nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Ria, ria, Dzsungária!
Az utolsó nomád nagyhatalom

A mongoloké volt a legnagyobb és a legutolsó nomád birodalom egyaránt – igaz, nem ugyanazoké a mongoloké. Mielőtt végleg leáldozott a lovasnomád harcosok világa, a nyugat-mongol ojrátok Dzsungár Birodalma fenyegette Kínát. De honnan jöttek az ojrátok, s ha mongolok, mégis miért mások, mint a többi mongol?

Rákos Attila | 2013. november 19.
|  

Nem csak a világ legnagyobb, nomádok által létrehozott birodalma kötődik a mongolok nevéhez, hanem az utolsó jelentős belső-ázsiai nomád államot is mongol nép alapította. A történelem legnagyobb összefüggő államát, a 13. századi Nagy Mongol Birodalmat, valamint annak utódállamait Dzsingisz kán és leszármazottai uralták, de fénykoruk elmúltával egy másik mongol nép, a nyugati mongol ojrátok is komoly szerephez jutottak a történelemben. Ők hozták létre a Dzsungár Birodalmat, ami az ojrátok egyik törzsének nevét viseli, s a 17–18. századi Belső-Ázsiában a két terjeszkedő nagyhatalom (Oroszország és a Kínát is meghódító mandzsu Csing-dinasztia) mellett az egyetlen katonailag versenyképes erejű állam volt. Az ojrátok képesek voltak hatalmi tényezővé válni nem csak Mongólia területén, hanem Közép-Ázsiában, Turkesztánban, Észak-Kínában és Tibetben, de még Kelet-Európa végein is. Felemelkedésük jó példája annak, hogyan válhatott a sztyeppe történetében annyiszor egy ismeretlen, jelentéktelennek tűnő népből birodalomalapító hódító, majd miként süllyedhetett ismét szinte az ismeretlenbe.

A Nagy Mongol Birodalom legnagyobb kiterjedése és a mongol népek mai elterjedése
A Nagy Mongol Birodalom legnagyobb kiterjedése és a mongol népek mai elterjedése
(Forrás: Wikimedia Commons / GNU-FDL 1.2)

Az ojrát nagyhatalom létrejöttének majd bukásának megértéséhez érdemes végigkövetni útjukat a forrásokban való első megjelenésüktől. Első említésükkel A mongolok titkos történetében találkozhatunk, ami a birodalomalapító Dzsingisz kán életét beszéli el.

A Nagy Mongol Birodalom és felbomlása

Dzsingisz kán a meghódított és meghódítandó területeket még életében felosztotta négy fia között, de ugyanakkor mégis egységes államban képzelte el a jövőjüket. A legidősebb, Dzsocsi kapta a nyugati területeket, Csagatáj a közép-ázsiai részt, a legfiatalabb Toluj az ősi mongol szállásterületet, míg Ögödej lett a kijelölt utód, akire az egész birodalom szállt apja halála után.

Noha a Dzsingisz utáni első nagykánok, Ögödej (1229–1241), Güjük (1246–1248) és Möngke (1251–1259) idején még megmaradt a birodalom egysége és a központi vezetés, Kubiláj (1260–1294) már inkább Kína maradék részének meghódítására összpontosította figyelmét, s a többi távoli birodalomrész (ezeket ulusz névvel illették) egyre inkább csak névleg vagy már úgy sem tartozott az irányítása alá. Kubiláj Mongóliából Észak-Kína területére tette át székhelyét (a mai Pekingbe), s Kína teljes meghódítása után a mongol nagykáni cím mellett mint Kína császára is uralkodott, létrehozva a Jüan-dinasztiát (1270–1368).

A Jüan-dinasztia megalapítója, Dzsingisz kán unokája, Kubiláj kán (1260–1294)
A Jüan-dinasztia megalapítója, Dzsingisz kán unokája, Kubiláj kán (1260–1294)
(Forrás: Wikiimedia Commons)

A mongol uralom viszonylag rövid életű volt Kínában, nem telt el 100 év, s a Jüan-dinasztia hatalmának lázadások vetettek véget. A mongol uralkodó osztálynak bizonyos szempontból szerencséje volt, mert – sok más korábbi és későbbi nomád hódítóval ellentétben – a viszonylag rövid idő alatt nem kínaiasodott el, s a főváros 1368-as elvesztése után lehetősége volt visszavonulni az eredeti mongol szállásterületekre. Így még ha jelentősen meggyengülve is, de Dzsingisz leszármazottai átmentették legalább a mongolok feletti hatalmukat. Erejüket azonban tovább apasztották az új kínai Ming-dinasztia csapatainak mélyen a központi mongol területekre vezetett hadjáratai – 1388-ban még a korábbi mongol fővárost, Karakorumot is feldúlták és lerombolták. A helyzet látszólag alkalmassá vált rá, hogy új urak jelenjenek meg a sztyeppéken, de ki másnak lenne joga a hatalomra a dzsingiszidákon kívül?

Az utolsó Jüan uralkodó, aki még Kína császára volt, Togon Temür (1333–1370)
Az utolsó Jüan uralkodó, aki még Kína császára volt, Togon Temür (1333–1370)
(Forrás: Wikimedia Commons)

Az ojrátok megjelenése a történelemben

A mongolság Dzsingisz előtt nem volt egységes, több különálló, s akár egymással ellenséges csoportra tagolódtak. A mongol vagy épp vegyes mongol-török nyelvű népeket és törzseket, a tatárokat, a kereiteket, a merkiteket, a najmanokat, az onggiratokat, a tümeteket, a dzsalairokat, az urjanhajokat és a többit kellett legelőször meghódítani – békésen vagy épp erőszakkal. Az ojrát is az egyik ilyen mongol népcsoport volt, tagjai a 13. század elején a Bajkál-tótól nyugatra éltek, s a forrásokban „erdei népeknek” nevezett népek közé tartoztak. Az „erdei népeket” Dzsingisz legidősebb fia, Dzsocsi hódította meg 1207-ben. Az ojrátok ebben az időben feltehetőleg még inkább erdei vadászó életmódot folytattak, mintsem hogy nagyállattartó pusztai nomádok lettek volna. A 13. században azonban fokozatosan a sztyeppére költöztek, az Altaj hegység vidékére és a mai Mongólia nyugati felére, s igazi nomádokká váltak. Nem egyedi ez az életmódváltás, számtalan erdei nép húzódott a sztyeppére a történelem során és vált lovasnomáddá, többek közt valószínűleg a magyar nyelv elődjét beszélő népcsoport is.

A Bajkál-tó környéki erdők lakói voltak az ojrátok a 13. század elején
A Bajkál-tó környéki erdők lakói voltak az ojrátok a 13. század elején
(Forrás: Wikimedia Commons / Christophe Meneboeuf / CC BY-SA 3.0)

Az ojrátok a forrásokban rendszerint dörben ojirad ’négy ojrát’ néven, törzsek lazább vagy szorosabb szövetségeként jelennek meg. Noha a négyes szám eredetileg feltehetően a szövetséges törzsek számára utal, a forrásokban eltérő adatokat találunk ezek megnevezésére, s összességében négynél mindenképpen több név bukkan fel. Valószínű, hogy az eredeti négyes szám idővel már nem tükrözte a valóságot (több egységből álltak az ojrátok), viszont a krónikások mégis igyekeztek ennyi csoportba szervezni az általuk ismert elnevezéseket. A legfontosabb, ténylegesen ojrátokhoz köthető történeti törzsnevek a forrásokban (a magyar irodalomban „meghonosodott” formában) a torgut, a hosút, a dörböt, a dzsungár, a hojt, az őlöt, valamint a legrangosabb ojrát vezetők nemzetsége a csorosz. Írott mongol formájuk ugyanebben a sorrendben : torgud, kosud/kosigud, dörbed, dzsegün gar (’bal kar = balszárny’), kojid, ögeled, csorosz; mai halha alakjuk: торгууд [torgúd], хошууд [hosúd], дөрвөд [dörwöd], зүүнгар [dzúngar], хойд [hoed], өөлд [őld], цорос [corosz]. (A mai ojrátok közt ettől eltérő és ennél több elnevezés is létezik, de azoknak egyelőre itt még nincs jelentőségük.)

Az ojrátok felemelkedése

A mongol birodalom fénykorában nem sok látványos szerep jutott az ojrátoknak, a birodalom egyik, de nem a vezető mongol népe voltak. A Jüan-dinasztia bukását követően azonban kihasználták a kedvező alkalmat, s megpróbáltak a meggyengült keleti mongolok fölé kerekedni, akiktől addig függésben éltek. De a hatalmat nem vehették át közvetlenül. Dzsingisz kán óta az egész ázsiai sztyeppevidéken, s különösen a mongolok közt csak az ő közvetlen leszármazottainak volt legitim joga az uralkodáshoz. Dzsingiszre vezették vissza a családfájukat a kazáni, az asztraháni és a krími tatár kánok, valamint az Arany Horda többi utódállamának vezetői; a nagy hódító Timur Lenk is dzsingiszi származásúnak vallotta magát, hogy hatalma jogosságát elismerjék (még ha ez esetleg nem is volt teljesen igaz), s az indiai Mogul-dinasztia uralkodói is egyenesen Dzsingisztől származtatták magukat.

Timur Lenk szintén Dzsingisz leszármazottjának valotta magát
Timur Lenk szintén Dzsingisz leszármazottjának valotta magát
(Forrás: Wikimedia Commons / Faqscl / CC BY-SA 3.0)

Hiába lettek tehát erősek katonailag és politikailag az ojrát vezetők, a dzsingiszidákat nem válthatták le teljesen a hatalomból, a mongol területeknek nem lehetett ojrát kánja, hisz az ojrát vezető réteg nem volt dzsingiszida származású. A legközelebb ehhez még az ojrátokhoz csak a 15. században csatlakozó hosúd törzs vezetői álltak volna, akik Dzsingisz egyik testvérétől, Kaszartól származtatták magukat. Ez a legitimációs hiányosság és a kiküszöbölésére tett erőfeszítések végigkísérik az ojrátok történetét.

Egy ideig még váltakozó sikerrel folytak a hatalmi harcok az ojrátok és a dzsingiszidák között, a kínai Ming-dinasztia lelkes asszisztálásával. A kínaiak mindig szívesen ugrasztották össze a nomádokat, hogy megakadályozzák túlzott megerősödésüket, jellemzően mindig inkább a gyengébb felet támogatva. A legitimációs problémák miatt eleinte ezek az ojrátok voltak, de ha épp előnybe kerültek, a kínaiak ellenük is felléptek. Előbb Mahmud, majd a fia Togon vezetésével az ojrátok erősödtek meg fokozatosan, s az 1430-as évekre nagyrészt maguk alá gyűrték a keleti mongolokat. Nem dzsingiszida származása miatt azonban Togon megtartott egy dzsingiszida báburalkodót, Togtoga Bukát, s maga nem tört a kánságra, csak az ojrát vezetők közt használatos tajsi címet viselte. A Togont 1438-tól követő fia, Eszen tajsi idején az ojrátok még erősebbek lettek, nyugat felé, az Ili völgyében és a turkesztáni oázisvárosok felé is terjeszkedtek, területük a Balhas-tóig ért, s fenyegető ellenféllé váltak a Ming-dinasztia számára is.

A mongol birodalom utódállamai és népei a 15. század környékén
A mongol birodalom utódállamai és népei a 15. század környékén
(Forrás: Wikimedia Commons / Lady Anu / GNU-FDL 1.2)

A kedvező kereskedelmi feltételeknek akár fegyverrel való kikényszerítése Kínától állandó célja volt a mongol vezetőknek. Miután Eszen elégedetlen volt vele, hogy a kínai kereskedők a mongol árukat alacsony áron vásárolták csak meg, s nem kapta meg a maga számára kért Ming hercegnőt sem feleségül, 1449-ben nagyszabású hadjáratot indított Kína ellen. Az ojrát vezetésű mongol csapatok a kezdeti bizonytalankodás után elsöprő sikert értek el. Egy Peking melletti csatában foglyul ejtették magát a császárt is, majd egész Észak-Kínát beszáguldva még Koreába is becsaptak, már-már a nagy birodalom idejét idézve. A számára is váratlan mértékű sikert azonban Eszen nem tudta tartósan kihasználni, a kínaiak gyorsan új császárt ültettek a trónra, s végül az ojrátok számára nem túl előnyös békekötéssel ért véget a háború. Eszennek meg kellett birkóznia az ojrát uralommal elégedetlen kelet-mongolok lázadásával is, s ekkor végzetes döntésre szánta el magát. Úgy döntött, hogy elege van a dzsingiszida báburalkodóból, s maga kíván trónra lépni. 1454-ben megölette hát a káni trónra korábban kiszemelt dzsingiszida Agbardzsint és egész férfirokonságát, s magát tette meg kánná. Ez azonban csak fokozta a keleti mongolok elégedetlenségét, s az ojrát vezetők közt is féltékenységet szült. A következő évben egy felkelés után Eszent megölték, s vele együtt az ojrát hatalomnak is leáldozott hosszú időre. Mind a nyugati, mind a keleti mongolok közt belső ellentétek dúltak, s a központi hatalom gyakorlatilag nem létezett.

Érdekes megemlíteni, hogyan tükröződik Eszen káni címének legitimációs hiánya a mongol történetszemléletben. A 17. századi Altan tobcsi ’Arany foglalat’ című történeti mű elbeszélése szerint nem Eszen, hanem Togon az, aki kán akar lenni. Miután magához ragadja a hatalmat, a Dzsingisz kán emlékének szentelt, a nagykán személyes tárgyait és fegyvereit is őrző jurtapalotába megy tiszteletét leróni. Belépve fennen hangoztatja hatalmát és anyja révén való rokonságát Dzsingisszel, fennhéjázóan viselkedik, majd mikor kimenne a jurtából, hirtelen vér kezd ömleni az orrából és szájából. Mikor mindenki körülnéz, hogy mi történt, meglátják, hogy a jurtában, Dzsingisz tegzében az egyik nyílvessző megmozdul és véres. Ekkor rájönnek, hogy a nagykán büntette meg Togont nyilával, aki még beismeri, hogy ez a nagykán akarata és meghal.

Dzsingisz kán emlékhelye a mai Belső-Mongóliában, Kínában
Dzsingisz kán emlékhelye a mai Belső-Mongóliában, Kínában
(Forrás: Wikimedia Commons / Fanghong / CC BY-SA 3.0)

A következő részben némi gyengélkedés után újra megerősödnek az ojrátok, erős államot hoznak létre, hogy aztán végül mégis elérje őket a végzetük.

Ajánlott irodalom

Birtalan Ágnes – Rákos Attila: A kalmükök – egy európai mongol nép. (TEXTerebess 1.) Terebess Kiadó, Budapest 1998

Ligeti Lajos (szerk., ford.): A mongolok titkos története. Gondolat, Budapest 1962 / Osiris Kiadó, Budapest 2004

Lőrincz László: Mongólia története. Gondolat, Budapest 1977

Halkovic, Stephen A. Jr.: The Mongols of the West. Indiana University, Bloomington 1985

Grousset, René: Empire of the Steppes: A History of Central Asia. Rutgers University Press, New Brunswick, New Jersey 1970

Bawden, Charles R.: The modern history of Mongolia. Praeger 1968 / Routledge 1989

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
1 LvT 2013. november 21. 21:15

Érdekességként említem, hogy a Magyarorzágon is előforduló <szongáriai cselőpók> ’Lycosa singoriensis’ hu.wikipedia.org/wiki/Szongáriai_cselőpók fajneve végső soron erre a <Dzsungária> helynévre megy vissza.

Információ
X