nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Mi történik az agyban nyelvelsajátításkor?

Milyen képet mutat a kisgyerekek agya a nyelvfejlődés kritikus periódusában? Ezt vizsgálták meg amerikai és brit kutatók.

nyest.hu | 2013. október 11.
|  

A nyelvelsajátításban is van kritikus periódus – ezt például az úgynevezett farkasgyerekek példái is mutatják. Kutatók most agyi felvételekkel igazolták, hogy a nyelvfejlődésben igen fontos a 2 és 4 éves kor közötti életszakasz – számolt be az eredményekről a BBC.

A környezeti ingereknek eszerint négyéves kor előtt van a legnagyobb hatásuk az agy fejlődésére; ekkor állítódik be az agy arra, hogy új szavakat tanuljon – mondják amerikai és brit kutatók, akik a The Journal of Neuroscience-ben publikálták eredményeiket. Ebből az is következik, hogy a nyelvfejlődési rendellenességeket már igen korán észlelni lehet. Az eredmények arra is magyarázatul szolgálnak, hogy a kisgyerekek miért képesek kifogástalanul megtanulni két (esetleg több) nyelvet is.

A vizsgálatban 108, normál fejlődésű, 1-6 éves gyermek vett részt. Róluk agyi felvételeket készítettek – különös tekintettel a velőshüvely (mielin) alakulására. A velőshüvely az idegsejtek hosszabb nyúlványait (axonjait) körülvevő, az ingerületek továbbításában is szerepet játszó sejtekből áll. A mielin a születés pillanatától fejlődik az agyban. A kutatók pedig azt találták, hogy négy éves korra nagyjából állandóvá válik, ami azt mutatja, hogy az agy rendkívül könnyen alakul az első néhány évben, négyéves kor után azonban bizonyos dolgok állandóvá válnak. Ebből következik az, hogy a környezeti hatásoknak szintén ezekben a korai években van meghatározó szerepük. Ezt az időszakot nevezhetjük kritikus periódusnak; ebben a szakaszban vannak a környezet ingerei legnagyobb hatással az agy beállítására.

„Mindebből arra következtethetünk, hogy a megkésett nyelvfejlődést még 4 éves kor előtt kell kezelni” – mondja Dr. Jonathan O’Muircheartaigh. „Ez többféle fejlődési rendellenességre is igaz lehet, például az autizmusra, amelynek egy tipikus tünete a megkésett nyelvfejlődés.”

A korai gyermekkorban a nyelvi képességek igen gyorsan fejlődnek: az egyéves vagy fiatalabb babák körülbelül 50 szavas szókincséhez képest hat éves korra a szókincs átlagosan 5000 szót tartalmaz. A nyelvhez köthető képességek egy része a bal agyfélteke frontális részén lokalizálható. A kutatók tehát azt várták, hogy az agyi képeken a bal félteke ezen részein több mielin alakul ki, ahogyan a gyerek tanulja a nyelvet. Ezzel szemben azt találták, hogy a mielin mennyisége nagyjából állandó maradt, de négy éves kor előtt nagyobb befolyásuk volt a nyelvelsajátításra.

A kutatásnak az a jelentősége, hogy ez az első olyan vizsgálat, amelyben az agy szerkezetét ilyen korai életkorban térképezték fel – a nyelvelsajátításra koncentrálva. Az eredmények fontosak lehetnek a megkésett nyelvi fejlődéssel járó rendellenességek kezelésében.

Forrás

Toddler brain scan gives language insight

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 Avatar 2013. október 11. 10:58

Sajnos a cikkben nem kerül említésre a hazai történet Hany Istókról. (bár abban farkasok nincsenek)

hu.wikipedia.org/wiki/Hany_Ist%C3%B3k

www.kapuvar.hu/varos/hanyistok/

Információ
X