Réger Zita (1944-2001) az antropológiai nyelvészet és a gyermeknyelvi kutatások világhírű alakja, az első magyar pszicholingvisták egyike volt. Rövid életének munkásságát két nagy területre oszthatjuk: egyik fő kutatási témája a magyar és lovári cigány gyermekek anyanyelv-elsajátítása, másik a nyelvi szocializáció és nyelvi hátrány.

Segíti vagy hátráltatja őket az iskola?
(Forrás: MTI)

Gyereknyelvi vizsgálatok gyűjteménye

A hetvenes években kezdte kutatásait a magyar és a magyar-lovári cigány kétnyelvű gyerekek és családjaik körében. A gyerekek spontán beszélgetéseit – amelyek legalábbis kezdetben persze leginkább egy-két szavas mondatok – videó- és magnókazettára rögzítette. Kutatásainak homlokterében a gyerekek nyelvelsajátítási folyamatai álltak. Az általa felvett hanganyagokat ma az MTA Nyelvtudományi Intézete őrzi. A gyűjtemény megközelítőleg 1300 darab magnókazettából áll, amelyeket sajnos még azóta sem digitalizáltak. A Réger-archívum néhány kazettája már át lett írva a CHILDES nemzetközi gyereknyelvi korpusz formátumának megfelelően, de az így hozzáférhető anyag is nagyon kevés. Az általa gyűjtött anyagot ma is kiválóan lehetne használni különféle pszicholingvisztikai kutatásokhoz.

Szakkifejezések

antropológiai nyelvészet a nyelv és a kultúra, illetve a nyelv és az emberi biológia, megismerés közötti kapcsolatot vizsgáló tudományág

kognitív a megismerési folyamatokkal foglalkozó

longitudinális vizsgálat időben hosszan elnyúló vizsgálat

nyelvelsajátítás az első nyelv („anyanyelv”) megtanulásának folyamata

nyelvi hátrány a különböző közösségekben (pl. otthon és az iskolában) megnyilvánuló nyelvhasználati különbségekből eredő konfliktus

nyelvi szocializáció a nyelv társadalmilag elfogadott használati módjainak átadása, ill. elsajátítása

pszicholingvisztika a nyelvhasználat pszichológiai és neurológiai hátterével foglalkozó tudományág

vonzatkeret az egyes szavak által mondattanilag és jelentéstanilag megkívánt kapcsolódó szóalakok formájára vonatkozó előírások (pl. valaki fél valakitől)

Egy-egy gyerek fejlődését éveken át követte, így ún. longitudinális nyelvi vizsgálatokat tudott végezni, amelyek segítségével bepillanthatott a nyelvelsajátítás egyes folyamatainak részleteibe. Több gyerek adott életkorban felvett beszédéből pedig általánosabb érvényű következtetéseket lehet levonni a kognitív és nyelvi fejlődéssel kapcsolatban.

A magyarban az anyanyelv elsajátítási lépéseinek és a későbbi nyelvi fejlődésnek a részletes és számszerű adatokkal is alátámasztott leírása egyelőre hiányzik. Egy ilyen leíró munka, amely számos gyerek spontán beszélgetéseinek az elemzésén és azok különböző életkorokon keresztüli követésén alapul, számos gyakorlati szempontból elengedhetetlen. A tipikus fejlődésű gyerekek spontán beszédmintáinak vizsgálata, a részletes nyelvi mutatók számolása és azok fejlődési változásainak felrajzolása alapvető fontosságú az atipikus nyelvi fejlődésű csoportok – a nyelvfejlődési zavarral, autizmussal, az értelmi sérülés különböző formáival (Down-szindróma, Williams-szindróma, magzati alkohol szindróma stb.) élő gyerekek -- nyelvi diagnózisában és a megfelelő nyelvi fejlesztés kidolgozásában. A tipikus fejlődésű gyerekek anyagait kontrollcsoporti mintaként lehet használni egyes betegségek vizsgálatánál. Fontos, hogy a gyerekek hónapra pontos életkora, IQ-ja és egyéb általános kognitív paraméterei is rögzítve legyenek. A vizsgált személyek adatait a pszicholingvisztikában a kontrollcsoport eredményeihez illesztik -- az életkor, a mondatok átlagos szószáma vagy a vizsgált személyek IQ-ja alapján. A mondatok átlagos szószáma (Mean Length of Utterance, MLU) a nyelvelsajátítással foglalkozók körében egy bevett mérce az összehasonlításra. Röviden összefoglalva: minél több szó szerepel a gyerek egy mondatában, annál fejlettebb nyelvileg. Ez az érték átlagosan egy tipikusan fejlett gyereknél 2 és fél éves kora körül 2 és 3 között van, és 8 éves korára kúszik fel 5-re.

A Réger Zita-gyűjtemény feldolgozása jelentős előrelépést jelentene a magyar nyelvelsajátítás kutatásában. A hangzó anyagok szöveges lejegyzésével egy kellően nagy méretű korpusz lenne építhető, amely elég adatot tartalmazna különféle nyelvi folyamatok tanulmányozásához. A korpuszalapú vizsgálatok egyik nagy nehézsége az ún. adatritkasági probléma: minél kisebb egy korpusz, annál nagyobb eséllyel nincs benne az, amit az ember keres. Abból pedig, hogy egy gyerek mondjuk háromszor használt egy bizonyos vonzatkeretet, nem igazán lehet messzemenő következtetéseket levonni az anyanyelv-elsajátításról.

A nyelvi hátrány újratermelődik

Réger Zita másik irányú kutatásai a nyelvi szocializáció során szerzett hátrányról szólnak. 1990-ben jelent meg először Utak a nyelvhez című könyve, amelyben többek között Basil Bernstein elméletét ismerteti, amely az első olyan elmélet volt, „amely – a korábbi szociológiai, pszichológiai magyarázatoktól eltérően – a nyelvben, a nyelvhasználatban vélte felfedezni azt a közvetítő tényezőt, amely a szocializáció folyamatában egyes társadalmi csoportok gyermekeinek folyamatos iskolai hátrányát «újratermeli»”. Vagyis az otthon elsajátított nyelvhasználati módok a társadalmi beilleszkedésben előnyünkre vagy hátrányunkra is válhatnak. Arra a következtetésre jutott, hogy a szegregált osztályokban, iskolákban a nyelvi hátrány konzerválódik, a kétnyelvűségből vagy az otthoni szocializációból hozott hátrányok leküzdésére csak integrált osztályokban van lehetőség.

A nyelvi másság elfogadása

Könyvével egyrészt az volt a célja, hogy a szülők tudatosan tudják segíteni gyermekük nyelvelsajátítását, ami a könyv összeállításának idejében, a nyolcvanas évek Magyarországán forradalmian új hozzáállásnak minősült. Könyvének másik célja az volt, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a bevett előíró, normatív szemléletű oktatás teljesen alkalmatlan a normától eltérő nyelvhasználati módok, a csak szóbeliségben létező, kisebbségi nyelvek vizsgálatára. Fontosnak tartotta, hogy a pedagógusok „tanítványaik nyelvhasználatát megfigyelve az esetleges «másság» jeleit felismerjék, és elfogulatlanul, előítélet nélkül elfogadják”. Ez a kérdés azóta még időszerűbb lett – itthon az egyre erősödő szegregáció miatt, Európában pedig a legújabbkori népvándorlásból fakadó nyelvi és kulturális sokszínűség miatt. Réger Zita azt szorgalmazta, hogy fel kell ismerni, hogy a nyelvi és a nem nyelvi szocializációnak nem az az egyetlen üdvözítő módja van, amit mi ismerünk, hanem el kell fogadnunk az ettől eltérőeket is. Ebben látja a megoldást ahhoz, hogy a különféle nyelvű és kultúrájú csoportok konfliktusmentesen tudjanak együtt, de legalábbis egymás mellett élni. A békés egymás mellett élés kérdését tehát nyelvi kérdésként fogja fel, a nyelvi szocializációra vezeti vissza. Szerinte a megoldást a nyelvi pluralizmus, vagyis több nyelvváltozat egymás mellett élése és a nyelvi másság elfogadása jelenti.

Forrás:

Réger Zita: Utak a nyelvhez. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990.

Réger Zita: Utak a nyelvhez. (MEK)

Réger Zita a Wikipédián