nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Hét érvelési hiba, amit ne kövessünk el az új évben

Januárban mindenkit az foglalkoztat, milyen is lesz 2012. Változik-e valami 2011-hez képest? Meddig tartanak ki az újévi fogadalmak? Nagyobb lesz-e a szerencsénk? Vagy legalább sikerül-e idén elkerülnünk a tavaly elkövetett hibákat? Az alábbiakban összegyűjtöttük, hogy vitáink során milyen hibákat szoktunk elkövetni. Ha ezeket 2012-ben elkerüljük, mindenképp sikeresebb érvelők lehetünk az új évben.

Molnár Cecília Sarolta | 2012. január 13.
|  

Már korábban tisztáztuk, hogy hogyan lehet alapvetően elrontani egy vitaszituációt, egy konfliktushelyzetet: úgy, hogy vitatkozás helyett veszekszünk. Azaz a racionális érvelés helyett, személyeskedéshez folyamodunk. Azzal is tisztában vagyunk már, hogy milyen típusú érveket érdemes bevetnünk egy racionális érvelés folyamán, és mely típusúakkal kell óvatosabban bánnunk. De mindezek tudatában sem biztos korántsem az, hogy vitáink valóban hatékonyak, célravezetőek és termékenyek lesznek. A kérdés tehát a következő: Min múlik még a racionális vita sikeressége vagy sikertelensége?

Most induljunk ki abból, hogy a jósnő, akit meglátogattunk január első napjaiban, csupa racionális vitát jósolt nekünk 2012-re. Nincs több értelmetlen, sehová sem vezető veszekedés. Szerencsés flótások vagyunk! De ne bízzuk azért el magunkat, a helyzetünk koránt sincs biztosítva, a racionális viták is nagyon sok ponton elromolhatnak. Gondoljunk csak a parlamenti vitákra (hogy egy tőlünk mostanában távolabb eső példát is hozzunk): ott nem személyes viták szoktak zajlani, hanem bizonyos fontos kérdéseket megvitatnak a képviselők. Érvek és ellenérvek, érdekek és meggyőződések ütköznek egymással. Sokszor előfordul, hogy akár egy hangos szó nem esik (még akkor is előfordulhat ez, ha egynél többen vannak a teremben), mégis azt érezzük, hogy a vita rossz, értelmét veszti, hogy a felek nem meggyőzőek, hogy a partnerek elbeszélnek egymás mellett, csúsztatnak, ördögi körbe kerülnek. Ez a politikusokkal mind meg szokott esni néha. De hogyan tudjuk mi mindezeket a hibákat elkerülni? Lássuk, milyen kártyákat vetett a jósnő! Mit javasolt: mitől kell óvakodnunk racionális vitáink során?

Mit mondanak a lapok?
Mit mondanak a lapok?
(Forrás: Wikimedia Commons / Andrea Vitali: Il Tarocchino di Bologna)

1. Logikai hibák

A jósnő első tanácsa az volt, hogy érveléseink során óvakodjunk a logikátlanságoktól. Mit tekinthetünk logikátlannak? – Ez egy nagyon bonyolult kérdés, amit most nem fogunk teljes egészében megvizsgálni. A következtetések helyességével a logika tudománya foglalkozik. Mi most maradjunk a hétköznapoknál, ugyanis hétköznapi vitáink nagyobbik részét nem tudományos igényességgel folytatjuk. Hétköznapilag a logikátlanságot úgy érhetjük például tetten, hogyha tartalmilag rossz következtetést találunk, például egy kártyaparti elején mondhatunk ilyet:

– Nekem eggyel kevesebb lapom van, mert elrontottad az osztást.

– Nem is rontottam el! Nézd meg, mindenkinek megvan a kellő számú lapja, neked sem lehet eggyel kevesebb!

Tegyük fel, hogy ebben a játékban az összes lapot ki kellett osztani, és minden játékosnál ugyanannyinak kell lennie. Így teljesen világos, hogy ebben a párbeszédben az első összefüggés hamis: nemcsak azért lehet valakinek kevesebb lapja, mert az osztó rosszul osztott (valakinek többet, valakinek pedig kevesebbet adott) – lehetséges például, hogy eleve kevesebb lap volt a kártyapakliban, vagy észrevétlenül leesett egy lap a földre. De az osztó még súlyosabb logikai baklövést hoz ki: arra következtet, hogy ha nem osztotta rosszul a lapokat, akkor senkinek sem lehet kevesebb lapja, ami szintén hamis.

Másik esete a logikátlanságnak, amit a hétköznapokban gyakran elkövetünk, hogy az állításaink közé nem a megfelelő logikai viszonyt kifejező kötőszót helyezzük, vagy független, logikailag össze nem függő állításokat úgy kötünk össze, mintha lenne köztük valamilyen logikai viszony, például így: „Kártyázni jó, mert én szeretek kártyázni.” A példában a mert kötőszóval bevezetett állítás valójában nem magyarázza meg az előző állítást. Ezek az állítások egymástól függetlenek, jobb lenne őket egyszerűen éssel összekapcsolni: „Kártyázni jó, és én szeretek is kártyázni.”

Mit mond a kártya, milyen idő lesz?
Mit mond a kártya, milyen idő lesz?
(Forrás: Wikimedia Commons)

2. Mellébeszélés

A második jó tanács, amit a jósnőtől kaptunk, hogy érveléseink során óvakodjunk a mellébeszéléstől. Mit tekinthetünk egy vitában mellébeszélésnek? Olyan érveket, információkat, amelyek nem kapcsolódnak a vitás kérdéshez, irrelevánsak a vita szempontjából. Ha egy ilyen irreleváns érv „sikeres”, akár az egész vita tárgyát elterelheti. Ugyanis nem mindig könnyű észrevenni, hiszen aki ilyenhez folyamodik, igyekszik nyelvileg úgy tenni, mintha a tárgyhoz kapcsolódna az érv. Például a következő párbeszédben is megfigyelhetjük ezt az igyekezetet:

– Ha lehívtad volna a királyt, nem bukjuk el a partit.

– Dehogynem bukjuk el, ma totálisan szerencsétlen napom van, egy katasztrófa: már kora reggel kiderült, amikor kiborítottam a tejeskávét, később magamra borítottam a mézescsuprot is, úgyhogy át kellett öltöznöm indulás előtt. Hiába siettem, a villamos elment az orrom előtt, így lekéstem az utolsó HÉV-et, amivel még időben beérhetek a munkahelyemre. Ott kiderült, hogy a számítógépemen vírus van. Ma sehogy se lett volna meg az a parti, hidd el nekem.

Teljesen egyértelmű, hogy a kártyázásban elkövetett hiba nincs összefüggésben a nap további eseményeivel. Vagy talán mégis? Ki tudja? – Talán a jósnő...

Ki nyer ma?
Ki nyer ma?
(Forrás: Wikimedia Commons)

3. A tudatlanság

Az előbbiekről nem kérdeztük meg. Arról viszont igen, hogy mi a helyzet akkor, amikor úgy próbáljuk valaminek az igazságát bizonygatni, hogy nem tudunk rá ellenérvet, vagy ellenpéldát mondani. A jósnő ettől is óva intett minket, azt mondta, ha ilyen érveket használunk, nagyon könnyen hamis általánosításokra juthatunk, ami a későbbi életünkre nagyon káros befolyással lehet. Lássunk erre is egy példát a kártyaasztal mellől:

Ilyen lapokkal csak veszteni lehet. Sosem fordult még elő, hogy valaki ilyen rossz lapokkal nyerjen.

Világos, hogy attól még, hogy az illető játékos saját tapasztalatai alapján rossznak tartja a lapját, ebből az egész játék kimenetelére nem vonhat le biztos következtetést. Hiszen a játék kimenetele nemcsak az ő lapjaitól, hanem a partnerek lapjaitól is függ. Attól még, hogy ő saját kártyás pályafutása során nem látott még ellenpéldát, lehetséges ilyen eset, tehát a második mondatban megfogalmazott következtetése hamis.

Nem mindig az erő a nyerő
Nem mindig az erő a nyerő
(Forrás: Wikimedia Commons)

4. Hamis dilemma

Tartózkodjunk továbbá attól is – mondta a jósnő –, hogy vitáink során úgynevezett hamis dilemmákat állítsunk fel. Ennek az érvelési hibának az a lényege, hogy úgy teszünk, mintha csak két szélsőséges álláspont lenne egy adott vitás kérdésben, miközben lehetségesek közbülső, nem radikális álláspontok is. A következőkben egy párokban játszott játék értékelésénél kialakult vitában érhetünk tetten egy ilyen hamis dilemmát:

Már megint veszítettünk. Természetesen nem én hibáztam, hiszen én mindent úgy csináltam, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Akkor ki hibázott: én vagy te?

A kártyaasztalnál lezajlott események ilyetén való beállítása igencsak sarkos: elképzelhető ugyanis, hogy senki sem hibázott, csak egyszerűen az ellenünk játszó pár volt ügyesebb, illetve elképzelhető az is, hogy mindkét fél hibázott, és ennek eredménye a kialakult helyzet.

Mitől függ?
Mitől függ?
(Forrás: Wikimedia Commons)

5. Árnyékbokszolás

Képzeljük tovább az előző jelenetet! Mit tennénk a hibázással megvádolt játékos helyében? Természetesen elkezdenénk bizonygatni, hogy nem mi hibáztunk, hanem a másik. Még esetleg abban az esetben is ezt tennénk, ha előzőleg nem is gondoltuk, hogy a másik hibázott, csak a partnerünk a hamis dilemma felállításával ránk kényszerítette ezt a radikális álláspontot. Ezt azonban nem szerencsés tennünk a jó tanács alapján, ami óva int minket az úgynevezett árnyékbokszolástól. Ez az érvelési hiba nem más, mint olyan (radikális) álláspontok védelmezése, amelyeket nem vallunk. Az árnyékbokszolásra mindig a vitapartner kényszerít rá minket azzal, hogy olyan álláspontot tulajdonít nekünk, olyan álláspontot támad, amit mi nem is vallunk. Ilyen esetben sokszor automatikusan elkezdjük védelmezni a másik által támadott álláspontot. A jósnő azonban azt javasolta, jobb előbb gondolkodni.

Árnyékra vetődni
Árnyékra vetődni
(Forrás: Wikimedia Commons)

6. Pontatlanság

Nagyon gyakori hibára hívta fel még figyelmünket a jósnőnk. Ez pedig a pontatlan, homályos vagy esetleg kétértelmű megfogalmazások gyakorisága a hétköznapi beszédünkben. Ez sok helyzetben nem probléma, de pont az érvelések esetében végzetes is lehet. De itt rögtön el kell különítenünk két esetet. Az első esetben a pontatlanság véletlen, teljesen spontán, míg a másodikban szándékos a homályos vagy kétértelmű kifejezés használata. Lássuk, mi lehet ezeknek a hibáknak a következménye!

Előfordulhat az, hogy a pontatlanság miatt egy idő után elbeszélünk egymás mellett, azaz a homályos vagy kétértelmű fogalmak különböző értelmezése miatt nem értjük meg egymást, így a vitánk értelmetlenné válik. Például:

– Szerintem különadót kéne kivetni szerencsejátékokat űzőkre, mert ezek a játékok károsak a társadalomra, függőséget okoznak az egyénnek, ráadásul sok csalás és vesztegetés kapcsolódik hozzájuk.

– Nincs igazad. Szerintem a tarokkozást nem kéne megadóztatni, mert sok emberre jó hatással van, és az ártatlan kártyások senkit sem zavarnak, amíg nem kényszerítik másokra is ezt a tevékenységet.

Ahhoz, hogy a fenti vita értelmes lehessen, a két beszélőnek tisztáznia kellett volna, hogy mit értenek szerencsejáték alatt, és hogy a tarokkjáték közéjük tartozik-e vagy sem.

Az is előfordulhat, hogy a pontatlanság ahhoz vezet, hogy ugyanazt a jelenséget különböző szavakkal írjuk le, de mivel pontatlanul fogalmazunk, ezt nem vesszük észre. Ilyenkor fordulhat elő az a kínos helyzet, hogy a jelenség helyett csak a szavakon lovagolunk, az elnevezéseken vitatkozunk. Például:

–Utálom, hogy ilyen gyáván játszol! Mindig azt nézed, hogy lesz kevesebb a veszteség, és nem azt, hogy hogy lesz nagyobb a nyereség. Nyerhettünk volna ezzel a játékkal kétszer ennyit is, ha nem vagy ilyen nyámnyila.

– Nincs igazad: nem játszom gyáván, csak megfontolt vagyok, felmérem a lehetőségeket, és csak olyat vállalok, amit biztosan teljesítek. Így nincs kockázat, hosszú távon megéri.

Ebben a párbeszédben a felek valójában egyetértenek, bár ez a szavaikból ez nem látszik, mert a kérdéses viselkedést az egyikük gyávaságnak, a másikuk pedig megfontoltságnak írja le. Valójában ugyanarról beszélnek, csak különbözőképpen fogalmazzák meg a dolgot. Szerencsére minden pontatlanságból eredő hiba nagyon könnyen kiküszöbölhető azzal, hogy pontosan, körültekintően meghatározzuk azokat az alapfogalmakat, amelyre az érvelésünk épül.

Nem mindegy, min lovagolunk
Nem mindegy, min lovagolunk
(Forrás: Wikimedia Commons)

7. A szerencsejátékos tévedése

Végül az utolsó jó tanács, amit a jósdában kaptunk, az volt, hogy kerüljük azt az érvelési hibát, amit a szerencsejátékosok jellegzetes tévedésének is neveznek. Ez abban áll, hogy az érvelésünket arra alapozzunk, hogy egy esemény bekövetkezésének a valószínűsége függ a korábbi, hasonló, de a mostanitól független események kimenetelétől. Ez a kártyaasztalnál szinte mindennapos:

Biztos vagyok benne, hogy ha ebbe a színbe beleteszem a XIII-as lapot, akkor meg fogom ütni a királyt, mert a XIII-as mindig elviszi a királyt. A mondás is így tartja, és egy hónapja tesztelem, hogy igaz-e: eddig minden esetben bejött, pedig jó sokat játszottam.

A tarokkban a színes lapokat mindig ütik a római számos lapok; ha az ember nem tud színre színt tenni, akkor kötelező római számos lapot tenni, a római számos lapok pedig növekvő sorrendben ütik egymást. Így fordulhat elő, hogy a XIII-as néha elviszi a színes királyt, néha meg nem. Teljesen világos tehát, hogy a fent megfogalmazott következtetés hamis: abból még, hogy a megfigyelések és a mondás is azt tartja, hogy a XIII-as üti a királyt, egyáltalán nem biztos, hogy az adott helyzetben is ez fog történni.

A XIII-as bűvöletében
A XIII-as bűvöletében
(Forrás: Wikimedia Commons)

A jósnő által megfogalmazott tanulság tehát a következő: az új évben, ha sikeresek akarunk lenni, érveléseinket (és lehetőleg a kártyapartijainkat se) bízzuk a szerencsére!

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
2 El Mexicano 2012. január 13. 13:20

"– És mi okozta ezt a balesetet?

– Az kizárt dolog, mert nem tudom." :D

1 Sigmoid 2012. január 13. 12:53

A jellegzetes szerencsejátékos tévedést jobban lehet egy rulettes példával illusztrálni:

"Most biztos fekete lesz, mert már tízszer egymás után piros jött!"

(Afféle "utolsó mondásnak" is beillene.)

Információ
X