nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Kalocsától Szitásig

„Az egyik legnehezebb: az adott faluközösség mentalitásához oly módon alkalmazkodni, hogy az ember közben ne veszítse el személyiségének fő jellemvonásait” – mondja a kalocsai születésű Szőnyi Vivien, a moldvai Szitás korábbi magyar oktatója.

Szűcs Gábor | 2016. június 15.
|  

A Moldvai Csángómagyar Oktatási Program pedagógusaival készített interjúsorozatunk ötödik részében Szitás (Nicorești) korábbi oktatójával, Szőnyi Vivien táncantropológussal, jelenleg az MTA BTK Zenetudományi Intézete Népzene- és Néptánckutató Osztályának munkatársával beszélgettünk.

Szitás is Bákó megyében található, akárcsak a korábbi cikkeinkben bemutatott Magyarfalu, Pusztina, Diószeg és Dumbravén. A mintegy 850 fős lakosságának mindegyike csángó. 2004/2005 óta működik iskolán kívüli magyar tannyelvű oktatás a településen. Ezt azt jelenti, hogy a tanórák az oktató házánál szabadon választhatóan zajlanak, nem az állami iskola kereti között.

Honnan és hogyan érkeztél Moldvába?

Kalocsai származású vagyok, 2014-ben végeztem az egyetemi tanulmányaimat Szegeden, néprajz szakon. Régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy ki szeretnék menni Moldvába tanítani. Több oktatási helyszínt, tanárt és helyi hagyományőrzőt ismertem korábbról, 2012 óta végzek néprajzi terepkutatást a vidéken. A 2014/2015-ös tanévet töltöttem kinn a faluban.

Szőnyi Vivien
Szőnyi Vivien
(Forrás: MTA BTK Zenetudományi Intézet)

Mi volt az első benyomásod a településről és a lakosságról? Milyen nehézségekkel találtad szemben magad?

Szitás a Tatros–Ojtoz közén helyezkedik el, egy kis lakossággal bíró székelyes csángó település. A falut hamar megszerettem, hisz gyönyörű vidéken, a Keleti-Kárpátok lábánál fekszik. A helyiek részéről nem tapasztaltam negatív hozzáállást a munkámhoz, bár fáradozásaink ellenére nem sikerült magyar katedrát kapnunk az állami iskolában. Ebből kifolyólag az egyik nehézséget a román igazgató és pedagógusok magyariskola-ellenes propagandája jelentette, melynek „támadásait”, úgy vélem, sikerült kivédeni. A gyermekek szeretnek olyan helyen tanulni, ahol következetesen bánnak velük, figyelmet és néhány kedves szót kapnak. Elsősorban az ő kitartásuknak – vagy bátorságuknak? – köszönhető, hogy abban a tanévben működni tudott a szitási magyar oktatás.

Mennyire sikerült beilleszkedned?

Az egyházközösséghez nem volt nehéz alkalmazkodnom, mivel magam is római katolikus vallású vagyok, emellett a román nyelvet is beszélem. Természetesen egy ennyire zárt faluközösségben más hatóerővel bír a hit és a vallásosság. Nekem is alkalmazkodnom kellett a communitas elvárásaihoz, érték- és normarendszeréhez, azonban ez a tanulási folyamat részemről már évekkel ezelőtt megkezdődött, mikor először jártam Moldvában.

Persze egy idegen kulturális környezetbe sosem lehet teljesen beilleszkedni. Úgy vélem, az egyik legnehezebb: az adott faluközösség mentalitásához oly módon alkalmazkodni, hogy az ember közben ne veszítse el személyiségének fő jellemvonásait, ne forduljon át szélsőségekbe. Egy másik nehézséget nyilván maga a fizikai környezet jelentett, a favágás, vízhordás, kézzel mosás vagy hólapátolás feladatai. Természetesen mindez napi rutin az ott élőknek, csak nekem jelentettek nehézséget.

Szitás katolikus temploma
Szitás katolikus temploma
(Forrás: az oktató engedélyével)

Az iskolában milyen problémák adódhatnak? Nyelvi nehézség például előfordult közted és a diákok között?

A szitási magyar iskolában a tanórák rendben zajlottak, tehát a gyermekek magatartásával és szorgalmával nem volt semmi problémám. Taneszközökkel kellőképpen el voltunk látva, íróeszközökből, könyvekből, pedagógiai szemléltető eszközökből és kézműves alapanyagokból nem volt hiány. Két alapkönyvből készültünk: a Szöveggyűjtemény csángó gyerekek számára első és második kötetéből, illetve a Csicsói Antal szerkesztette Bokréta című könyvet is szívesen forgattuk. Egyedüli problémát csak az iskola épülete, azaz a tanítói lakás állapota jelentett: például a vízvezeték hiánya vagy a beázó mennyezet.

Nyelvi nehézségek nem voltak a diákok és köztem. Egymást segítve mindent el tudtak magyarázni nekem magyarul, s év végéig nem is tudták, hogy magam is beszélem a román nyelvet.

Milyen volt a kapcsolatod a helyi polgármesterrel, a pappal, illetve más csángók lakta településekkel, az ottani tanítókkal?

A polgármester és a pap bácsi sajnos nem támogatták a szitási magyar oktatást, de döntően nem is hátráltatták. A többi faluban élő magyar tanítókkal jó kapcsolatot ápoltunk, a hétvégi közös programok miatt gyakran találkoztunk.

A csángó szülők általában hogyan viszonyulnak a magyar iskolához? Megközelítőleg hány csángó gyermek él Szitásban, és ebből körülbelül hányan járnak a helyi magyar iskolába?

A szülők többsége nem ellenzi a magyar oktatást, azonban nem is küldik a gyermeket a foglalkozásokra. Általában a gyermektől függ, jár-e vagy sem. Akadtak páran, akik sajnos nem engedték magyarul tanulni a gyermeküket. Ezek a szülők döntésüket azzal magyarázták, hogy tartanak az állami iskolában dolgozó román tanárok reakciójától. Mindezt azonban megbeszélték velem személyesen. Nem tudom megmondani, Szitásban hány gyermek él, de hozzám harmincan jártak rendszeresen, életkornak megfelelően (7–15 év közöttiek) négy csoportba osztva. Heti ötször jártak, tehát minden csoport miden nap egy-egy órát (50 perces foglalkozást) töltött a magyar iskolában. A felső tagozatosok délelőtt, az alsósok délután érkeztek, ugyanis az állami iskolában éppen fordítva vannak az óráik. Egy átlagos napon 9-től délután 4-ig tartottam órákat. Mindezt kiegészítették a versenyekre való készülések, plusz foglalkozások, a hétvégi programok (mesemondó-, szavaló-, népdalverseny stb.)

Mennyire ismerik a gyerekek a csángó közösségek történelmét? Mit tudnak Magyarországról?

„A második világháború alatt, 1941–1942-ben a bukovinai székelyek hazatelepítésével egy időben néhány moldvai csángó faluból […] is telepesek érkeztek először a Bácskába, majd a kitelepített svábok helyére Tolna és Baranya megyei falvakba.” (Illyés Zoltán: A moldvai csángók)

A csángók történelmét nem ismerik, mivel az iskolában nem oktatják, az idősebb generáció pedig nincs mindig tisztában nemzetisége gyökereivel. Igazság szerint maga a magyar nyelv ismerete nem jelent számukra meghatározó identifikációs tényezőt, sokkal inkább a vallás és a lokális azonosságtudat alapján határozzák meg közösségük lényegét. Magyarországot közvetetten ismerik. Néhány faluból az 1940-es években betelepültek Baranya megyébe. A rokonok levelezéseiből, illetve a rendszerváltás után itt dolgozó csángó vendégmunkások elbeszéléseiből tudtak meg többet Magyarországról.

Majális
Majális
(Forrás: az oktató engedélyével)

Hány évet/osztályt járnak a magyar iskolába a magyar gyerekek? Mit jelent a gyakorlatban, ha elvégzik az iskolát?

Ahogy a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének honlapján olvasható: „Csíkszereda városában nagy hagyománya van a moldvai csángó diákok oktatásának. Jelenleg a Székely Károly Iskolaközpont Bentlakásán belül működő Csíkszeredai Csángó Bentlakás ad otthont, a magyar középiskolát a városban végző csángó Diákoknak.”

Ez változó. Vannak gyermekek, aki pár hónapot járnak csak a magyar iskolába minden évben, mások viszont nyolc éven keresztül rendszeresen látogatják az órákat. Bizonyítványt nem kapnak az iskola elvégzéséről, azonban néhányan a Csíkszeredai Csángó Bentlakást, ezzel együtt pedig valamely csíkszeredai magyar tannyelvű középiskolát választják az általános iskola elvégzése után.

Milyen arányban tanulnak tovább a gyerekek?

Osztályonként két-három gyermek tanul tovább középiskolában. Szitásból legtöbben Aknavásárhelyen folytatják a tanulmányaikat, Csíkszeredában sajnos eddig még egy gyermek sem tanult tovább. A tanév során két középiskolás tanítványom volt, velük pénteken késő délutánonként tartottuk meg a magyarórákat.

A szülők általában milyen körülményeket tudnak biztosítani a gyerekeknek? Melyek a legjellemzőbb foglalkozások? Többségében mit és hol dolgoznak?

Szerény körülményeket tudnak biztosítani a gyerekeknek, bár a külföldi munkavállalásnak köszönhetően egyre jobb anyagi háttérrel rendelkezik néhány család. Az édesanyák többsége otthon dolgozik, saját földjeiket művelik vagy napszámba járnak. A 18–50 év közötti férfiak többsége Olaszországban, Németországban, esetleg Magyarországon vállal munkát, elsősorban építkezéseken dolgoznak. Évente egy-két alkalommal tudnak hazautazni, de telefonon keresztül napi szinten tartják a kapcsolatot a családjukkal.

Jégkrém
Jégkrém
(Forrás: az oktató engedélyével)

A szülők, a gyerekek mennyire ismerik a keresztszülői programot? Volt-e gyermek a helyi iskolában, aki részt vett a programban?

A szülők és a gyermekek is jól ismerik a programot. Nálunk a harminc diákból tizenkettőnek volt keresztszülője. Nem voltak mindannyian aktív keresztszülők, de többüknek sikerült havi rendszerességgel levelezést folytatni. Voltak, akik csomagot küldtek vagy személyesen meglátogatták saját keresztgyermeküket. Ezek az alkalmak mindkét fél számára hatalmas élményt jelentenek.

Milyen kulturális-művészeti, hagyományőrző vagy egyéb programokra van lehetőség a településen?

Szitásban ilyen jellegű programokat csak a magyar iskola szervezett. A mindennapi oktatásnak jelentős részét jelentették a hagyományőrző foglalkozások (népdal-, népmese-, ima- vagy néptánctanulás), illetve műsorokat is készítettünk a szülőknek (karácsonykor, anyák napján vagy év végén). A szülőknek és nagyszülőknek elsősorban két kirándulás alkalmával sikerült programot szerveznem, közösen jártunk Csíksomlyón és Kacsikán a búcsúban.

A szülők jellemzően milyen nyelven beszélnek a gyerekekkel?

Szinte kivétel nélkül románul beszélnek a gyermekekkel. Ettől függetlenül legtöbben még gyermekkorukban megtanulnak csángósan beszélni, hisz hallják szüleiket, nagyszüleiket, akik egymás között magyarul beszélgetnek. A gyerekeknél sem ritka, főleg a kamaszkorú fiúknál, hogy egy idő után átváltanak magyar nyelvre egymás között. Ez a folyamatos nyelvváltás elég spontán módon zajlik, de legtöbbször alkalmazkodik a párbeszédben részt vevők nyelvtudásához. Például hozzám csak magyarul szóltak a gyermekek.

Mint a búcsúban
Mint a búcsúban
(Forrás: az oktató engedélyével)

Hogy látod, van esély a nyelvcsere/nyelvváltás folyamatának megállítására, vagy a magyar nyelvű oktatás csupán késleltetheti ezt a folyamatot?

Úgy gondolom, teljes nyelvcserére nincs lehetőség, azonban az én munkámnak nem is ez volt a célja. Személy szerint arra törekedtem, hogy a gyermekekben fel tudjak oldani egyfajta „kisebbségi léthelyzetből” fakadó gátlásosságot. Megpróbáltam választ adni nekik olyan mélyen elnyomott, számunkra egyértelmű, bennük mégis megválaszolatlan kérdésekre, mint: a szüleim miért magyarul beszélnek; kik azok a csángók; mámim miért olvas rózsafüzért napjában többször? Meg kellett nekik magyarázni történelmi előzményekből levezethető szociokulturális folyamatokat, természetesen az ő nyelvükön, ami alatt elsősorban a gyermeknyelvet értem. Azt szerettem volna, hogy meg tudják fogalmazni románul vagy magyarul, mit jelent római katolikus vallású moldvai csángómagyarnak lenni egy ortodox többségű román nyelvű országban. Egyáltalán értsék meg és fogadják el saját etnikai helyzetüket, tiszteljék a körülöttük élő többi népcsoportot, s értékeljék az ebből építkező interetnikus kultúrájukat, melynek magját az archaikus magyar kultúra elemei adják. Úgy vélem, ennek a pozitív önértékelésnek alapkövét jelentheti a magyar nyelv csángó dialektusának ismerete, ezért is tartom fontosnak a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program tevékenységét.

Milyen személyes terveid vannak? Tartod a kapcsolatot egykori tanítványaiddal?

Jelenleg az MTA BTK Zenetudományi Intézetében dolgozom táncantropológusként, így Moldvát tanárként elhagytam, kutatóként viszont megtartottam, mivel ez jelenti gyűjtéseim fő terepét most is. Az elmúlt egy évben több alkalommal jártam kinn Moldvában, nyáron három hónapot szeretnék kinn tölteni néprajzi terepkutatással. A szitási faluközösséggel sem szeretném megszakítani a kapcsolatom, nyáron egyhetes tábort tartok többedmagammal a gyermekeknek. Mindig tisztelettel gondolok az ott élő emberekre, s örömmel a tanítványaimra. Remélem, nemcsak bennem hagyott nyomot a kinn töltött egy esztendő, hanem tőlem is kaptak egy kis útravalót a gyermekek.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X