nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Az elnök emberei is tévednek...

Barack Obama amerikai elnök kínos hallgatásra kényszerült egy nyilvános eseményen, amikor beszédének megtartására készült. Szinte elakadt a szava, amikor a pódiumra lépve nem látta maga előtt a szöveget.

MTI | 2013. június 10.
|  

Az elnöki stáb nem töltötte be a beszédet az elnök súgógépébe, és a kinyomtatott változatot is elfelejtették Obama elé tenni. Az elnök az első sajtónyilatkozatára készült a kaliforniai San Jose városában a kormányzati lehallgatási botrányok ügyében, amikor beszéd nélkül maradt a mikrofon előtt. A kínos pillanatokat Obama viccel próbálta elütni. Miután körbepillantott, és felfedezte, hogy nincs előtte a beszéde, azt mondta: „köszöntök mindenkit, aki eljött, a gond az, hogy nincs itt a beszédem”. Szavait nagy derültség fogadta.

„Emberek” – kiáltotta stábjának az elnök, majd a közönség felé megjegyezte, „tudják, péntek délután már egy kicsit nehezebben mennek a dolgok”. „Emberek” – fordult ismét oldalra, stábja felé Obama, sürgetve, hogy kerítsék elő beszédét. Pár pillanat múlva, amikor egy stábtag a pódiumhoz sietett, még meg is botlott, mielőtt átnyújtotta neki a papírt. Ekkor Obama mosolyogva megjegyezte: „hátul most izzadnak az emberek”. Obamát gyakran teszik vicc tárgyává, amiért annyira ragaszkodik az előre megírt beszédekhez és súgógépéhez.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X