nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
A legnépszerűbb anyagok
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Pedagógiai módszerek
Túl a nyelvtudáson:
az interkulturális kompetencia

Bárki kerülhetett már olyan helyzetbe, hogy bár jól beszélt egy idegen nyelven, mégis furcsán néztek rá, mert valami nem stimmelt. A fordítottja is előfordulhat: valaki tökéletesen tud magyarul, de mégsem olyan vele beszélgetni, mint azzal, aki Magyarországon nőtt fel. Talán a közel tökéletes nyelvtudás még nem minden? Cikkünkből kiderül, hogy a kulturális ismeretek átadása a nyelvórán legalább olyan fontos, mint az igeragozás vagy a szókincs megtanítása.

Gazdik Anna | 2012. július 27.
|  

Képzeljük el a következő helyzetet: Egy Budapesten élő amerikai fiatalember már fél éve járt egy magyar lánnyal, amikor a lány szülei először meghívták őt vacsorára, vasárnap este 7 órára. A fiatalember kicsit izgult, mert jó benyomást akart tenni a szülőkre. A biztonság kedvéért a legjobb farmerét és ingét vette fel, vásárolt egy üveg jónak tűnő francia bort és egy szép nagy csokor fehér krizantémot. Öt perccel 7 óra után csöngetett be, és hamarosan le is ültek vacsorázni. Nagyon finom volt az összes fogás, kivéve a rántott halat, amiből a fiatalember keveset evett, mert nagyon zsírosnak találta. Ennek ellenére többször is megdicsérte és megköszönte a vacsorát. Többé-kevésbé kedélyesen folyt a társalgás, de a háziasszony az egész este során kissé ridegnek és barátságtalannak tűnt. Hazafele menet a fiatalember végig azon gondolkodott, hogy vajon megbántotta-e barátnője édesanyját, és ha igen, mivel...

Fehér krizantém
Fehér krizantém
(Forrás: Wikimedia Commons / Joachimj / CC BY-SA 3.0)

Eláruljuk, az édesanya valóban megbántódott. Ennek az oka pedig nem az volt, hogy a fiatalember farmert viselt, és még csak nem is az, hogy francia bort vitt, vagy hogy keveset evett a rántott halból, hanem az, hogy nem tudta, hogy a fehér krizantémot Magyarországon általában sírok díszítésére szokták használni. Az anyuka pedig nem tudott elvonatkoztatni a magyar szokásoktól, és ennek alapján ítélte meg a más kultúrából jövő fiatalt.

A fentihez hasonló félreértésekkel azonban nemcsak a viselkedésben találkozhatunk, hanem a nyelvhasználatban is. A franciául tanulók bizonyára emlékeznek arra, amikor először szembesültek azzal, hogy franciául a Hogy vagy? kérdésre (Ça va?) nem az a válasz, hogy részletesen beszámolunk az aktuális problémáinkról, hanem csak annyit mondunk: Merci, ça va. (Kösz, megvagyok.), vagy Bien, et toi? (Jól, és te?). A kérdés ugyanis mára már nem is igazi kérdés, hanem egy udvariassági formula lett, amelyre a magyar Hogy vagy? kérdéssel ellentétben nem várnak választ, sőt, furán is néznek, ha valaki ilyenkor belekezd az élettörténetének elmesélésébe.

Az interkulturális kompetencia

A félreértések, sikertelen kommunikációs helyzetek oka tehát gyakorta nem az, hogy rossz névelőt használunk, vagy rosszul ragozunk egy-egy igét, hanem az, hogy nem rendelkezünk elég kulturális háttérismerettel az adott nyelvet beszélőkről, és hajlamosak vagyunk a saját kultúránk szabályait, szokásait természetesnek, adottnak venni és annak a szemüvegén keresztül szemlélni másokat. A más nyelvi és kulturális hátterű emberekkel való boldogulás képességét nevezzük interkulturális kompetenciának.

Lázár Ildikó, az ELTE Angol Nyelvpedagógiai Tanszékének oktatója szerint ez egy összetett, több komponenst is magában foglaló képesség. Mindenek előtt fontos, hogy megfelelő ismeretekkel rendelkezzünk a különböző kultúrákról, beleértve a sajátunkat is. Például: ha tudjuk, hogy egy bizonyos kultúrában nem isznak alkoholt, akkor nem egy üveg Tokajit viszünk ajándékba, vagy nem firtatjuk, hogy valaki mennyit keres, ha tudjuk, hogy ez az adott helyen nem szokás.

Nem mindenkinek jó ajándék
Nem mindenkinek jó ajándék
(Forrás: Wikimedia Commons / takato marui / CC BY-SA 2.0)

A kulcs annak a megértése és tudatosítása, hogy ami nálunk természetes, nem biztos, hogy máshol is az. Ehhez meg kell tanulnunk magunkat kívülről szemlélni, másokkal kapcsolatban pedig elfogadni azt, hogy nem mindig értjük elsőre, hogy mit miért mondanak vagy csinálnak. Ilyenkor legyünk türelmesek és inkább járjunk utána, mit jelent ez vagy az a szokás, mielőtt ítélkezünk („Micsoda bunkó!”). Például ha Ázsiában csámcsognak evés közben, az lehet éppen annak a kifejezése, hogy ízlik nekik az étel. Így ha mi csendben eszünk, azzal akár meg is bánthatjuk a vendéglátókat. Ugyanígy másoknak a sokat emlegetett magyar panaszkultúra („Hát, megvagyunk, de most éppen lerobbant a kocsink és a nyaralás alatt végig esett az eső…”) és szabadkozások („Ja, ez a ruha? Hát köszi, de már tíz éves és egyébként is egy turkálóban vettem.”) tűnhetnek furcsának.

Az interkulturális kompetencia természetesen magában foglal olyan általános készségeket is, mint a megfigyelési készség, az interpretációs készség, vagy az összehasonlítás, továbbá olyan attitűdöket, amelyek elengedhetetlenek a sikeres kommunikációhoz: nyitottság, érdeklődés, tolerancia. Lázár Ildikó szerint már iskolás korban el kell kezdenünk ezeknek a fejlesztését és tudatosítását. De hogy lehet az interkulturális kompetenciát fejleszteni? 

Étterem, ahol a vendégek a földön ülve ebédelnek
Étterem, ahol a vendégek a földön ülve ebédelnek
(Forrás: Wikimedia Commons 6 Sladen, Douglas Brooke Wheelton, 1856-1947 /)

Az interkulturális kompetencia fejlesztés az iskolában

Az interkulturális kompetencia fejlesztésének legnyilvánvalóbb színtere a nyelvóra, de nem kell arra korlátozódnia: hasonló témák előkerülhetnek éppen történelem- vagy magyarórán is. Például ha a nyelvkönyvben egy számunkra ismeretlen szokásról van szó, akkor meg lehet kérdezni a nyelvtanulókat, hogyan magyaráznák el külföldi ismerősüknek, hogy mi az a szalagavató, ballagás, szerenád, érettségi bankett stb. Sok diák ilyenkor meglepődik. Hogyhogy ezt el kell magyarázni? A külföldiek nem szoktak szerenádozni?

Túl a nyelvtudáson:<br />az interkulturális kompetencia
Túl a nyelvtudáson:
az interkulturális kompetencia
(Forrás: Wikimedia Commons 6 U.S. Navy photo by Journalist 2nd Class Mat )

Sokat segítenek a különböző szimulációs és szerepjátékok, amelyek során a tanulók konkrét kultúrák említése nélkül próbálhatják ki és élhetik át azt, hogy milyen megértetni magukat máshonnan származókkal. Az egyik feladatban például a diákok három különböző országból érkeznek egy fogadásra (vagy bulira), ahol az országuknak megfelelő színű szalagot viselnek: ezek Kék-, Piros-, és Fehérország. Kapnak továbbá egy-egy szerepkártyát a következő instrukciókkal:

1.

Pirosországból jöttél, szeretsz külföldiekkel találkozni, de nagyon rosszul viseled, ha mások megérintenek. Beszélgetés közben ritkán és nagyon rövid időre néztek egymás szemébe.

2.

Kékországból jöttél, nálatok az emberek finoman, de gyakran megérintik egymás karját beszélgetés közben. Szeretsz külföldiekkel találkozni, de kerülöd a Fehérországból származókat.

3.

Fehérországból jöttél. Szeretsz új emberekkel találkozni, és lelkesedésedet nagy gesztikulálással mutatod ki. Úgy köszöntöd az embereket, hogy megérinted  fülcimpádat és kicsit meghajolsz.

A feladat során a diákoknak minél több emberrel kell megismerkedniük és beszédbe elegyedniük. A végén a tanulók vegyes (azaz mindhárom országból száramazó) csoportokban megbeszélik a feladat tapasztalatait a következő kérdések segítségével:

  1. Mit tudtunk meg a három különböző kultúráról?
  2. Mi a fizikai érintés szerepe az országokban?
  3. Mi okozott/okozhatott volna konfliktust, és hogyan oldották meg ezt a felek?
  4. Melyik kultúra volt számodra a legfurcsább?
  5. Neked voltak-e olyan szokásaid, amelyek másokat zavarhattak?
  6. Hogy érezted magad játék közben?
  7. Voltál-e már hasonló helyzetben itthon vagy külföldön?

A szerepkártyákat természetesen a tanulók korának és érdeklődésének függvényében lehet variálni. Egy másik feladatban a tanulók sok kis szigeten laknak. A szigetek határát a padlón kiterített újságpapírok jelzik, ezeken állnak a sziget lakói. A feladat kezdetén minden sziget lakóinak kell találniuk egy olyan tulajdonságot, ami mindenkire igaz (kedvenc szín, étel stb.). A következő körben a tanár kiválaszt három szigetet, amit elmos a vihar, vagy elsüllyed, így a lakóknak új otthon után kell nézniük. Bekéredzkedhetnek a megmaradt szigetekre, ám csak úgy maradhatnak ott, ha találnak egy olyan tulajdonságot, amely az eredeti lakosokra és a jövevényekre is igaz. A játék így folytatódik egészen addig, amíg már csak nagyon kevés sziget van, és a lakók már lábujjhegyen és féllábon se férnek el az újságpapíron. A vicces egyensúlyozás és egymás megtartása közben a résztvevők kénytelenek lesznek egyre általánosabb tulajdonságokat találni, hogy minden szigetlakót befogadjanak.

Rendkívül fontos, hogy a feladatok végén egy közös megbeszélés során tudatosítsuk a diákokban a feladat tanulságait. Ebben segíthetnek például egyes videofilmek is, amelyeket szintén fel lehet dolgozni közösen.

Az interkulturális kompetencia természetesen nem választható el az emberi jogok tiszteletben tartásától, a demokratikus döntéshozatal ismeretétől. Ezeknek a megismerése szintén jó, ha a lehető legkorábban megjelenik az iskolában. Mivel fejlesztésük leginkább a tanítási módszeren, és nem az adott témakörön múlik, bármely óra alkalmas lehet erre. Kérdés azonban, hogy ezeket a módszereket hol és hogyan tudnák a pedagógusok elsajátítani.

Segítség a tanároknak európai szinten

Lázár Ildikó éppen az ebben nyújtott segítség miatt tartja nagyon hasznosnak az Európa Tanács (ET) Pestalozzi programját, amelynek ő az egyik legfőbb magyarországi képviselője.  Ebben tanárok és tanárképzők vehetnek részt, és a fő célja az, hogy az ET és az Európai Unió már említett alapértékeit minél jobban közvetítsék a tanításon keresztül a gyerekek felé, bármilyen szakos tanárok is.

Elmondása szerint „a Pestalozzi programnak háromféle képzési formája van: 3-4 napos workshopok szerte Európában, egyhetes szemináriumok Bad Wildbadban vagy Oslóban, végül pedig az egy-másfél éves modulok. Ezek elősorban tanárképzőknek és iskolai vezetőtanároknak szólnak, mert tőlük remélik, hogy a legszélesebb körben el tudják terjeszteni a hallottakat. A tanár először egy kezdeti workshopon vesz részt Strasbourgban, ami már eleve egy nagyon nagy élmény, mert szerte Európából lesznek ott kollégák, akiktől sokmindent lehet tanulni. Ott házi feladatot kap, és ezt utána a Pestalozzi program online platformján lehet megbeszélni, megtervezni és otthon kipróbálni, majd a többiekkel megosztani és értékelni. Utána pedig van egy újabb workshop, amelyen a résztvevők megbeszélik az anyagokat, amelyeket az alatt a fél év-egy év alatt írtak. Ez alatt jobban a magukévá tudják tenni az új módszereket, mint egy egyszeri háromnapos workshop alkalmával”.

2011 márciusában pedig megalakult a magyar Pestalozzi hálózat, amelynek körülbelül 25 aktív tagja van. Nemrég rendezték meg a Pestalozzi-napot Budapesten az Amerikai Nagykövetség támogatásával, amire eljött  Strasbourgból a program két vezetője is. Ősszel is lesz egy kisebb kétnapos rendezvényük a legaktívabb 8-10 fő részvételével, ahol egymást tanítják, és megbeszélik az eddigi tapasztalataikat. Természetesen minden érdeklődőt szeretettel várnak. A továbbképzésekre és a szemináriumokra a Budapesti Tempus Közalapítvány honlapján lehet jelentkezni, a modulokkal kapcsolatban pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkársága honlapján érdemes figyelni a felhívásokat.

Olvasnivaló

Lázár Ildikó (2006): 33 kulturális játék a nyelvórán. Segédkönyv tanároknak az interkulturális kompetencia fejlesztéséhez nyelvórákon és kommunikációs tréningeken. OPKM – ECML Magyarországi Kontaktpont, Budapest

Köszönet Lázár Ildikónak a cikk elkészítéséhez nyújtott segítségéért.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
19 Irgun Baklav 2017. február 23. 23:23

@Sultanus Constantinus: „Tipikus pl. a "További szép napot kívánok", amit egyszerűen képtelenség lefordítani pl. angolra vagy spanyolra, mert nem szokás ilyeneket kívánni”

Angolra nem képtelenség a „szép napot”-ot lefordítani, a „have a nice day” (ami a magyar megfelelőjéhez hasonlóan elköszönés).

en.m.wikipedia.org/wiki/Have_a_nice_day#..._a_nice_day_sign.jpg

A magam részéről ezzel sokkal előbb találkoztam, mint a szép napot/estét változattal, ami ezelőtt húsz évvel mifelénk még nem volt divatban.

Sokkal inkább a „jó napot” az, ami nem annyira egyértelmű angolul (ill. dehogynem: délelőtt „Good morning”, délután „Good afternoon”), létezik ugyan olyan, hogy "G'day", de tudtommal csak a déli féltekén használják.

18 Krizsa 2013. február 22. 18:39

@Extraterrestre: A szép napot kívánok valójában új dolog Magyarországon. Mióta van?

17 El Vaquero 2012. augusztus 1. 10:04

@404 Not Found: ezzel én is így vagyok. Németeknél figyeltem meg, nem is egyszer, hogy nem javítanak ki, még akkor sem, ha kifejezetten kértem (nyelvtanulási célból). Volt hogy rádöbbentem egy hibámra, miután már mondtam, de mivel nem javítottak ki, kísérletbe kezdtem. Elkezdtem minél hibásabb mondatokat mondani, szándékosan egyre durvább hibákkal, várva, mikor veri ki a produkció a biztosítékot. Még a legvégén sem javítottak ki, mikor már az értelmetlenség határát súroltam, minden szó hibás volt a mondatban, és nem volt már hová fokozni a mutatványt. Néhány perc folyamatos szivatás után jó kis letolásokat osztottam ki. Azt mondták, hogy nem zavarták őket a hibák. Volt pedig durva szórendi, névelőhiba, téves nemhasználat, vonzat és visszaható névmás lespórolása, egyeztetés és ragozás nélküli szóhasználat, meg minden földi jó, amit csak el lehet képzelni. Szerintük mindvégig érthető volt (?) mit akarok mondani. Ausztriában ugyanez, bár ott kijavítanak, ha végig mindent rosszul mondasz, de az alkalmi hibákat ott is figyelmen kívül hagyják. Attól is függ, ki a beszédpartner. Fiatalok inkább javítanak ki, akkor is, ha nem hibásan, csak nem célszerűen fogalmaztál. Egy időben pl. szándékosan, nagy számban erőltettem a tankönyvi ízű, bonyolult szenvedő és torlódott segédigés szerkezeteket, azért szóltak, hogy cikis, jobb lenne helyettük egyszerű, életszerű mondatokat mondani.

16 404 Not Found 2012. július 31. 21:54

@Foldönkívüli: Szerintem jó dolog, ha kijavítanak, mert végülis mindannyian helyesen szeretnénk beszélni. Engem pont az ellentetje zavar a világnyelveket anyanyelvként beszélők esetében. Például az angolok v az amerikaiak elengedik a fülük mellett, ha valamit nem teljesen helyesen fogalmazol meg, míg a kisnyelveket beszélők (pl. lengyelek is) hajlamosak kijavítani, mert nem veszik terméeszetesnek, h beszéled a nyelvüket. Ezt én kedves dolognak tartom és a tanulás szempontjából hasznosnak.

15 Sultanus Constantinus 2012. július 31. 10:16

@maxval: Én leginkább akkor szembesülök az ilyen dolgokkal, amikor az ismerőseim megkérnek, hogy fordítsak le egy néhány soros levelet idegen nyelvre. Sokszor van úgy, hogy ami teljesen természetesnek tűnik a magyarban és nap mint nap használjuk, az egy idegen nyelven túl lenne ragozva és különben sem mondanának soha olyat.

Tipikus pl. a "További szép napot kívánok", amit egyszerűen képtelenség lefordítani pl. angolra vagy spanyolra, mert nem szokás ilyeneket kívánni (legalábbis eléggé erőltetetten hangazana), hanem elintézik annyival, hogy "minden jót" vagy "vigyázz magadra".

14 maxval 2012. július 30. 20:54

@El Vaquero:

10 kubai nőből 9-nek iszonyatosan nagy segge van.

13 Sultanus Constantinus 2012. július 29. 13:29

@maxval: Gondolom azért, mert tisztában vannak vele, hogy Európában nem a legelterjedtebb nyelv (ha az oroszt is figyelembe vesszük, akkor legfeljebb a 6. helyen van a beszélők száma szerint):

1. orosz

2. német

3. francia

4. angol

5. olasz

6. spanyol

7. lengyel

8. román

9. holland

12 El Vaquero 2012. július 29. 09:00

@maxval: 3 kg hús, és 6 tojás tényleg botrányosan kevés. A 3 kg cukor viszont sok. Ha ott ekkora cukrozás megy, akkor minden második embernek elhízottnak, cukorbetegnek, fogatlannak kéne lennie.

Meg nem evett porciókat moslékba kotorják? Talán a mértékletesség miatt tartják így. Ezt az ivás / evés után nem mehetnek fürödni a tengerbe dolog meg gondolom azért van, hogy a jegyen nehezen összekuporgatott kevés ételt ne égessék el túl gyorsan, de ez csak az evés része. Azt nem értem, hogy a vízivás utáni két órát mi indokolja.

11 maxval 2012. július 28. 21:52

@Földönkívüli:

Spanyolországban ez nagyon érdekes. A spanyol a világ 3. legnagyobb nyelve, de mégis, az átlag spanyol alapból azt feltételezi, hogy a külföldi nem tudhat spanyolul. Én szakállas, kékszemű, kövér emberke vagyok, engem alapból németnek gondolnak, s németül szólnak hozzám pl. üdülőhelyeken.

10 maxval 2012. július 28. 21:48

@Pesta:

Igen, de van a magyarnál rosszabb szokás is ebben. Amikor pl. Indiában a házigazda a "jó falatot" saját kezüleg nyomja a vendég szájába. Ilyenkor mosolyogni kell és lenyelni, nem tiltakozni.

Van sok furcsa szokás mindenhol. Az egyébként nyomorgó Kubában pl. neveletlenségnek számít, ha valaki mindent megeszik a tányérjáról! A jólnevelt kubai mindig hagy egy kicsit, akkor is, ha egyébként legszívesebben megenne még egy tányérral ugyanabból.

Másik kubai szokás, hogy ivás után (nem alkohol, csak sima víz) nem megyünk fürödni a tengerbe 2 óráig, ha meg ettünk is, akkor 4 órát kell várni. Szinte mindenki szigorúan betartja, az evés után fürdőző külföldiekre meg a kubai csóválja a fejét, hogy nagy butaságot csinál, hiszen meghalhat a vízben, ha ivott/evett előtte.

Aztán a cukorral való bánásmód is hihetetlen Kubában. A jegyrendszerben fél kiló hús, 6 tojás és 3 kg cukor jár személyenként és havonta. De az átlag kubai ezek közül a 3 kg cukrot emeli ki, hogy "nevetségesen kevés". S valóban kevés, tekintve, hogy a kis csésze kávéba 8-12 kanállal tesznek. A joghurtba annyi cukrot kanalaz a kubai, hogy valami furcsa édességnek tűnik. Az osztrák-olasz cukrászat termékei a kubai számára ehetetlenek, ugyanis ezekben "nincs cukor" a kubai ízlés szerint.

9 Sultanus Constantinus 2012. július 28. 21:14

@maxval: Ezt én is hallottam. Amúgy a spanyolok szerintem sokkal nyitottabbak, kedvesebbek, mint a latin-amerikaiak. A spanyolok örülnek neki, ha megszólalsz a nyelvükön, a latin-amerikaiaknál ez meg természetes, mondhatni, elvárják, hogy beszélj spanyolul (sőt, olykor még ki is javítanak, ha valamit rosszul mondasz). Legalábbis nekem ez volt a tapasztalatom.

8 Pesta 2012. július 28. 13:36

404:

általában hozzá is teszik, hogy milyen alkalomból (z okazji...), de tényleg talán én is beleestem volna ebbe a hibába. :) Én azzal égtem be (majdnem), hogy Lengyelországban a magázás az alap még huszonévesek közt is. Én meg pl. egy-egy boltba betérve azonnal lesziáztam a korombeli eladót.

Mondjuk az otthoni véglet meg az, amikor még a hivatalokban is letegeznek, és nem csak a biztonsági őr... És nem koppannak, hogy egy húsz-harminc évesnek már eléggé csendőrpertu jellegű ez a dolog, mert én egy nálam idősebb ismeretlen hivatalnokot nem fogok agyilag csuhé módjára alapból tegezni, ha nem ő ajánlja föl.

7 Pesta 2012. július 28. 13:35

maxval:

a régi illemtankönyvek elég viccesek, az anakronizmusukról nem is beszélve. :) Jobb az ilyesmit élőben tanulni.

A cikkhez kapcsolódva, az asztal körüli szokásokról tanultuk annak idején, hogy a "tukmálás" is jellegzetes magyar viselkedés. Nyugatabbra tolakodásnak vehetik a folytonos kínálgatást, míg nálunk a házigazda (hát még a háziasszony!) veszi sértésnek, ha nem fogyaszt a vendég.

Ami nem ennyire vicces szokás, az szerintem az otthoni be-, le-, oda- és visszaszólogatás. Érdekesmód ez csak a közelmúltban tűnt föl, mert otthon járva valahogy természetes volt ez az attitűd. Nemrég Londonban repülőbe szállva a magyar személyzet egy tagja efféle hangnemben válaszolt, és ez brit földön olyan volt, mint a hidegzuhany. Végül csak panaszlevélben jeleztem nekik, hogy ha egy tősgyökeres brit állampolgárral teszik ezt, aligha szállt volna föl menetrend szerint a gép.

6 maxval 2012. július 27. 20:53

@Pesta:

A kommunizmus alatt a magyar Külügy kiadott egy kis kézikönyvet arról, hogy hogyan kell viselkedni, általában és országonként is. Tele volt hasznos tanácsokkal és vicces példákkal. Az egyikre emlékszem mind a mai napig: ha angolos, hosszú kávét szolgálnak fel, ne mondjuk, hogy "mi ez a híg lötty?".

5 maxval 2012. július 27. 20:49

Feleség anyanyelvi szinten beszél spanyolul. Mivel kb. úgy is néz ki, mindenki helyinek gondolja. Én is beszélek spanyolul elég jól, de erős magyar kiejtéssel, s rögtön kiszúrják, hogy nem vagyok helyi - annyira, hogy időnként igyekeznek németül beszélni velem, majd mikor szólok, hogy nem tudok németül, még rám is csodálkoznak. A legtöbb ember meg van halálosan győződve, hogy mi német-spanyol házaspár vagyunk.

Fentiek miatt ha én mondok valamit, ami helytelen - senki sem sértődik meg, "nem tudja a külföldi" alapon. Ha viszont a feleségem mond valamit, ami udvariatlanságnak számít, megsértődnek, hiszen őt belföldinek gondolják és ilyenkor "micsoda bunkó nő" az alapállás.

A legutóbbi eset az volt amikor megdicsérte, hogy milyen szép a festmény az új ismerősök nappalijában. Mire én is mondtam, hogy nekem is tetszik. Az én hozzászólásomon mosolyogtak csak, de az övén kifejezetten összenéztek neheztelő tekintettel. Később elmagyarázták nekünk: bunkóság a másét megdicsérni, mert ezzel azt mondjuk "ajándékozd nekem".

De ez nem spanyol nyelvi szokás, hanem spanyolországi szokás. Márpedig mi Kubában szocializálódtunk, ahol ilyen szokás nem létezik és nem tudtuk, hogy nem szabad ilyet mondani Spanyolországban.

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X