nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
  • mederi: A maga szónak néhány jelentés tartalma: egyedül, segítség nélkül, saját. Példa mondatokban...
    2021. 01. 22, 21:08  Ismerd meg önmagad!
  • idodav: "Magyarul tehát az úszótechnika és az úszó szám elnevezése nem különbözik." Ez azért nem t...
    2021. 01. 17, 23:10  A gyorsúszás is hungarikum?
  • Fülig James: @nudniq: azt hiszem, hogy Erdély átalakítása a dualizmus korában kezdődött, amikor elfogad...
    2021. 01. 16, 14:48  Százasak vagyunk?
  • nudniq: @nudniq: na, én is elkövettem egy-két pontatlanságot. Segesvárt csak a68-as megyésítéskor ...
    2021. 01. 15, 22:25  Százasak vagyunk?
  • nudniq: @mederi: @szigetva: nem kisebb eltérés volt a két alakulat között, hanem kb egy megyényi: ...
    2021. 01. 13, 02:59  Százasak vagyunk?
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Kötőmód a franciában
Egy sima, egy fordított: a kötőmód

Egy jelenség, amely nemcsak a nyelvtanulók életét keseríti meg, hanem komoly fejtörést okoz a nyelvészeknek is: mikor kell kötőmódot használni? Bár a nyelvkönyvek egyes igecsoportok szerepét hangsúlyozzák, talán mégsem a főmondat állítmánya az úr a háznál? Egy lehetséges magyarázat túlmutat az igék alá- és fölérendeltségén, és a tagmondatok hatalmi viszonyai helyett a beszélő felől közelíti meg a problémát. Cikkünkből kiderül, hogy így egyszerűbb magyarázathoz jutunk-e vagy sem…

Gazdik Anna | 2012. december 17.
|  

Régi megfigyelés a nyelvekkel kapcsolatban az, hogy jelenetős eltérések lehetnek köztük abban, hogy mely megkülönböztetéseket kell az adott nyelveken mindenképpen kifejezni, és melyeket nem. Ha egy magyarul tanuló anyanyelve megkülönbözteti a nyelvtani nemeket, meglepő lehet számára, hogy a magyarban egyes szám harmadik személyben csak az ő személyes névmás létezik, nincsen hím- vagy nőnemű változata. „Dehát akkor honnan tudják, hogy kiről beszélnek? Könnyebb lenne, ha legalább az illető nemét elárulná a névmás…” – gondolhatják ilyenkor.  Ez a magyar anyanyelvűek számára fel sem vetődik problémaként: „Hát nyilván akkor használunk névmást, ha már tudjuk kiről van szó, nem?”.

A magyar anyanyelvűeknek ugyanakkor meglepő lehet, hogy az oroszban (és más szláv nyelvekben) nincsen (határozott vagy határozatlan) névelő, tehát egybeesik az Veszem az almát és a Veszek egy almát, bár a kontextusból mindig világosan kiderül, hogy egy konkrét almáról van-e szó, vagy egy bármilyen almáról. Ezek a nyelvi eltérések természetesen nem jelentik azt, hogy a magyar beszélők ne tudnák megkülönböztetni a nemeket, vagy az orosz anyanyelvűek a konkrét dolgot az általánostól ne tudnák elkülöníteni. Pusztán arról van szó, hogy az adott nyelv nyelvtanilag megkülönbözteti-e a kettőt avagy sem.

Férfi vagy nő?
Férfi vagy nő?
(Forrás: Wikimedia Commons / Perhelion)

A rejtélyes kötőmód

A fentiekhez hasonló nehézségbe ütköznek az újlatin nyelveket tanulók a kötőmóddal (például a francia subjonctif-fal) kapcsolatban, hiszen ezekben a nyelvekben léteznek külön kötőmódú igealakok, míg a magyarban nem.  A nyelvtani nemekkel ellentétben azonban nem mondhatjuk, hogy a magyarban egyáltalán nincs kötőmód, de mivel ugyanazok az igealakok fejezik ki a felszólító és a kötőmódot,  a beszélők többsége nem is gondolná, hogy egy adott mondatban kötőmódot használt. De mi az a kötőmód, és mikor használjuk? És miért hívják kötőmódnak? Ezt a továbbiakban francia példák segítségével fogjuk megvizsgálni.

A franciául tanulókat gyakran riogatják ezzel a bizonyos subjonctif-fal, de megnyugtathatjuk őket: a nyelvészek számára legalább akkora fejtörést okoz a subjonctif használatának teljes körű magyarázata, mint a nyelvtanulóknak a  használat elsajátítása. Lássuk, miért! Kezdjük a következő, viszonylag egyszerű példákkal. (Csillaggal az adott helyen nem használható igealakot jelöljük, a KJ a kijelentő, a KT a kötőmódra utal.)

Paul sait que nous sommesKJ/*soyonsKT là.

’Paul tudja, hogy mi itt vagyunk.’

Paul veut que nous *sommesKJ / soyonsKT là.

’Paul azt akarja, hogy mi itt legyünk.’

Paul croit que Marie ne vientKJ/*vienneKT pas.

’Paul úgy hiszi, hogy Marie nem jön.’

Paul regrette que Marie ne *vientKJ / vienneKT pas.

’Paul sajnálja, hogy Marie nem jön.’

Mi történik itt? Már ez a négy példamondat is illusztrálja a kötőmód egyik alapvető tulajdonságát: nevezetesen azt, hogy általában alárendelt tagmondatban fordul elő. A kötőmód elnevezése is éppen ezt tükrözi: a latin coniunctivus ‘kötő, összekapcsoló’, vagy  subiunctivus ‘alávető, összefűző’ (ebből lett a francia subjonctif), arra utal, hogy a kötőmódot tartalmazó alárendelt mondatban leírt esemény valamilyen módon a főmondathoz kapcsolódik, annak van alárendelve. Azt azonban, hogy melyik alárendelt tagmondat igéje kerül kötőmódba, és melyik kijelentő módba, már sokkal nehezebb szabályokba foglalni.

Alárendelt helyzetben, megkötve
Alárendelt helyzetben, megkötve
(Forrás: Wikimedia Commons / DVIDSHUB / CC BY 2.0)

A főmondat állítmánya irányít?

A példákból az is kiderül, hogy ha főmondat igéjét megváltoztatjuk, az alárendelt mondat igéjének módja is megváltozhat. Sokan ezért az igéket (állítmányokat) rendezik jelentés szerinti alcsoportokba aszerint, hogy melyik ír elő kötőmódot és melyik kijelentő módot az alárendelt tagmondatban. Nézzük most ezek közül a legfontosabbakat:

Kijelentő mód:

A) Kommunikáció: affirmer ‘állít’, annoncer ‘bejelent’, dire ‘mond’, informer ‘tájékoztat’

B) Tudás, gondolkodás, egyéb értelmi műveletek: penser ‘gondol’, croire ‘hisz’, juger ‘ítél’, montrer ‘megmutat’, persuader ‘meggyőz’, se souvenir ‘emlékezik’

Kötőmód:

C) Parancs, utasítás, kérés: demander ‘kér’, ordonner ‘parancsol’, exiger ‘megkövetel’, suggérer ‘javasol’, proposer ‘ajánl’

D) Akarat, kívánság, vágy: vouloir ‘akar’, désirer ‘kíván’, avoir envie ‘kedve van’, souhaiter ‘óhajt’, préférer ‘jobban kedvel’

E) Érzelmek: regretter ‘sajnál’, se réjouir ‘örül’, craindre ‘fél’, bizarre ‘fura’, aimer ‘kedvel’, détester ‘utál’

F) Lehetőség, valószínűség, szükségszerűség: il se peut ‘lehetséges’, possible ‘lehetséges’, impossible ‘lehetetlen’, il faut ‘kell’, nécessaire ‘szükséges’

A helyes nyelvhasználathoz talán elég megtanulnunk ezeket a csoportokat, és ennek alapján nagy valószínűséggel el tudjuk dönteni, hogy mikor kell kötőmódot használni. Azonban sokakban felmerül az igény, hogy jobban értsék, mi áll a jelenség hátterében, azaz hogy miért éppen ezek után a főmondati állítmányok után áll az alárendelt tagmondat igéje kötőmódban.

Hogyan használjam?
Hogyan használjam?
(Forrás: parlonstousensemble.wordpress.com)

A beszélő szándéka szerint…

Nos, a jelenségre nem is olyan könnyű magyarázatot találni. Legtöbbször a következő általánosítást próbálják megfogalmazni:

Akkor használunk  kijelentő módot, ha egy szereplő (az alany által jelölt  személy, vagy a beszélő) elkötelezett az alárendelt mondatban megfogalmazott esemény megtörténte mellett, azaz olyan eseményről vagy tényállásról mond valamit, ami az ő legjobb tudása szerint biztosan megtörtént, vagy fennáll, míg a kötőmód esetében ezt nem mondhatjuk el.

Ez működik is a kommunikációval, értelmi műveletekkel, illetve a lehetőséggel, kívánságokkal kapcsolatos állítmányoknál:

Paul pense que Pierre vientKJ/*vienneKT.

’Paul azt gondolja, hogy Pierre jön.’

Il est possible que Pierre *vientKJ vienneKT.

’Lehetséges, hogy Pierre jön.’

Az is beleillik a képbe, hogy ha az értelmi műveletekkel kapcsolatos igéket tagadjuk, akkor kijelentő mód helyett általában kötőmódban fog állni az alárendelt mondat igéje:

Paul ne pense pas que Pierre *vientKJ / vienneKT.

’Paul nem gondolja, hogy Pierre jön.’

Viszont a következő, E csoportba sorolt bizarre ‘furcsa’, vagy a már bemutatott regretter ‘sajnál’ esetében a szabályunk értelmében kijelentő módot várnánk, ám az ige kötőmódban áll, legalábbis a franciában:

C’est bizarre que Pierre ne *veutKJ / veuilleKT pas venir.

’Fura, hogy Pierre nem akar jönni.’

Ki akar jönni?
Ki akar jönni?
(Forrás: Wikimedia Commons / Dispe / CC BY-SA 3.0)

Ebben a példában egyértelmű, hogy Pierre nem akar jönni, és ebben nem is kételkedik a beszélő, hanem annak a véleményének ad hangot, hogy ezt furcsállja. De akkor vajon mi lehet az a szabály, ami megmagyarázza a subjonctif használatát a bizarre, regretter típusú állítmányoknál?

Egy másik megközelítés szerint az előbbi kritériummal szemben áll egy másik, amely a kötőmódra vonatkozik:

Kötőmódot használunk akkor, ha a beszélőnek – az alárendelt mondatban leírt eseményhez vagy tényálláshoz való viszonyulásának megfogalmazásakor – tekintetbe kell vennie azt is, ha az igaz, és azt is, ha hamis. Másképpen: amikor a tényálláshoz való saját viszonyát megfogalmazza, tudatában van annak, hogy valaki más ennek épp az ellenkezőjét is gondolhatja.

De mit jelent ez pontosan? A lehetőség megfogalmazásánál ez egyértelmű: elmondjuk, hogy szerintünk mi történhet (Péter talán jön), de nem zárjuk ki azt sem, hogy ez nem következik be. Az érzelmek, értékítéletek kifejezésekor azt mondjuk meg, hogy hogyan viszonyulunk valamilyen esemény bekövetkeztéhez, vagy éppen elmaradásához, de ezzel indirekt módon az ellenkezőjéről is véleményt mondunk:

Örülök, hogy eljön. (Azaz nem örülnék, ha nem jönne)

Sajnálom, hogy nem jön. (Azaz örülnék, ha jönne.)

 És azt is tudjuk, hogy más is gondolhatja épp az ellenkezőjét. Hasonló a helyzet az akarattal és vágyakkal kapcsolatban: ha valamire vágyunk, azzal azt mondjuk, hogy szeretnénk, hogy az ellentétes helyzet nekünk tetsző módon változzon meg:

Nagyon szeretném, ha Péter itt lenne. (Azaz most nincs itt.)

 Az utasítások esetében pedig ugyanígy az aktuális helyzet megváltoztatására akarunk késztetni valaki mást. Az ellentétes helyzetek mérlegelését igazolhatja az is, hogy a kötőmóddal álló tagmondatokban néha felbukkan egy tagadásszerű elem a franciában (egész pontosan a ne ... pas igét körülvevő tagadószerkezet ne eleme):

Il ne vient pas.

’Ő nem jön.’

J'ai peur qu'il ne vienneKT.

’Félek, hogy netán/neadjisten jön.’

Je dois partir avant qu'il ne soitKT trop tard.

’El kell mennem, mielőtt túl késő lesz (nehogy túl késő legyen).’

Első látásra viszont még ezzel sem oldottunk meg mindent, hiszen a sajnál, örül típusú igék esetében mindkét kritérium teljesül. Bár meg vagyunk győződve az adott tényállás fennállásáról, elképzelhetőnek tarthatjuk, hogy más nem úgy viszonyul hozzá, mint mi magunk, és annak ellentétét tartaná kívánatosnak.  Mivel a két kritérium valóban nem zárja ki egymást, azt kell mondanunk, hogy mindkettő teljesülése esetén a kötőmód győz – legalábbis a franciában. Érdekes módon a románban ilyenkor mind a kijelentő, mind pedig a kötőmód használata lehetséges.

Bár nem tértünk ki a kötőmód minden használatára, azt már ennyiből is láthatjuk, hogy a nyelvészek sincsenek könnyű helyzetben, ha a használat egyszerű leírásán (például az igék, állítmánytípusok csoportokba rendezésén) túl valamiféle jobb magyarázattal is kívánnak szolgálni. Ez már egy nyelvre nézve sem egyszerű feladat, hát még ha a többi újlatin nyelvről (amelyek között további markáns eltérések lehetnek a kötőmód használatát illetően), vagy az angolról, a németről, netán a magyarról is számot szeretne valaki adni… Sorozatunk következő részeiben ezeket a nyelveket is megvizsgáljuk.

Források

Danièle Godard: Indicative and subjunctive mood in complement clauses: formal semantics and grammar writing. Empirical Issues in Syntax and Semantics 9, 2012.

Donka F. Farkas: Assertion, Belief and Mood Choice, ESSLI Paper, 2003.

A kötőmód

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
11 Szalakóta 2012. december 21. 21:09

Bocs, az egy másik cikk. Erről lenne szó:

lingvakritiko.com/2007/02/05/la-artikolo/

10 Szalakóta 2012. december 21. 20:46

Ebben az eszperantó nyelvű cikkben az orosz szerző a (határozott) névelő fölösleges voltáról ír:

lingvakritiko.com/2007/12/01/propono-pri-la/

9 Sultanus Constantinus 2012. december 17. 21:26

@Gazdik Anna: Most ezen én is elgondolkoztam. Lehetséges, hogy inkább arról van szó, hogy a főmondatban lévő tényszerű esemény nem biztos, hogy közvetlen összefüggésben a mellékmondatban álló múlt idejű cselekvéssel – ezért az utóbbit kötőmódba teszik. De az is lehet, ahogy te mondod, hogy csupán analógia a 'mielőtt' mintájára.

8 Gazdik Anna 2012. december 17. 20:53

@Földönkívüli: A franciában is egyre többen használnak a "miután" után kötőmódot, de sokak szerint csak a "mielőtt" analógiájára (és ezt a preskriptív nyelvészek szeretik is kijavítgatni).

A mostani magyarázatodat még nem teljesen értem: a mellékmondat idősíkjában (nyert a választáson) a növekedés még valóban nem valósult meg, de ettől miért kell a mellékmondat igéjének kötőmódban lennie (ha a nyerés megvalósult)? Vagy nem jól értem? Egyébként szerintem a főmondat idősíkját érdemes vonatkoztatási pontnak venni.

7 Sultanus Constantinus 2012. december 17. 20:25

@Gazdik Anna: Példa 'miután'-nal is:

Un año después de que ganara (~ganase) [KT] Rajoy, el paro aumenta exponencialmente. 'Egy évvel azután, hogy Rajoy nyert [a választáson], a munkanélküliség exponenciálisan növekszik.'

Én úgy értelmezem, hogy azért van kötőmód az ilyen mondatokban, mert a mellékmondat idősíkjában az ige általi cselekvés/történés nem megvalósulónak számít. Vö. magyar: "Mielőtt elmentem volna otthonról, bezártam az ajtót". Pedig itt a cselekvést egyértelmű, hogy megtörténtként értelmezzük (tehát elment otthonról).

"Még annyit, hogy a spanyol példamondatban a főmondat és a mellékmondat alanya megegyezik. A franciában ilyenkor a mellékmondatban infinitívusz van, és annál nem merül fel a kijelentő vs. kötőmód probléma."

A spanyolban is lehetséges így is:

Ya era un escritor famoso antes de recibir el Premio Nobel de Literatura.

6 Gazdik Anna 2012. december 17. 19:55

@Földönkívüli: A fordításnál természetesen probléma lehet, hogy egyes nyelvek megkülönböztetik a nemeket, míg mások nem, ezzel szerintem foglalkoztak korábban itt a nyesten. A cikkben arról van inkább szó, hogy magyar anyanyelvűek között ez általában nem szokott felmerülni problémaként (hogy nem tudják, kiről beszélnek), mert vagy kiderül a helyzetből, vagy már korábban szó volt az illetőről a beszélgetésben. Az az érdekes, amikor egy olyan anyanyelvű tanul magyarul, akinek a nyelvében vannak nemek, mert egy darabig hiányozni fog neki ez a megkülönböztetés. :)

Ami a spanyolt illeti: a kötőmódhoz az említett példában mindenképpen múlt időben kell lennie a főmondatnak, vagy az egész a "mielőtt" miatt van? A franciában is kötőmód kell a "mielőttel" bevezetett mellékmondatokban, mindegy milyen időben van a főmondat (van is ilyen példa a cikkben: Je dois partir avant qu'il ne soit (KT) trop tard. ’El kell mennem, mielőtt túl késő lesz (nehogy túl késő legyen).’)

Viszont elvileg a "miután" (après que) kijelentő móddal áll, hiszen abban egy olyan tényállásról, eseményről van szó, ami biztosan megtörtént, ellentétben a "mielőttel". Múlt időben ennek elvileg nem kéne, hogy jelentősége legyen, de valószínűleg a főmondat idejét tekintjük vonatkozási pontnak, és nem a "mostot".

Még annyit, hogy a spanyol példamondatban a főmondat és a mellékmondat alanya megegyezik. A franciában ilyenkor a mellékmondatban infinitívusz van, és annál nem merül fel a kijelentő vs. kötőmód probléma.

5 Sultanus Constantinus 2012. december 17. 19:31

„Dehát akkor honnan tudják, hogy kiről beszélnek? Könnyebb lenne, ha legalább az illető nemét elárulná a névmás…” – gondolhatják ilyenkor. Ez a magyar anyanyelvűek számára fel sem vetődik problémaként: „Hát nyilván akkor használunk névmást, ha már tudjuk kiről van szó, nem?”

A magyar anyanyelvűek számára éppúgy probléma, amint egy olyan nyelvre kell magyar szöveget fordítani, amelyben van nyelvtani nem. Amikor az ismerőseim megkérnek, hogy fordítsak le nekik mindenféle hülye leveleket spanyolra (autogramot akarnak kérni a kedvenceiktől és hasonlók), rendszeresen visszatérő probléma: pl. "Nagyon szépek az Ön gyerekei" – egy ilyen mondatnál kénytelen vagyok visszakérdezni, hogy fiúk, fiú(k) és lány(ok) vagy csak lányok azok a gyerekek, mert nem mindegy a fordításnál.

Sőt, olykor még magyarul is zavaró tud lenni egy olyan szövegben, amelyik pl. egy házaspárról szól, és akkor "Ő [...]" – ki? A nő vagy a férfi?

Érdemben annyit hozzáfűznék, hogy a spanyolban akkor is kötőmódot használnak, ha egy múlt idejű mondat mellékmondatában 'mielőtt/miután vki csinált vmit' típusú kifejezés van:

Ya era un escritor famoso antes de que recibiera~recibiese [KT] el Premio Nobel de Literatura – 'Már az előtt híres író volt, mielőtt megkapta az irodalmi Nobel-díjat'.

Ez esetben lényegében semmit sem fejez ki a kötőmód azon kívül, hogy "szebben hangzik".

4 Fejes László (nyest.hu) 2012. december 17. 15:30

@maxval: „Szerintem az olvasók 99 %-a úgy fogja értelmezni "a szláv nyelvekben nincs névelő".” Ami igaz is, hiszen általában a szláv nyelvekben nincs névelő. Bele lehet kötni persze abba is, hogy az indoeurópai nyelvek ismerik a nemet, mert pl. az örmény nem.

Továbbá: ami a bolgárban van, arról is megkérdőjelezhető, hogy névelő-e (kezdjük azzal, hogy nem is a név előtt van, továbbá a névelő szófaji kategória, ez pedig szuffixum), persze OK, szokták az ilyet hátravetett névelőnek hívni. Mindenesetre aki egy a francia kötőmódról szóló cikkből szeretne tájékozódni a szláv névelők kérdésében, az megérdemli.

Viszont akkor mutatis mutandis: amilyen „névelő” a bolgárban van, olyan van a macedónban is, tehát te megtéveszted olvasótársaidat, akik ráadásul azt hihetik, hogy a bolgár és a macedón között éppen az az egyik különbség, hogy a bolgárban van „névelő”, a macedónban meg nincs.

Szóval lehet ezt játszani, csak nem sok értelmét látom.

3 maxval 2012. december 17. 15:22

@Fejes László (nyest.hu):

Félreérthető a megfogalmazás. Szerintem az olvasók 99 %-a úgy fogja értelmezni "a szláv nyelvekben nincs névelő".

2 Fejes László (nyest.hu) 2012. december 17. 15:14

@maxval: Nem látom, hol szerepel ott, hogy egyik szláv nyelvben sincs?

1 maxval 2012. december 17. 14:18

"az oroszban (és más szláv nyelvekben) nincsen (határozott vagy határozatlan) névelő"

A bolgárban van, azaz nem minden szláv nyelvre igaz ez.

Információ
X