nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
  • mondoga: @Cypriánus: Nehezen viselem, ha valaki ennyire mellébeszél, csakis kötözködés céljából. Ne...
    2019. 08. 25, 23:22  Hun‒ugor géntangó
  • Cypriánus: @mondoga: Nem vagyok sem a moderátor, sem az Anyukátok, de kezditek túltolni. Speciel a ut...
    2019. 08. 25, 22:47  Hun‒ugor géntangó
  • Cypriánus: @VamArm: Azt feltételeztem esetleg leírást adsz a gondolataidat összetartó paradigmáról. Í...
    2019. 08. 25, 22:38  Hun‒ugor géntangó
  • Cypriánus: @VamArm: Azt feltételeztem esetleg leírást adsz a gondolataidat összetartó paradigmáról. Í...
    2019. 08. 25, 22:38  Hun‒ugor géntangó
  • Cypriánus: @VamArm: Azt feltételeztem esetleg leírást adsz a gondolataidat összetartó paradigmáról. Í...
    2019. 08. 25, 22:38  Hun‒ugor géntangó
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Az udvarias sorrend

Mi a teendő, ha mindenképpen meg kell szegnünk egy szabályt? Leghelyesebb, ha az optimális megoldást választjuk.

Fejes László | 2016. január 13.
|  

Az illem különösen bonyolult területe az életnek. Az illemszabályok gyakran praktikus szabályokból születnek. Így például általában egy férfinak illik előre engednie a nőket, de ha vendéglátóipari egységbe lépnek be (vagy onnan ki), akkor mindig egy férfinak kell elöl mennie, utána a nőknek, és végül a többi férfinak. A szabály abból ered, hogy ilyen helyeken gyakran előfordul verekedés, lövöldözés, és fontos, hogy ilyenkor az elöl haladó férfi hárítsa a veszedelmet. Persze verekedés nem csak egy étterem, hanem egy színház előtt is lehet, a szabály ott mégsem érvényesül. (És akkor ne is emlegessük azt a problémát, hogy vannak nők, akik nem szeretik, ha előreengedik őket, vagy ha akármilyen módon egy férfi másképp viszonyul hozzájuk azért, mert nők.)

Hasonló probléma, hogy hogyan töltsünk bort csavaros üvegből. Korábban ez nem volt komoly kérdés, hiszen rendes bort csak dugós üvegben forgalmaztak. Ilyenkor az ember először mindig magának töltött (annak ellenére, hogy általában úgy illendő, hogy az ember magának utoljára vegyen ételt, töltsön italt), hogy a dugóforgácsok ne másnak jussanak. Néhány éve azonban már igen jó minőségű borokat is csavaros kupakkal forgalmaznak, így a dugóra vonatkozó indoklás értelmét vesztette. De vajon megváltozott-e az illemszabály is?

A másik probléma, hogy az illemszabályok gyakran ellentétesek egymással. Így például nem csak egy nőt, hanem egy idős embert is illik előreengedni. De mi a helyzet, ha egy ajtóban egy fiatal nő és egy idős férfi találkozik? Erre a helyzetre nincs egyértelmű szabály, és mindkét fél érezheti úgy, hogy neki kell előreengednie a másikat, ami kínos jelenetekhez vezethet. De az is előfordulhat, hogy mindketten úgy vélik, hogy a másiknak illett volna előreengednie (vagy legalább felajánlania az előreengedést), és úgy érzi, ennek elmulasztásával a másik bántóan viselkedett.

Bár az udvariasság szorosan véve nem nyelvi kérdés, a nyelvhasználatnak is van számos udvariassági vonatkozása.Erre vonatkozó kérdéssel fordult hozzánk Péter is, aki nem minden olvasónkra jellemző udvariassággal alá is írta levelét.

Egy e-mailezés során kellett megszólítanom egy férfi professzort (mint kiemelt egyetemi tanárt) és egy tanársegéd asszonyt (mint az előbb említett professzor beosztottja). Mi a helyes sorrend? „Tisztelt Professzor Úr, Tanárnő!” Vagy fordítva?

Én írok levelet Önöknek...
Én írok levelet Önöknek...
(Forrás: Wikimedia Commons)

Itt is hasonló problémáról van szó, mint a fentiekben. Egyfelől először az idősebbet, magasabb rangút illik megszólítani, másfelől viszont a nőt. A probléma az, hogy valamelyik illemszabályt mindenképpen meg kell szegnünk. Ez a probléma nem ismeretlen a nyelvészek számára sem.

Minden nyelvben találunk olyan szabályokat, amelyek azt mutatják, hogy valami tilos, nem fordulhat elő. Mégis van, hogy azt tapasztaljuk, hogy egy szabályt megszegünk annak érdekében, hogy egy másik szabály érvényesülhessen. Ehhez azonban arra van szükség, hogy a szabályok között sorrendet, hierarchiát feltételezzünk: a sor elején található szabályt nem lehet megszegni, a többit igen, de csak akkor, ha egy lejjebb következő szabály megszegésével nem lehet elkerülni a feljebb álló szabály megszegését. (Természetesen nem minden szabály áll ellentétben egymással, így nem mindig lehet szigorú sorrendet felállítani.) A nyelvi jelenségek ilyen elemzését követő irányzatot nevezik optimalitáselméletnek. Az elmélet onnan kapta a nevét, hogy az elgondolás szerint a nyelvtan a lehetséges alakok közül az optimálisat választja ki – azaz azt, amely a hierarchiában a legalul álló szabályt szegi meg, ill. azt is a legkevesebbszer.

Versengők az optimalitáselméletben

Lássunk egy egyszerű (és még tovább egyszerűsített) példát az angol többes szám végződéséről! Az angol szabályos többes szám [sz]-re vagy [z]-re végződik:

cat [ket] ’macska’ : cats [ketsz] ’macskák’

dog [dog] ’kutya’ : dogs [dogz] ’kutyák’

Láthatjuk, hogy zöngétlen mássalhangzó után [sz], zöngés után [z] áll, tehát valamilyen zöngésség szerinti hasonulást kell feltételeznünk. De vajon az [sz] zöngésül zöngés mássalhangzók után, vagy a [z] zöngétlenedik zöngétlenek után? Ezt úgy dönthetjük el, hogy megnézzük, melyik áll magánhangzó után:

puppy [papi] ’kölyökkutya’ : puppies [papiz] ’kölyökkutyák’

A többes szám szabályos jele tehát a -[z]. Vannak azonban esetek, amikor ez sem közvetlenül csatlakozik a tőhöz. Ez akkor fordul elő, ha a tő szibilánsra, azaz sziszegő hangra végződik. Ilyen a [z], a [s], a [z] és a [zs] – az utóbbi azonban meglehetősen ritka az angolban, pláne szó végén. Ha a tő e hangok valamelyikére végződik, betoldódik egy [i].

dish [dis] ’edény’ : dishes [disiz] ’edények’

Láthatjuk tehát, hogy a többes szám toldalékával két dolog történhet. Vagy zöngétlenedik, vagy betoldódik elé egy [i]. Az optimalitáselmélet szerint a nyelvtan minden szónál előállítja az összes lehetséges formát (sőt, azt a formát is, melyben a zöngétlenedés és a betoldás is végbemegy), majd kiválasztja közülük a legoptimálisabb alakot. Lássuk először, milyen formákból választhatunk (a magánhangzóra végződő tövekkel most nem foglalkozunk; a két szomszédos szibilánst kötőjellel választjuk el, hogy egyértelmű legyen az olvasatuk).

  semmi zöngétlenedés betoldás zöngétlenedés és betoldás
’macskák’ [ketz] [ketsz] [ketiz] [ketisz]
’kutyák’ [dogz] [dogsz] [dogiz] [dogisz]
’edények’ [dis-z] [dis-sz] [disiz] [disisz]

Szoros küzdelem

Mivel az optimalitáselmélet nem megszeghetetlen szabályokkal dolgozik, ezeket nem is nevezik szabályoknak: helyettük megszorításokról beszélnek (lám, milyen nagy a különbség a mindenkori kormánypárti politikus és az optimalitáselméletben dolgozó nyelvész között!). Milyen megszorításokat vehetünk észre az angolban a többes szám szabályos képzése során?

  • Láthattuk, hogy közvetlenül a [z] előtt nem állhat szibiláns. Mivel a [z] maga is szibiláns, okkal feltételezhetjük, hogy nem állhat egymás mellett két szibiláns. Rövidítsük ezt a megszorítást *SS-sel: a csillag azt jelöli, hogy valami nem lehetséges, a S pedig a szibiláns rövidítése.
  • Láthattuk, hogy két szomszédos mássalhangzónak vagy egyaránt zöngésnek, vagy egyaránt zöngétlennek kell lennie. Jelöljük ezt a megszorítást z=-vel.
  • Láthattuk azt is, hogy az [i] csak akkor toldódik be, ha valami szükségessé teszi. A [ketiz] ’macskák’ valószínűleg azért nem jó alak, mert benne van egy [i] ami sem a tőhöz, sem a toldalékhoz nem tartozik, nincs meg „mögöttesen”, „utólag van betoldva”. Tekintsük úgy, a nyelv, hacsak lehet, „hű” a „mögöttes” alakokhoz, nevezzük tehát ezt a megszorítást hűségnek, és rövidítsük H-val.
  • Az is világos, hogy a [z] csak akkor válik [sz]-sze, ha ez szükséges, azaz zöngésségét tekintve „hű”. Rövidítsük ezt zH-val.

Természetesen felvehetünk más megszorításokat. A nyelvekben például előfordul, hogy ha egy bizonyos hangkapcsolat nem lehetséges, akkor az egyik hang kiesik. Így például a dish [dis] többes számú alakja lehetne dish [dis], azaz két szibiláns ütközését a nyelv azzal küszöbölné ki, hogy az egyiket törli. (Hasonló a fish esete: ha ez szabályos lenne, akkor valószínűleg így is elemeznénk, de mivel kivételes, más szibilánsvégűek nem viselkednek így, és nem csak szibilánsra végződők viselkednek így – pl. sheep [síp] ’juh, juhok’ –, egyszerűen kivételként kezeljük.)

Vigyázz, kész, rajt!

A nyelvésznek ki kell találnia, milyen sorrendbe rendeződnek a megszorítások. Most könnyű dolgunk van, mert éppen olyan sorrendbe, ahogy bemutattuk őket. Lássuk, hogy működik az optimális alak kiválasztása!

[ket]+[z] *SS z= H zH
[ketiz]     *!  
[ketisz]     *! *
[ketz]   *!    
☞[ketsz]       *

Az optimalitáselmélet jelölési módszerei szerint a táblázatban csillaggal jelölik, ha egy megszorítást az alak megsérti, felkiáltójellel azokat a megszorításokat, amelyek miatt az alak kevésbé optimális, mint valamelyik másik. Az optimális alakot a mutató kézfej (☞) jelöli. Látható, hogy legrosszabb a [ketz] alak, mivel ez sérti azt, a hierarchiában magasan álló megszorítást, hogy két szomszádos mássalhangzó zöngéssége nem térhet el. A [ketiz] és a [ketisz] egyaránt azon bukik el, hogy a hűséget követelő megszorítást szegi meg. A [ketisz] a zöngésségi hűségre vonatkozó megszorítást is megszegi, de ez nem számít, mert a [ketiz]-nél is van jobb jelölt, a [ketsz]. Ez ugyan megszegi a zöngésségi hűségre vonatkozó megszorítást, de mivel ez van legalul a hierarchiában, az alak még jó.

[dog]+[z] *SS z= H zH
[dogiz]     *!  
[dogisz]     *! *
☞ [dogz]  
   
[dogsz]    *!   *

A ’kutyák’ esete még egyszerűbb, a [dogz] ugyanis nem szegi meg egyik megszorítást sem.

[dis]+[z] *SS z= H zH
☞ [disiz]     *  
[disisz]     * *!
[dis-z] *!
*
   
[dis-sz] *!
  *

Az ’edények’ gyökeresen eltér az eddigi példáktól, hiszen itt a korábban a hűség elve miatt megbukott változatok egyike győzedelmeskedik: az ezt meg nem szegő alakok ugyanis már megbuknak a szibilánsok szomszédosságát tiltó legerősebb megszorításon. További különbség, hogy a [disiz]  itt nem azért nyer, mert nem szeg meg megszorítást, és nem is azért, mert alacsonyabb megszorítást szeg meg, mint a [disisz], hanem azért, mert az utóbbi megszeg még egy megszorítást – még ha az alacsonyabb rendű is.

Lássunk egy egyszerű példát arra, hogyan elemeznek az optimalitáselméletben dolgozó nyelvészek. Tegyük fel, hogy van egy angol nyelvjárás, ahol a ’macskák’ alakja [ketiz] (és persze ilyesmi a többes szám alakja az összes zöngétlen mássalhangzóra végződő, de nem szibilánsra végződő szabályos tövek esetében). Mint mond egy optimalitáselméletben dolgozó nyelvész, miben különbözik ennek a nyelvjárásnak a nyelvtana a többi angol nyelvjárásától?

Macskák
Macskák
(Forrás: Wikimedia Commons / Rodrigo Basaure / CC BY 2.0)

Nos természetesen csak a megszorítások hierarchiájában: itt a zöngésségi hűség megszorítása fontosabb a hűségénél:

[ket]+[z] *SS z= zH H
☞ [ketiz]    
*
[ketisz]     *! *
[ketz]   *!    
[ketsz]      *!  

A másik két esetben a megszorítások sorrendjének cseréje nem befolyásolja a végeredményt – aki nem hiszi, próbálja ki.

Az optimalitáselméletet persze sok kritika érte, elsősorban azért, mert ha a teljes nyelvi rendszert vesszük figyelembe, akkor egy-egy szóalaknak rendkívül sok változatából kell kiválasztani az optimális alakot (gondoljunk például egy soktoldalékos magyar szóra, amelynél a versengő alakok között szerepel az elől és hátul képzett – az iskolai nyelvtanban „magas” és „mély” – toldalékváltozat kombinációja), és nem feltételezhető, hogy az agy ilyen sok felesleges „számítást” végezne. 

Optimalitáselmélet a gyakorlatban

Láthattuk, hogy az optimalitáselméletben dolgozó nyelvész feladata, hogy meghatározza, mi a megszorítások hierarchiája. De mit csináljon Péter? Az világos, hogy neki is két megszorítással kell dolgoznia:

  1. Ne szólíts meg férfit nő előtt!
  2. Ne szólíts meg fiatalabbat az idősebb előtt!

Ha tudná, milyen megszólítást kell alkalmaznia, akkor persze könnyen sorrendbe tenné ezeket, de éppen azt szeretné tudni, hogy milyen megszólítást használjon. Azt javasoljuk, közelítse meg gyakorlatiasan a kérdést, és fogalmazza meg őket másként.

Döntse el, melyik megszólítandó az, aki megsértődhet, ha a másikat szólítja meg először. Amennyiben egyik sem foglalkozik különösebben ilyen kérdésekkel, neki sem kell. Amennyiben mind a kettő, akkor érdemes megfontolni, melyikük képes megtorolni a vélelmezett sértést. Sértse meg azt, aki kevésbé veszélyes rá.

Persze csak akkor tud valóban helyesen eljárni, ha ismeri a megszólítottakat erről az oldalukról. Ha nem, akkor kénytelen lesz tippelni, és szembenézni az esetleges következményekkel!

Tisztelt Professzor Urak! Tisztelt Nőnemű Tanársegédek! Kérjük, legyenek elnézőek ilyen ügyekben!  (Vagy akkor most elszúrtuk?)

Ajánlott olvasmányok

Optimality Theory a Wikipédián

Rene Kager: Optimality Theory. Cambridge University Press, 1999

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
11 El Vaquero 2016. január 15. 20:52

Érdekes cikk, több ilyen lehetne. Nem is tudtam, hogy El Cabezudo foglalkozik ilyen alternatív elméleti dolgokkal is. Meg is lepődtem, hogy ráadásul inglisül forgat ilyen khéjmbridzses könyveket, csak rémeket ne álmodjon miatta.

Mondjuk az Optimali[c] Theory nélkül is világos, hogy a sztenderd nyelvjárásokban a szabályos többesszám alap hangalakja /z/, míg a múlt időé ugyanilyen levezetéssel /d/, csak annál a kötőhang nem szibilánsok, hanem t-d után jelenik meg, mivel ez az azonos tulajdonsággal bíró hangcsoportból kettő egymás mellett kötőhang nélkül nem hallható, és hosszú mássalhangzót meg nem ejtenek az angolban.

 

@lcsaszar: Én is a professzort szólítanám meg elsőnek, hiszen magasabb a rangja az egyetemi életben, és ez fontos, ha egyetemi ügyben küldöm a levelet.

 

@hhgygy: :D most miért bántod szegény Mákost? Szépen mondj el vezeklésül 20 miviktorunkat, és járj el 2 indiántáncot.

10 nudniq 2016. január 14. 22:31

@LvT: örülök,h az eredetileg OFF hozzászólásomra ilyen tartalmas válasz született, ami ráadásul újra visszatért a cikk eredeti témájához. (Tágan értelmezve.) :)

9 LvT 2016. január 14. 19:31

@nudniq: >> Vagy professza emerita? <<

No, itt jön be az optimalitáselmélet, pontosabban a pesszimalitáselmélet. És amúgy komoly probléma annak, aki ma latin nyelvet használ. A <-tor> foglalkozásnév-képző nőnemű alakja <-trix>. Ugyanakkor a <-tor>-nak a <-t>, <-d>, <-s> (<-x>) tőhangzók utáni alakváltozata a <-sor>, ami a <professor>-ban is van. Ennek a változatnak viszont nincs produktív nőnemű formája, így a <*profestrix> helytelen. Tehát hív latin nyelven csak a hímnemű <professor> használható, amelyhez a természetes nem szerinti <emerita> jelző nem használható. De nőre értve a teljesen hímnemű <professor emeritus> sem lehetséges latin szerkesztés. Így a pesszimatilitáselméleti alapon kell választani három rossz közül: <*profestrix emerita>, <*professor emerita>, <*professor emeritus [femineus]> — Vagy elkerülni: <magistra professoria emerita>.

Magyarul persze /professzor emeritusz/ {1}, mert a női <matematikus> sem lesz <*matematika>. — A <medika> ’női orvostanhallgató’ kivétel.

{1} Az AkH(12) 213. miatt persze latinosan írandó: <professor emeritus>, vö. helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/akh12#213 — Így ezzel csatlakozik a <málenkij robot>-hoz és társaihoz, azaz az olyan idegen átvételekhez, amelyek ilyen formában a forrásnyelvben nem léteznek.

8 nudniq 2016. január 14. 17:10

@Buxoro: "státusz szerint ők egyetemi tanárok" hát státusz szerint pont csak a professzorok azok. ;)

A TTK-n tudok egy professzorról, aki elvárta a "professzor asszony" megszólítást. Szerencsére nekem nem volt dolgom vele, most meg már professzor emeritusz. (Vagy professza emerita?)

7 Buxoro 2016. január 14. 15:59

A magam részéről nem használom a "Professzor" megszólítást sem úrral, sem asszonnyal. Meg hát igazából, státusz szerint ők egyetemi tanárok, úgyhogy a Tanár Úr/Tanárnő megszólítással semmi bajuk nem lehet.

Dolgozom néhánnyal, egyrészt egyik sem várja el a professzorozást, másrészt nekem borzasztó szervilisnek tűnik az ilyen megszólítás. De lehet, hogy csak egyetemi emberként mondom ezt, akinek a szemében nem egy misztikus géniuszkaszt a professzoroké. Meg hát van a Mocsai Lajos is, ugye.

(Mondjuk ennek kapcsán eszembe jutott, hogy a kórházban is sok orvos adjunktus meg professzor, de ott biztos mást jelent, mint a felsőoktatásban... de azt hiszem, itt is doktornak szólítanám az érintetteket. Ha muszáj lenne.)

6 nadivereb 2016. január 14. 15:40

Én őszintén megmondom, hogy szerintem az egyetemi oktatók nagy többségét pont nem érdekli, hogy a hallgató (úgy veszem ki, hogy hallgatóról van szó) kit szólít meg először, e-mailben pedig főleg. Ha valaki ilyesmin megsértődik, az nem igazán alkalmas arra, hogy egyetemistákkal foglalkozzon.

5 at3 2016. január 14. 15:21

Tisztelt Oktatók! esetleg? Vagy Tisztelt Professzorok! Vagy talán az lenne a legbölcsebb, ha külön írná meg Péter legközelebb az e-mailt, így nem sértődne meg senki, ill. ha mindketten megkapják ugyanazt az e-mailt, és a prof válaszol, akkor a tanársegéd nem biztos, hogy ellent szeretne neki mondani, ha valami hülyeséget ír a prof. Ill. a levelezés el is húzódhat, mert mindketten azt várják, hogy a másik válaszoljon. Ki mit gondol?

4 lcsaszar 2016. január 13. 16:03

Ha hivatalos minőségükben szólítanám meg a címzetteket, akkor a hierarchiában magasabb rangút venném előre. A szakmai hiúság mindent überel.

3 pocak 2016. január 13. 11:09

ahh, optimalitáselmélet! volt idő, amikor magam is táblázatokat meg felkiáltójeleket meg kezecskéket rajzolgattam. régen volt, hogy is volt.

2 hhgygy 2016. január 13. 10:22

De a mai Kövérlászlós-Bonanzaákoshos világban ez nem lehet kérdés:

a férfit szólítjuk meg először, a nőt meg visszaküldjük a ... konyhába.

1 Untermensch4 2016. január 13. 10:16

Optimális lenne a két e-mail ami mindössze a megszólításban különbözik és a beérkezésük idején látszódik hogy megpróbálta az ember egyszerre küldeni?

Információ
X