A japán kormány elképzelése szerint 2020-ra már 300 ezer külföldi diák és hallgató koptatná a szigetország padjait. Az elmondások szerint ez nem csupán a diákoknak és a tanároknak használ majd, hanem egész Japánra jó hatással lesz.

Japán persze régóta kedvelt oktatási célpont. A 80–90-es években szinte megszállták a nyugatiak, de számos program is indult a külföldiek érdeklődésének serkentésére – itt, Magyarországon is. Akkoriban a nyelvtudás nem volt követelmény, vagy legalábbis nem volt jellemző. És persze bőven voltak visszaélések: sok külföldi diák hamis papírokkal vagy lejárt vízummal is az országban maradt.

Napjainkra ezek a problémák javarészt megszűntek. A japán nyelv tanulása és a kultúra megismerése egyre népszerűbb, így sokan már jó japánnyelv-tudással érkeznek a fogadó intézményekbe (ennek ellenére a tolmácsok még mindig nagyon keresettek az országban). Emellett a bevándorlási hivatalok és az iskolarendszer is körültekintőbb a jelentkezéseket tekintve, így hamis papírokkal nem vagy nehezen lehet bejutni Japánba.

Maradni viszont sokan szeretnének, ami érthető. Több évnyi nyelvtanulás és kulturális alkalmazkodás után a tanultakat szeretnék a „terepen”, az anyaországban kamatoztatni, ami például a kereskedelmi szférában kimondottan gyümölcsöző lehet.

Érdekes azonban, hogy a cserediák-kapcsolatrendszer a másik irányba nem nagyon működik: évről évre kevesebb japán diák próbál szerencsét külföldön. Kérdés, mit tehetnek az oktatási intézmények, hogy felélénkítsék a hallgatók érdeklődését.

Lehetséges, hogy a félsz oka a japánok nem túl acélos angol- és idegennyelv-ismeretében keresendő, márpedig ennek jelentős javulására – a legfrissebb kormányzati politikának hála – leginkább csak évtizedek múltán lehet számítani. Sőt: egyes kritikus vélemények szerint a japánok még az anyanyelvükön se tudnak rendesen – nem csoda, ha „külföldiül” képtelenek megtanulni...