nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Vadon és tudomány
Állatok nevelte gyerekek: vadon felnőni

Egy régebbi cikkünkben már szót ejtettünk az úgynevezett farkasgyerekekről, akik valamilyen okból kifolyólag vadon, azaz mindenféle nyelvi inger nélkül nőttek fel, és az emberi társadalomba való visszavezetésük után sem tudtak megtanulni beszélni. Jelen cikkünkben bemutatjuk az utóbbi századok farkasgyerekeit.

Simon Eszter | 2010. július 28.
|  

Régebbi cikkünkben elsősorban olyan gyerekek történetét mutattuk be, akik valamilyen véletlen folytán kerültek a vadonba, vagy záródtak el a külvilágtól, és emiatt nem tudtak elsajátítani egy természetes emberi nyelvet sem. Ám a mai civilizált és etikai normákkal szabályozott korunk előtt léteztek olyan pszicholingvisztikai kísérletek is, amelyek során a gyerekeket tudatosan zárták el többi embertársuktól.

Állatok nevelte gyerekek: vadon felnőni
Forrás: Michael Lorenzo/sxc.hu

A legkorábbi pszicholingvisztikai kísérletek

E „kísérletek” elkövetői azt feltételezték, hogy ha a gyereket kitaszítják a társadalomból, és ezzel megfosztják minden nyelvi tapasztalattól, akkor a gyerek magától valamely isteni nyelven fog megszólalni. A különböző korokban az egyes uralkodóknak – mivel általában nekik támadtak ilyen kiváló ötleteik – persze más-más nyelvek számítottak isteni nyelvnek.

Az első ilyen próbálkozás, amelyről írásos feljegyzés is maradt, az időszámításunk előtti 7. században történt, amikor I. Pszammetik egyiptomi fáraó két gyereket választott el az anyjától, és egy hegyi kunyhóba zárta őket. Az egyetlen ember, akivel érintkezhettek, egy szolga volt, aki élelmet vitt nekik, és akinek a lelkére csombékolták, hogy nem szólalhat meg, különben halál fia. A fáraó kíváncsisága a világ ősi, eredeti nyelve iránt állítólag két év múlva kielégült, amikor a gyerekek frígiai nyelven szólaltak meg.

II. Frigyes német-római császárnak is volt egy hasonló kísérlete a 13. században, de abból nem sült ki semmi, ugyanis a gyerekek meghaltak, mielőtt mondhattak volna bármit is. A 16. században IV. Jakab skót király akarta demonstrálni országának ősi eredetét egy hasonló kísérlettel. Két gyereket száműzött a vadonba, és később roppant elégedettséggel konstatálta, hogy a gyerekek folyékonyan beszélnek héberül. A héber volt az első ember, Ádám nyelve, így sikerült bebizonyítani népe bibliai származását.

A kritikus periódus fogalma

De mi történik valójában azokkal a gyerekekkel, akik nyelvi hatás nélkül nőnek fel? A kritikus periódus fogalmát Eric Heinz Lenneberg vezette be 1967-ben, amely igazából két állításból tevődik össze. Az egyik, hogy bizonyos biológiai események, amelyek szükségesek a nyelvelsajátításhoz, csak ebben a kritikus periódusban történhetnek meg. Amikor megszületünk, agyunk két féltekéje között még nincsenek tökéletesen elosztva az agyi funkciók, hanem ez az úgynevezett lateralizáció a gyerekkor során zajlik le. Lenneberg állítása szerint a kritikus periódus lezárulta előtti agyféltekék olyan rugalmasak egy gyereknél, hogy egy esetleges agyi sérülés esetén az egyik félteke még át tud venni funkciókat a másiktól. Szerinte a lateralizáció folyamata 2 és 5 éves kor között viszonylag gyorsan zajlik, majd lelassul, és a pubertás korra befejeződik.

A hipotézis másik komponense az, hogy bizonyos nyelvi eseményeknek is be kell következniük ebben a korban ahhoz, hogy a gyerek normálisan el tudjon sajátítani egy nyelvet. A hipotézis legerősebb verziója szerint ez azt jelenti, hogy ha a gyerek nem jut elég nyelvi ingerhez, akkor később már egyáltalán nem fog tudni megtanulni egyetlen nyelvet sem. Ez utóbbi állítást támasztják alá a modernebb kori farkasgyerekek esetei is. Vagyis Maugli vagy Tarzan a valóságban közel sem úgy festene, ahogy a mese szól, hanem sokkal inkább hasonlítanának Ramura, akit 1960-ban találtak Indiában, és valószínűleg farkasok rabolták el. Amikor Ramu 10 éves korában meghalt, még mindig nem tudott beszélni.

Ramu
Ramu

Az aveyron-i vad gyermek

A leghíresebb farkasgyerekek egyike Victor, akit 1800 januárjának egyik reggelén látott meg egy francia paraszt, amint zöldséget lopott a földjéről. A gyerek a hideg idő ellenére szinte teljesen meztelen volt, csak egy szétrongyolódott ingszerűség volt a nyaka köré tekeredve. A mozgása és a viselkedése teljesen állatias volt, és egyáltalán nem reagált az emberi hangra. A gyereket ennek ellenére befogadta a paraszt, ám az nem bírta az emberi környezetet, és elszökött. Egy évvel később vadászok találtak rá, és egy özvegyasszonynál helyezték el. A rendkívül hideg tél ellenére sem érdeklődött olyan kényelmi szolgáltatások iránt, mint ruha, tűz, meleg étel, és idővel innen is megszökött. Később azonban újra felbukkant emberi települések közelében ételt keresvén, így harmadszor is elkapták, és ezúttal nem volt visszaút a vadonba.

Victor
Victor
(Forrás: Wikipedia)

Doktorok és tudósok hada kezdte el vizsgálgatni Victort. Egyáltalán semmilyen érdeklődést nem tanúsított az emberek iránt – ha a fülébe ordítottak, nem reagált, de egy apró állat neszezését nagy távolságból is meghallotta. Nem volt hajlandó ruhát hordani, és ágyban aludni, a szükségét pedig ott és akkor végezte, amikor rájött. A francia tudósok társasága süketnémának és retardáltnak minősítette, de egy lelkes fiatal doktor, Jean Itard nem osztotta a nézetüket, és magához vette a fiút. Hosszú időn keresztül próbálta tanítani, nem csak szavakra, hanem a társadalom szokásaira is. Victor soha nem tanult meg pár szónál többet, és nem nagyon sikerült elsajátítania az illemszabályokat sem. A legenda szerint Dr. Itard egyszer elvitte Madame Recamier egy party-jára, mivel azt feltételezték, hogy ha a hölgy szépsége híresen sok „civilizált” férfit meghódított, biztosan még egy vademberre is hatással lesz. Victor totálisan figyelmen kívül hagyta a díszes kompániát, és leginkább azzal volt elfoglalva, hogy minél több kaját tömjön magába és a zsebeibe. Majd az első adandó alkalommal megszökött, és amikor a legközelebb látták, akkor alsónemű nélkül ugrált a kertben.

Victort még a szívtipró Madame Recamier sem tudta meghatni
Victort még a szívtipró Madame Recamier sem tudta meghatni
(Forrás: François Pascal Simon portréja, Wikipedia)

Vad Péter

Egy másik híres farkasgyerekes sztori a hannoveri Peter esete. Petert állítólag az apja hagyta el az erdőben a 18. század elején. Egy év múlva hazatért – hogy megint ki legyen dobva. Később találtak rá az erdőben futkosva, meztelenül és némán. I. György brit király Londonba vitette, ahol a vad gyerek az előkelő körök társalgásának középpontjába került. Victorhoz hasonlóan őt is megpróbálták szocializálni: megtanulta elviselni magán a ruhát, és ágyban aludni, de ő se tanult meg beszélni. Valószínűleg nála más problémák is fennállhattak, ugyanis a nyelve abnormálisan vastag volt, és hozzá volt nőve a szájához, vagyis eleve képtelen lett volna beszélni.

Amala és Kamala

Úgy tűnik, minden századra jut legalább egy farkasgyerek: a 18. századi Peter és a 19. századi Victor után a 20. század leghíresebb farkasgyerekeit Indiában találták meg. 1920-ban Joseph Singh, egy észak-indiai misszionárius elhatározta, hogy utánajár a falusiak által terjesztett rémhírnek, miszerint két ijesztő szellemalak járja a bengáli dzsungelt, és tartja rettegésben az embereket. Singh egy farkas falkát látott közeledni éjszaka az erdőben, majd megpillantotta velük a szellemalakokat is: a kezük, lábuk, testük ember alakú volt, de négy lábon szaladtak, és a szemük világított a sötétben. Miután elfogták őket, kiderült, hogy két kislányról van szó, akiket valószínűleg elraboltak a farkasok, és kölykeikkel együtt neveltek. A kisebbik 3 éves volt ekkor, ő kapta az Amala nevet, a nagyobbik, aki 5 éves volt, pedig Kamala lett.

Ők is hasonlóan viselkedtek, mint előző századokbeli társaik: a ruhát letépték magukról, csak nyers húst voltak hajlandók enni, és a földön aludtak összetekeredve. A látásuk és a hallásuk rendkívül éles volt, de az emberi hangokra és emóciókra egyáltalán nem reagáltak, ahogy ők sem tudtak kifejezni semmilyen érzelmet.

Singh is megpróbálta őket szavakra megtanítani – kis sikerrel. Kamala az első három évben körülbelül egy tucat szót tanult meg, aztán a további évek során szótára 40 szavasra bővült. Összehasonlításképpen: egy tipikus fejlődésű kétéves gyerek egy hét alatt tanul meg 40 szót...

Hasonlóságok a farkasgyerekek között

A legfontosabb hasonlóság a felsorolt farkasgyerekek között az, hogy egyikük sem tudott megtanulni beszélni. Bár többükre ráfogták, hogy süketek, ezt megcáfolja az a tény, hogy a legkisebb vadonban megszokott zajra is rendkívül érzékenyen reagáltak – csak az emberi hang hagyta őket hidegen. Továbbá úgy tűnik, hogy nem csak az emberi beszédet kell a gyereknek elsajátítania, hanem a két lábon járást és az érzelmek kinyilvánítását és megértését is. Végül abban is hasonlítanak egymásra ezek a gyerekek, hogy úgy tűnt, mintha nem működött volna a memóriájuk, és nem lett volna öntudatuk. A gondolataik abszolút csak az itt és most világára korlátozódtak. Egyszerű szituációkban valahogy elboldogultak az emberek között is, de nem reflektáltak sehogy sem a múltra vagy a jövőre, sem saját helyzetükre.

Források:

Trevor Harley: The Psychology of Language. Psychology Press, 2001.

John McCrone: The Myth of Irrationality. Macmillan, London, 1993.

Steven Pinker: A nyelvi ösztön. Typotex, 2006.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
3 Szalakóta 2013. október 11. 14:10

Uta Fridth szerint aveyron-i Viktor autista volt.

2 Pierre de La Croix 2013. október 11. 12:51

@Avatar: Már volt róla szó egy korábbi cikkben, amelynek ez a folytatása:

www.nyest.hu/hirek/vadon-termo-nyelvtudas

1 Avatar 2013. október 11. 10:41

Bár farkasok nincsenek benne, de vadon felnőtt gyerekről szóló története a magyaroknak is van. Kár, hogy a cikkben említésre se kerül Hany Istók.

hu.wikipedia.org/wiki/Hany_Ist%C3%B3k

www.kapuvar.hu/varos/hanyistok/

Információ
X