nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Budapest
Örkénylik a duma: szeretem Pestet meg a szóját

„Nem vagyok Rambo, se Marlon Brando, csak olykor egy kis budapesti gyarló mandró, de itt sütöm ki a szóját, a szóját, a szójátékokat, a nemjóját e jó játékokat” – énekli Pajor Tamás, aki szereti Pestet, legalábbis új zeneszámának címe erről árulkodik. Mi meg a dalt szeretjük, ezért elemezzük, az okokat pedig megnevezzük, mert a „HÉV kötelez”.

Jánk István | 2014. október 12.
|  

Többször elemeztünk már rapszövegeket itt a nyesten, úgymint a Akkezdet Phiai Hisz sztori vagy a Hősök csapatának Szó fel című számát. Félig-meddig maradunk a rapnél, ám olyan elemekkel tarkítva, mint a vers, a slam, a pop és a hagyományos magyar sláger, vagyis – Pajor Tamás elnevezésével élve – a szózene műfajába pillantunk be. Ehhez Pajor Tamás Szeretem Pestet című száma lesz segítségünkre.

Pajor Tamás különös életútját bizonyára jó páran ismerik az olvasók közül. Azok kedvéért, akiknek keveset mond az előadó neve, röviden elmondjuk, hogy Pajor Tamás az 1980-ban alakult, sokakat igencsak megbotránkoztató Neurotic punkzenekar alapítója. Az együttes – amellett hogy az egyik első punkzenekar volt – botránykeltésekkel és kihívó külső jegyekkel igyekezett a figyelem középpontjába kerülni. Pajor ekkortájt drog- és alkoholproblémákkal küszködött. Ez egészen 1987-ig, a Hit Gyülekezetébe való megtéréséig tartott, ami a drog- és alkoholfüggő éveinek végét és a csapata felbomlását jelentette. (A Neurotic és Pajor történetéhez érdemes megnézni Xantus János 1988-as Rocktérítő című filmjét.)

Az előadó pálfordulása azonban szerencsére nem jelentette zenei pályafutásának végét. A Neurotic megszűnését követően megalakult az Ámen nevű formáció, amely a keresztény rockzene úttörőjének számított. Ez a műfaj is megérne egy misét, de mi most inkább a Pajor-féle „szózene” világába tekintünk bele. Lássuk hát, miért szeretem Pestet!

Ahogy már a címből is sejteni lehet, a dal Budapestről szól, illetve annak szeretetéről. Sok dolog van, amiért lehet szeretni a fővárost, ám az szinte biztos, hogy amiről Pajor Tamás „szózenél”, csupán kevesek fejében fordul meg. Legalábbis ilyen formában.

Mi az a szózene? „A szózene, amiben a szöveg is zenél, és a zene is szövegel” – mondta el nekünk Pajor Tamás. Egy olyan sajátos stílus ez, ami a költészet és a zene határán mozog, ám mégsem azonos a megzenésített verssel, már csak azért sem, mert a költeményt ez esetben kimondottan megzenésítésre hivatott. Ilyen értelemben tehát a slam poetryvel rokonítható, de valamiért mégiscsak kicsit másnak érezzük a stílust, és a konkrét dalt is.

A kellemes instrumentális alap párhuzamosan indul a verbális résszel, és azonnal szembetűnik, hogy ez nem egy hétköznapi popsláger lesz. A sorvégi és belső rímek, illetve az alliteráló szavak rögtön megütik az ember fülét:

Ma csodák, jelek kövessenek, ne fonák cselek. Korán kelek, hogy nyolcra Budán legyek, Škodán megyek, de tovább megyek, az úton, ami hozzád vezet.

Korán kelek, hogy nyolcra Budán legyek
Korán kelek, hogy nyolcra Budán legyek
(Forrás: Wikimedia Commons / Pavel Ševela / CC BY-SA 3.0)

A kezdősorok megadják a dal alaphangját. A költészetre és a popzenére jellemző jegyek vegyülnek, a slam poetry műfajára valló beütéssel. A fesztelen popzeneiséget a könnyen megjegyezhető dallam és az egyszerű ritmus adja, amihez még hozzájárul a hétköznapi, spontán beszédre jellemző nyelvhasználat („Korán kelek, hogy nyolcra Budán legyek”). Ám a költészet is már a legelején kiérződik a rímeknek köszönhetően, ami a rapszövegek hangzásvilágára is emlékeztet. A rímek kéz a kézben járnak, egymást váltják, mindezt úgy, hogy egy pillanatig sem tűnnek erőltetettnek. Mintha csak nap mint nap így beszélnének az emberek egymással. A következő sorokban ugyanez folytatódik, egy kimondottan érdekes (költői?) elemmel:

Szeretem Pestet, szeretem, ahogy ébred Buda, ahogy este Örkénylik a duma, majd a nap kel és fölfénylik a csoda. Felnézek oda, ahol van mindenek oka. Szeretem, ahogy a város pezsdül, ezért nem Londont választom Pestül...

Örvénylik a Duna
Örvénylik a Duna
(Forrás: Wikimedia Commons / Szilas)

Adná magát a „Szeretem Pestet, szeretem, ahogy ébred Buda” folytatása. Valószínűleg nem vagyunk kevesen, akik arra számítanánk (és első meghallgatásra nem is értik, hogy miért nincs így), hogy a Budapestet átszelő Duna fog az egyik sor végén rímként fülünkbe csengeni. Erre még inkább rájátszik a Pajor Tamás az örkénylik kifejezéssel, ami elég valószínű, hogy hapax legomenon, azaz egyéni, egyedi szóalkotás, csak egyetlen helyen előforduló nyelvi adat. Mivel nem ismerjük a szót, automatikus az örvénylik szavunkkal társítjuk (tudat alatt még helyettesítjük is talán), és nyilvánvalóan elvárnánk, hogy ezt a Duna kövesse (a kontextus miatt). De Pajor Tamás megvezet minket: egy hapax legomenont és egy szlengszót vet elénk, amit csak sokadik hallásra tudunk feldolgozni.

A dal másik zseniális nyelvi megoldása – ami ugyancsak igazi csemegének számít a szójátékokat kedvelők számára – a viszonylag nagy számú figura etimologicának tűnő jelenség:

Nem vagyok Rambo, se Marlon Brando, csak olykor egy kis budapesti gyarló mandró, de itt sütöm ki a szóját, a szóját, a szójátékokat, a nemjóját e jó játékokat.

Aki nem Rambo, és nem is Marlon Brando: Pajor Tamás
Aki nem Rambo, és nem is Marlon Brando: Pajor Tamás
(Forrás: pajortamas.hu)

Vagy:

itt a klaszter, a klaszter, a klassz termálhotel, ott a flaszter, a flaszter a flaszter már fogy el

Ez a fajta játékos „szóismétlés” végigkíséri a teljes szöveget, egyedi hangzást kölcsönözve ezzel a zene egészének. Hogy pontosan mi is ez a nyelvi jelenség, nehéz lenne egyértelműen meghatározni. Mint mondtuk, látszólag figura etimologicának (azonos tövű szavak ismétlésének) tűnik, de azért nem lehet az, mert a tő valójában nem azonos (a szóját a szója + t tárgyraggal ellátott szavunk, míg a szójáték szó + játék szavak összetétele). Az egyszerű ismétlés is kézenfekvőnek látszik, mintha homonímiák (azonos alakú szavak) követnék egymást, de ez sem igaz teljesen, mivel vagy folytatódik a kifejezés (szóját-ék) vagy kettéválik (klasz-ter). Talán a legcélszerűbb az, ha ál-figura etimologicának nevezzük a nyelvi játékosságnak ezt a sajátos formáját. Ugyanis első ránézésre nagyon hasonlít például a Halálnak halálával halsz” szerkezetére, de ez csak felszíni, a tövük nem azonos. Vagyis itt azonos írásképű (homonímia) és/vagy hangzású (homofónia), de nem azonos tövű szavak ismétlése történik, ahol a megismételt szó egy új szó vagy szószerkezet egyik (szó)tagjává válik.

Pajor Tamás ebben a remekművében a nyelvi kreativitás olyan szintjét éri el, és mutatja be a hallgatónak, amellyel ritkán találkozunk. A nyelvi játékosság és a könnyed dallam önmagában is nagyon szórakoztató, de ehhez még igen mélyenszántó gondolatok is társulnak, így valami egészen egyedi művészi ínyencséget kapunk. Hogy hogy „Örkénylik a duma” a Szeretem Pestet című zeneszámban, alább végigkövetheti.

Pajor Tamás: Szeretem Pestet

Ma csodák, jelek kövessenek, ne fonák cselek

Korán kelek, hogy 8-ra Budán legyek, Škodán megyek, de tovább megyek

az úton, ami hozzád vezet.

Szeretem Pestet, szeretem ahogy ébred Buda

ahogy este Örkénylik a duma, majd a nap kel és fölfénylik a csoda

Felnézek oda ahol van mindenek oka.

Szeretem ahogy a város pezsdül

ezért nem Londont választom pestül

a Halászbástya. mint a fotón meg se rezdül. és belül belül hiszek szentül

Itt a klaszter, a klaszter, a klassz termálhotel,

ott a flaszter, a flaszter, a flaszter már fogy el

Hol a lécci, a lécci,

a létszínvonalból lépni túl pár könnyen

itt még Raikönnen se jár könnyen,

de bár jönne a nyár röntgen sugára az ég tetejéről a juhász bojtárra

persze fölösleges sütnie oly nagyon, hisz a mikrosütő ma már eleve nem egy vagyon.

Úgy szeretem a szívhangot

Úgy szeretem a város zaját

Sok töredezett szép arcot

Kik üzenik, hogy még van tovább

Az utakat az ősparkon

A betűket a fák oldalán

ők jelölik, hogy hol harcolt

Winnetoo a hős indián

Gellért nézi a hegyről, hogy Erzsébet lemegy hídba

Lerogynék a járaton, de a Hév kötelez, itt vagyok elhívva.

Hol Liszt a reptéren, marcipán Mozarton

a módszertan, hogy Beethoven kutyussal osztozik az Oscaron

Forgalom dalt zsong itt bah csomópontja

Fúgák repednek, egy brigád az utat bontja.

A fékhangból is hallom a zenei A –t, ez az áthallás kép, mit nem láthat más

Hogy a ziccer, a ziccer, az itt szereplőnek végül kell-e csalódnia. Fogy a világ, szegény kalória, részemről pedig hozzá itt a Chaplin, a Chaplin, a csepplingvisztika.

Ismerem a dörgést, de mikor lesz itt villám,

pedig nem a közértfokú magyarról tartanak itt nyilván.

Persze nem vagyok Rambo, se Marlon Brando, csak olykor egy kis budapesti gyarló mandró

De itt sütöm ki a szóját, a szóját a szójátékokat

A nemjóját e jó játékokat!

Szavak ütemét hallom

Az egyedüli mély vallomást

Gyerekeket, fényt, alkonyt

milliónyi kép albumát

Bemegyek egy szűk ajtón

de kicsi lett a vén iskolám

csak Figyelem e gyűrt rajzot

A nemecsekek édes korát

Úgy szeretem a szívhangot

úgy szeretem a város zaját

Sok töredezett szép arcot

Kik üzenik, hogy még van tovább

Az utakat az ősparkon

A betűket a fák oldalán

ők jelölik, hogy hol harcolt

Winetoo a hős indián.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X