nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Sznobok és parasztok
Mentsük meg az iskolások lelkét!

Karácsony Sándort olykor zavaros és káros gondolatok terjesztésével szokás meggyanúsítani, pedig csak olyan nyelvészeti leírást készített, ami megelőzte korát. Így aztán, ahogy az lenni szokott, a kortársak többsége nem fogta fel a lényeget, az utókor pedig félreértéseket örökölt és felejtett. Folytatjuk az alárendelés kontra mellérendelés kérdésének taglalását.

Szabó Tamás Péter | 2012. március 1.
|  

Előző cikkünkben arra jutottunk, hogy létezik egy nyelvművelői közhely, miszerint a mellérendelés jellemzőbb a magyarra, mint az alárendelés. Ennek az elképzelésnek az eredetét kutatva arra jutottunk, hogy ez a gondolat egy 19. századi nézettel van kapcsolatban. Eszerint egy nyelv és az azt beszélők lelki alkata között szoros kapcsolat áll fenn. De mi is az a lelki alkat? És milyen szempontból érdemes kutatni a beszélőknek a nyelvhez való viszonyát? Karácsony Sándor is sokat töprengett ezeken a kérdéseken, lássuk, mire jutott!

Karácsony Sándor diákjai körében
Karácsony Sándor diákjai körében
(Forrás: Wikimedia Commons)

Karácsonyi gondolatok

Karácsony e tapasztalatairól A magyar észjárás és közoktatásügyünk reformja című, 1939-ben megjelent munkájában számol be.

A számunkra legérdekesebb fejlemények egy karácsonyi látogatással kezdődtek. Karácsony Sándor, aki ezidőtájt egy budapesti gimnázium tanára volt, 1919 karácsonyán a téli vakációban szülőfalujába, Földesre látogatott. Pedagógusként élénken érdekelte a helyi iskola, ahol azzal szembesült, hogy gyakorlatilag nem folyik oktatás. Elhatározta, hogy javít a helyzeten, sőt: az elemi iskola végzősei számára lehetőséget teremt arra, hogy a gimnázium első osztályát elvégezhessék. Intézkedett, hogy a diákoknak – akik mind parasztgyerekek voltak – legyen megfelelő tanára, és arról is gondoskodott, hogy a nyár végén vizsgát tehessenek a gimnazista anyagból. Kezdeti várakozásai azonban nem igazolódtak be.

Karácsony Sándor a nyári vakáció elején Földesre érkezett, hogy korrepetálja a diákokat. Ekkor esett kétségbe, ugyanis a diákok nemcsak a gimnáziumi, hanem az elemi iskolai anyagot sem tudták. Az iskola ugyanis nem biztosított tanárt. Karácsony, budapesti gimnáziumi rutinjából kiindulva korrepetálásba kezdett, de gyorsan át kellett értékelnie a módszereit. Így írt erről:

Új utakra, tulajdonképpen úttalan útra kényszeredtem.

Tanulni kezdtem a gyerekektől, miután tanítanom nem volt őket többé számomra lehetséges. Nagyon engedelmes voltam, de nagyon éber is. Minden kis rezdülésre figyeltem és reagáltam.

Az odafigyelés sikert hozott: alig két hónap alatt átvették az egész elsős gimnazista anyagot, és gyakorlatilag mindenki átment a vizsgán – többen jeles vagy jó eredménnyel. Mi volt a siker titka?

A legfontosabb tanulság talán az, hogy Karácsony nem a tananyagot tartotta elsősorban szem előtt, hanem azokat a diákokat, akikkel együtt dolgozott. Mindent tudni akart róluk, és sikeresen akart kommunikálni velük. Nem az volt a célja, hogy a saját üzenetét a diákokra erőltesse, hanem hogy az életnek azokról a dolgairól, amelyek az anyagban szerepelnek, együtt tegyenek felfedezéseket.

Karácsony arra jutott, hogy a diákok csak akkor tanulnak, ha a tanulnivalónak értelmét látják: pusztán a tanár tekintélye miatt nem magolnak be semmit, de ha kapcsolatot tudnak teremteni az anyag és a mindennapi életük között, bármit könnyen megtanulnak. A diákok a tanult jelenségeket mindig egymáshoz való viszonyukban szemlélték, és így tulajdonítottak nekik értelmet.

A mellérendelés és az alárendelés

Karácsony Sándor egyetemi hallgatóként Genfben és Münchenben is tanult. Genfben nagy hatása volt Ferdinand de Saussure nyelvelméletének, aki Karácsony ottjártakor már nem élt, de a tanítványai az ő szellemében tanítottak. Münchenben Hermann Paulnak és Wilhelm Wundtnak volt nagy befolyása. Ezek a kutatók sokban befolyásolták a későbbi nézeteit.

Nem véletlen, hogy éppen a jelenségek egymáshoz viszonyítása tűnt fel Karácsonynak, miközben a diákokkal foglalkozott, hiszen genfi tanulmányai során jól megtanulta Saussure tételeit: azt, hogy a nyelv viszonyrendszer, amelyben a jelek egymáshoz való viszonyát kell szemlélni, illetve azt, hogy a jel jelölő és jelölt egysége – tehát sem a hangalak, sem a jelentés nem vizsgálható önmagában, csak együtt. Valami attól lesz jel, hogy a jelölő és a jelölt között valamilyen viszony van, amit meg lehet érteni. És még valami szükséges: emberek, akik használják ezeket a jeleket. Karácsony e tekintetben tette talán a legfontosabb megfigyeléseit, és ezt is értették a leginkább félre.

Előző cikkünkben írtunk már arról, hogy „a nyelv a gondolatközlés eszköze” tétel mai szemmel miért kérdőjelezhető meg – Karácsony korának azonban általános felfogása volt ez, érthető tehát, ha ebből indult ki.

Karácsony azt feltételezte, hogy a nyelv a gondolatközlés eszköze: a gondolat mint egy kép megfogan a beszélő elméjében, és ha meg akarja osztani mással, elmeséli másnak ezt a képet. A beszélőnek folyamatosan tekintettel kell lennie a hallgatójára, hiszen a hallgató fejében még nincsen meg az a kép, ami a beszélőében már teljes. Tehát: a beszélő már tudja, mit akar mondani és tudja, hogy abból mi a legfontosabb, a hallgató azonban még nem – azonban a hallgató is törekszik arra, hogy kiszűrje a lényeget. Ha például a beszélő azt mondja, hogy Tegnap operát néztem. Volt egy unalmas jelenet. Egymás mellett három énekes állt. A jobb oldali rosszul volt sminkelve. Túl erős színű volt a rúzsa, nem igazán mondható meg, hogy ebből az egészből mi a lényeg. Karácsony modelljében a mellérendelés épp ezt jelenti: szemléljük – hallgatjuk, olvassuk – az elénk került szöveget. Az alárendelés szerinte a feldolgozás egy későbbi fázisát jelenti: a mellérendeléssel egymáshoz viszonyított elemek közül a fontosabbnak tűnő(ke)t kiemeljük, és a többit ahhoz képest szemléljük. Például: Abban a jelenetben, amelyik unalmas volt..., Abban a jelenetben, amelyikben három énekes állt..., Az énekes, aki rosszul volt sminkelve..., Az operában, amelyikben volt egy unalmas jelenet... stb.

A beszélők persze tudják, mire is akarnak kilyukadni, ezért alárendelnek: a hallgató figyelmét arra irányítják, ami szerintük fontos. Például az énekesre: Egy énekes, akit tegnap láttam egy operában, rosszul volt sminkelve, mert túl erős volt a rúzsa színe. Érdemes arra is felfigyelni, hogy az alárendelés mindenféle viszony kiemelésére alkalmas, pl. magyarázatot is lehet vele alkotni: ...mert túl erős volt a rúzsa színe.

És itt érdemes visszatérni a földesi parasztdiákokra, mert a fentieknek van tanulsága az iskolai nevelés szempontjából is.

A hierarchikus iskolarendszer hierarchikus nyelve

Az iskolai kommunikáció vizsgálatának az egyik legérdekesebb, napjainkban is sokat vizsgált területe éppen ez: milyen módon prezentálja a tanár az elsajátítandó elméleteket, milyen eszközökkel éri el, hogy a diákok átvegyék a tanár által képviselt hivatalos álláspontot. Karácsony tehát a maga sajátos terminológiájával máig el nem évülő megfigyeléseket tett. Előfutára volt a konverzációelemzésnek (más néven társalgáselemzésnek) és a beszédaktus-elméletnek is.

Karácsony azt vette észre, hogy a városi gimnáziumokban a tanítás során kimarad a mellérendelés – más szóval: az elköteleződés nélküli szemlélődés –, és máris az iskola, a tanár szempontja szerinti rendszerben tanulják a jelenségeket a diákok. A szóba kerülő jelenségeket tehát úgy tanulják, hogy egyértelmű, mi a fontos és mi nem, mi minek az oka stb. Az is előfordul, hogy valamiről a saját kontextusából kiragadva esik szó, így a tananyag csak azért lényeges, mert a tanár kiemeli, az azonban nem derül ki, hogy milyen tágabb összefüggésben lehet hasznát venni. A diákok a tanár által leadott rendszert képesek reprodukálni, de nem értik meg, a vizsgált jelenségek közötti viszonyokat nem ismerik fel – mert nem is kell tudniuk felfedezni, hiszen a rendszert készen kapják.

A Karácsony Sándor földesi kísérletében részt vevő parasztgyerekek – sok sorstársukhoz hasonlóan – nem jutottak gimnáziumi tanulmányaik végére (a legtöbb parasztgyerek persze arról sem álmodhatott, hogy gimnázium közelébe kerüljön). Bár a kimaradás okaként gyakran anyagi okokat emlegettek, Karácsony arra jutott, hogy a jelenség legmélyebb oka az, hogy a nép (tehát azok, akik legfeljebb az elemi iskolát tudják kijárni) és az értelmiség (Karácsony szavával: szofokrácia – ők rendszerint gimnáziumot, főiskolát, egyetemet végeznek) lelki alkata más. Úgy látta, hogy a városi gimnáziumban az értelmiség lelki alkata domináns, és ha ebbe a közegbe valaki a nép lelki alkatával érkezik, kudarcra van ítélve. Mit is jelent ez?

Könnyebben megértjük a dolgot, ha Karácsony sajátos terminusait maibbakra fordítjuk: a lelki alkat helyébe a szocializáció szót illesztjük. Mivel Karácsony lelki alkat alatt, mai olvasatban, kultúrafogyasztási és kommunikációs mintákat értett, jogos a behelyettesítés. Tehát: a városi gimnáziumban az értelmiségi szocializáció domináns, és ha ebbe a közegbe valaki a (munkás-paraszt) nép szocializációjával érkezik, kudarcra van ítélve.

Karácsony a maga terminusaival olyan összefüggést vázolt fel, amit azóta is számos vizsgálat igazolt: az iskolai teljesítmény és a családi háttér között igen erős összefüggés található. Ha valaki olyan környezetből kerül gimnáziumba, ahol a diplomának, az érettséginek önmagában is komoly presztízse van, és már a szülők is azt szuggerálják a gyerekbe, hogy értelmiségiként kell valamire vinnie, ráadásul a családban használt beszédstílus is hasonlít ahhoz, amit az iskola elvár, akkor a siker – az érettségi, diploma – szinte garantált. Ha valaki ettől eltérő közegből származik, azt az iskolarendszer – mint nem kompatibilis személyt – kiveti magából.

Egy félreértett gondolat

Az alá- és mellérendelés folyamatos szembeállításával Karácsony az értelmiség és a tanulatlan tömegek nyelvhasználatát, kommunikációs szokásait hasonlította össze A magyar észjárásban. Az értelmiség sajátos nyelvhasználatából – feltehetően latinos és németes műveltsége folytán – elsősorban azokra az elemekre figyelt fel, amelyek analógnak tekinthetők a latinnal, illetve a némettel. Arra is felfigyelt, hogy a tankönyvek szövegén nagyon érződik, hogy legtöbbjüket németből fordították. Az értelmiség nyelvét fordításnyelvnek titulálta, és a jellemző szófordulatok mögött sorra kereste az idegen nyelvi megfelelőket. Ha formális logikán alapuló spekulációt talált, azt is idegenesnek minősítette, az értelmiség kultúráját pedig a népi kultúrától elszakadtnak, gyökértelennek.

A parasztdiákok nyelvére, a fentiek ellentéteként, nem voltak jellemzők az újságírásban vagy a szépirodalomban megszokott kifejezésformák, és nem is olyan módon vontak le következtetéseket és alkottak rendszert ezek a diákok, ahogyan azt a forgalomban lévő tankönyvek elvárták. Mivel – neoromantikus hevülettel – a parasztokat tekintette a magyarság tősgyökeres képviselőinek, Karácsony folyamatosan szembeállította a népdalok és balladák autentikusan népinek tekintett szerkezeteit azokkal, amelyeket a városi értelmiség szövegeiben fedezett fel.

Leegyszerűsítve: a mellérendelés a falusi, népi szocializáció és szöveghagyomány, az alárendelés pedig az értelmiségi, urbánus szocializáció és szöveghagyomány szinonimájaként értelmezhető A magyar észjárásban. Ebben az összefüggésben, mintegy illusztrációként kapott helyet a rendszer egyik – korántsem a leghangsúlyosabb – eleme, a mondattani alá- és mellérendelés kérdése: az, hogy az értelmiségi nyelvben olyan helyzetekben is alárendelés van, ahol a népnyelv mellérendelést használ.

Előző cikkünk ajánlott irodalma is belefut ebbe a csapdába, és Karácsony Sándorról állítja, hogy kárt okozott a nyelvről való gondolkodásban az alárendelés kárhoztatásával és egyes fajvédő eszmék terjesztésével. Az idézett eszmék valóban sok kárt okoztak, de forrásuk nem Karácsony Sándor, hanem olyan szerzők, akik az ő nevét, tekintélyét felhasználva, azzal visszaélve terjesztették saját leegyszerűsítő elképzeléseiket.

Karácsony Sándor A magyar észjárás című könyvének sikere volt, de nem olyan értelemben, ahogyan a szerző szerette volna. „A magyar észjárás mellérendelő, a nyugat-európai alárendelő” – vették át belőle sokan a szlogent, kontextusából kiragadva. Ez alapján aztán sokan a 19. század óta kifogásolt, az előző cikkünkben is emlegetett vonatkozói alárendelést kezdték bírálni, vagy – rosszabb esetben – a diákokat a mellérendelő összetett mondatok szinte kizárólagos használatára próbálták szoktatni. Még rosszabb esetben túláltalánosították Karácsony elképzeléseit és azt vázolták fel, hogy a magyarok a mellérendelő szemléletükkel toleránsabbak és demokratikusabbak, ezáltal pedig fensőbbrendűek, mint más nemzetek.

Karácsony sokat publikált a fajelméletek ellen, minden más nemzet fiait a testvérének tekintette, pedagógiai munkásságával pedig az erőszakos nyelvi átszoktatásnak éppen az ellenkezőjét propagálta. Éppen ezért nem fogadhatta el ezt a félreértelmezést. Tervezte könyvének második kiadását, és az előszavában ki is kelt a tanítását kiforgatók ellen. A második kiadás azonban csak jóval a halála után, 1985-ben valósult meg, így volt idő, hogy Karácsony mellérendelés-elméletének a félreértelmezett változata terjedjen.

Ajánlott olvasnivaló

Simoncsics Péter: Karácsony Sándor nyelvészeti nézeteiről és ezek utóéletéről. Nyelvtudományi Közlemények 103. évf., 106–128.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 mederi 2016. augusztus 5. 11:19

"a mellérendelés a falusi, népi szocializáció és szöveghagyomány, az alárendelés pedig az értelmiségi, urbánus szocializáció és szöveghagyomány szinonimájaként értelmezhető A magyar észjárásban."

Ez szerintem félreértésen alapuló kijelentés..

Nyelvünkben az alá-és mellé rendelés megközelítése nem formai, hanem tartalmi alapon kéne megjelenjen.

A/ Az opera nézéses "képi példa" (külső szemlélő megjelenítése) nem alá és mellé rendelés tartalmat jelenít meg, hanem "globális" és "fókuszált" mondatokat..

B/ A fölé és alá rendelés tartalma akkor jelenik meg, ha valamilyen feltételt szab a főmondatban szereplő a mellékmondatban szereplőnek. Erre képi példát nem jellemzően, mint inkább "kapcsolati példát" lehetne hozni.. Ez a fajta gondolkodás nem megjelenít, hanem "irányít'..

-Az, hogy az egyik, vagy másikféle kifejezésforma jellemezne városi, vagy vidéki embereket, szerintem nem értelmezhető.

A maga helyén mindkét formát használják az emberek, függetlenül attól, hol élnek. Azt, hogy kikkel kapcsolatban és mikor milyen formát használnak, nyilván függ a társadalmi helyzetüktől..

-Az iskolai végzettség bizony nem csak az egyéni képességektől függ, hanem a társadalmi lehetőségektől. Egy gazdagabb társadalom, vagy közösség, vagy család gyermeke nem kényszerül annyit dolgozni a megélhetéséért, mint a szegényebbeké, így nyilvánvaló, hogy könnyebb a helyzete. Szerintem a nyelvhasználat módja társadalmi következmény és nem a "lélek" nyelvi kifejezésének népi "szöveghagyománya"..

-A tanár-diák kapcsolatban nyilvánvaló, hogy a tanár elsősorban "előad" és nem "kerekasztal tárgyalást" folytat a tanítás hatékonysága miatt..

Amit a cikk említ, hogy Karácsony hatékonyan zárkóztatott fel diákokat alapos megismerésük után a középiskolai felvételire, nem hiszem, hogy kizárná azt, amit az előbbiekben véleményként leírtam..

(A lemorzsolódás megmutatta, hogy rövid idő alatt nem lehet elvégezni azt a munkát, ami egyébként évekbe telik..)

Információ
X