nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Ἴϛεν
Isten négy betűje

A nyest szerkesztője egy cikkecskéhez készít egy vidám illusztrációt, és ezzel megindul a világhír felé.

Fejes László | 2014. augusztus 11.
|  

Cikket írtunk a magyar isten szó eredetéről, és játékos képpel illusztráltuk: így nézne ki a magyar szó héber betűkkel leírva (a viták elkerülése végett leszögezzük, hogy természetesen más írásmódok is lehetségesek):

Cikkünket olvasta Studiolum, A Wang folyó verseinek szerkesztője, és a kép eszébe juttatta az isten szó eredetének még egy magyarázatát. Meg is írta, a szöveget az alábbiakban közöljük újra.

Isten négy betűje

Tanulságos írás jelent meg tegnap a Nyelv és Tudomány portálon Fejes László billentyűzetéből. A Honnan jött az isten? című írás a magyar ʻisten’ szó eredetét próbálja megfejteni, a tanulság pedig az, hogy csak Isten tudja. A TESz, azaz A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, mint már jó néhányszor rámutattunk itt a Wang folyón, most is bakot lő, amikor az is- elemet az ős-sel rokonítja, ami hangtanilag valószínűtlen. Róna-Tas András felveti, hogy a hettita Ištanu, a napisten nevéből származhat, de a hettita eredet és a feltételezett átvétel közötti 1800 év hiátus ezt kizárja. Rédei Károly pedig az „Isten szavunk eredete” (Magyar Nyelv XCV (1999) 1, 40-45.) című cikkében iráni jövevényszónak tartja, a középiráni *ištān, ʻtisztelt’ (tbsz) szóból származtatja.

Az etimológiák kicsiny boltjához én is hozzájárulnék egy tetszetős portékával, amely talán nem a legmeggyőzőbb, de mindenképpen a legrégibb. Az 1590-ben Bázelben kiadott Calepinus-féle tizenegy nyelvű nagyszótárból származik, amely véletlenül épp itt áll a polcomon ;) A hatalmas fólió kötetet jó harminc éve találtam kötésétől megfosztva egy MÉH-telepen, s ócskapapír-árban vásároltam meg kemény harminc forintért.

Ambrosius Calepinus (1440-1510) ágostonos szerzetes 1502-ben Reggióban jelentette meg először nagy latin szótárát, amely a szavak definíciója mellett használatuk számos példáját is közölte klasszikus auktoroktól. A szótár azonnal rendkívül népszerűvé vált, több tucat kiadást ért meg a század folyamán, s a latin szavak jelentését egyre több antik és modern nyelven is megadták benne. Az 1590-es bázeli kiadás volt az, amely először tartalmazta a szavak magyar és angol megfelelőit, s ilyenformán ez tekinthető az első magyar szótárnak is. A magyar ekvivalenseket, mint Szily Kálmán kimutatta (Ki volt Calepinus magyar tolmácsa?, Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből, XIII (1886) 8), az erdélyi jezsuita Stephanus Arator, azaz Szántó István adta hozzá Rómában. És ő volt az, aki az Isten-név négy betűjéről már a korábbi kiadásokban is meglévő fejtegetésekhez a magyar kiegészítést hozzátoldotta, s ezzel egyúttal a magyar Isten-név etimológiáját is megadta.

A Calepinus-szótár deus ’isten’ szócikke
A Calepinus-szótár deus ’isten’ szócikke
(Forrás: A Wang folyó versei)

A görög betűkkel írt szóban a ϛ nem szóvégi szigma, hanem az [szt] hangértékű sztigma, a reneszánsz nyomtatásban gyakori ligatúra. Ennek fontosságára az alábbiakban derül fény.

Dĕŭs, egyes szám, hímnem [héberül אלוח eloah, görögül Θεός, franciául Dieu, olaszul Dio, Idio, németül Gott, flamandul Godt, spanyolul Dios, lengyelül Bood, magyarul Isten avagy Ιϛε, angolul God].

Eredetét többféleképpen magyarázzák. Egyesek szerint ἀπὸ τοῦ δέους, a félelemből jön, minthogy úgy vélték (ha szabad egyáltalán ilyen istentelen mondatot idéznünk), hogy az első isteneket a félelem találta ki. Papinius, úgy tűnik, ezen a véleményen van, amikor azt mondja: Az első isteneket a félelem hozta a világra. Cicero, A béljósok válaszáról: „Ki annyira esztelen, hogy legalább amikor az égre feltekint, ne érezné az istenek létezését?” Ugyanő A törvények 1. könyvében: „Egyetlen nép sem annyira bárdolatlan vagy elvadult, hogy még ha nem is tudja, milyen istene kellene legyen, legalább azt ne tudná, hogy van neki.”

Mások a dando, az ’adni’ szóból eredeztetik, minthogy minden Istentől származik, valamennyi jó forrásától, s Ő adja mindennek a létet és a fennmaradást. Mások a görög δαίω ’tudni, ismerni’ szóból, mert Isten mindent tud, és minden mezítelen az Ő tekintete előtt. Megint mások a Θεός névből, a zöngétlent zöngéssel, s az o-t u-val felcserélve, ezért mondunk latinul Deust. Ismét mások a héber די Dai, ’hatalmas, elégséges’ névből, amelyből a Saddai, a mindenható avagy önmagának elégséges Isten kifejezés is származik, minthogy tudvalevő, hogy beéri önmagával, nincs semmire szüksége, hanem egyedül ő áraszt ki bőséget mindenekre.

Nem csekély méltóságú megfontolnunk pedig, hogy szinte minden nép és nyelv pontosan négy betűvel írja Isten nevét. A héberek ugyanis יחוח Jehová-nak nevezik, négy betűvel; a káldeusok ugyancsak négy betűvel אלוח Elohá-nak, a szírek ugyancsak אלוח Elohá-nak; az etiópoknál אמלו Amlau, az asszíroknál אדעד Adad, a görögöknél Θεός, az egyiptomiaknál Θωύθ, a perzsáknál Σύρη, a latinoknál Deus, az olaszoknál Idio, a spanyoloknál Dios, a franciáknál Dieu, a németeknél, flamandoknál és angoloknál Gott avagy Godt, a [perzsa] mágusoknál Orsi, a lengyeleknél Boog, a bog, azaz ’félj’ szóból, a dalmátoknál és illíreknél Boga avagy Boog, a régebbi muzulmánoknál, akiket szaracénoknak is mondunk, Abgd, a Mohamedet követő törököknél Alla, az újnak mondott világban felfedezett népeknél Zimi, az oláhoknál Zëul, a cigányoknál Odel.

A magyaroknál is, ha eredetét nézzük, csupán négy betűből áll Isten neve. Nagy tisztelettel Istennek mondják ugyanis, amely, noha öt betűnek tűnik, ám ha eredetét tekintjük, csupán négynek bizonyul. A magyar kifejezés ugyanis az ἴστημι létige második aorisztoszából, az ἐϛὶν-ből [ἐστὶν] ered: ’létezem, önmagam által vagyok’, amely második aorisztoszt éppen négy betűvel írjuk. A magyar szóban két betűvel írott s és t ugyanis benne foglaltatik az egyetlen görög ϛ szigmatau betűben. Ilyenformán az eredet erejénél fogván a magyar nevet is négy betűvel kellene írnunk, így: Ἴϛεν [Ἴστεν]. Minthogy ilyenformán Isten neve minden népnél τετραγράμματον [négybetűs név], ezért úgy véljük, amiatt nevezzük így, mert lényegét tekintve egy, ám egyetlen lényegén belül három valóságosan létező és különböző személy.

Valószínűleg Fejes László is ezen a véleményen van, amikor cikkében – pusztán vidám illusztrációként – négy héber betűvel írja át a magyar Isten szót. ;) Ami végső soron nem is nagyon különbözik Szántó István megoldásától, aki a szót görög betűkkel átírva a másik héber tetragrammaton, a יחוח JHVH, ʻa Létező; Aki van’ jelentését fedezte fel benne. De miért kellene ezen csodálkoznunk? Hiszen az ő századában köztudomású volt, hogy minden nyelv, de kiváltképpen a magyar, a héberből származik.

JEVE (JHVH). Petrus Alphonsus (áttérése előtt Moses Sepharadi): Párbeszéd a zsidók ellen (1109) c. művének illusztrációja, St. John’s College MS E. 4 f. 153v
JEVE (JHVH). Petrus Alphonsus (áttérése előtt Moses Sepharadi): Párbeszéd a zsidók ellen (1109) c. művének illusztrációja, St. John’s College MS E. 4 f. 153v
(Forrás: A Wang folyó versei)

Külön örömünkre szolgál, hogy a poszt angol nyelvű változatát átvette a Language Hat blog is.

Hasonló témájú cikkek A Wang folyó versein

Unde malum?

Abrakadabra

Demizson

Bocs

Kincs

Kezdetben volt a Tao

Egy kérdés

A szavak tengere

Capriccio

Másik város

Kacap és hohol

Alkalmi írások

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
27 hun 2014. augusztus 17. 21:29

azért kell olvasnod h megértsd miért van ez

26 nudniq 2014. augusztus 17. 00:11

@hun: Nem kell "utánaolvasnom", mert a legszemélyesebb saját tapasztalat, amit írtam.

De ha mindenáron olvasmányból akarsz értesülni, vegyél elő egy tetszőleges zsidó imakönyvet, és olvasd el benne az imákat: Ott van bennük az állításod szerint "betiltott" szó (és annak birtokos személyjeles alakjai), és bizony ki is mondják.

Vagy vedd elő a héber nyelvű Bibliát. Úgy kezdődik: "Brésit bará Elohim et haSamájim vöet haArec." Ezt így, ezekkel a szavakkal fel is olvassák (konkrétan ezt a részt minden ősszel) minden zsinagógában.

Sőt, a zsidó hagyomány szerint magában a Bibliában is vannak olyan helyek, ahol a négybetűs NÉV helyett nem a szokásos helyettesítő nevet kell hangosan kimondani, hanem épp a szerinted betiltott szót.

25 hun 2014. augusztus 16. 11:45

két betű: 天✝

.

24 hun 2014. augusztus 16. 11:41

@nudniq: nem olvastál még eleget. betiltották. ugye nem gondolod h ma a zsidók "hivatalos" istene Elohim. azok nem zsidók akikről beszélsz. vagy többistenhívők talán?

.

Él a kánaáni panteon főistene, nézz utána.

Baal pedig... bálvány.

23 licidepot 2014. augusztus 15. 13:28

O.K.,ha ez egy vidám illusztráció és nem téves info.közlés.

Ugyanis Isten nevében a fent grafikaként bemutatott betűk nem szerepeélnek.

22 nudniq 2014. augusztus 14. 21:38

@Janika: hát igen, elég fura. De mivel a "Tízparancsolat" 16 "versből" (igazából ezek a "versek" inkább mondatok, sőt, tagmondatok) áll, és ezek kilenc "bekezdésbe" (nem tudom a szaxerű kifejezést rá) vannak szerkesztve (amiből az első sokkal hosszabb, mint bármelyik másik), így szinte szükségszerű,h a különböző hagyományok különböző módon tördeljék szét a kilenc "bekezdést" tíz "parancsolattá".

A zsidó hagyomány a dupla hosszúságú "bekezdést" szedi szét két parancsolatra, a katolikus meg a legutolsót. (És a "tiszteld apádat..." kezdetűt a zsidók az első kőtáblára tartozónak tekintik, a katolikusok meg a második kőtáblára valónak.) Így lesz zsidó szemszögből 5+5 a parancsolatok felosztása, a katolikusok szerint meg 3+7.

A 3 és a 7 is misztikus jelentőségű szám, míg a zsidóknak van egy "metaérvük" is az 10=5+5 felosztás mellett.

És ezzel lesz újra ONtopik ez a hsz. ;)

A jod, hé, wáw, hé négybetűs istennevet egyes magyarázók a héber betűk számértékének is megfeleltetik, mondván: a jod, az a 10, a hé az az 5. A wáw pedig nem számot, hanem az "és" szót jelöli, azaz: 10 = 5 és 5. Így az Isten a maga titkos nevével mondja meg a "helyes" csoportosítást... ;)

21 Janika 2014. augusztus 14. 06:24

@nudniq: Igen köszönöm. Közben utánanéztem, különböző tízparancsolatok léteznek. Ez azért valahol vicces.

Amit én ismerek, abban a 2. parancsolat: "Isten nevét hiába ne vedd". Erre gondoltam.

20 nudniq 2014. augusztus 13. 21:36

@Roland2: köszönöm!

Ezexerint a magyar bálvány szónak hamis etimológiáját ismertem. Ezt jó tudnom. Akkor a zárójeles állításom hamis.

Viszont azt ez a cikk a fontosabb állításomról nem beszél. Arról az állításomról,h a szobrokat báálnak nevezték, és nem "él"-nek. (És ami miatt Krizsának azt írtam,h az "él" szó nem jelenthet bálványt is, ahogy ő írta.)

De ugye ebben is tévedhetek, mert csak régi, homályos emlékeimből jön ez a megkülönböztetés,h a még a "pogány" sémi népeknél is az "él" szó jelentette a (nem feltétlenül egyedül létező, de) transzcendens, szellemi istenségeket. És a "báál" jelentette a kőből/fából faragott (vagy fémből öntött) bálványszorokat.

19 Roland2 2014. augusztus 13. 20:15
18 Krizsa 2014. augusztus 13. 17:40

@nudniq: De én csak a finn elé = él, magyar él, héber el = erő, Isten szóról beszéltem.

A baál a héberben = férj, tulajdonos, boléa = lenyeli, elnyelő. A magyarban: Béla (nyilván itt is tulajdonos lesz). A finnbe (bár az is gyöknyelv) nem érkezett fel a B hang.

17 nudniq 2014. augusztus 13. 17:22

@Krizsa: >>Ez már bálvány, pogány, akármilyen isten.<<

Ezt én másképpen tanultam. Az "ÉL" és a "BÁÁL" két különböző szó, az első jelölhet ugyan "másik" istent is (mondjuk az edómitákét - nekem mondjuk nem tiszta,h Ézsau "istene" milyen értelemben másik isten, mint Jákobé, ezen a téren nagyon tájékozatlan vagyok), de nem jelölhet bálványt.

Az ember által anyagból fabrikált bálványokra a második szó használatos (és tudtommal maga a magyar "bálvány" szó is egy-az-egyben ebből a "báál" szólól ered).

16 benzin 2014. augusztus 13. 12:16

@tenegri: kösz, wikiből vettem a kaukázusi magyarország szócikkből, ezek szerint tévesen van hivatkozva.

Ilyet is hivatkozik tőle :

A hettitába Eš-tan ('Nap-isten') az adigével és abházzal rokon hatti nyelvből került át

15 Krizsa 2014. augusztus 13. 06:12

@nudniq: Az Isten "valódi" nevét, (Jah... én se írom ki) ami négy betű, de a cikkben, helyesen leírva, nem szerepel -

mélységes TISZTELETADÁSBÓL nem ejtik ki, úgymond, "fölöslegesen". Még kérni sem tőle valamit, stb.

Tehát a legmélyebb áhitattal, vagyis imádkozáskor azért lehet? Így van, de valahogy még azt se szokás.

De van helyette egy másik, nem az "igazi", hanem a legismertebb neve, amit nundiq kiirt latinul (vallásos zsidónak azt se szabad).

Nem-imádkozás, tehát például előadás, történelemírás stb. céljából. Egyáltalán, bármilyen más céllal, mint a Fennvalót imádni - még ezt sem mondják ki pontosan... De ezt a nevet, kissé eltorzítva már szabad: ELOKIM. Ez az általános istennév a zsidók számára.

Eredete az ÉL = erő, Isten (amit nyilvánvalóan azonos a finn és a magyar "él, élet" szóval). Ez már bálvány, pogány, akármilyen isten. A zsidók, megkülönböztetésül, többesszámú alakban használják (azt is eltorzítva). De ezzel nem a sokisten-hitre utalnak (a 3-as istenségre sem!). Ez "királyi többes". Az isten sok neve közül az egyik pont a Melech = király is. Az a logikája, hogy aki mindent megtehet, az egyszemélyben "a minden".

Hogy mennyire komolyan veszik a legmélyebb tiszteletet, pl. ha meghal valaki, akár a legkedvesebb hozzátartozójuk, azt mondják: "Áldott (legyen) az igaz bíró." Tehát nem "vitatkoznak" vele, hogy miért halt meg.

Ezért ne írjátok ki, még latin betűkkel sem az "igazi" nevet, mert az egyértelműen sértő.

Ezért butaság pl. a szobatudós nyelvészek részéről arról beszélni, hogy a "totem" nevét talán nem is ismerték a népek, azért nincs meg a különböző nyelvekben. Mert ISMERTÉK, de csak tiszteletből, hozzá imádkozva ejtették ki.

14 nudniq 2014. augusztus 13. 01:07

@hun: a zsidók az "Elohim" "Eloheinu" "Elohei" "El" (stb. a ragozástól függően) szót a mai napig használják, a buzgón vallásosak naponta soxor ki is mondják az imáik során. (Saját fülemmel hallottam.)

Méghogy említeniük is tilos lenne... ugyanmár.

13 nudniq 2014. augusztus 13. 00:58

@Janika: pontosabban a 3. parancsolat tiltja. (A 2. parancsolat az a "képfaragás" tilalma, azaz a bálványcsinálás- és imádás tilalma.)

Mármint zsidó (és protestáns) felosztás szerint. (A katolikusok valamiért nem akarják kihangsúlyozni a képtilalmat, így nem is számolják külön.)

De mivel Krizsa egyértelműen a zsidók érzékenységéről írt a NÉV le-nem-írásáról (és értelmezésem szerint a keresztények esetében is a zsidó NÉV ki-nem-mondására utalt, és nem az Isten szóéra, amit minden keresztény nyugodtan használ), így ezt a felosztást célszerű használni. Szerintem.

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X