nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Észtek és krími tanárok
Nyelvhalál a Krímben

A krími tatárok elköltöznek, a földjük szabad préda lesz. Észt parasztokat rávesz egy próféta, hogy a Krímben építsék fel a „szép új világot”. De miért nem írnak erről a hírekben? Mert mindez több mint 150 éve történt.

Tulikas | 2014. július 25.
|  

A 19. század elején eltörölték a jobbágyságot az orosz cári birodalomhoz tartozó Észtországban, és ez a század második felére a falvak túlnépesedéséhez, földínséghez és munkanélküliséghez vezetett. Mindenki jó termőföldekhez szeretett volna hozzájutni, azonban nem volt elegendő megművelhető terület, és nem is mindenki volt elég vagyonos a földvásárláshoz. Aki tudott, a városokban, illetve külföldön próbált szerencsét. A földre ácsingózók számára éppen kapóra jött, hogy a krími háború (1853–1856) után a krími tatárok elmenekültek a lakóhelyükről, sok jó termőterületet hagyva maguk után. Az észt kivándorlási mozgalom megindulásához hozzájárult még egy Maltsvet nevű próféta is, polgári nevén Juhan Leinberg, aki híveinek tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígért, ha követik őt a Krím-félszigetre. De ki volt ez a próféta, és mi történt a Krímbe csábított híveivel?

A megígért Kánaán
A megígért Kánaán
(Forrás: Wikimedia Commons / Kosun)

Kocsmárosból próféta

Juhan Leinberg nem prófétaként kezdte a karrierjét, a földművelőtől kezdve a molnáron át a kocsmárosig sok foglalkozást kipróbált, fiatalkorában sokkal jobban érdekelte a gazdasági haszon és az anyagi jólét, mint a vallás világa. Akkor tért meg, amikor súlyos betegként feküdt otthon, és kislánya egy Újszövetséggel tért haza, amelyet valahol az utcán talált. Juhan Leinberg úgy gondolta, hogy a vallásos szöveg elmélyült olvasása hozta meg számára a gyógyulást. Megtért, és egy új vallási mozgalom élére állt, Maltsvet próféta néven. (Maltsvet volt a neve annak a tanyának, ahol fiatalkorában élt.) Kalandos életéről és a krími észtekről a híres észt író, Eduard Vilde történelmi regényt írt, részben Maltsvet unokaöccsének visszaemlékezései alapján.

Maltsvet unokaöccse és annak családja
Maltsvet unokaöccse és annak családja
(Forrás: Järva Teataja / Leonhard Salman)

Maltsvet próféta híveitől jámbor és józan életet követelt meg, megtiltotta nekik a dohányzást és az alkoholfogyasztást is. Cserébe azt ígérte, hogy megszabadítja őket nyomorúságos helyzetükből. Az ígéret földjét a Krím-félszigeten találta meg. Az áttelepülés ötlete részben egy újságcikken alapult. 1860-ban az észt Perno Postimees című hetilap ugyanis arról tájékoztatta olvasóit, hogy a krími tatárok elhagyták korábbi lakóhelyüket, és most kedvező áron lehet a félszigeten telket venni és bérelni. Maltsvet próféta kapva kapott az alkalmon, 1861 februárjában már délre utazott, hogy felmérje a terepet és megtegye az előkészületeket az átköltözésre.

Hívei egyre türelmetlenebbek lettek és egyre elégedetlenebbek az észtországi viszonyokkal. Järvamaaban élő követői 1861 novemberében fellázadtak a földesuruk ellen. A lázadás után 152 földműves döntött úgy, hogy követi Maltsvetet a Krím-félszigetre. A cári engedély megérkezése után megindult a lassú vándorlás az új otthonuk felé. (1861 és 1863 között zajlott le az első nagy átköltözési hullám, amelyet a kilencvenes években újabb követett.)

A kalandos utazásról sok érdekes történet maradt fenn, amelyeket a következő nemzedékek is megőriztek és továbbmeséltek. Ezek gyakran a hosszú vándorlás nehézségeiről szóltak. Az egyik legismertebb sztori szerint a leleményes észt parasztok a szarvasmarhákra cipőt adtak, hogy ne kopjon el a patájuk a hosszú menetelés során.

Az észtek hamar megvetették a lábukat a Krím-félszigeten, négy nagyobb faluban telepedtek le, mai nevükön Krasznodarkában (eredeti tatár nevén Koncsi Savva), Beregovojéban (Samruk), Pervomajszkojéban (Dzsurcsi) és Novoesztonyijában (Új Észtország, ennek a településnek nincs tatár neve, mivel észtek alapították). 1872-re már iskolájuk is lett, 1890-ben pedig már öt észt iskola működött a félszigeten, és megindult a kulturális élet is. 1914-ben a Krímben zajlott le az első Észtországon kívüli dalosünnep

Míg a 19. század közepén az észt telepesek elsősorban a cári Oroszország távolabbi területei felé vették az irányt, a század végén sokan már inkább az Egyesült Államokba vagy Kanadába emigráltak. A Krím-félszigetre költözött észtek egy része is továbbvándorolt nyugatra. Míg az észtországi területekről az észt bevándorlók az Újvilág nagyvárosaiban telepedtek le, addig a krími észtek a tengeren túl is termékeny földeket kerestek, ők alapították például Dél-Dakota első farmjait.

Takaros ház Dél-Dakotából, talán egy észt leszármazotté
Takaros ház Dél-Dakotából, talán egy észt leszármazotté
(Forrás: Wikimedia Commons / Andrew Filer / CC BY-SA 2.0)

A virágzó kulturális életnek a szovjet időszak vetett véget, az észt iskolákat bezárták, sokakat elhurcoltak, illetve voltak, akik elmenekültek Észtországba. A Szovjetunió felbomlásáig tartó időszakot az eloroszosodás jellemezte, ma ezek a települések a vegyes nemzetiségi összetétel ellenére nagyrészt orosz egynyelvűek. Észtország az újrafüggetlenedés után igyekezett felderíteni a határon túli észt közösségeket, és sarkalatos kérdéssé vált, hogy az észt származású gyerekek számára észt nyelvoktatást biztosítson.

A krími tanárok

A nyugati észt emigráció jól működő kulturális társaságai, iskolái és hagyományőrző csoportjai mellett Észtország nagy hangsúlyt fektet az egykori Szovjetunió területén élő észt közösségek támogatására is. A krími észtek egyik legfontosabb központjában, Krasznodarkában Észt Házat (Eesti Tare) hoztak létre, ahol éveken át egy Észtországból érkező önkéntes dolgozott együtt a helyi észt társaság vezetőjével, Rita Kadilkinával. Az önkéntesnek az is feladata volt, hogy a szomszédos falu, Alekszandrovka középiskolájában észt nyelvet tanítson. Tiina Rekandról, aki hatodik volt az Észtországból érkező tanárok sorában, 2009-ben dokumentumfilm is készült Krimmi õpetaja (Krími tanár) címmel Vahur Laiapea rendezésében. Tiina Rekand 2008 és 2010 között dolgozott a krími észtekkel, alapvetően jól érezte magát, csak a bürokráciával és a helyenként mostoha körülményekkel gyűlt meg a baja (időnként elment az áram, nem volt víz, az iskolában pedig fűtés, így csak néhány teremben tudtak tanítani), valamint idegennek érezte a poroszos iskolarendszert.

Falusi gyerekek, háttérben a tipikus gázvezeték
Falusi gyerekek, háttérben a tipikus gázvezeték
(Forrás: Ikoon (részlet a filmből))

A Krimmi õpetaja című dokumentumfilm nem mutat rózsás képet a krími észtek helyzetéről. A nyelvvesztés megállíthatatlan folyamatnak tűnik, észtül csak néhány idős ember beszél, a fiatalabb generációknak nem adták át a nyelvet. Az észtoktatás eredményeként néhány tanuló alapvető kommunikációra képessé válik, de a legtöbbjük észttudása dalokra korlátozódik, és az iskola befejezése után nyelvtudásuk mindinkább passzívvá válik. A krími észt társaság is befejezte tevékenységét, mivel az ukrán hatóságok egyoldalúan megszüntették a társaság non-profit jellegét, és adót kezdtek behajtani rajtuk.

Már nem lobog az észt zászló Krasznodarkában
Már nem lobog az észt zászló Krasznodarkában
(Forrás: Ikoon (részlet a filmből))

A film egyik legszomorúbb jelenete, amikor a Tiina Rekand szállásadójával és a helyi észt társaság vezetőjével, Rita Kadilkinával régi fényképeket nézeget. Az idős hölgy arról mesél, hogy a helyi észtek közül majdnem mindenki, aki a képeken látható, meghalt az elmúlt években, és hogy már nincs nagyon kivel beszélgetnie észtül, hacsak nem jön valaki vendégségbe a környező falvakból. (Ha kíváncsi rá, hogyan beszél Rita Kadilkina észtül, az Észt Irodalmi Múzeum honlapján meghallgathatja.)

Tiina Rekand (balra) és Rita Kadilkina (jobbra) fényképeket nézeget
Tiina Rekand (balra) és Rita Kadilkina (jobbra) fényképeket nézeget
(Forrás: Ikoon (részlet a filmből))

Tiina Rekand után már csak egy tanár dolgozott az alekszandrovkai iskolában. Christi Sepp 4 évig maradt a faluban, 2014 márciusában azonban visszaköltözött Észtországba, mivel a kialakult politikai viszonyok miatt ellehetetlenült a helyzete. A faluban az Európai Unió képviselőjét látták benne, és ezáltal felelősnek tartották a kialakult helyzetért, többek között a majdani zavargásokért is.

A észt származású krími fiatalok számára eddig legalább a heti négyórás nyelvoktatás lehetővé tette, hogy megismerkedjenek őseik nyelvével és kultúrájával, mégha igazán magas szintre nem is jutottak el, azt a néhány diákot kivéve, akik később Észtországban folytatták felsőfokú tanulmányaikat. A Krím-félsziget Oroszországhoz való csatolása azonban kétségessé tette, hogy lesz-e még lehetőség rá, illetve hogy van-e egyáltalán értelme annak, hogy Észtország újabb tanárt küldjön a Krím-félszigetre...

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X