Vannak nyelvek, amelyek helyesírása irigylésre méltóan egyszerű. Ilyen például a német és a spanyol. Mindkettőre csupán néhány – számunkra furcsa – írásszokás jellemző: a németben nagybetűvel írandók a főnevek, a spanyolban pedig a kérdő- és felkiáltójelet a mondat elejére is ki kell tenni.

Akadnak ennél nehezebb nyelvek is; a franciák például már-már arcátlan büszkeséggel hirdetik, hogy nyelvük nem csupán nyelvtani vagy kiejtési, de helyesírási szempontból sem sorolható a könnyen elsajátíthatók közé. És mit tagadjuk: logikai szempontból a magyarra sem lehetünk büszkék.

A helyesírás fontos része a központozás (azaz az írásjelek használata). Ez már jóval magasabb helyesírás- és nyelvtudást igényel, mint mondjuk a muszáj leírásának kérdése, hiszen szerkesztést, tervezést igényel. Sajnos, a nyelvoktatásban a kérdés nem kap elég nagy hangsúlyt. Márpedig kellene, mert ha az ember egy világnyelven – például kézenfekvő módon angolul – szeretne a középfoknál magasabb szinten megtanulni, abba a központozás ismerete is beletartozik (-na).

Az angol központozás nem túl bonyolult. A magyarhoz képest az egyszerűség jellemzi: kevés vessző, kevés felkiáltójel, kevés különleges írásjel. Minket most kettő érdekel: az egyik a magyarban jóformán ismeretlen aposztróf ('), a másik a nálunk is használatos idézőjel („”). A formai különbségtől (az idézőjel esetén) most tekintsünk el.

Kezdjük az örök szingli aposztróffal. Az angolban három dologra használható: 1. idézeten belül idézésre, 2. szavak, szószerkezetek rövidítésére (do not > don't), 3. birtoklás kifejezésére (McDonald's). Azt hinné az ember, hogy egy ilyen írásjel használatát nem lehet eltolni. Pedig de. Az angolul értők számára tanulságos lehet ez a blog, ami csak azt bizonyítja, hogy a rossz angol helyesírás nemcsak a külföldiek sajátja.

Ha az aposztróf szingli, az idézőjel tandem. Akárcsak a magyarban, az angolban is elsősorban az egyenes idézés eszköze, de stiláris szerepe is van – amit ugyanis idézőjelbe teszünk, azt nem úgy értjük, ahogy mondjuk. Éppen ezért jó kérdés, hogy mégis miért burjánzott el annyira a használata az angolban, de a zseniális Felesleges idézőjelek blog arról tanúskodik, hogy ez nem csak minket érdekel és zavar.

Olyan jó, hogy nem csak nekünk van nyelvészblogos öniróniánk!