A nyelvi leleményességet számtalan dolog megihletheti. Előző cikkben a testrészekhez kapcsolódó mongol kifejezésekről írtunk, jelen írásban pedig az állatokhoz kötődőekről lesz szó. Az állatok minden ember életében szerepet játszanak, de hogy pontosan mely állatok és milyen mértékben, az erősen függ a földrajzi helyzettől és a kulturális közegtől. Hagyományos nomád kultúrájukból és életmódjukból következően a mongolok számára különös jelentősége van annak az ötféle jószágnak, ami a nomád gazdaság alapját jelenti – ezek a juh, a kecske, a ló, a szarvasmarha és a teve. Ennek megfelelően ezek gyakrabban és hangsúlyosabban jelennek meg a mongol nyelv eszköztárában is, de természetesen feltűnnek a vadállatok is.

Fejéshez előkészített, sorbakötött kecskék
(Forrás: A Magyar-Mongol Nyelvjárás- és Népi Műveltségkutató Expedíció archívuma)

Vadállatok

A nyúl a mongoloknál sem a bátorságáról híres, így aki ijedős, az náluk is ’nyúlszívű’ (туулай зүрхтэй [túla^e dzürhté]), s gyorsan eliszkol. Ha mégis sikerül megpillantani egy nyulat, akkor sem valószínű, hogy pont szarvai lennének – nem véletlen tehát, hogy aki nagyon csodálkozik, az olyan ’mintha nyulat látott volna szarvakkal’ (эвэртэй туулай үзсэн юм шиг [ev^erté túla^e üdzsz^en jum sig]). Ha elég ügyes és szerencsés valaki, s nagy haszonra tesz szert, akkor ’két nyulat is lő egy tölténnyel’ (нэг сумаар хоёр туулай буудах [neg szumár hojⁱr túla^e búd^ah]), azaz két legyet üt egy csapásra. Szintén ügyes, de ravasz ember is, aki még ’az egérlyukba is belefér’ (оготны нүхээр багтах [og^otní nühér bagt^ah]), de ha valahova már ’a légy pofája sem fér be’ (батганы хошуу орохгүй [batg^aní hosú or^ohgü^e]), ott nagyon szűk a hely vagy nagy a tömeg (egy tűt sem lehet leejteni).

Aki az egérlyukba is belefér, az ügyes ember (mongol futóegér)
(Forrás: Wikimedia Commons / Huangdi)

A ravaszságot sok népnél a rókához kötik, s nincs ez teljesen másként a mongoloknál sem, hisz aki ’olyan mint a róka’ (үнэг шиг [ün^eg sig]), az ravasz, s a ’rókaszó’ (үнэгэн үг [ün^eg^en üg]) az hazug beszéd. Nem kötődik a ravaszsághoz, de aki nagyon éhes, az ’a rókát is utoléri’ (үнэг гүйцэх [ün^eg gü^ec^eh]), s egy mondás szerint ’szép a róka, míg meg nem ölik, szép az asszony, míg el nem veszik’ (алаагүй байхад үнэг сайхан, аваагүй байхад авгай сайхан [alágü^e ba^eh^ad ün^e sza^eh^an, avágü^e ba^eh^ad avga^e sza^eh^an]), azaz a látszat csalhat, nem mind arany, ami fénylik.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Ha viszont valaki tapasztalt, sokat látott, az mongolul már nem vén róka, hanem inkább ’vén farkas’ (хөгшин чоно [högsⁱn cson]) vagy épp ’hétszer megsebesült farkas’ (долоо шархадсан чоно [doló sarhdsz^an cson]). De természetesen a legravaszabb, legálnokabb állat maga az ember, ahogy ezt a mongol mondás is tartja: ’a farokkal bíró farkasnál keményebb a farkatlan farkas (= ember)’ (сүүлтэй чононоос сүүлгүй чоно бэрх [szűlté csonósz szűlgü^e cson berh]).

A farkasok és a pásztorok közt nincs barátság
(Forrás: Wikimedia Commons / Daniel Mott / CC BY-SA 2.0)

A farkas mellett a kígyó is veszélyes állat, tartanak is tőle. Nem hiába mondják, hogy aki félénk, ijedős, az ’olyan, mint akit megmart már a kígyó’ (могойд хатгуулсан юм шиг [mogo^ed hatgúsz^an jum sig]). De kígyón legalább első látásra látszik, mire is számíthatunk tőle, míg az embereknél nem, hisz ’a kígyó tarkasága kívül van, az ember tarkasága belül van’ (могойн эрээн гаднаа, хүний эрээн дотроо [mogo^en erén gadná, hüní erén dotró]), azaz ránézésre nem tudhatjuk egy emberről, miféle.

Elázás

Aki átnedvesedik, elázik vagy épp nagyon megizzad, az ’vízipatkány lesz’ (усан хулгана болох [usz^an hulg^an bol^ox]). Ha nem szó szerint ázik el, hanem átvitt értelemben, azaz részeg, leissza magát, akkor is hasonlítható állathoz: a legáltalánosabb kifejezéssel a részeg egyszerűen csak ’állattá (jószággá) válik’ (мал болох [mal bol^oh]), de ennél kicsit eufémisztikusabb a ’vöröses rőt ló’ (улаан зээрд [ulán dzérd]) hasonlat, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a ló nagyon is közel áll a mongolok szívéhez. Aki pedig nem bírja az italt, könnyen lerészegedik, és aztán csak tehetetlenül hever, az olyan mint a ’mérget evett szarka’ (хор идсэн шаазгай [hor idsz^en sádzga^e]).

Ez az szarka szerencsére nem evett mérget
(Forrás: Wikimedia Commons / Luis García (Zaqarbal) / GNU-FDL 1.2)

Több kifejezést találhatunk a lehetetlen dolgok valószínűségének kifejezésére (bár ebben bizonyára más nyelvek is jeleskednek). Így például akkor következhet be egy ilyen, ha ’a farkas leszokik a húsról’ (чоно махнаас гарах [cson mahnász gar^ah]) vagy sikerül ’a kаkukkot fagyott trágyával leütni’ (хөхөөг хүйдсээр цохих [höhőg hü^edszér cohⁱh]). Ha nem lehetetlen ugyan a véghezvitel, de valakinek mégsem sikerül, amibe belekezdett, az csupán azért történhet, mert a ’szerencséjét borjú rágja meg’ (хийморий нь тугал зажилах [hímorí n tug^al dzadzsl^ah] vagy egyszerűn az ügy ’kutyaútra tér’ (нохойн замаар орох [noho^en dzamár or^oh]), esetleg az érintettet ’szájbarúgja a teve’ (амы нь тэмээ тийрэх [amí n temé tír^eh]). Amennyiben a sikertelenségből látszólag sikerül kimászni, de aztán mégis újabb baj tetézi, s cseberből vederbe kerül az illető, akkor a mongolok szerint ’a farkas szájából kijutva a tigris szájába kerül’ (чонын амнаас гараад барын аманд орох [csonín amnász garád barín am^and or^ox]).

Létezik mongol párhuzama a magyarok ágyúval verébre lövésének, így időnként a mongolok is fegyverrel mennek valamely kisebb állatra. Igaz ők az ágyúnál szerényebb eszközt választanak, s a megcélzott állat is kisebb a verébnél: inkább ’kést fognak a bolhára’ (бөөсөнд хутга барих [bősz^önd hut^ag barⁱh]) vagy ’lándzsát egy féregre’ (хорхойд жад барих [horho^ed dzsad barⁱh]). A bolha más összefüggésben is felbukkan: ha valaki ’unokatestvér, aki a bolháit is megosztja’ (бөөс хуваах бөл [bősz huváh böl]), az szegről-végről hozzátartozó, rokon – aki pedig a másik ’bolháit gyűjti’ (бөөсий нь түүх [bőszí n tűh]), az a hibáit keresgéli szőrszálhasogató módon.

Hagyományos mongol kés a tokjában és tűzszerszám
(Forrás: A Magyar-Mongol Nyelvjárás- és Népi Műveltségkutató Expedíció archívuma)

Lovakhoz hív a természet

A szemérmes mongolok a testi szükségleteket nem szeretik néven nevezni, ezért a mindennapokban is csak ’megigazítják magukat’ (бие засах [bij dzasz^ah] = ’vizel’), vagy inkább valamilyen fedőtevékenységre hivatkoznak, mikor dolgukat indulnak végezni. A nomád szálláson teljesen életszerű is, hogy valaki kimegy s ’megnézi a lovakat’ (морь харах [morⁱ har^ah]) vagy – ha nőről van szó – épp ’megfeji a kancát’ (гүү саах [gű száh]), noha mindenki tudja, hogy csak a természet hívja.

Kancafejéskor oda kell vinni a csikót is az anyjához, másként nem fog tejet adni
(Forrás: A Magyar-Mongol Nyelvjárás- és Népi Műveltségkutató Expedíció archívuma)

A lóhoz még számtalan más kifejezés is kapcsolódik, leginkább pozitív értelemben. Akinek ’jó lova van’ (морь сайтай [morⁱ sza^eta^e]), az szerencsés, akinek pedig a ’lova fel van nyergelve’ (морь нь эмээлтэй [morⁱ n emélté]), az készen áll az indulásra vagy kezdésre. A ló és a nyereg további asszociációkra ad lehetőséget, így aki épp a saját ’lovát nyergeli’ (морио эмээллэх [morⁱó eméll^eh]), az szeretne kereket oldani, míg aki a másét (морий нь эмээллэх [morí n eméll^eh]), az biztatja, adja alá a lovat. Ha a lovas nem szeretné, hogy a hátasa elcsatangoljon, béklyót köt a lábára. A ló így csak lassan lépegetve tud menni, s ha odébb is állna, a gazdája könnyen utoléri. Akinek viszont ez már nem megy, vagyis ’nem éri utol a megbéklyózott lovat’ (өрөөлтэй морь гүйцэхээ байх [örőlté morⁱ gü^eché ba^eh]), az bizony megöregedett. Ha nem kerül gyeplő a lóra, akkor mehet a saját feje után kedve szerint, így arra az emberre, aki a maga ura, azt mondják, hogy ’gyeplő nélküli ló’ (жолоогүй морь [dzsológü^e morⁱ]).

A ló mérete is számíthat, s szívesen használják annak kifejezésére, hogy valami nagyobb a megszokottnál. Magyarul a lódarázs nevében találkozhatunk ilyennel, de szinte ugyanez előfordul a mongoloknál is: a ’lóméh’ (морин зөгий [morⁱn dzögí]) jelentése lehet ’poszméh’ vagy ’lódarázs’, míg a ’lóhangya’ (морин шоргоолж [morⁱn sorgóldzs]) egy nagyméretű hangyafajt jelöl.

Mongol lovas botospányvával
(Forrás: A Magyar-Mongol Nyelvjárás- és Népi Műveltségkutató Expedíció archívuma)

Ha egy vénember fiatalt játszik, az olyan, mint mikor egy ’öreg csődör poroszkálni tanul’ (хөгшин азарга жороо сурах [högsⁱn adzr^ag dzsoró szur^ah]). De persze embere válogatja, hogy ilyen hibába esik-e, hisz ’nem mindenki egyforma, nem minden ló poroszka’ (хүн бүхэн адилгүй, морь бүхэн жороогүй [hün büh^en adⁱlgü^e, morⁱ büh^en dzsorógü^e]). Aki olyan ’mint а botospányvás ló’ (уургын морь шиг [úrgín morⁱ sig]), az ügyes, gyors, hasznos, esetleg minden hájjal megkent – a botospányvát (hosszú bot végére kötött hurkot) ugyanis a lovak ménesből való kifogásakor használják, így ilyenkor a pásztor a legjobb, leggyorsabb, legügyesebb lovát választja hátasul. Hogy miként is lehet ezt kiválasztani, arra tanáccsal szolgál egy mongol közmondás: ’a jó lovat úgy ismerd meg, hogy megülöd, a jó embert úgy ismerd meg, hogy barátkozol vele’ (морины сайныг унан байж мэд, хүний сайныг ханилан байж мэд [morⁱní sza^eníg un^an ba^edzs med, hüní sza^eníg hanⁱl^an ba^edzs med]). Természetesen még így tévedhetünk, s kiderülhet, hogy ’evés-iváskor botospányvás ló, előre lépdeléskor földből kiálló kő’ (ууж идэхдээ уургын морь, урагшаа гишгэхдээ ургаа хад [údzs id^ehdé úrgín morⁱ, ur^agsá gisg^ehdé urgá had]), azaz élvezetes dolgokban jól teljesít, a munkában viszont haszontalan.

További háziállatok

A makacs embert sokfelé szeretik valamilyen állathoz hasonlítani. Nálunk leginkább a szamár a makacsság mintaképe, a mongoloknál viszont jellemzőbb az ’orrkarika nélküli bika’ (дөргүй бух [dörgü^e buh]) – a bikák vagy ökrök orrába ugyanis egy karikát szoktak tenni, s ehhez kötik a vezetésükre használt kötelet. Szintén a makacs, csak azért is a saját feje után menő, mindenben ellenkező emberre mondják, hogy ’ha tevét mondanak, ő kecskét mond’ (тэмээ гэхэд ямаа гэх [temé geh^ed jamá geh]).

Szállásváltáskor sok vidéken ma is teveháton költöztetik a jurtát
(Forrás: A Magyar-Mongol Nyelvjárás- és Népi Műveltségkutató Expedíció archívuma)

A teve innen szemlélve elég egzotikusnak tűnhet, de kétpúpú változata Belső-Ázsiában ma is hétköznapi háziállata a szárazabb vidékek lakóinak, s hajdan nélkülözhetetlen segítője volt a hosszú karavánutaknak. A tevét a mongolok voltaképp csodálják, erős, szép és különleges állatnak tartják. А monda szerint azért tér el kinézetében annyira a többi állattól, mert nem került be a tizenkettes állatciklus állatai közé, de kárpótlásul mind a tizenkét állat egy-egy jellemzőjét megkapta. Ugyanakkor a teve veszélyes is lehet, megbokrosodhat – ehhez hasonlítják a kapkodó, rendetlen embert, olyan ’mint a megbokrosodott teve’ (тэмээ туйлчихсан юм шиг [temé tu^elcsⁱhsz^an jum sig]). Aki viszont nem tud a fenekén megülni, az a ’férges tevéhez hasonló’ (өттэй тэмээ шиг [ötté temé sig]), aki pedig a ’teve csülkét öleli’ (тэмээний шийр тэврэх [teméní sír tevr^eh]), az fölényeskedik, nagyképűsködik.

Ez tevecsikó nem pityereg
(Forrás: A Magyar-Mongol Nyelvjárás- és Népi Műveltségkutató Expedíció archívuma)

A mongolok szerint a ’kecskehúst melegében’ kell elfogyasztani (ямааны мах халуун дээрээ [jamání mah halún déré]), azaz addig ütni a vasat, míg meleg. Amihez nem kell több egy szempillantásnál, az megtörténik ’egy bakugrás alatt’ (ухна харайх зуур [uh^an hara^eh dzúr]), amit pedig sikerül tökéletesen minden veszteség nélkül véghezvinni, az ’árva gidányi kár nélkül’ teljesül (өнчин ишигний гарзгүй [öncsⁱn isⁱgní gardzgü^e]).

A juhok a mongolok szerint is békés, szelíd, nyugodt állatok, s ennek megfelelően a lusta, mozdulni nem akaró embert gyakran hasonlítják hozzájuk: ’a fekvő juhot fel nem állítod’ (хэвтээ хонь босгохгүй [hevté hony boszg^ohgü^e]). Bár a juhokkal alapvetően könnyű bánni, köztük is akadhat nehéz eset, ’juhok között kos is van’ (хонин дотор хуц бий [honyⁱn dot^or huc bí]), azaz minden jóban van valami rossz is. Minthogy a juhhús a mongolok egyik fő tápláléka, tréfás hasonlatként él a ’víz, amin a juhok átkeltek’ kifejezés, a juhhúsból készült levest jelentve.

Ha egyszer a juhok lefeküdtek, nem szívesen kelnek fel
(Forrás: A Magyar-Mongol Nyelvjárás- és Népi Műveltségkutató Expedíció archívuma)

A nyugodtság, a lassúság mintaképe lehet a szarvasmarha is, így ami lassú, az ’olyan, mint az ökrös szekér’ (үхэр тэрэг шиг [üh^er ter^eg sig]). Ha valami össze-vissza, sokféle dologból áll, arra pedig azt mondják, hogy ’olyan, mint az ökör veséje’ (үхрийн бөөр шиг [ührín bőr sig]), mert egy történet szerint amikor Buddha vesét osztott az állatoknak, az ökör utolsónak érkezett, s neki már nem jutott – így mindenféle maradékból gyúrtak össze neki egyet (aki látott már marhavesét, tudja, mi a történet alapja).

Bizonyos testrészeknek is rendszeresen megfeleltetnek állatokat. A szemnek épp a borjú a megfelelője, így mikor valaki ’két borját kicsapja a legelőre’ (хоёр тугалаа бэлчээрт гаргах [hojⁱr tuglá belcsért garg^ah]), akkor aludni megy. Akinek viszont nem megy az alvás, és álmatlanságtól szenved, az ’róka/varjúszemet nyelt’ (үнэгний/хэрээний нүд залгих [ün^egní/heréní nüd dzalgⁱh]).

Kordéba fogott ökör – az orrában karikával
(Forrás: A Magyar-Mongol Nyelvjárás- és Népi Műveltségkutató Expedíció archívuma)

A kutya kész átverés

A becsapás hálás témája a nyelvi leleménynek, s ennek állatokkal kapcsolatos eredménye is bőven akad. Ha valaki ’juhfejet akaszt ki (cégérnek), de kutyahússal kereskedik’ (хонины толгой өлгөөд нохойн мах худалдах [honyní tolgo^e ölgőd noho^en mah xud^ald^ah]), az bizony átveri a másikat, de aki ’kutyául viselkedik’ (нохойтох [noho^et^oh]) az is csak egy szélhámos. A kutya más negatív összefüggésben is feltűnik: a ’kutya ember’ (нохой хүн [noho^e hün]) rossz ember, a ’kutya dolog’ (нохой хэрэг [noho^e her^eg]) pedig rossz vagy nehéz dolog. Ha nagy meleg van, az ’kutyaszomorító meleg’ (нохой гаслам халуун [noho^e gasl^a, halún]); ami olyan, mint a ’kutyaól’ (нохойн хороо [noho^en horó]), az rendetlen; ami könnyen sikerül, az ’kutyaünnep’ (нохойн наадам [noho^en nád^am]) vagy épp elég volt hozzá csak ’kutyacombbal integetni’ (нохойн гуяар даллах [noho^en gujár dall^ah]) – igaz, ez utóbbit inkább akkor használják, ha nőknél könnyű elérni valamit. Aki bűnbánóan néz, az olyan ’mint a tejbe belenyalt kutyakölyök’ (сүү долоосон гөлөг шиг [szű dolósz^on göl^ög sig]); aki nagyon szegény, az ’gyalog kutya’ (нохой явган [noho^e javg^an]), hisz még hátaslova sincs; aki pedig ’húst köt a kutya nyakába’ (нохойн хүзүүнд мах уях [noho^en hüdzűnd mah ujⁱh]), az valami rosszat, helytelent követett el, kecskére bízta a káposztát.

De hogy a kutyák pozitív oldalát is lássuk, az igaz, hűséges ember ’olyan, mint a ló és a kutya’ (морь нохой шиг [morⁱ noho^e sig]), s jó hírnek számít, ha ’a kutyák hangja közeledik’ (нохойн дуу ойртох [noho^en dú o^ert^oh]), mert azt jelzi az utazónak, hogy hamarosan egy nomád szállásra érkezik – ebből következően azt is jelentheti, hogy valami a végéhez, befejezéséhez közeleg. Egy közmondás szerint ’a kutya nyelve orvosság, az uraság nyelve betegség’ (нохойн хэл эм, ноёны хэл өвчин [noho^en hel em, nojⁱní hel övcsⁱn]), egy másik pedig azt mondja, hogy ’kutya a farkának, farok a bojtjának (parancsol)’ (нохой сүүлдээ, сүүл хонгорцогтоо [noho^e szűldé, szűl hong^orc^ogtó]), azaz mindenkinek megvan a maga helye és hatásköre.