nyest.hu
Kövessen, kérem!
Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
A többség kisebbségben érzi magát?

Egy felmérés szerint a lakosság túlbecsüli a magyarországi cigány, zsidó, kínai, arab és afrikai emberek, valamint a Magyarországon élő határon túli magyarok arányát.

MTI | 2012. július 10.
|  

A Tárki által 2011 áprilisa és júniusa között végzett kérdőíves országos, reprezentatív kutatásból kiderül, hogy egy átlagos felnőtt szerint Magyarország lakosságának körülbelül hetede-ötöde roma, 10-12 százaléka zsidó, illetve ugyanennyi határon túli magyar, 6 százaléka kínai, 2-2 százaléka arab, illetve afrikai olvasható az MTI-hez eljuttatott tájékoztatóban. A Tárki honlapjára most került föl a tavalyi felmérés összegzése.

A válaszadók mint a kutatók írták mindegyik csoportot jelentős mértékben túlbecsülik; a különböző tudományos becslések szerint összesen körülbelül 15 százalék az említettek tényleges aránya. Mint ismertették, a válaszadóknak maguktól kellett megbecsülniük, hogy vajon a 10 milliós lakosság hány százalékát alkotják a fenti csoportok tagjai. Ennek következtében extrém magas arányokat vélelmező válaszok is születtek. Ha a kérdésre adott első, őszinte és nyers válaszokat vennék alapul a lakosság társadalomképének megrajzolásához, akkor azt a megállapítást tehetnék: az emberek tulajdonképpen kisebbségben látják avizsgált csoporttagsággal nem rendelkezőket Magyarország lakosságán belül írták.


Rámutattak, az első felindulásból született, és extrém módon magas arányokat mutató válaszok azonban kevésbé a válaszadó tényleges észlelésén alapulnak, inkább a válaszadó azon véleményét fejezik ki, hogy az adott csoportba tartozókból szerintetúl sok van az országban. A kutatásnál nem vették figyelembe a nagyon valószerűtlen értékeket, így ezek a szélsőséges vélemények nem torzítják a vélemények átlagát. Azonban még ezzel a módosítással is arra jutottak, hogy a válaszadók összességében úgy érzékelik: atöbbségi társadalom tagjai valójában alig-alig vannak többségben Magyarországon olvasható.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
2 Pesta 2012. július 12. 07:44

Nagy-Britanniában, Franciaországban, Olaszországban, sőt alighanem Németországban vagy Svédországban sem lenne különb eredménye egy ilyen felmérésnek.

1 doncsecz 2012. július 11. 10:32

Azt mondják, aki a másokkal szemben ellenséges, soviniszta érzületű, az saját kisebbségi komplexusát kívánja leplezni. A Tárki pirézes felmérése azt mutatta, a magyarok jó része ellenszenves a nem-magyarokkal szemben.

De két napja talán láttam a Térkép c. műsor egyik ismétlését, egy tavaly decemberi adásból, amely szerint a vajdasági magyaroknak a legmélyebb a kisebbségi komplexusuk, de ez köszönhető annak a dühöngő, beteges szerb sovinizmusnak, ami a délszláv háború miatt lángolt fel.

Információ
X