nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Óma, szóma
Katlankóró és tikfa – újra nevet ád a nép

Ki ne álmodozott volna már arról, hogy romantikus órákat tölt szerelmével a trópusokon vagy a Földközi-tenger partján sorakozó párnafák lombozata alatt? Cikkünkben újabb szórakoztató népetimológiákat tárgyalunk meg, főként a növényvilág köréből.

Déva | 2010. április 29.
|  

Párnán fekve több értelme van kedvesünkkel foglalkozni, mint egy olyan fából készült alkalmatosság alatt andalogni, amire párnák vannak felaggatva. Bár nyáron, ha más megoldás nincs, árnyékot képezhet egy efféle tákolmány is – de persze nem erről van szó.

Katlankóró és tikfa – újra nevet ád a nép
Forrás: Jan Jansen/sxc.hu

Párnafának egyes vidékeken (főként a Göcsejben) a pálmafát hívják. Hogy miért? Bibliai mintára Virágvasárnapon és Úrnapján elvileg pálmalevéllel kellene díszíteni a települések utcáit. Ám minthogy a pálma a Földközi-tenger partján jellemző növény, és nálunk nem áll rendelkezésre, idehaza a fűzfa ágaival oldották meg az ilyenkor szokásos dekorációt. S mivel a pálmaleveleket a fűz ágai helyettesítették, pálmafűznek kezdték nevezni a díszítésre használt fűzfajtát. Azt azonban nem mindenki tudta, milyen növény a pálma, ezért értelmesítették egy olyan szóval, amit gyakran használtak, és tisztában voltak a jelentésével: pálma > párna. Nem képzettársítás, hanem hangalaki hasonlóság alapján változtattak tehát a szón, és tették így értelmessé. Ez a népetimológia tipikus esete. (Az értelmesítés eredményét népetimológiának, az átalakulás folyamatát pedig népetimológiás átalakulásnak vagy változásnak hívjuk.)

A spontaneitás kérdése

Előző két népetimológiával foglalkozó cikkünkben (Vércsorgó hinivírus – amikor nevet ád a nép és Az Ósöntől a Tecsóig – amikor nevet ád a nép) már szóltunk egy keveset a népetimológiás változások létrejöttének természetéről. Most egy kicsit bővebben tárgyaljuk a spontaneitás kérdését.

Azt mondjuk, hogy spontán módon, szándéktalanul jönnek létre a népetimológiák a nyelvben. Ez a megállapítás viszont akkor állja meg a helyét leginkább, amikor egy másik jelenséggel, a szándékos szóferdítéssel állítjuk szembe. Igazából a legtöbb népetimológiás változás nem teljesen spontán módon jön létre: az idézi elő a szó változását, hogy a beszélők érteni is akarják azt, amit használnak. Ha nem tartják értelmesnek, kénytelenek beavatkozni, s ennek a beavatkozásnak valamilyen szinten tudatosnak kell lennie. Anyanyelvi tudásunk segítségével így nem újra elnevezzük, hanem a kevéssé értelmesnek talált szó fonetikai-fonológiai vázát felhasználva hasonló elemeket keresünk az anyanyelvi szókincsben az eredeti helyettesítésére.

Van, hogy az egész szó megváltozik, és van, hogy csak egy-egy elem értelmesedik benne: már ez is kielégítheti a nyelvhasználót, mert a szó megfelel az értelmesség kritériumának. Korábbi cikkeinkben bemutattunk egy egészen tudatos beavatkozást is: amikor egy település nevét értelmesítették az ott lakók, mert értelmetlennek, s így szégyellnivalónak találták azt. Vagy gondolhatunk egy másik példára is, amikor a beszélők az egészében értelmes településnevet megszépítették, mert a jelentését előnytelennek, stigmatizálónak tartották. Talán a legspontánabb népetimológia esete az, amikor egy kódex vagy más iratok másolása történik, és az író értelmetlennek (helytelenül írtnak, esetleg rosszul olvashatónak) találja az eredeti alakot, ezért a számára helyesebb alakban írja a szót a másolatba. Hogy ez miért tűnik spontánabbnak az előbbinél? Mert a javítás annyira automatikus lehet, hogy kimaradhat a tudatos mérlegelés állomása. (A teljesen szándéktalan névmódosítások azok a változások, amik a hangtörvényeknek vagy a közszavak jelentésváltozásainak megfelelően mentek végbe – ezek viszont már nem népetimológiák. A népetimológiák nem rendszerszerű változás eredményei; egyediek és ritkán megjósolhatók.)

A szóferdítés létrejöttét „erősebb” szándékosság hozza létre, és egészen más céllal: a hangalaki hasonlóság alapján tréfás, viccelődő vagy egészen ironikus, gúnyoló szavak hozhatók létre más, egyébként is értelmesnek talált szavakból. Sőt, sokkal több szót érinthet ez a fajta átalakítás, akár alkalmilag is, gondoljunk például a nyelvi szempontból kreatív reklámokra vagy címadásokra.

A népetimológiák helye a szókincsben

Vannak olyan népetimológiák, amelyek már annyira beépültek szókincsünkbe, hogy nem is sejtjük népetimológiás eredetüket. Vannak olyanok, melyeket csak egyes területeken használnak, és nyelvjárási szónak számítanak. Harmadrészt pedig vannak olyan „mostohagyerekek” is, akiket sohasem fogadott és fogad be a köznyelv, s a nyelvjárásokban sem használatosak: csak néhány gyűjteményben lelhetők fel érdekességként. Előfordul, hogy néhány a tágan értelmezett szleng szóhasználatba kerül, de használatukat többnyire helytelenítik más környezetben. Valahogy így járnak a mai népetimológiák is.

Ma vajon milyen szavakat találunk kevéssé értelmesnek? Főként idegen szavakat, amik a technikai fejlődéssel szinte kontroll nélkül áradnak nyelvünkbe; illetve különféle idegen eredetű szakszavakat, amik használata kezd általánossá válni, s így lassan a köznyelv részévé válnak. De ha olvasunk 18. századi dokumentumokat, irodalmi műveket, bőven találunk bennük olyan szavakat, amiknek jelentését ma már nem ismerjük, mert a mai nyelvhasználatból már kiestek. Így az is előfordulhat (ahogy előfordult régebben is), hogy a már elfeledett szavakat, amik a magyar szókincs aktív elemei voltak egykor, eléggé értelmetlennek találják a nyelvhasználók, ezért azokat újra értelmesítik. Sok példát találunk erre a településnevek, növénynevek között. A korábban megváltoztatottat is tarthatjuk ma értelmetlennek. Mivel a településnevek ma már nem szenvedhetnek ilyen önkényes változtatást, a mai népetimológiákat máshol kell kutatnunk.

Népi növényneveink

Említettük, hogy a népetimológiák egy része csak egyes nyelvjárási területeken használatos, és relatíve kevés az általánosan elterjedt köztük. Bár konkrét adatokkal nem rendelkezünk, intuitív módon, eddigi ismereteink alapján mégis azt mondhatjuk, hogy a népetimológiás növénynevek nem kis részét teszik ki a nyelvjárási népetimológiáknak. Rácz János kitartó és sokéves kutatómunkája eredményeként néhány napja már a birtokunkban lehet a Növénynevek enciklopédiája. Korábban, a Magyar Nyelvőr és a Magyar Nyelv című folyóiratokban megjelent tanulmányaiban is sok népetimológiás eredetű növénynévvel ismerkedhettünk meg, ahogy ebben a nagyvolumenű enciklopédiában is. A növényneveknek számos nyelvjárási változata volt, és él ma is. De valljuk be: gyakran az általánosan elterjedt, és köznyelviként elfogadott növénynevek is elég furán hangzanak.

A baltacim például egy értékes évelő takarmánynövény, ami száraz vidékeken is könnyen megél; a Tolna megyei Kölesden és környékén ezt balgacímre értelmesítették. A birsalmafa egy egyre ritkábban előforduló növényünk, régi gyümölcsösökben még találkozhatunk vele – ezt népetimológiai átalakítással béresalmának hívják. A boroszlánnak, ami egy szép virágos növény, több népetimológiás alakját is ismerhetjük a gyűjteményből: boroslán, borosleány, boroslány és boroszlyány. Az égerfából egérfa egy egyszerű magánhangzócserével jött létre. Virágkatalógusokból iszalagot rendelhetünk, de van, hogy juszalagot, juhszalagot hallunk. A svlâk, slâk szerbhorvát és szlovén 'szulák' szóból származik. A szóeleji i- betoldása a mássalhangzó-torlódást oldja. Ebbe az alakba értették aztán bele a szalag, szallag és a juh szavakat. Győr-Moson-Sopron megye egyes településein (például Ásványon) a szalag önmagában jelenti a növényt is. A kálmos nevű növénynek ugyan nincs semmi köze a kálomistákhoz, de a népi értelmesítés összehozta őket: kálomistagyökér. A katáng, katángkóró is elgondolkoztatta a vidék embert: katlankóró lett belőle. Az Alföld egyes területein, főleg a Kunságban kattankórónak is hívják. A kelkáposzta nagyon elterjedt főzelékfélénk: a keltkáposzta és a kéltkáposzta értelmesítések a legelterjedtebbek. Egy török eredetű körtefajtánk értelmesített nevében egy férfi keresztnévvel találkozhatunk: kálmánkörte < kármánkörte. Eredetileg karamani vagy kármány körte, de mivel a kármány 'Karaman vidéki török' népnév kiesett a használatból, jelentésére nem emlékeztek már a nyelvhasználók. Így került a kármány helyére a Kálmán keresztnév, ami a hangzás szempontjából nagyon hasonló. Több összetett növénynevünkben előfordul a –kerep utótag: szarvaskerep, sárkerep. Ez is általában népetimológiás változtatás „áldozata” lett. A kerep szó bizonytalan eredetű és jelentésű, mára sem sikerült egyértelműen megfejteni. Talán kun eredetű, és 'hajó' jelentésű; az elnevezést az a szemlélet motiválhatta, hogy a virág „két evezős vitorlás csónakhoz” hasonlít. Sárkerék a Bakonyalján, Sopron környékén és Vas megyében; sárkelet Ipolyszalkán, Szamosháton; és sárkerek a Kiskunságon és a Jászságban.

Katángkóró avagy „katlankóró”
Katángkóró avagy „katlankóró”
(Forrás: Wikimedia Commons)

A szárcsagyökér növényről talán a boszorkányos filmekben, sorozatokban hallottunk a legtöbbször, illetve a Hupikék törpikék mesesorozatban. A szárcsa egy vízimadár, a növényhez nem sok köze van. A szárcsagyökér valóban egy fontos szer, nemcsak a varázsvilágban, hanem a gyógyászatban is: a Smilax liliomfélének a gyökere, amely sarsaparilla vagy sassaparilla néven szerepel a kereskedelemben. A növénynév szárcsa előtagja valószínűleg népetimológiai alakulat.

A tikfa, azaz teak-fa az egyik legnemesebb trópusi keményfa. Egyes nyelvjárásainkban tyúkfa. Mint tudjuk, sokhelyütt az almát ómának, a szalmát szómának, a tyúkot meg tiknak nevezik. Mivel a tyúk és teak jelentésében nincs semmi közös, minden bizonnyal a kiejtésbeli hasonlóság alapján került a tik mint állatot jelölő szó a teak helyébe, tehát népetimológia ez is. A tyúk- előtag ebből eredeztethető: a tik szebbnek tartott, köznyelvi változatát használják aztán az értékes fa megnevezésére.

Irodalmi alkotások sem nélkülözik a népi növényneveket. Például Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című elbeszélésében a varádics(kóró) helyett garádicskóró szerepel. A varádics gyógy- és haszonnövény, füstölőfűként is használják, neve azonban inkább a garádicsra, grádicsra emlékeztet, ami a lépcső népies neve (a latin gradusból).

A ráadás ráadásaképpen legközelebbi cikkünkben hagyjuk a régmúltat, s a közelmúlt és a jelen népetimológiáit kutatjuk fel.

Források:

Forgács Erzsébet: Nyelvi játékok. Kreativitás a viccekben, a reklámnyelvben, a sajtónyelvben és irodalmi szövegekben. SZEK Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó, Szeged, 2005.

Hajdú Mihály: Általános és magyar névtan. Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 59-71.

Rácz János: Növénynevek enciklopédiája. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2010.

Rácz János: Madárneves összetételek a növényvilág terminológiájában IV. Magyar Nyelvőr, 2002/4. 437-458.

Vörös Éva: A magyar gyógynövények neveinek történeti-etimológiai szótára. A Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetének kiadványai, Debrecen, 2008.

www.teakfa.lap.hu

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
2 Rako 2013. december 21. 21:54

De ott van a Tisza partján két falu: Kenézlő és Vencsellő (ma Gávavencsellő része). Ebből az egyik romantikus költőnk (azt hiszem Tompa Mihály) egy regét gondolt ki: két ifjú párbaját egy lányért, a folyó két partján állva lőttek nyilakat a másikra. Ezt most évenként megjátszák "hagyományőrzésként". SZép népünnep, de történelmi alapja nincs, ugyanis Kenézlő község az 1332-iki pápai tizedlajstromban „Keleznő” (Keleznew) néven van említve.

1 ddani 2011. január 3. 12:38

...párnafa, az a nem népies szövegkörnyezetben faalátétet is jelent (járólapok - ilyesmik kipárnázására), mindenféle aládúcoláshoz használt fát neveznek így, stafli néven is ismerik pl itt ::: kp.hu/cimke/parnafa - - persze pálmafából (vagyis párnafából) is készülhet párnafa.

Információ
X