nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Eve? Edve? Éve?
Defektivitás a családban

Tibor nevű olvasónk olvasónk gyermekeinek már igen fiatal korukban jelentkeztek evéssel kapcsolatos problémái. Jól tette, hogy házi szakértőnkhöz fordult.

Kálmán László | 2014. február 5.
|  

Sokszor felhívtam már a figyelmet annak a veszélyére, hogy az anyanyelvünkre nagyon érzékenyek vagyunk, és sokan képesek még összezördülni is azon, hogy mi a „helyes” alakja egy bizonyos kifejezésnek. Különösen nagy teret ad ennek az ún. defektivitás, vagyis az az eset, amikor egy bizonyos alak egyáltalán nem létezik, tehát sehogy sem „helyes”. Egyes nyelvváltozatokban vagy akár egy-egy beszélőnél mégis kialakul valamilyen megoldás, de ezek persze eltérőek lehetnek. Például nekem is minden nyáron gondot okoz, hogyan szólítsam fel a kutyámat, hogy kezdje már el a vedlést, vagyis a vastag téli szőrzetének elhullatását: vedlj? Ez nincs magyarul. De ha azt mondom, vedelj, az mást jelent (’igyál mohón’). Szóval a vedlik igének egyáltalán nincs kötő-felszólító módú alakja. Szerencsére én ezen nem veszekszem senkivel (máson sem), de hallottam már másokat vitatkozni például a csuklik vagy a siklik „helyes” kötő-felszólító módú alakján, hiszen ezek is defektívek, legalábbis sokak nyelvváltozatában.

Tibor nevű olvasónk beszámolójából úgy látom, ők se mennek ölre a családon belül az eszik ige úgynevezett „határozói igenevének” alakján:

Ez inkább egy kedves történet, bár ha akad válasz, szívesen fogadom. A fiaim, kicsi koruk óta nagyon szeretnek és tudnak a szavakkal játszani. Mivel angol nyelvterületen is jártak iskolába talán kicsit jobban rálátnak a beszélt és írott nyelv(ek) érdekességeire. Pár évesen fedezték fel, hogy az enni szó és vele kapcsolatban a nyelv működése különleges. Szenvedő szerkezetben angolul igen, de magyarul nem tudják kifejezni azt, hogy valamit megettek, tehát nincs belőle több, elfogyott. Ők vigyorogva ezt a fordulatot használják itthon: Meg van evve! Nálunk ez a kifejezés a családi nyelvezet része, értjük, használjuk, szeretjük. Mint érdekesség, vázolva a problémát, megtanítottuk már a különböző anyanyelvű barátainknak is, akik nagyon örülnek annak, hogy létezik a számukra nehéz magyar nyelvben még egy anyanyelvű ember számára is megoldatlan probléma. Viccesnek vicces. De hogy van helyesen?

Családunkban többször is vitás volt, hogy amit megettünk, az meg van edve vagy meg van éve?

Félig már meg van ...????
Félig már meg van ...????
(Forrás: Wikimedia Commons / David Benbennick / GNU-FDL 1.2)

A kérdéses alak a defektivitás tipikus esete. Akármelyik alakot választjuk, nem vagyunk teljesen elégedettek (mások meg esetleg még kevésbé, esetleg inkább). Az a kérdés tehát, hogy melyik „helyes”, itt elég értelmetlen: a nyelvhasználat nem rögzítette, nincs „helyes” alak, legfeljebb olyan, amit kisebb közösségek (például egy család) használ. De vannak más, érdekesebb kérdések, legalább kettő: mi az oka a defektivitásnak, és milyen megoldásokat találnak ki rá az emberek?

Mint a nyelvi jelenségeknél általában, az okok feltárása a legnehezebb. A nyelv változásában egy csomó véletlennek tekinthető folyamat megy végbe, ilyen oka is lehet a defektivitásnak. Aztán lehet hangtani oka is, például a vedlik típusú igéknél a „szabályos” vedlj alak nyilván hangtanilag problémás – a magyar nyelvben kialakult és megszilárdult a kötő-felszólító alak kötőhangzó nélküli -j toldaléka, és a nyelvhasználók „elfeledkeztek” arról, hogy ez bizonyos esetekben hangtani nehézségekhez vezet.

Nem ismerem pontosan az eszik ige történetét, de azt hiszem, nem is nagyon fontos, hogy a proto-finnugor kikövetkeztetett alakja *sewe vagy *seγe lehetett, majd szabályosan eltűnt a tő elejéről az *s, a végéről a magánhangzó, és a belsejében található zöngés réshang is (akár bilabiális [w] volt, akár veláris [γ]). Feltételezem, hogy történetileg semmi más nem emlékeztet az eredetére, mint az e magánhangzó, és az ezután megjelenő sz (pl. eszem), v (pl. evés), gy (pl. egyen) mind más tövek mintájára, analógiás úton kerültek ezekbe az alakokba (esetleg az evés, evő alakokban található [v] lehet a [w] folytatása).

Szóval mi lehet az oka annak, hogy az eszik története alapján logikusnak tűnő eve alak mégis furcsa? Ennek a magyarázata az, amit Ferdinand de Saussure, a modern nyelvészet egyik fő alakja úgy fogalmazott meg, hogy az analógia a nyelvi rendszer kohéziójának fő tényezője. Akkor teljesül az analógia követelménye, ha a szóalakok a lehető legjobban hasonlítanak más hasonló funkciójú szóalakokra. Például egy igealak esetében a magyarban (ahol a tő után következnek a toldalékok) a legjobb, ha az alak eleje ugyanolyan, mint az igető többi alakjának az eleje, a vége pedig ugyanolyan, mint más igetövek hasonló funkciójú alakjának a vége. De sajnos a magyarban a „határozói igenevek” sosem végződnek rövid magánhangzót követő -va/-ve toldalékkal: a -va/-ve előtt mindig vagy hosszú magánhangzó van (pl. lőve), vagy pedig mássalhangzó (pl. rakva). Ezért az eve nem hangzik eléggé „határozói igenévnek”.

Hasonló az oka a többi lehetséges alak furcsaságának is. Például az edve egyrészt az eleje miatt furcsa, mert az eszik igének nincs ed- hangsorral kezdődő alakja. Másrészt a vége miatt is, hiszen más hasonló igéknek (amelyeknek egyes alakjai sz-t, mások v-t tartalmaznak) sosem -dva/-dve végű a „határozói igenevük”. (Gondoljunk bele, hogy az egyek alakot és társait az „menti”, hogy más hasonló töveknél hasonló kötő-felszólító módú alakokat találunk: igyak, tegyek, vigyek, vegyek.) Az éve alak lenne még a legszabályosabb az analógia szempontjából, hiszen létezik a téve és a véve alak, de úgy látszik, hogy ez a két párhuzam (noha a tesz és a vesz gyakori igék) nem elégséges.

Párhuzamok
Párhuzamok
(Forrás: Wikimedia Commons / Tamorlan / CC BY 3.0)

Mindezzel gyakorlatilag a második kérdésre is válaszoltam. Mitől függ az, hogy milyen alakokkal próbálkoznak az emberek, amikor defektivitással szembesülnek? Kínjukban megpróbálják megtalálni a sok rossz közül a lehető legjobb analógiát. És mivel a defektivitás éppen azt jelenti, hogy minden analógia hiányos, nem támasztja alá elég sok párhuzam, egyikkel sem elégedettek. De ha mégis muszáj valamelyiket kiválasztani, ki az egyik szempont felett hajlandó elsiklani, ki a másik felett, ki pedig nem hajlandó egyik alakot sem használni. Csak nehogy veszekedés legyen belőle!

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
45 mederi 2018. május 30. 11:04

@szigetva: 43

"Csak annyi az állítás, hogy a -j- előtti defektivitást nem lehet arra fogni, hogy az adott ige nem használatos felszólító módban."

Pl. A "csiklik" esetén sem mondhatjuk, hogy ne "csikolj", hiszen nem "attól" függ az esemény, akinek mondhatnánk ebben a formában, hanem aki csiklandozza a valamit, valakit. (Pl. "Ne csiklandozd a talpam, akkor nem csiklik!)

A csuklik, vedlik, siklik esetek persze valóban mások, mert van átvitt értelemben is jelentésük, így esetenként valóban "előkerülhet" az igény felszólító módra..

44 Untermensch4 2018. május 27. 19:58

"Családunkban többször is vitás volt, hogy amit megettünk, az meg van edve vagy meg van éve?"

Megevődött vala.

43 szigetva 2018. május 27. 15:16

@mederi: Érthetetlen, hogy mire reagálsz. (Vagy szomorú, hogy ennyire nem érted, miről van szó.)

42 mederi 2018. május 27. 14:31

Vannak szerintem olyan esetek, mikor adott helyzetben vagy állapotban nem lehet sem kívülről, sem saját akarattal megszűntetni, vagy fordítva, létrehozni egy eseményt.

Ilyenkor a felszólító módnak többnyire nincs létjogosultsága, akkor meg minek erőltetni.. :)

41 Irgun Baklav 2018. május 26. 10:01

@szigetva: Szerintem félreértettél, én nem kerestem nyelven kívüli okot magára a jelenségre (defektivitásra), csak arra, hogy a vedlés esetében miért nem kényszerültem ezt feloldani (mert az adott szó amúgy is csak a passzív szókincsem része). :)

40 szigetva 2018. május 26. 08:49

@Irgun Baklav: Csak annyi az állítás, hogy a -j- előtti defektivitást nem lehet arra fogni, hogy az adott ige nem használatos felszólító módban. Például azért nem, mert a -hAt- előtt ugyanez a helyzet. Ráadásul van, hogy kijelentő módban találunk ilyesmit: sínylek/sínylem, sínylesz/sínyled, ?/sínyli, sínylünk/?, sínyletek/sínylitek, sínylenek/sínylik. A hiányzó alakok helyett van, aki hangbetold (sínyel, sínyeljük), van, aki az E/3-ban a másikat használja (ő mindent megsínyli). Mindenesetre épp azok az alakok hiányoznak, ahol a -nyl- után nem magánhangzó következik. És ez magyarázza a -hAt- és a -j- esetén is a defektivitást, nem kell nyelven kívüli okokat keresni.

39 Irgun Baklav 2018. május 25. 23:36

@szigetva: Jó-jó, de ez nem változtat azon a nem nyelvtani tényen, hogy amíg a kígyók egyben vedlik le az elöregedett bőrüket, addig a macskák szép fokozatosan hullajtják a szőrüket („vidd már ki azt a nyavajás dögöt, hogy ne ide vesse/hullajtsa/szórja a szőrit”), szóval addig szubjunktiválnom se nagyon kell, amíg nem szánom rá magam egy cserére 🐈> 🐍.

38 szigetva 2018. május 25. 22:14

@Irgun Baklav: Ez a felszólításra való hivatkozás téves, az ún. felszólító mód egyben kötő mód (szubjunktívusz) is: „Vidd ki a macskát, hogy ne ide ved…”.

37 Irgun Baklav 2018. május 24. 20:00

@aphelion: Bár a (lassan fakuló) német nyelvtudásom miatt nekem a [ç] amúgy általában nem jelent problémát akkor sem, ha épp nem a /j/ pozicionális allofónjaként kellene ejteni; azért a ve[dlç] meg a csu[klç] számomra inkább tűnne valami fura nyelvtörőnek vagy kiejtési gyakorlatnak, mint olyasminek, amit természetes magyar mondatban valaha eszembe jutna ejteni.

Nekem amúgy a csuklik esetén a beszúródó magánhangzó a szimpatikusabb/természetesebb (ne csuko[jj]; ne csuko[jj]á' má' – írni persze lj-vel írnám), mert ott az romlik-romoljon v. bomlik-bomoljon hamis analógiája is alátámasztja, hogy beszúródó o-ra szükség lehet; a vedlik viszont sehogy nem tetszik. (De sosem kerültem még olyan helyzetbe, hogy ezt felszólító módba kelljen tegyem – a macskának mondhatom, hogy ne hullajtsad már a szőröd, more; kígyóm meg még nem volt.)

36 aphelion 2018. május 24. 19:18

@szigetva: Jogos, jogos...

@Irgun Baklav: Az [lj] -> [j] kötelező, ez nem kérdés, de ha a [j] helyett az allofónját, [ç]-t ejtünk, akkor szerintem megúszhatjuk ;)

35 Irgun Baklav 2018. május 24. 17:50

@aphelion: Hát ezt majd valami fonológus/fonetikus/fonotaktikus jól megaszongya, de szerintem ezek a j-s hasonulások szerintem kötelezőek + automatikusak (talán Kádár Jánosnál nem voltak azok).

Olyan helyen is használjuk őket, ahol amúgy ez a „hűség” rovására megy, pl. Ljubljana ( youtu.be/1hpMQVSjZ_g ), bár abban még valahogy csak meg tudom oldani a [ljubljana] alakot is, Vrsaljko (horvát focista) viszont nekem már nehezen megy [lj]-vel (jó, hogy itt amúgy is [ʎ] az eredeti). ☺️

34 szigetva 2018. május 24. 17:08

@aphelion: Az Ybl-ben nekem szillabikus az [l] és szerintem másnak is az. A név két szótagos, próbáld ki: ezt ki tervezte? Ybl? (Ugye hogy az [í]-n még alacsonyabb a hangmagasság és csak a [b] után megy fel.) Ezért nem párhuzamos a kettő.

33 aphelion 2018. május 24. 16:52

@Irgun Baklav: Igen, az lj -> j hasonulást nem lehetne alkalmazni az ilyen esetekben, hanem a kapj, dobj, stb alakokhoz hasonlóan [ç] formájában kapcsolódna a j a szótőhöz. Szóval elég marginálisan, de azért valamennyire illeszkedik a magyar nyelv rendszerébe. Kb úgy, mint a "sixths" az angoléba 😄

@aphelion: *wo _sie_ hinaufgeklettert ist. Fránya nemek! 😆

32 Irgun Baklav 2018. május 24. 15:19

@aphelion: „én ezeket fonotaktikailag határesetnek, de nem teljesen tiltottnak érzem, talán leginkább Ybl Miklós hírnevének köszönhetően.”

A „vedlj” azért bizonyos szempontból még durvább mássalhangzó-torlódás lenne, mint az [ibl], ti. [lj] egy szótagon nem nagyon fordul elő önmagában sem; az analóg állj pl. [ájj]. Ha viszont az [lj] > [j] lenne (hosszú nem lehet, ha már valami van előtte), akkor kapsz egy fonotaktikailag erősen szuboptimális [dj]-t, amiből természetes beszédben amúgy [ggy] lenne. De a [veggy] nem visszafejthető vedlj-re, így ez nem működik. Hasonló a probléma a csuklj > csukj esetében.

31 aphelion 2018. május 24. 14:39

Az enni és inni nálam szuppletív igék: a határozói igenevük zabálva illetve piálva. 🍕🍻

Ha úgy adódna, hogy kell, én simán kimondanék olyan alakokat mint hogy ízlhet, csukljon, vagy vedlj – én ezeket fonotaktikailag határesetnek, de nem teljesen tiltottnak érzem, talán leginkább Ybl Miklós hírnevének köszönhetően.

Németül szerintem pont hogy _nem_ lehet kifejezni azt, hogy a macska fel van mászva a fára: az ist hinaufgeklettert simán a hinaufklettern múlt ideje, annyit jelent hogy felmászott, de az nem következik belőle, hogy még mindig ott van. A legközelebbi fordítás, ami a magyar mondat jelentését visszaadja, valahogy így hangzana: Die Katze ist auf dem Baum, wo er hinaufgeklettert ist.

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X