-
Sándorné Szatmári: @ganajtúrós bukta: 22 A Google szerint további hasonló kifejezések (nem csak iskolában, bá...2024. 07. 23, 16:23 „Mert nincs rá szó, nincsen rá...
-
ganajtúrós bukta: Régi topik azért válaszolok hátha valaki visszaír... Talán: Szekálás, abuzálás, oltogatás,...2024. 07. 23, 13:34 „Mert nincs rá szó, nincsen rá...
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: kiegészítés: A nyelvi bizonytalansági tényezők (amik annál gyakoribbak...2024. 07. 01, 08:12 Fantomok a magyar szavakban
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 117 Valóban.. A "Fedje meg!" parancs hosszú gy-vel--->hatása: "megfedd valak...2024. 06. 29, 12:28 Fantomok a magyar szavakban
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Nyilván a sok ostobaság mennyiségével akarsz dominálni. Annyit azért v...2024. 06. 29, 08:35 Fantomok a magyar szavakban
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
![](/media/news-depesmod.png)
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
A textil szövöttáru, a thermosz kulacs, a príma luxus-sevrópaszta pedig jó zergebőr-fénymáz: tolmácsol Kosztolányi a kisfiának a korabeli budapesti utcán a feliratokat olvasgatva. Ennek kapcsán persze megint eszébe jut, hogy a magyar nyelv veszélyben van: mire gyermeke megtanul olvasni, már el is felejt magyarul.
Kosztolányi nyelvről, nyelvművelésről szóló írásai között már ejtettünk szót arról, hogy miért nem szerették Petőfit a portások. Ebben az írásában fiának kisiskoláskori félrehallásáról, félreértelmezéséről szól: a kis Kosztolányi egy nap az iskolából hazatérvén azt kérdezte apjától, hogy miért nem szerették Petőfit a portások. Persze édesapja egy idő után rájött, hogy a kortársak szót nem értette a gyereke, és azt helyettesítette egy hasonló, és számára értelmes kifejezéssel. Ez a sztori kedves és életszerű is. Nem így a Pesti Hírlapban 1921. november 16-án megjelent Eddig azt hittem… című kis írás, amelyben Kosztolányi csak ürügynek használja gyermeke olvasástanulási tapasztalatait ahhoz, hogy a magyar nyelvet az idegen hatásoktól féltő aggodalmát újra kifejezésre juttassa.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Az írásban arról van szó, hogy fia az utcán jártukban-keltükben olvasgatja a feliratokat, és kérdezgeti édesapját, hogy mi mit is jelent. A teljesen mindennapi helyzetből kiinduló történetet Kosztolányi meglehetősen sommás tanulsággal zárja:
Egyelőre mint tolmács szerepelek mellette ezeken a sétákon. Később nemigen lesz reám szükség. Mire megtanul olvasni a budapesti föliratokon, addig magyarul is elfelejt.
Már többször találkoztunk a Nyelv és lélek írásait olvasgatva ezzel az aggodalommal. Kosztolányi szinte ugyanezzel a tanulsággal zárta a Túlvilági séták című írását, vagy a „Te jó isten…, a Svájc… meg a fősőr” című írást is. A gyereke olvasástanulásáról szóló történetben azonban még tovább megy: azt állítja, hogy épp akkor, egyik generációról a másikra tűnik el az ő szeme láttára a magyar nyelv.
Az – közel száz év távlatából is – világos számunkra, hogy Kosztolányinak alaptalan volt a félelme: magyarul még mi sem felejtettünk el. Érdekesebb most számunkra, hogy a magyar nyelv eltűnését Kosztolányi ebben a cikkben éppen az írott nyelv átalakulásához és az olvasástanuláshoz köti. Már a cikk első alapfeltevése is kissé furcsa:
Eddig azt hittem, hogy az emberek olvasókönyvből tanulnak meg olvasni. Most látom, hogy nincs így. Kisfiam, ki az első elemibe jár, egy hét óta lázasan olvas. Utcáról fölszedett ringy-rongy papírost, heverő cigarettacsutkát, számot a villamoskalauzon, mindent. […] Egyszerre az egész utca egy óriási ábécéskönyv lett számára. […] A tudós egyiptológus nem mélyed olyan szenvedélyes odaadással a sírok ákombákomába, mint ő egy-egy cégtáblára.
Az, hogy a szituáció egyedinek és furcsának tűnik Kosztolányi számára, eleve megmosolyogtató. Az utca valóban olvasókönyvvé válik a betűket éppen megtanuló kisdiákok számára: ma is, ha figyelmesen járunk-kelünk villamoson, trolibuszon lépten-nyomon hallhatunk hasonló szülő-gyermek párbeszédet:
– Textil – betűzi. – Mi az, textil?
– Szövöttáru.
– Thermos – silabizálja egy kirakatból, és arca földerül, mert a thermosban fölismeri meghitt barátját, a kulacsot. – Nini – mondja –, egészen olyan, mint a kulacs. Nem kulacs ez?
– De az.
A szövöttáru szót az általunk használt szövegszerkesztő alkalmazás helyesírási szótára nem ismeri, így aláhúzza helytelen alakként. Nem, nem az – jegyezzük meg. A termosz mondható kulacsnak, de nem akármilyen kulacs, hanem olyan, amely megtartja a benne tárolt folyadék hőmérsékletét. (Persze az nem derül ki a cikkből, hogy Kosztolányiék pontosan milyen tárgyat láttak abban a bizonyos kirakatban. ) Minden esetre az megnyugtató lehetne számára is, hogy a kulacs és a termosz szó is létezik a mai magyar nyelvben – de nem azonos a jelentésük. Előző példájára visszatérve: számunkra már a textil helyett a szövöttáru is furcsán, ha tetszik, „idegenül” hangzik, hát még a következő példa:
– Príma luxus-sevrópaszta – olvassa egy omnibuszkocsi oldalán, és elmereszti a szemét. – Mi az, príma luxus-sevrópaszta?
– Az, fiam, jó zergebőr-fénymáz.
Nekünk már fogalmunk sincs, hogy miről van szó: a termék eltűnésével mindkét elnevezés eltűnt. Idáig tart a kis írásban zajló párbeszéd hihető része, a továbbiakban átcsapunk kissé vicces, kissé fanyar-ironikus tanmesébe:
– Hát miért nem írják így [ti. jó zergebőr-fénymázként]? A nagy emberek mindent úgy írnak, hogy nem lehet megérteni.
– Nagyon műveltek a nagyemberek, és vigyáznak, hogy egyetlenegy magyar szót se használjanak.
– Miért?
– Azért, mert Budapesten vagyunk, Magyarország fővárosában.
![Nádasdy Ádám klasszikus példáját idézve: a Szent István bazilika felirata is rossz hatással van a magyar nyelvre?](/media/nadasdy-adam-klasszikus-peldajat-idezve-a-szent-istvan-bazilika-felirata-is-rossz-hatassal-van-a-ma.jpg)
(Forrás: Wikimedia Commons / Jorge Láscar / CC BY-SA 3.0)
A rövid magyarázat több súlyos előfeltevést is tartalmaz: a beszédet és az írásgyakorlatot valamiféle „nagyemberek” határozzák meg; ők valamilyen ismeretlen, de a magyar nyelvre kétségtelenül káros szándékkal teszik ezt. És így – a feliratokon keresztül – az olvasástanulás folyamatát befolyásolják, aminek következtében az új generáció elfelejti az anyanyelvét. Megmosolyogtató, hogy nem jut Kosztolányi eszébe, hogy attól, hogy megtanulunk bizonyos új, alternatív kifejezéseket, még nem feltétlenül felejtjük el a régebbieket. Furcsa, hogy nem tudatosítja, hogy az írás és az olvasás csak egy igen szűk rétegét adja a nyelvhasználatnak – így például ha a családban otthon nem használják ezeket a kifejezéseket, akkor a magyar nyelv ügye még sincs veszve. Végül pedig, talán maga sem gondolhatta komolyan a magyar nyelvhasználatra a feliratok nagyobb hatást gyakorolnának, mint például az őáltala is létrehozott írásművek.
Forrás
Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. 37. oldal