nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Esküdözés
Bizonytalanul a bizonytalanságról

Azt, hogy mi helyes és nem, nem a nyelvtani szabályok, hanem nyelvérzékünk alapján döntjük el. A nyelvtani szabályok csupán arra szolgálnak, hogy megmagyarázzuk, miért is érzünk egy-egy alakot helyesnek – vagy éppen helytelennek.

Kálmán László | 2014. május 6.
|  

Többször is elmondtuk már a nyesten, hogy a hagyományos szellemű iskolai nyelvtanok azt a hamis képet közvetítik, hogy a nyelvi szabályszerűségek táblázatokba és egyszerű szabályokba foglalhatók, és ezért az is mindig könnyen megállapítható, hogy mi sérti őket. Persze lehet erre azt válaszolni, hogy az iskolában minden tudományágat leegyszerűsítve tanítanak, de szerintem ez nem helytálló válasz. Egyrészt azért nem helytálló, mert az iskolában egyáltalán nem is nyelvtudományt tanítanak (legalábbis az iskolai nyelvtananyag döntő része nem a nyelvtudományról, hanem a magyar nyelvről szól), nem azt egyszerűsítik le, hanem magukról a nyelvi jelenségekről adnak hamis képet. Másrészt pedig azért nem helytálló, mert nincs még egy olyan tudományág, amelyet az iskolában ennyire korszerűtlenül közelítenének meg. A magyar iskolai nyelvtanok majdnem ugyanolyan elavult szemléletet tükröznek, mint az elsők, a 18–19. századiak – ezt tudjuk például Brassai Sámuel és Simonyi Zsigmond korabeli kritikáiból.

Mindezt mentegetőzésképpen bocsátottam előre. Bogi nevű olvasónk kérdésére nem tudok egyszerű, világos választ adni, de ez nem a tájékozatlanságom miatt van, hanem mert a jelenségek sem egyszerűek és világosak.

Felmerült egy kérdés fordításórán, és kisebb vita alakult ki a magyarok közt, hogy mi a jó megoldás.

Az orvosok arra tesznek esküt, hogy a legjobb tudásuk szerint ________ (gyógyít) a betegeket.

A magyar anyanyevűek egy része a felszólító módú alakot mondta elsőre. Az én nyelvérzékem szerint csak a kijelentő módú illik a mondatba, amit a többiek is elfogadtak, ha függő beszédnek tekintjük a mondatot. Mi lehet az oka, hogy mindkét megoldás felmerül? Talán mert célhatározói értelme is lehet a mellékmondatnak? Amúgy a hagyományos leíró nyelvtanok szerint állandó határozós a mellékmondat?

A nyesten már több cikk is megjelent arról, hogy milyen igemódokat, milyen módú igealakokat használunk az alárendelt mondatokban. Mind a magyar, mind más európai nyelvek tartogatnak érdekességeket ebből a szempontból, és kisebb-nagyobb eltéréseket is találunk a különböző nyelvek szokásai között. Például Gazdik Anna írt a magyar alárendelt mondatokban megfigyelhető igemódokról is, és elemezte a kérdést a hasonló francia jelenségekkel összehasonlítva is. Persze ezekben az írásokban nem lehetett szó minden egyes konkrét esetről, így a Bogi példájához hasonló sem szerepel. Az mindenesetre kiderül ezekből a korábbi cikkekből, hogy a kérdéses igealakot (gyógyítsák) újabban nem nevezzük „felszólítónak”, mert bár felszólításokban is ezt az alakot használjuk, az alárendelt mondatokban való előfordulását a nyelvtudományban kötőmódú használatnak nevezik. A franciában és sok más nyelvben a felszólító és a kötőmódú alakok formailag is eltérnek; a magyarban az ilyen igealakokat, mivel mindkét funkciót betölthetik, újabban kötő-felszólító módúaknak nevezzük.

Esküt teszek, hogy...
Esküt teszek, hogy...
(Forrás: Wikimedia Commons / Andre Engels)

Bogi kérdésének az a lényege, hogy mennyire elfogadható, szokásos a kötőmódú alak használata az idézett példában, és hogy hogyan függ ez össze a mellékmondat mondattani szerepével. Nos, a kötőmódról annyit mindenképpen elmondhatunk, hogy a kötőmódú főigét tartalmazó mellékmondatok olyan eseményre utalnak, amelyeknek a bekövetkezése bizonytalan, legalábbis abban az időszakban, amelyikre a főmondat utal. De ez csak nagy általánosságban igaz, különböző nyelvek sokféle irányban eltérnek ettől, például azért, mert bizonyos főmondat-típusok a mellékmondat jelentésétől függetlenül megkövetelik a kötőmód használatát. Ilyenek pl. a spanyolban a jövő időre értett cuando ’amikor’ kötőszóval bevezetett mellékmondatok. És vannak olyanok is, amelyek a jelentésük ellenére nem engedik meg a kötőmód használatát (pl. a magyar standard változatában Nem hiszem, hogy eljön vagy Nem hiszem, hogy eljönne, nem pedig Nem hiszem, hogy eljöjjön).

Nos, az idézett mondatban a főmondat főigéje (alaktanilag nem egyetlen igealak, hanem egy igés szerkezet) az esküt tesznek. Amire valaki esküt tesz, annak a megvalósulása bizonytalan, ennek tulajdonítom azt, hogy a beszélők egy része ebben az esetben használja, vagy legalábbis elfogadja a mellékmódban a kötő-felszólító módú igealakot: esküt tesznek arra, hogy [...] gyógyítsák a betegeket. Én ezt nem annak tulajdonítom, hogy a beszélők „célhatározóként” értelmezik a mellékmondatot, ahogy Bogi sejti, mert fogalmilag szerintem az eskütételnek nem „célja”, hogy az ember teljesítse az esküben foglaltakat. Ahogy Bogi is felveti, az iskolai nyelvtan minden bizonnyal „állandó határozónak” (az újabb iskolai nyelvtan szóhasználatával: „aszemantikus határozónak”) sorolja be az esküt tesz igés szerkezet -ra/-re toldalékos bővítményét, ez tehát nem ad eligazítást arra nézve, hogy a mellékmondatban indokolt-e a kötő-felszólító módú igealak használata.

Az én nyelvérzékem szerint Bogi példájában a mellékmondatba kijelentő módú igealak (gyógyítják) illik. Nem tudom precíz elméleti érvekkel alátámasztani, hogy miért sugallja ezt a nyelvérzékem. Talán azért, mert az esküt tesz bővítményében megjelölt eseménynek nem a bizonytalansága dominál, ez egyszerűen csak utóidejű a főmondathoz képest (vagyis az eskütétel utáni időszakra vonatkozik). De a fentiek miatt meg tudom érteni, ha a beszélők egy része más mozzanatot lát uralkodónak, például az eskü megtartására irányuló szándékot. A szándékot kifejező főmondati állítmányok mellett ugyanis általában kötőmódú mellékmondatot használunk a magyarban.

Azt sem tudom felmérni, hogy Bogi példamondata a magyar nyelv valamilyen változásban levő sajátosságára utal-e, tehát hogy a kötőmódú mellékmondat használata terjedőben van-e, átterjed-e azokról az állítmányokról, amelyek rég megszokott módon kötőmódú mellékmondatot követelnek meg, másokra, amelyek jelentéstanilag hasonlóak hozzájuk. Nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy ilyen irányú változás van folyamatban, mert hasonló változások előfordulnak a világ nyelveiben. Például a spanyolban és a franciában, ahogy a magyarban és sok más nyelvben is, mindig kötőmódú mellékmondatot követelt meg a szándékot, bizonytalanságot stb. kifejező főmondati állítmány. És mivel ezek mind valamilyen módon valakinek a belső állapotára, „lelki diszpozíciójára” utalnak, a kötőmód használata átterjedt nagyon sok lelkiállapotra vonatkozó főigére (pl. a ’sajnál’ jelentésű spanyol sentir és francia regretter igére), ma ezek mellett is kötőmódú igealak szerepel a mellékmondatban.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
5 Avatar 2014. május 6. 17:17

Nekem (is) a "gyógyítják" passzol a mondatba. Ha a második tagmondatot lecseréljük, akkor jobban kijön, hogy miért:

pl:

Az orvosok arra tesznek esküt, hogy nem műtenek részegen.

*Az orvosok arra tesznek esküt, hogy ne műtsenek részegen.

Az orvosok arra tesznek esküt, hogy eljárnak továbbképzésekre.

*Az orvosok arra tesznek esküt, hogy eljárjanak továbbképzésekre.

A kötőmódú alak nekem akkor illik a mondatba, ha az eskütételen múlik a másik tagmondat bekövetkezte. De az orvosjelöltek esetében szerintem az eskü nélkül is a legjobb tudás szerint történő gyógyításra törekednének, magának az eskünek csak a kinyilvánítás a szerepe.

Még egy példa:

Megesküdtem volna az életemre is, hogy szabadon engedik a rabokat.

Megesküdtem volna az életemre is, hogy szabadon engedjék a rabokat.

Egész mást jelent! Az elsőben azt közlöm, hogy nagyon biztos voltam benne, hogy szabadon fogják engedni őket, a másikban meg arról lehet szó, hogy az esküm igazolhatja a rabok ártatlanságát, és így hozzájárulhat a szabadulásukhoz.

4 Pataki P. 2014. május 6. 12:14

Lassan fél évszázad telt el azóta, hogy kimutattam: a magyarban is van kötőmód.

Le subjonctif en français et en hongrois. Dans : Études finno-ougriennes XI, Paris, Librairie Klincksieck, 1979

Pataki Pál (1984): A francia subjonctif és a magyar kötőmód. Általános Nyelvészeti Tanulmányok XV. 207-218.

3 Sultanus Constantinus 2014. május 6. 09:01

Jav.: "akkor ugyanis még NEM tudtam..."

(Úgy látszik, én valami tagadószó-kihagyás szindrómában szenvedek, mert ezt a hibát rendszeresen és következetesen elkövetem.)

2 Sultanus Constantinus 2014. május 6. 08:55

Én is a "gyógyítsák" alakot használnám, éppen azért, mert az eskütétel pillanatában, ha úgy vesszük, az esemény még nem megvalósuló (a valós életből meg sajnos tudjuk, hogy nem is mindig igaz, de ez már csak egy mellékes megjegyzés).

Viszont El Vaqueróval is egyetértek. Mivel a magyarban nincs alaktanilag kötőmód, értelemszerűen az sem törvényszerű, hogy ezt minden esetben a felszólító alak fejezze ki.

Nekem az sem hatna annyira idegennek, ha valaki felszólító alakot használna egy olyan mondatban, mint pl. "Nem hiszem, hogy az üzlet nyitva legyen", sőt, egy kicsit megváltoztatva ez lenne az általános: "Nem lehet, hogy ma minden üzlet zárva legyen".

A spanyollal egyszer megszívtam ezt a "cuando"-t egy szintfelmérő tesztben, amit poénból kitöltettek velem, akkor ugyanis még tudtam, hogy csak akkor mondják kötőmóddal, ha a jövőre vonatkozik. Azt a mondatot kellett lefordítani (vagy elmondani?), hogy 'Nem szeretem, amikor dohányoznak a környezetemben', amit én úgy fordítottam, hogy "No me gusta cuando fumen en mi alrededor", a spanyol csaj meg persze kijavította, hogy "cuando fuman" a helyes, mert ez egy állítás...

1 El Vaquero 2014. május 6. 08:03

„És vannak olyanok is, amelyek a jelentésük ellenére nem engedik meg a kötőmód használatát (pl. a magyar standard változatában Nem hiszem, hogy eljön vagy Nem hiszem, hogy eljönne, nem pedig Nem hiszem, hogy eljöjjön).”

Szerintem az eljönne is kötőmód, vagyis nem vagyok biztos, hogy a feltételes módtól annyira élesen különválasztható lenne. A sok év németezés szoktatott rá a "nem hiszem, hogy eljönne" vagy "a cikk azt állítja, hogy létezne ilyen" típusú mondatokra, mert szerintem nagyon szépen lehet vele kifejezni a kétkedést.

Az eljöjjönös változat viszont bántja a fülem, ha valaki ilyet mondana, biztosra venném, hogy magyarul tanuló külföldi.

Információ
X