A kísérleti tankönyvek és munkafüzetek kritikai elemzését ezúttal a tizedik osztályosoknak szóló nyelvtankönyvvel folytatjuk. Nagyon furcsa, kettős érzéssel fejeztük be a tankönyv áttekintését, ugyanis az egyes egységeket mintha teljesen más szemléletű és/vagy szakmai tudással rendelkező személyek írták volna. Megdöbbentő, hogy a tankönyv már a legelején hangsúlyozza a nyelvjárások és az „igénytelen köznyelv” közötti különbségtétel fontosságát, majd két oldallal később a nyelvhasználat alapján történő értékítélet helytelenségére hívja fel a figyelmet. Ugyanígy nem világos, hogy mit keres egy mai tankönyvben az online űrlapok kitöltése, a vásárlás, az Instagram és a Tumblr alapszintű leírása, amikor olyan, valóban hasznos részek is belekerültek, mint például az Europass önéletrajz vagy az állásinterjún való viselkedés.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A leíró és az előíró nyelvész összecsap

„Fontos, hogy különbséget tudjunk tenni nyelvjárás és az igénytelen köznyelvi beszéd között” – olvashatjuk a 14. oldalon. A problémáról már írtunk korábban, és konstatáltuk, hogy sokaknál a dialektus (területi nyelvváltozat) és szociolektus (társadalmi rétegekre jellemző nyelvváltozat) erőteljesen elkülönül, közel sem egyenértékű. Míg a nyelvjárások tökéletesen elfogadhatónak minősülnek, addig a rétegnyelvek vagy azok egyes elemei már nem. A probléma ezzel az, hogy nyelvészeti szempontból a nyelvek és nyelvváltozatok között nem tudunk rangsort felállítani, minden nyelvváltozat egyenértékű. Nem tehetünk különbséget az alapján, hogy hol vagy kik használják az adott nyelvi formákat, csupán konstatálhatjuk azok meglétét.

Kissé paradox módon ugyanezt a tankönyv is leírja, a 38. oldalon ez áll:

Minden nyelv és nyelvváltozat egyenlő értékű: nincs könnyebb vagy nehezebb, szebb vagy csúnyább, egyszerűbb vagy bonyolultabb, hiányos vagy árnyaltabb stb. nyelv.

Meg ne próbáld még egyszer hát-tal kezdeni a stigmatizációról szóló részt!
(Forrás: Jánk István)

Ám az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az egység a továbbiakban a nyelvjárási beszélőkre hegyezi ki a fentieket, illetve az egyenértékűséget a kommunikációs funkció oldaláról közelíti meg. „A nyelv funkciója a kommunikáció” – kezdődik az idézett szöveg. Éppen emiatt siklik félre a lényeg, hiszen egy szó sem esik a nyelv identitásjelölő funkciójáról, ami az egyik legfontosabb: ezen keresztül érthető meg leginkább az egyenértékűség, illetve a nyelvi diszkrimináció égető problémája.

Különösen érdekes az előzőekkel kapcsolatosan a tankönyv nyelvészeti fogalmakat (nyelvi stigma, attitűd, presztízs stb.) tárgyaló része. A legelső, nyelvi attitűdről szóló bekezdés azt írja például, hogy:

Beszéde alapján feltételezzük a másikról, hogy művelt, okos vagy éppen tudatlan, beképzelt stb. Az ilyesfajta értékítélet jelenléte a kommunikációban elkerülhetetlen, de igen helytelen, ha ennek alapján elítélünk, megvetünk valakit.

Ez egy rendkívül lényeges pont; nagy öröm, hogy ezt leszögezték a szerzők. Az már kevésbé, hogy ugyanezen az oldalon a túlhelyesbítésről (hiperkorrekció) ezt írják:

A túlhelyesbítés során a beszélő a nyelvi stigmát, megbélyegzettséget igyekszik elkerülni. Ezért próbál nem véteni a köznyelv szabályai ellen, ez azonban sokszor sajátos nyelvi hibákat eredményez. Ilyen túlhelyesbítés például a könyörgök alak helyett a könyörgöm használata.

Mi történt, mi változott néhány sor megírásával később, könyörgöm? Egyrészt a túlhelyesbítés éppen azért alakul ki, mert egyes alakokat helytelennek kiáltunk ki, ahogy azt az utolsó mondattal teszik a szerzők. Ez nyelvi bizonytalanságot fog eredményezni, azaz a gyermek zavarban érzi magát majd, ha az érintett alakokat kell használja. Így inkább mindig a helyesnek kikiáltott fogja használni, még akkor is, ha az az adott szövegkörnyezetben nem megfelelőnek számít. Másrészt ennél rosszabb példa aligha juthatott volna eszükbe a tankönyv íróinak. A könyörgöm és a könyörgök nyelvi formák használata igen ingadozó. Úgy tippeljük, hogy mindkettőt kb. egyformán gyakran használják az emberek. Valószínűleg arra gondolhatnak itt a szerzők, hogy egy iktelen igét ikesen ragozunk, amikor a könyörgöm formát használjuk. Persze ez abszurd, hiszen mindkét alak nemcsak, hogy egyformán helyes, de egyaránt természetesnek hangzik.

Nézzünk be a hűtőben!
(Forrás: Jánk István)

Az unokák elfelejtik a világot. A szerzők meg azt, hogy kinek írják a tankönyvet

Az előzőekhez kapcsolódva megállapítható, hogy a tankönyv sok-sok olyan idézetet tartalmaz, amelyek egy része a leíró, korszerű nézetet képviselő nyelvészektől (pl. Szilágyi N. Sándor) származik. Ám olyanok is akadnak, melyek nem éppen ezt a szemlélet jelenítik meg vagy nem ebbe az irányba terelik a tanulót és a tanárt. Erre példa Gyurcsó István Az unokák megszületnek című verse és az ehhez tartozó néhány feladat. A vers leegyszerűsítve a fiatalok és az idősebbek eltérő nyelvhasználatáról szól. A költő aggodalmát fejezi ki a nagyszülők nyelvváltozatának eltűnésével kapcsolatban, és ezt az érzetet erősíti a vershez tartozó feladatok egy része. A gond ezzel az, hogy a feladatok és a zárósorok mintha azt sugalmaznák, hogy az újabb nyelvi formák kevésbé jók, mint a régiek, és az utóbbiak feledésbe merülése rossz, negatív jelenség: „az unokák nem tanulják meg a varázsigéket, és elfelejtik a világot”. Természetesen azzal nincs gond, hogy egy ilyen vers előkerül a tanórán. Ám azzal már annál inkább, ha a feldolgozása egyoldalú.

Sziasztok! Bocsánat, hogy ilyen sokára léptem be, csak majdnem elfelejtettem a világot
(Forrás: Jánk István)

Az unokák természetesen nem felejtik el a világot, csak más szavakat használnak, mivel a társadalom és a nyelv is változik. Viszont a tankönyv szerzői erről sokszor megfeledkeznek, de nem csupán nyelvészeti vonatkozásban. Számtalan helyen találkozhatunk olyan oldalakkal, amelyek a diákok számára nyilvánvaló dolgokat tárgyalnak. A 90-es évek előtt született tanulók közül még csak-csak akad olyan, aki nem tudja, hogy mi az az Instagram vagy Tumblr, netalán nem igazán ért az online űrlapokhoz, de az a korosztály, amelyhez a tankönyv szól, ezeket napi szinten űzi. Így az ilyen jellegű fejezeteknek nincs túl sok értelmük.

Annak már inkább lett volna helye a tankönyvben, hogy a virtuális írásbeliség vagy írott szóbeliség megjelenjen az írott szöveg és az élőbeszéd közötti átmenetként. Ebben élnek a gyerekek, ezt használják nap mint nap (ellentétben a hagyományos írásbeliséggel), éppen ezért ezt elhagyni óriási hiba. Azon felül, hogy sokkal közelebb áll a diákokhoz ez az írásbeliség, nem kevés témakör tanításához jelent hatalmas segítséget, támpontot nekik. Azt nem is említve, hogy mennyivel korszerűbb mind oktatási, mind nyelvészeti szempontból, mint például az online vásárlás témaköre.

Most ez komoly? Az Instagramból feleltek?
(Forrás: Jánk István)

Önéletrajztól az állásinterjúig, avagy a tankönyv hasznos tudást biztosító részei

Az eddigiek fényében különösnek hangozhat, de a tankönyv néhány kifejezetten hasznos fejezetet is tartalmaz. Olyan egységek ezek, amelyekben a tananyag pontosan úgy jelenik meg, ahogy kell: röviden és lényegre törően, valamint gyakorlati tanácsokkal ellátva.

Az állásinterjúról szóló rész például 12 pontban szedi össze, hogy mire figyeljen az ember ha behívják az interjúra. Ezek a banálisnak tűnő pontok egy tizenéves számára (de lehet, hogy egy felnőttnek szintén) nem biztos, hogy alapvetőek, így nagy segítséget nyújthatnak a későbbiekben. Az egységhez tartozó feladatok úgyszintén, mivel ezek többnyire olyan kérdések, utasítások, amelyek az állásinterjúkon gyakran kerülnek elő (pl. Sorold fel három jó és rossz tulajdonságodat!).

Lehet hasznos tudást is közvetíteni
(Forrás: Jánk István)

Nyilvánvaló azonban, hogy egy olyan témakörnél, mint amilyen az állásinterjú, az önéletrajz, hivatalos ügyintézés stb., a gyakorlatorientáltság, a hasznos tudás a témakör jellegéből adódóan megvan. Az is kétségtelen, hogy ezek a témakörök a leghasznosabb elsajátítandó tartalmak közé tartoznak, mivel szinte biztos, hogy a tanulóknak szükségük lesz ezekre. Csak az a baj, hogy a nyelvtanban a legtöbb tananyagrész nem ilyen, nincs meg az eleve adott hasznosságuk a tankönyv grammatika-központúsága miatt. Ezért érdemes lenne ettől a szemlélettől elszakadni, és az előbbi témakörök mintájára olyan tartalmakat megalkotni, amelyek nem a tananyagot, hanem a diákok számára (kézzelfoghatóan) hasznos tudást biztosítanak.