számítanak-e. Meggugliztam ugyanis a dolgot, és gyanakszom, hogy ezek talán azok:

Én is meggugliztam, én is megtaláltam ezeket, el is gondolkodtam rajtuk. Most egy tüke ismerősöm is megerősítette, hogy létezhetnek ilyenek. Én akkor is fenntartanám, hogy nem "teljesértékű" esetragról van szó, hiszen olyat végképp senki se mondana, hogy az én Pécsemett, a te Pécsedett stb. Mindenesetre ez a jelenség végképp meggyőzött arról (meg persze azok a viták is, amiket utána róla folytattam), hogy nem sok értelme van precíz kategóriákat keresgélni (így pl. az "esetrag" sem lesz sosem precíz kategória), a nyelvtan-elméletünkben valahogy ezek nélkül kell megélni. És az iskolában sem szabadna olyan készpénzként tanítani ezeket a fogalmakat.

 

1 Lalika 2010. április 27. 13:33

Kedves Kálmán!

Szerintem a locativus már csak azért is elmegy itt esetként, mert a "Pécsett" szó - bár nem, vagyok nyelvész -, ha nem is gyakran, azért előfordul névszói szerkezetekben - bár nem tudom, ezek annak számítanak-e. Meggugliztam ugyanis a dolgot, és gyanakszom, hogy ezek talán azok:

- a középkori Pécsett,

- a mediterrán Pécsett,

- a napsütötte Pécsett,

- a gyönyörű Pécsett...

Biztos akadna még néhány példa, de egyelőre ennyire futotta...

Információ
X