-
Sándorné Szatmári: Szerintem beszűkül a gondolkozás féleségek korábbi sokasága, míg a tere, ahol keresgélni l...2024. 03. 25, 09:02 Hogyan alakul át az olvasás?
-
Sándorné Szatmári: Ezek a modellek tehát (micsoda véletlen) fékezik a "féknyúz" terjedését ..? :)2024. 03. 12, 18:39 Álhírek felsimerése nyelvi modellek...
-
Sándorné Szatmári: @cikk: Véleményem eltekintve a konkrét (pl. összeesküvés) példától: -Működő nyelvelméleti ...2024. 03. 10, 09:31 Titkos víziók vagy vizionált titkok?...
-
Sándorné Szatmári: A cikk szerint a nyelv fontos jellemzője, hogy a szavak jelentése kommunikációs helyzeteke...2024. 03. 01, 09:37 Diszkriminált állatok
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: Amit írsz, nyilván én is észre veszem.. A jelentés és tartalom ugyanakkor rávil...2024. 02. 23, 21:02 Nyelvek születése és terjedése
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
egueguegueguegu-eguegueguegueguegu...
Tényleg nincs sok köze ránézésre a „molnár” szónak a „malom” szóhoz? Olvasónk legalábbis ezt állítja. Tény, hogy sok apró különbség van a két szó között ám ezek némi szaktudás birtokában könnyen megmagyarázhatóak.
Olvasónk a malom és a molnár szavak eredete iránt érdeklődik:
Az világos, hogy a magyarban ez a délszláv mlinar (< ófelnémet mulinari < latin molinarius) átvétele. A kérdés, illetve az én felvetésem az – s erre már Kálmán sem tudott okosat mondani –, hogy véletlen-e, hogy a szláv [ml] mássalhangzó-torlódást a magyar [o]-val oldotta fel, vagy pedig fonetikai oka van (a labiális [m] és az [l] képzési helyének hatása), vagy esetleg a latin alak hatott rá vissza. De még ennél is furcsább, hogy a malom ugyanabból a szláv mlin (< ófn. mulin < lat. molinum~molina) tőből származik, mégis, ránézésre mintha nem sok köze nem lenne a molnár szóhoz.
Olvasónk első kérdése arra vonatkozik, hogy mi az oka annak, hogy a molnár szóban a magyarban o jelenik meg az m és az l között, holott az átadó szlávban ott nem volt semmi. Erre három válaszlehetőséget vet fel.
Azt, hogy véletlenről lenne szó, elvethetjük. A nyelvek nem szoktak véletlenszerűen beszúrni hangokat. Általában jellemző egy nyelvre, hogy milyen hangokat szúr be adott helyekre: ez általában vagy mindig ugyanaz a hang, vagy a hangkörnyezettől függően más és más. Azt persze tekinthetjük véletlennek, hogy egy-egy nyelvre (nyelvjárásra) egy-egy adott korszakban miért éppen ez vagy az a megoldás jellemző: véletlenről általában akkor beszélünk, amikor az okok túlságosan összetettek ahhoz, hogy megnevezhessük őket.
(Forrás: Wikimedia Commons / Левченко Петро Олексійович)
Elvethetjük azt a feltételezést is, hogy „a latin alak hatott rá vissza”. Ez körülbelül olyan feltételezés, mint úgy vélni, hogy a víz „emlékezik” arra, merre járt. Az a magyar beszélő, aki a szlávból veszi át a szót, honnan tudná, milyen hang állt a szóban korábban a latinban? (Persze felvethetünk lehetőségeket, de azok a tudomány körén kívül állnak.)
Az viszont, hogy a fonetikai környezetnek, a mássalhangzók képzésének köze van az o beszúrásához, van alapja. Az ugyan homályos, mi lenne itt az [l] szerepe, ám az [m]-é egyértelmű: az [m]-et az ajkakkal képzett zárként képezzük, az [o] esetében pedig igen fontos szerepet játszik az ajkak kerekítése – két hasonló képzési mozzanatról van tehát szó. Egyébként inkább azt lehet feltételezni, hogy eredetileg [u] állt az [m] után. A magyarban azonban hasonló magánhangzó-eltolódás ment végbe, mint az angolban: csakhogy míg az angolban a hosszú magánhangzók lettek zártabbak, addig a magyarban a rövidek nyíltabbak: az [u]-ból [o], az [o]-ból [a] lett (ami megőrizte kerekségét: ezért ajakkerekítéses ma az [a]), az [i]-ből [ë], az [ë]-ből pedig [e]. Ez a változás azonban tendenciaszerűen ment végbe, nem érintett minden szót.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Olvasónk szerint ránézésre nincs sok köze a malom szónak a molnárhoz. Vegyük sorra a különbségeket! (Az -ár-tól rögtön eltekinthetünk, hiszen ez nyilvánvalóan képző, amit naiv nyelvhasználóként is észrevehetünk, hiszen egy sor foglalkozásnevünk van, amelyben megjelenik: bognár, kasznár, huszár stb. nem egyszer még a tő is sejthető: búvár, solymár, pincér, tanár, bankár a hordár stb.)
Az első különbség az, hogy az első szótagban a malomban a áll a molnár o-ja helyén. Ez a különbség könnyen magyarázható, hiszen a fent leírt folyamat esetében, ha nem is gyakran, de előfordult, hogy egy magánhangzó két lépcsőn is átment: az [u]-ból előbb [o] lett, majd ebből [a]. Ráadásul az l előtti a : o váltakotás sem példa nélküli: ha a volt, volna alakokat a való, vala alakokkal állítjuk szembe, akkor láthatjuk, hogy o-t találunk akkor, ha a magánhangzót követő l ugyanazon szótag része, de a-t, ha már a következő szótagba tartozik. Lényegében ugyanezt látjuk a malom és a molnár esetében is, azzal az apró különbséggel, hogy a malom esetében akkor is a áll, ha az l ugyanazon szótagba kerül: malma (és nem molma).
Ezzel már rögtön a következő különbségnél tartunk: a malomban van az l után o, a molnárban nincs. Csakhogy láthatjuk, hogy az o a malomban sem jelenik meg, ha magánhangzóval kezdődő toldalék követi: malma, malmunk, malmon, malmot, malmos, malmú, malmozik stb. Ha ma tennénk hozzá a malomhoz az -ár képzőt, akkor is malmár, és nem malomár lenne az eredmény. (Ennek szép párhuzama a sólyom : solymár.)
(Forrás: Wikimedia Commons / Norbert Aepli / CC BY 3.0)
A harmadik különbség, hogy míg a malom végén m áll, a molnárban a neki megfelelő helyen n van. Minden adat arra utal, hogy az n az eredeti, tehát arra kell választ találni, hogy miért vált az [n] [m]-mé. Erre több magyarázat is adódik. Először is az orrhangú mássalhangzók (a nazálisok), tehát az [m], az [n] és az [ny] viszonylag gyakran és különösebb ok nélkül átalakulnak egymásba. (Erre korábban a ma ny-re végződő szavak kapcsán számos példát láthattunk.) Ennek az a fő oka, hogy amikor a nazálisok szótag végére kerülnek, gyakran – különösen gyors vagy kevésbé artikulált beszédben – nem is hangzanak igazán, csupán az előttük álló magánhangzó hangszínét módosítják. A magánhangzók hangszínéből azonban inkább csak azt lehet kivenni, hogy követi egy nazális – azt már sokkal kevésbé, hogy milyen. Éppen ezért az ilyeneket könnyű félrehallani, ebből pedig az következik, hogy könnyebben változnak.
A malom esetében az is közrejátszhatott a változásban, hogy feltehetően igen gyakran követték b kezdetű toldalékok: malomból, malomban, malomba de számolhatunk a malomvíz, malompatak összetételek hatásával is. Szintén az m irányába hathatott az, hogy a malom bekerült a hangkivető (az o-t a semmivel váltakoztató) tőcsoportba, melynek számos -lom- : -lm- váltakozást mutató tagja van: hatalom, nyugalom, birodalom, borzalom stb. (megerősítve az olyan hangrendi párokkal, mint a szerelem, kegyelem, félelem stb.) – ugyanakkor -lon- : -ln- váltakozást mutató nincsenek (de legalábbis ritkák). Itt tehát analogikus hatásról is szó lehet.
(Forrás: Wikimedia Commons / Nick Shaforostoff / GNU-FDL 1.2)
Mi egyébként megfordítanánk olvasónk állítását: szerintünk a malom és a molnár összefüggése a naiv nyelvhasználó számára is világos (nem kevéssé persze a jelentésnek köszönhetően), legfeljebb nem tud magyarázatot adni a több apró alaki eltérésre.Az persze előfordulhatna, hogy az ilyen apró eltérések arra utalnának, hogy különböző eredetű szavakról van szó. A molnár latin vagy újlatin eredete fel is merült a szakirodalomba, de elvetették. A szláv eredet mellett szól az is, hogy a malommal kapcsolatos terminológia szakszavai (pl. garat, zsilip és valószínűleg a gát is) mind szláv eredetűek.
Források
Kniezsa István: A magyar nyelv szláv jövevényszavai I-II.
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára