-
Sándorné Szatmári: @nasspolya: (Hátha ennyi idő után még elolvasod..) -29-ben ezt írtad: ".... mi a pontos kü...2024. 11. 23, 12:47 A nyitás tárgya
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Miért nem Laji a Lali, vagy Mihi a Misi? Miért lesz az Ignácból Náci? Hogyan jelenthet a szenya szendvicset és szemetet egyszerre? Hogyan menti meg a kaja a Paját? Most kiderül.
A magyarban kicsinyítő vagy becéző alakok képzésének sok módja van. Tehetjük a szó végéhez a -ka/ke, -cska/cske toldalékot (bárányka, egérke, fiúcska, tevécske), vagy elhagyva a végét használhatunk egy sor más végződést (Ann-us, Jan-kó, I-ca, Fer-i, En-ci, kom-csi, lib-si, nyu-szi, sze-nya, nyug-ger, pál-esz stb.).
Sámfa
Szavakat nem csak úgy képezhetünk, hogy a tőhöz hozzáteszünk egy toldalékot, aztán az eredmény lesz, ami lesz, hanem úgy is, hogy az eredményt bizonyos szempontból előre megszabjuk: a szót egy előre megadott sámfába (szakszóval templátumba) kényszerítjük.
A magánhangzó-harmónia miatt a magyarban a toldalékok nagy részének több alakja van. Hogy ne kelljen mind felsorolni, a változó magánhangzót nagybetűvel szokás jelölni: A=a/e, O=o/ö/e.
A magyarban például megfigyelhetjük, hogy a -gat-ra vagy -get-re végződő, a -gAt toldalékot tartalmazó igék legtöbbje három szótag hosszú. Ennek az az oka, hogy ha a tő egyszótagú, akkor a toldalék előtt van kötőhang (pl. varr-o-gat, kér-e-get), ha kettő, akkor nincs (pl. ígér-get, csavar-gat). Példatöveink mindegyike r-re végződik, tehát nem ez okozza a különbséget. Két szótagú ilyen igét nagyon keveset találunk, ezekben vagy csak az -At a toldalék – pl. éget, forgat (< forog) – vagy magánhangzóra végződik a tő, ami után mintha általában nem állhatna kötőhang – pl. béget, krúgat, ugat(?) –, csak abban az esetben, ha az ige alakjai között amúgy is van olyan, amelyikben a magánhangzót másik magánhangzó követi – pl. riaszt, és ezért riogat.
A hozzáértők tudják, hogy régebben volt egy mut ige is, de mivel ma már nem használjuk, a mai beszélők a mutogat-ot a mutat-tal kötik össze.
Talán a hallgat az egyetlen két szótagú kivétel: itt hallogatot várnánk. Ha a tő három vagy több szótag hosszú, akkor a toldalék előtt nincs kötőhang, viszont az eredmény is hosszabb lesz három szótagnál: pl. kísérletezget, filozofálgat. De van olyan eset is, hogy a tő rövidül, elveszt egy toldalékot: has-ít : has-ogat, hal-aszt : hal-ogat, mut-at : mut-ogat. (Ezeknek az igéknek másik, „szabályosabb” alakjuk is van: hasítgat, halasztgat, mutatgat.)
Vagyis, ha lehetséges, a -gAt toldalékos igéket a magyar igyekszik egy három szótagos sámfába szorítani. Ha túl hosszú a tő, akkor toldalék elhagyható belőle, de ha nincs ilyen, akkor nem erőltetjük a sámfát, hosszabb lesz a szó.
Kicsi sámfa
Négy kivételt találtunk: anyuci, apuci, babuci, kutyuli. Ezekben közös a középső szótag [u]-ja.
A kicsinyítő toldalékok egy része még szűkebb és szigorúbb keretet szab meg. Az [i]-re végződő kicsinyített vagy becéző alakok például szinte kivétel nélkül két szótagúak. Ahhoz, hogy ezt elérjük, az egy szótagú szavakhoz csak hozzá kell tennünk az -i toldalékot: süni, combi. Néha azonban a tő magánhangzóját is rövidítjük: Pali, husi.
A két szótagú szavaknak viszont a második szótagját – vagy annak a végét a magánhangzótól kezdve – el kell hagynunk, még akkor is, ha az nem toldalék. Így lesz az Éva mellett Évi, a finom mellett fini, a Gábor mellett Gabi, a bárány mellett pedig bari. Figyeljük meg: a magánhangzó-rövidülés itt is megtörténhet, de nem tudjuk megjósolni, mikor. Sőt néha mindkét változat létezik: Mari, Mári. De még arra is találunk példát, hogy nyúlik a tő magánhangzója: speciális : spéci. (Több esetben felmerül, hogy a kicsinyített alak valójában jövevényszó. A spéci például a német spezi átvétele lehet, ahogy a suli sem az iskolából képződik.)
A kicsinyítő alak két magánhangzója között van, hogy érintetlenül maradnak a mássalhangzók: Tibor : Tibi, vacsora : vacsi, Antal : Anti. Ha a mássalhangzó-kapcsolat „bonyolult”, akkor egyszerűsödhet, az első és esetleg a második mássalhangzó megmarad, a többi kiesik: Andrea : Andi, Borbála : Bori. De nem mindig tudjuk megjósolni, hogy mi számít bonyolultnak, hiszen a Norbert : Norbi vagy a Barbara : Barbi esetében ugyanaz az [rb] megmarad, ami a Boriban egyszerűsödött. Ugyanígy az István : Isti esetén marad a [st], a testnevelés : tesi esetén viszont nem. A Zsolt gyakrabban Zsolti, míg a Zoltán Zoli, ugyanakkor előfordul a Zsoli és a Zolti is.
Azt sejthetjük, hogy a hasonló alakú szavakat is igyekszünk itt elkerülni, talán ezért nem lesz a Barbara Bari vagy a testnevelés testi. Annyi mindenesetre áll, hogy olyan mássalhangzó-kapcsolat nem maradhat az ilyen kicsinyítő alakokban, ami szó végén nem állhatna. (Micsoda szerencse, hogy van egy [rb] végű szó a magyarban, a szerb!) Furcsa az Olgi, mert [lg] végű közhasználatú szó nincs, a szólisták csak a ritkán hallott rivalg, uralg igéket hozzák. Ugyanakkor a sok [rg] végű városnév sem menti meg ezt a kapcsolatot: Gergely : Geri (nem Gergi), vagy akár Geci.
További szigor
Láttuk, hogy az [i] végű kicsinyített alakok [i] előtti mássalhangzói nem alkothatnak túl „bonyolult” kapcsolatot, ha ilyen állna ott, akkor egyszerűsítjük (Gabriella : Gabr-i, teknős : tekni), vagy teljesen lecseréljük (földrajz : földr-ci, fotbal : fotb-ci). (Nemrég találkoztunk azonban az ennek ellentmondó elvtárs : elvti párral is, úgy tűnik, az eli vagy az elvi egybeesése más szavakkal nem elfogadható.)
Mindezek fényében meglepő, hogy van olyan eset is, amikor a mássalhangzó-kapcsolatot „nehezítjük”. Úgy is mondhatjuk, hogy itt a toldalék nem csak -i, hanem -ci, -csi vagy -si. Ilyenkor a kapott kapcsolat vagy szó végén előforduló: Enikő : Enci, pulóver : pulcsi, vak : vaksi, vagy nem: repülő : repcsi (ez utóbbi eset jóval ritkább). Figyeljük meg, hogy a puli vagy a repi már másra foglalt, talán ez is okozza a mássalhangzó-átmenet hizlalását. (A repiben épp egyszerűsödött az eredeti mássalhangzó-kapcsolat: reprezentáció(s).)
Olyankor is „nehezítenünk” kell, amikor a mássalhangzó-átmenet túl „egyszerű” lenne. Ennek a szélsőséges esete, hogy nincsen mássalhangzó, ez egyáltalán nem fordulhat elő. Például a Bea nem lehet Bei (miközben Beus lehet), a Zoé sem lehet Zoi. A Noémi esetében sincs Noi, itt bővíteni kell a tövet: Noncsi. De a „könnyű” [j] sem fordul magában elő: Lajos : Lali vagy Lajcsi, tej : tejcsi vagy tejci. Sőt a [h]-t is többször elkerüljük: Mihály : Misi, Richárd : Ricsi, mostanában közismertté vált a Ráchel : Rasi is. (Igaz, van Johi és talán Tihi – Tihamér –, közneveknél pedig pihi, zuhi.) Ha ránk parancsolnak, hogy kicsinyítsük a lajhárt, alighanem lajhit mondunk, nem lajit, pedig a [jh] igazán nem mondható egyszerű mássalhangzó-kapcsolatnak.
A két szótagos keretbe nem csak úgy lehet belepréselni egy szót, ha a végét vágjuk le, hanem úgy is, ha az elejét. Ez főképp magánhangzóval kezdődő nevekkel fordul elő: Alfréd : Frédi, Ignác : Náci, Alexandra : Szandi, Annus : Nusi. De nem kizárólag: Cecília : Cili, Kornélia : Nelli.
Egy másik sámfa
A magyar palatális mássalhangzói a [ty], [gy], [ny] és a [j].
Kicsinyített nevek [a]-ra is végződhetnek. Érdekes megfigyelni, hogy az ilyen alakokban az [a] előtti mássalhangzó gyakran palatális lesz: Péter : Petya, Zoltán : Zotya (itt kimarad az [l] is!), Sándor : Sanya, szendvics/szemét : szenya, Pál : Paja (vagy Palya?).
Mivel az [a] „kedveli” az előtte álló palatálist, itt már nem kell változnia a [j]-nek: Lajos : Laja. Megkozkáztatjuk, ennek az az oka, hogy több magánhangzó+[a] végű név van, amelyekben a két magánhangzó közé [j] lehet tölteni: Lea [leja], Dia [dija]. Ráadásul ettől függetlenül is találunk számtalan [ja] végű főnevet (pálya, Orsolya, kaja, gólya, maja, bója, tuja, rája). A [ji] végű szavak között viszont alig találunk toldalékolatlan főneveket (talán a Pompeji és a Hawaii kivétel, de ezeket is inkább [pompej]-nek, illetve [havaj]-nak szoktuk ejteni, továbbá van még két alig ismert falu neve, Mályi és Ópályi). Így tehát a magyar szókincs nem ad elég mintát a főnévi [ji] végződésre, szemben a [ja]-val.
Láthatjuk, hogy a kicsinyített alakok egy része többé-kevésbé kitapintható mintázatba illik. A fentebb említett -kA, -cskA toldalékokkal képzettek nem ilyenek, sőt azokat már kicsinyített alakokhoz is hozzátehetjük: Marika, Marikácska. Az egyéb kicsinyített alakok viszont szinte kivétel nélkül két szótagúak, és több megszorítás is kitapintható a két magánhangzójuk közötti mássalhangzókra. Mindez nem csak a magyarban van így: mintha a kicsinyítés esetén hasonló elvek érvényesülnének az emberi nyelvekben.