nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Meglepő, de nem váratlan – magyar olimpiai aranyérem

Tavaly ezüst-, idén aranyérmet nyert a filozófiai olimpia magyar versenyzője.

MTI | 2015. május 24.
|  

Megosztott aranyérmet nyert Merker Iván, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium 17 éves tanulója az észtországi Tartuban rendezett 23. Nemzetközi Filozófiai Diákolimpián – mondta el az MTI-nek Farkas Henrik, a magyar csapat vezetője és a Magyar Filozófia Társaság tagja. Hozzátette, Merker Iván mellett szép sikert ért el a magyar csapat másik tagja, Hegyesi Zsolt, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium 18 éves tanulója is, akit dicsérő oklevéllel jutalmaztak teljesítményéért a verseny bírái.

A magyar delegáció négy főből állt, a két versenyző mellett a zsűri tagjaként vett részt az eseményen Farkas Henrik, és Takács Márta, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium filozófia tanára is.

A Nemzetközi Filozófiai Diákolimpiára minden évben két magyar diák utazhat, akik az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) döntőseiként, majd a verseny magyarországi válogatójának legjobbjaként nyerik el a jogot a részvételre. Az idei, május 14. és 18. között rendezett diákolimpián 40 ország 83 diákja vett részt, akik négy idézet közül választva írhatták meg esszéiket angol, spanyol, francia vagy német nyelven a rendelkezésükre álló négy órában. Merker Iván egy Simone De Beauvoir-idézetet választott, melynek nyomán a filozófia és a művészet kapcsolatáról értekezett.

A megmérettetésen a zsűri öt szempont – a téma megértése, az egységesség, az érvelési készség, az eredetiség és a témában való jártasság – alapján értékelte a dolgozatokat. Farkas Henrik ezzel kapcsolatban elmondta: mivel középiskolás diákokról van szó, az eredetiség megítélése nem könnyű feladat, azonban ha valaki képes az idézetben foglaltak alapos kritikájára, kiforgatására vagy akár egy új nézőpont felvillantására, az már nagyon szép teljesítménynek számít. A filozófus hozzátette azt is, hogy Merker Iván felkészítése nagyobb részben a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium filozófiai szakkörét vezető Takács Márta érdeme, ő maga elsősorban esztétikai és politikai filozófiai témákat járt körül a 11. osztályos diákkal, mivel ezek gyakran előfordulnak a versenyen is.

Merker Iván már tavaly is részt vett a versenyen, akkor Vilniusban ezüstérmet nyert. Magyar diákok korábban is értek el komoly helyezéseket a filozófiai diákolimpián, 2013-ban Palasik Róbert, szintén a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium diákja aranyéremmel térhetett haza Dániából.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X