nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Elfogadták az ukrán nyelvtörvényt

Az ukrán parlament kedden első olvasásban megszavazta az országos vitát kiváltó kisebbségbarát nyelvtörvény tervezetét, amelynek májusi parlamenti vitája verekedéssé fajult a kormánypárti és az ellenzéki képviselők között.

MTI | 2012. június 5.
|  

A törvénytervezet első olvasásban történő elfogadása mellett az ülésteremben megjelent 248 képviselőből 234 szavazott igennel.

Az állami nyelvpolitika alapjairól című jogszabálytervezetet két régiópárti (PR) politikus, Vagyim Kolesznyicsenko és Szerhij Kivalov nyújtotta be még tavaly augusztusban. Az Ukrajnában élő kisebbségek számára előnyös új nyelvtörvény végleges elfogadása lehetővé tenné, hogy egy adott közigazgatási egységen belül a kisebbségek hivatalosan is használhassák anyanyelvüket, ha arányuk eléri a 10 százalékot.

Az ellenzéki pártok és az ukrán nacionalisták tiltakozását az váltotta ki, hogy a jogszabálytervezet értelmében az orosz nyelv Ukrajna 27 közigazgatási egysége közül 13-ban kapna regionális státust, emellett Kárpátalján a magyar, a Krímben a krími tatár, Csernyivci megyében pedig a román nyelv válna regionálissá, míg a többi nemzetiség kisebb közigazgatási egységekben használhatná hivatalosan anyanyelvét.

Keddre mind az ukrán ellenzék, mind a kormánypárt tüntetést hirdetett a parlament elé. A nyelvtörvény elfogadását támogató, az orosz ajkú kelet-ukrajnai megyékből autóbuszokkal szállított szimpatizánsok már hétfő este elfoglalták a kijevi törvényhozás előtti teret. A törvényt ellenző tüntetők, akik közül sokan Nyugat-Ukrajnából érkeztek, a környező utcákba szorultak vissza. A két ellentábort rendőrkordonok választják el egymástól, s nem zárható ki, hogy az erős rendőri jelenlét ellenére a nap folyamán összetűzések alakulnak ki közöttük.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X