nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Marad a héberérettségi

Továbbra is lehetőség lesz héber nyelvből érettségizni – erről Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere levélben tájékoztatta Feldmájer Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökét.

MTI | 2012. július 30.
|  

A szervezet pénteki, az MTI-hez eljuttatott közlése szerint a miniszter jogosnak tartotta álláspontjukat, így a 2014. január 1-jével hatályba lépő idegen nyelvi érettségi vizsgatárgyak számának ismételt felülvizsgálatát kezdeményezte. A beérkezett vélemények és észrevételek megfontolása után javasolt módosítás a jelenleg letehető idegen nyelvi érettségi vizsgatárgyak számának megtartására irányul. A fentiek értelmében a 2013/2014. tanév május-júniusi vizsgaidőszakában – és azt követően – továbbra is lehetőség nyílik héber nyelvből érettségizni – zárul a levél a Mazsihisz tájékoztatása szerint.

Az oktatásért felelős államtitkárság június 25-én azt közölte az MTI-vel, hogy mérlegeli a héber nyelvet oktató középiskolák vezetőinek kérését, amely arra irányul, hogy a héber nyelv továbbra is érettségi vizsgatárgy maradhasson. A tárca vezetőjének az azt megelőző héten írt levélben az érintett iskolák vezetői rámutattak: az esélyegyenlőség, a szabad vallásgyakorlás és a hagyományok őrzése szempontjából egyaránt nélkülözhetetlennek tartják, hogy héberből a jövőben is lehessen érettségi vizsgát tenni. Az oktatási államtitkárság az MTI-hez akkor eljuttatott közleményében hangsúlyozta, ugyanezt a mérlegelést igény esetén más nyelveknél is megteszik.


A közleményben rámutattak arra is, hogykevesebben kívántak érettségi vizsgát tenni héber nyelvből, mint ahányan a választhatóság visszaállítása érdekében aláírták az emberi erőforrások miniszteréhez intézett levelet. Összesítésük szerint az utóbbi nyolc évben egy kivétellel évente tíznél kevesebben jelentkeztek héber nyelvből érettségi vizsgára: 2005-ben hárman, 2006-ban, 2007-ben és 2009-ben öten, 2011-ben hatan, 2012-ben heten, 2008-ban kilencen, 2010-ben pedig tizennégyen.

A miniszternek írt levél aláírói között szerepelnek a bejegyzett magyarországi zsidó felekezetek vezetői, Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, Schőner Alfréd, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem rektora, az Izraeli Kulturális Intézet vezetői, a héber nyelvet oktató középiskolák pedagógiai és vallási vezetői, a héber nyelv érettségitétel-készítő bizottságának vezetője és tagjai, továbbá több magánszemély.

Verő Tamás rabbi korábban az MTI-vel azt közölte: május 2-i levelükben egyebek mellett azt írták,természetesen egyetértünk azon törekvéssel, miszerint a vizsgarendszerre vonatkozóan is alkalmazni kell a költséghatékonyságot, ugyanakkor hozzátették, hogy a héber nyelv ismerete nélkül sem a zsidó vallás gyakorlata, sem pedig az etnikai kisebbségi létezés feltételei nem biztosítottak.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X