Sorozatunk előző részében láthattuk, hogy I. Ferdinánd követe – valahol Szófia és Plovdiv között járva – levelében valóságos kis történelem- és nyelvórát rögtönöz barátjának, egykori diáktársának és későbbi kollégájának, levelei címzettjének, Nicholas Michault-nak. Az alábbiakban újabb tantárgyak következnek...

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Capi Dervent (Kapı Derbent) és Kliszura (Клисура)

Busbecq lovag 1554-1555 telén Szófiából Plovdiv (Philippopolis) felé igyekszik. Útja során át kell hatolnia a Balkán-hegységen.

Mielőtt leereszkednénk arra a síkságra, hol Philippopolis (Plovdiv) fekszik, egy hágón át egy rendkívül zordon hegylánccal is meg kell birkóznunk. Ezt a szorost a törökök úgy hívják: Capi Dervent; azaz mintha azt mondanánk: szűk, keskeny kapu.

(31–32. oldal)

A török kapı ’kapu, ajtó’ és derbent ’hegyszoros, hágó’ jelentésű szavak által jelölt földrajzi hely Busbecqnél a latinosított Capi Dervent alakban fordul elő. Minden jel arra mutat, hogy a kérdéses hely azonos a mai Bulgária Kliszura (Клисура) nevű településének környékével, amely a Szredna Gora és a Sztara Planina hegyeinek találkozásánál található. Nyilván nem véletlen, hogy köznévi értelemben a bolgár клисура szó jelentése ’hegyszoros’.

Kliszura (Клисура)
(Forrás: Wikimedia Commons / Стрелчев / GNU-FDL 1.2)

1554-1555 telén minden bizonnyal igazi kihívás lehetett átkelni a Balkán hegyein. Ezt követően végre a Marica síkságára jut Busbecq és kísérete.

Plinius és Ovidius

A Marica völgyébe érve Busbecq és csapata hamarosan eléri magát a Maricát, melynek ókori (és középkori) neve Hebrus.

Ezen a síkságon, melyről beszéltem, hamarosan előbukkan a Hebrus folyó, melynek eredete nem messze, a Rodopéban van, melynek hóval fedett magas csúcsait még azelőtt láthattuk, ahogy a már említett szoroson átkeltük volna. Ha nem tévedek, a hegyet a helyiek Rullának hívják. Innen folyik a Hebrus, ahogy arról Plinius is tanúskodik.

(32. oldal)

A Marica eredete a Rilában
(Forrás: Wikimedia Commons)

E rövid bekezdésben Busbecq két állítást is tesz a Hebrus-Marica eredetét illetően. Először a Rodopéba teszi azt, majd azt mondja, a Rodope a helyiek nyelvén Rulla (tkp. Rila). Úgy tűnik, Busbecq a két hegységet, a Rilát és a Rodopét egynek tekinti. A két hegység ugyan egymástól valóban nincs messzire, a Marica viszont a Rila északi lejtőin ered, nem a Rodopéban. Busbecq ugyanakkor abban is téved, hogy a hegyet nem Rullának, hanem Rilának hívják. (Nem mellesleg a Rilában található Bulgária és a Balkán legmagasabb pontja, a Muszala.)

Az idősebb Plinius (23/24–79) Naturalis Historia (magyarul A természet históriája) című művében valóban szól a Maricáról és a Rodopéról, noha igen szűkszavúan; a folyó szerinte is a Rodopéban ered.

Plinius Naturalis Historia című művének 1669-es kiadása
(Forrás: Wikimedia Commons)

Busbecq ennél a pontnál nem áll meg az irodalmi vonatkozásoknál:

Ahogy az Ovidius ama verséből ismeretes: „Hol a jeges Rodope az árnyas Haemushoz ér, s a szent Hebrus elfecsérelt vizét ontja”.

Itt, úgy tűnik, a költő ennek a folyónak rövid és vizének csekély mivoltára akar utalni. Ha mégoly nagy és híres folyó is, mégis nagyrészt sekély. Emlékszem, amikor jöttünk visszafelé, közel Philippopolishoz egy gázlón átkeltünk a Hebruson, hogy egy szigetre átmenjünk, ahol az éjszakát sátrakban töltöttük. De azon az éjjelen a víz megemelkedett, így másnap az útra nem minden nehézség nélkül tértünk vissza az átkelés során.

(32. oldal)

Ovidius ábrázolása az 1493-as Nürnbergi Krónikában
(Forrás: Wikimedia Commons)

Ovidius (i. e. 43–i. sz. 17/18) Heroides (magyarul Hősnők levelei) című művében írja a lovag által idézett sorokat. Amikor pedig Busbecq az idősebb Plinius után Ovidiust is idézi, az a benyomásunk támadhat, hogy emlékezetének hiányosságait a Hebrus-Marica eredetét illetően irodalmi utalásokkal és idézetekkel próbálja korrigálni.

A folytatásban Busbecqet Plovdivban és Drinápolyban (Edirnében) látjuk viszont, ahol a tulipánokkal kapcsolatban tesz néhány igen érdekes megállapítást. Ne feledjük, hogy az általánosan elfogadott nézet szerint a tulipán nyugat-európai meghonosításában Busbecq lovagnak elévülhetetlen érdemei vannak.

Felhasznált források

Adamik Tamás: Római irodalom az aranykorban. Magyar Könyvklub, Budapest, 2001.

Adamik Tamás: Római irodalom az ezüstkorban. Seneca Kiadó, Budapest, 1994.

Augerii Gislenii Busbequii Legationis Turcicae Epistolae quatuor. Frankfurt, 1595.

Augerius Gislenius Busbequius: Legationis Turcicae Epistolae quattuor – Oghier Giselin van Boesbeeck: Vier brieven over het gezantschap naar Turkije

Lettres de Baron du Busbecq. Paris, 1748.

The Turkish letters of Ogier Ghiselin de Busbecq. Transleted by Edward Seymour Forster with a foreword by Karl A. Roider. LSU Press, 2005.