nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Cseh Tamás 70
Nem lesz indián törzsfőnök

Várhatóan szeptember 6-án, a magyar dal napjához kapcsolódva avatják fel Cseh Tamás énekes szobrát a budapesti Szent Gellért téren. Újbuda a korábbi terveken változtatva az alkotással nem az indiánnak, hanem a dalszerzőnek állít emléket. A 2009-ben elhunyt Cseh Tamás kedden lenne 70 éves.

MTI | 2013. január 22.
|  

Hoffmann Tamás polgármester az MTI megkeresésére elmondta: az önkormányzat a művész családjának kérésére változtatott korábbi döntésén, és határozott amellett, hogy Majoros István szobrászművész egy másik tervére adnak megbízást. A Budapest Galéria korábban mindkét tervet támogatta.

Cseh Tamás: Nincsen más

Nincsen más ebben a dalban
Nincsen más, csak egy utca.
Ahol valaha laktam,
és még egy délelőtt.

A délelőtt, mikor gondoltam
az ablakon kihajítom
Évát, aki a hallban
csomagolt piszkos ruhát.

És kiabált és kiabáltam,
és zörgött kint végig az utcán
a villamos, már nem is tudnám
hogyan is volt azután.

Az ablakon, csak ennyi biztos,
az ablakon kikönyököltem,
és magamban így könyörögtem.
Adj uram másik lakást.

Hát nincsen más ebben a dalban,
csak egy hőhullám harmadik napja,
és Éva és még egy utca,
és egy délelőtt...

Hát nincsen más ebben a dalban,
nincsen más, csak egy utca.
Ahol valaha laktam,
és még egy délelőtt...

Az előbb támogatott alkotáson a Bakonybélen indiántábort működtető, Füst a szemében nevet viselő „indián törzsfőnök” ágyékkötős alakját öntötték volna bronzba egy üvegfal előtt, míg a mostani látványterven a művész az utcán sétálva, kabátban, gitárral a kezében jelenik meg.

A szobor melletti feliraton – felidézve az énekes egyik legismertebb dalát, és utalva arra, hogy a közelben lakott  a következő szöveg fog állni: „Nincsen más ebben a dalban, nincsen más, csak egy utca, ahol valaha laktam, és még egy délelőtt”. A táblán olvasható lesz még Cseh Tamás indián neve is.

Hoffmann Tamás elmondta, hogy a műalkotás költségeit az újbudai önkormányzat fedezi. A szobrot az elképzelés szerint a Szent Gellért téren, a Bartók Béla út és a Budafoki út találkozásánál, a majdani metrókijárattal szembeni kis parkban állítják fel, ehhez azonban még a fővárosi közgyűlés jóváhagyása szükséges.

A Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész, egy korszak és egy nemzedék kultikus alakja, hangulatának tolmácsolója, Cseh Tamás január 22-én lenne 70 éves. 1970 körül kezdett dalokat írni, alkotótársa Bereményi Géza író, filmrendező lett. Életének meghatározó része volt az indián kultúra iránti vonzódása. Társaival 1961-ben Bakonybél közelében a Bakony hegység egyik eldugott völgyét indián területté nyilvánították, ettől kezdve egészen haláláig minden évben megszervezték az indiántábort.

Cseh Tamás és Másik János 2006-ban
Cseh Tamás és Másik János 2006-ban
(Forrás: Wikimedia Commons)

Cseh Tamás munkásságát 1993-ban Liszt Ferenc-díjjal ismerték el, 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 1998-ban – Bereményi Gézával közösen  a Pro Urbe Budapest díjat vehette át. 2001-ben Kossuth-díjjal tüntették ki műfajteremtő előadóművészi teljesítményéért, egy korszak életérzését emlékezetesen tolmácsoló, a hétköznapok prózáját és költészetét egyidejűleg megragadni képes dalaiért.

Cseh Tamás-kiállítás az OSZK-ban
Cseh Tamás-kiállítás az OSZK-ban
(Forrás: MTI / Kovács Tamás)

2006-ban gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak nála. A halálos kórral vívott három éves küzdelem után Cseh Tamás 2009. augusztus 7-én Budapesten hunyt el. Születésének évfordulóján, a magyar kultúra napján a Széchényi Könyvtárban egynapos kiállítás nyújt bepillantást Cseh Tamás titkos indián életébe, megtekinthetők metszetei, fellépéseinek dokumentumai, relikviái. A művész hetvenedik születésnapján számos koncertet tartanak.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X