nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Volt még dzsungár feltámadás
A Dzsungár Birodalom

Az ojrátok a kezdeti sikerek után sorozatos kudarcokba szaladnak bele. Még egy nő is elveri őket, ráadásul öltözködési és nyelvi divatot is erőszakol rájuk. Sokáig tart, míg magukhoz térnek, de végül egy kisfiú átka nagy segítséget jelent.

Rákos Attila | 2013. december 18.
|  

Az ojrátok történetének kezdeteit elbeszélő előző rész az Eszen tajsi 1455-ös megölését követő gyors hatalomvesztéssel ért véget. Az ojrátok elvesztették a keleti mongol területek feletti befolyásukat, ugyanakkor a mai Mongólia nyugati részén és az Ili folyó vidékén megőrizték hatalmukat – igaz, erős központi vezetés nélkül. Noha a keleti mongolok megszabadultak az ojrát befolyástól, kezdetben ez nem járt a megerősödésükkel, belső ellentétek és politikai anarchia jellemezték őket. A kelet-mongol területeken azonban néhány évtized múlva az 1479-ben uralomra jutó Batumönkge Dajan kán alatt fokozatosan erős központi hatalom jött létre. A pályáját a csahar (írott mongol csakar) törzs vezetőjeként kezdő Dajan kán egyesítette a többi kelet-mongol törzset is, s nem engedte érvényesülni az ojrátokat. Ez az időszak újra a mongol hatalom felvirágzása volt, ezúttal dzsingiszida vezetés alatt.

Batumöngke Dajan kán
Batumöngke Dajan kán
(Forrás: Rákos Attila)

Az előző kán, Mandugul fiúutód nélkül halt meg 1469-ben, s özvegye, Mandukaj örökbefogadott és gyámságába vett egy csecsemőként árvaságra jutott dzsingiszida herceget, Batumöngkét, majd Dajan kán néven még gyermekként a trónra ültette. Az utókor által a „bölcs” melléknévvel illetett Mandukaj rendkívül határozott nő volt, aki voltaképp kánként irányította az országot, míg pártfogoltja felnőtt, s önállóvá vált (később pedig hozzáment feleségül, s hét fiút szült neki). A hagyomány szerint fegyvert viselve, csapatait maga vezetve igyekezett egyesíteni Dajan uralma alatt a keleti mongolokat, s visszaszorítani az ojrátokat – sikerrel. A szavak betiltásának története valószínűleg nem valós, a történet szerzője inkább a keleti és a nyugati mongol nyelvjárások közti szóhasználati különbségekre kereshetett magyarázatot. A Mandukaj által betiltott ajirag ’kumisz’ és ordun ’palota’ szó (ezek a szavak írott mongol formái), illetve a helyettük előírt csigege és örgüge megfelelői ma megtalálhatók a nyugati (ojrát) és a keleti (pl. halha) nyelvjárásokban is: halha [aerag] ’kumisz’, [ordon] ’palota, vezéri szállás’, [cegé] ’erjesztett tejbor, kumisz’, [örgő] ’palota, vezéri szállás’; ojrát [äärg] ’erjesztett tej, kumisz’, [ordn] ’palota, vezéri szállás’, [csigä] ’kumisz’, [örgä] ’palota, vezéri szállás’. A jelentések tehát hasonlók, de használati gyakoriságuk inkább a történet által vázoltat tükrözi: ojrátul a kumisz rendesen [csigä], halhául pedig [aerag]. Lehetséges, hogy a süvegre erősített szalag hosszának előírása is csak a már eleve meglévő korabeli eltérések okára keresi a magyarázatot. A Sira tugudzsi című 17. századi mongol krónika szerint 1469-ben az ojrátok felett aratott egyik győzelme után Mandukaj megalázó (ám a mai olvasó számára érdekes) feltételeket kényszerített rájuk: megtiltotta nekik bizonyos szavak használatát, kétujjnyira korlátozta a süvegükön viselhető szalag hosszát, s előírta, hogy nem használhatnak kést húsevéskor, csak a szájukat (igaz, ezt utóbbit kérésükre végül kegyesen elengedte). A krónika jelenetét természetesen belevették a Mandukaj életéről szóló mongol mozifilmbe is.

Ilyen bőrtömlőben erjesztik a mongolok kumiszt, aminek ajrag elnevezését Mandukaj betiltotta az ojrátoknál, s helyette a csigé szót írta elő nekik
Ilyen bőrtömlőben erjesztik a mongolok kumiszt, aminek ajrag elnevezését Mandukaj betiltotta az ojrátoknál, s helyette a csigé szót írta elő nekik
(Forrás: Rákos Attila)

Dajan kán kezdetben békés viszonyra törekedett a Ming-dinasztiával, igyekezett fejleszteni a kereskedelmi kapcsolatokat. Eközben megszilárdította hatalmát a keleti mongol törzsek felett, s egy időre megszüntette a nagyobb ellentéteket a vezetőik között. Az 1500-as években azonban megszakadt a jó viszony Kínával, s Dajan nagyszabású hadjáratokat vezetett a Mingek északi területeire, csapatai szinte Pekingig jutottak – igaz, hosszú távú sikereket nem tudott elérni. Dajan új adminisztrációs rendszert vezetett be, nyugati (jobb) és keleti (bal) szárnyra osztva területeit, s a mai Mongólia középső és a mai Belső-Mongólia északi területeiből létrehozott egy új, a balszárnyhoz tartozó közigazgatási egységet a halha mongolok számára. (A halhák növekvő jelentősége és terjeszkedése még fontos szerepet játszik a későbbiekben a nyugati és keleti mongolok közti ellentétekben.)

Noha Dajan kán halála után újra megszűnt az erős központi hatalom a keleti mongol területeken, a különböző dzsingiszida hercegek és törzsi vezetők uralma fennmaradt, s a 16. századtól a 17. század elejéig megmaradt fölényük is az ojrátokkal szemben. Ha nem is mindig kerültek az ojrátok közvetlen keleti-mongol irányítás alá, de ebben az időszakban végig inkább védekező helyzetben voltak, s területeket vesztettek a kelet-mongolokkal szemben. A kor egyik legfontosabb keleti mongol vezetője, Dajan kán unokája, a tümet törzset irányító Altan kán volt, aki szintén sikeres támadásokat vezetett Kína ellen 1529-tól kezdve, s 1550-ben csapatai Peking külvárosainak felégetéséig jutottak – ekkor sem katonai erő, hanem a kínaiak békeajánlata állította meg őket. Sikeresen harcolt az ojrátokkal is: 1552-ben vereséget mért az ojrátok hojt törzsére, jelentős területeket szerezve a mai Mongólia nyugati felén, ahol korábban ojrátok nomadizáltak. Így uralma alá került a régi mongol birodalom központja, Karakorum is, valamint az ojrátok elűzésével lehetőség nyílt rá, hogy a halha mongolok (a mai Mongólia többségi nemzetisége) megjelenjenek a Hangáj-hegységben.

A Hangáj-hegység Mongóliában
A Hangáj-hegység Mongóliában
(Forrás: Wikimedia Commons / BáthoryPéter / GNU-FDL 1.2)

De nem ez volt az ojrátok egyetlen veresége: 1562-ben és 1570-ben az ordosz mongolok támadtak a nyugati mongol torgut törzsre, 1580-ban a halha Abadai kán mért az ojrátokra vereséget, majd az utóda, Laikur kán sorozatos támadások után 1606-ban adófizetésre kényszerítette őket. A szintén halha Soloj Ubasi hong tajdzsi több alkalommal is csatát nyert az ojrátokkal szemben a 17. század első éveiben, s 1620-ra az Uvsz-tó környékéről is kiszorította őket, vissza a mai Dzsungáriába.

Elindul a felemelkedés

A Soloj Ubasin aratott győzelem történetét meséli el egy 17. századra keltezett verses mű. A történet valódi főhőse nem Soloj Ubasi vagy valamelyik rangos vezető, hanem egy 7 éves ojrát kisfiú, akit az ojrátok ellen vonuló halha csapatok felderítői fognak el. Az ojrát seregről kérdezősködnek tőle, azonban a várt válaszokat nem kapják meg, így megölik: feláldozzák, miközben a fiú átkot mond rájuk. Az átok beteljesül, a csatában az ojrátok győznek, s kiderül, hogy a fiú az ojrátok védőszellemének megtestesülése volt.

Ekkor azonban fordulópont következett: a 17. század első negyedében Harahulának fokozatosan sikerült egyesítenie az ojrát seregeket, s 1623-ban vezetésével nagy győzelmet arattak Soloj Ubasi felett, megölve őt, s lerázva a halha befolyást. Harahula presztízse nagy mértékben nőtt ezzel a győzelemmel az ojrát vezetők közt, nagy befolyásra tett szert, s megkezdődött az ojrát törzsek feletti hatalom központosítása.

A központosításban fontos szerep jutott fiának és utódának, Erdeni Bátornak, sokszor őt tekintik a Dzsungár Birodalom megalapítójának (a dzsungár név a mongol dzsegün gar ’bal kéz = balszárny’ kifejezésből származik, s ez időben az ojrát törzsek összefoglaló elnevezéseként is használták). Erdeni Bátor megerősítette a dzsungár állam gazdaságát, támogatta a földművelés fejlesztését, s jó kereskedelmi és politikai kapcsolatokat épített ki a Szibériában előrenyomuló Oroszországgal.

Fejlődhetett a kultúra is, ekkor élt és működött a neves ojrát buddhista szerzetes és tudós, Zaja Pandita Namhajdzsamc (1599–1662), aki sokat tett a buddhizmus terjesztéséért. 1648-ban új, modernizált írásrendszert (ojrát vagy világos írás) és irodalmi nyelvet hozott létre, s számtalan buddhista művet fordított mongolra. Erdeni Bátor 1653-as halála után egyik fia, Szenge került hatalomra, aki nem tudta teljesen fenntartani az apja által létrehozott egységet, s uralma idején belső harcok gyengítetté az ojrátokat. A hatalom megszerzéséért folytatott küzdelmek során ojrát ellenfelei végül 1671-ben megmérgezték Szengét.

Elvándorlás

Valószínűleg az erősödő központosítás is szerepet játszott benne, hogy a 17. század első felében több hullámban különböző ojrát csoportok indultak el Dzsungáriából, s költöztek új vidékekre. Az egyik ilyen vándorlást Hó Örlök vezette, 1616-ban nagyszámú torgut és kevesebb dörböt törzsbeli tartott vele nyugatra, jutott el egészen Kelet-Európa széléig, s telepedett meg a Volga alsó folyásánál és torkolatvidékén. Belőlük lettek a mai kalmükök, akik napjainkban is ezen a vidéken élnek Oroszországban.

Kalmük jurta a 17. századból
Kalmük jurta a 17. századból
(Forrás: P. S. Pallas: Sam[m]lungen historischer Nachrichten über die mongolischen Völkerschaften. I–II. St. Petersburg, Kaiserliche Akademie der Wissenschaften 1776, 1801)

A másik jelentős kivándorlás Gűsi nevéhez kötődik, aki 1636-ban a hosút törzs nagy részével a mai Észak-Kínába, Tibet Amdo nevű területére, a Kukunór-tó (írott mongol Köke nagur ’Kék tó’) környékére költözött (ez akkoriban még nem tartozott Kínához). Itt szoros kapcsolatok épített ki Tibettel, illetve a tibeti buddhista egyház „sárga süveges” gelukpa irányzatával, melyet a dalai láma vezetett. Gűsi katonai erővel lépett fel a gelukpa rend vallási egyeduralmának kiépítése és politikai hatalmának létrehozása érdekében. Ojrát csapatai 1640-re legyőzték a gelukpa rend minden tibeti ellenlábasát (és keleti mongol támogatóikat), s 1642-ben Gűsi letaszította a korábbi tibeti uralkodót trónjáról. Tibet politikai vezetője a dalai láma lett, Gűsi pedig megkapta a Tibet királya címet. Utódai egészen Tibet 1720-as évekbeli mandzsu meghódításáig befolyásolták a tibeti politikát.

Változó körülmények

A 17. század elején két lényeges folyamat játszódott le, ami nagyban befolyásolta az ojrátok további történetét és sorsát. Az egyik, hogy az 1600-as évek elejétől a nyugati mongolok is felvették a tibeti buddhizmust, hasonlóan a keleti mongolokhoz, akiknél már a 16. század közepén megindult a buddhista megtérés, az uralkodó osztály aktív támogatásával (ezt második megtérésként szokták emlegetni, a Jüan-kori buddhista befolyás volt az első). A buddhista egyház fontos támasza lett az államnak, s az ojrát uralkodók számára legitimációs forrást is jelentett a tibeti buddhista vezetők, elsősorban a dalai láma támogatása, illetve az általuk adományozott címek (erre a nem dzsingiszida származásuk miatt volt szükségük). Másrészt a tibeti vallás átvétele jó alkalmat teremtett, hogy a különböző mongol (főleg ojrát) csoportok és vezetőik időről időre fegyveresen is beavatkozzanak Tibet politikai ügyeibe – sokszor a tibetiek kifejezett kérésére, de akár anélkül is (lásd pl. Gűsi tibeti hódítását).

Zaja Pandita, az ojrát származású buddhista szerzetes és tudós szobra a mai Kalmükia fővárosában, Elisztában
Zaja Pandita, az ojrát származású buddhista szerzetes és tudós szobra a mai Kalmükia fővárosában, Elisztában
(Forrás: Wikimedia Commons / Rartat)

A másik fontos folyamat, ami a 17. század első felében megindult, a mandzsuk felemelkedése és terjeszkedése volt. A mandzsuk nem csak Kínát fenyegették, s foglalták is el, 1644-től megalapítva az utolsó császári dinasztiát, a Csinget (Qing), hanem veszélyt jelentettek a mongolokra is, teljesen új körülményeket teremtve számukra. Míg a korábbi Ming-dinasztia idején a mongoloknak valójában nem kellett kínai hódító hadjáratoktól tartaniuk (a kínaiak jobbára megelégedtek a mongolok elleni védekezéssel, ha szükséges volt), s „felesleges energiáikat” kockázat nélkül fordíthatták belső hatalmi harcokra, addig a mandzsu Csing-dinasztia kifejezetten terjeszkedő politikát folytatott, megcélozva a mongol területeket is. Az erősödő mandzsu nyomásnak és hadjáratoknak a déli mongolok nem is tudtak sokáig ellenállni, s a mandzsuellenes harcot irányító csahar Ligdan kán 1634-es halála után 1636-ban behódoltak a mandzsu Abahajnak (aki még nem volt kínai császár).

A mandzsu Abahaj vagy más néven Hongtajdzsi
A mandzsu Abahaj vagy más néven Hongtajdzsi
(Forrás: Wikimedia Commons)

Az egyelőre függetlennek maradt halha mongolok és ojrátok számára a közös ellenség elleni összefogás tűnt járható útnak, ezért 1640-ben Jeke Csagadzsi ’Nagy Törvény’ néven közös törvénygyűjteményt rögzítettek írásban. A törvényt a halha és a ojrát előkelők egyaránt aláírták (még a Volga mellé költözött kalmükök is elküldték képviselőiket), vállalva a kölcsönös katonai segítségnyújtást előíró rendelkezések betartását is, de ez nem jelentette bármiféle központi hatalom létrejöttét. Hogy sikerült-e átültetni a gyakorlatba ezt a szövetséget, kiderül a következő részből.

Ajánlott irodalom

Birtalan Ágnes – Rákos Attila: A kalmükök – egy európai mongol nép. (TEXTerebess 1.) Terebess Kiadó, Budapest 1998

Ligeti Lajos (szerk., ford.): A mongolok titkos története. Gondolat, Budapest 1962 / Osiris Kiadó, Budapest 2004

Lőrincz László: Mongólia története. Gondolat, Budapest 1977

Halkovic, Stephen A. Jr.: The Mongols of the West. Indiana University, Bloomington 1985

Grousset, René: Empire of the Steppes: A History of Central Asia. Rutgers University Press, New Brunswick, New Jersey 1970

Bawden, Charles R.: The modern history of Mongolia. Praeger 1968 / Routledge 1989

Perdue, Peter C.: China Marches West: The Qing Conquest of Central Eurasia. Harvard University Press, Cambridge MA – London 2005

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X