nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Idén is lesz „Szóval?!” vitaverseny

Idén is elindítják középiskolásoknak a „Szóval?!” országos vitaversenyt. Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára a program nyitóeseményén, csütörtökön azt mondta, hogy a jó kommunikáció fél siker, de a tartalom is fontos.

MTI | 2013. január 14.
|  

A kezdeményezést két éve hívta életre a Külügyminisztérium, az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodája. A több hónapon és három fordulón át tartó versenyben középiskolások vehetnek részt, akik háromfős csapatokban tehetik próbára érvelési képességeiket. Tavaly a vetélkedőre csaknem 150 diákcsapat jelentkezett Magyarország 100 középiskolájából.

Győri Enikő a program sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy 2013 a polgárok éve az Európai Unióban, és ebbe jól illeszkedik a Szóval?! rendezvénysorozat, hiszen az valóban a polgárokról szól, az ő képességeik fejlesztése a cél. Ez a verseny azt szolgálja, hogy minél többen legyenek, akik tudnak és szeretnek értelmesen vitatkozni, egymást meghallgatni, és ha ez így lesz, az mindenkinek hasznára válik – mutatott rá. Mint kifejtette, a vita célja a másik meggyőzése egy álláspontról. Az EU-ban is konszenzuskényszer van, gyakran ha egy tagállam nemet mond, egyáltalán nem lehet előrelépni  tette hozzá. Magyarországnak az a célja, hogy mindig a lehető leghatékonyabban képviselje a saját érdekeit, amihez sokszor szövetségeseket kell keresnie, ehhez pedig meg kell tudnia győzni a többi országot – fejtegette.

Idén is lesz „Szóval?!” vitaverseny
Forrás: MTI / Szigetváry Zsolt

Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője hangsúlyozta: a demokratikus politikai kultúra alapja egymás meghallgatása, az érvek és ellenérvek ütköztetése. Ennek elsajátítását igyekeznek segíteni a programmal, amelynek egyúttal az is a célja, hogy a középiskolások minél több ismeretet szerezzenek az EU-ról  magyarázta. Megjegyezte, hogy a verseny során a résztvevők fontos uniós témákkal foglalkoznak, így például azzal is, vajon megérdemelte-e az EU a Nobel-békedíjat.

Lővei Andrea, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának megbízott irodavezetője azt mondta, a programban a fiatalok segítségével igyekeznek felhívni a figyelmet a demokratikus vita, a párbeszéd, a tolerancia, valamint a szólás- és véleményszabadság fontosságára.

Idén is lesz „Szóval?!” vitaverseny
Forrás: MTI / Szigetváry Zsolt

Lévai Balázs újságíró rámutatott, hogy a verseny egyik jelmondata „100 százalék érv, 0 százalék indulat”. Nem arról döntenek, hogy kinek van igaza, hanem arról, hogy ki képviselt jobban egy álláspontot   mondta.

A Szóval?! rendhagyó nyitóeseményén újságírók, sportolók és színészek szópárbajoztak arról, hogy be kellene-e vezetni női kvótákat az Európai Parlamentben. A vitában részt vett Pepe és Kapa, vagyis Mucsi Zoltán és Scherer Péter színész, a Jancsó-filmek híres párosa, Mészáros Antónia és Stumpf András újságírók, valamint Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző és Gergely István kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X