nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Az észt Trianon
Ki nevez a végen?

Hogy került Lenin, Gogol és Trockij családja az észt-orosz határsávba? Kényszerből vagy saját akaratból felvett vezetéknevekről van szó? Az észt-orosz határvitáról és következményeiről.

Tulikas | 2014. február 21.
|  

A névadás közügy. Vagyis magánügy, amibe mégis sokan beleszólnak. A magyar szülőknek a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének honlapján található utónévlisták „segítenek” a választásban. (A honlapon nemcsak maguk a listák érhetők el, hanem az új kereső segítségével egy-egy név eredetét is megismerhetjük.) Az elfogadott nevek adatbázisának bővítései pedig mindig nagy visszhangot váltanak ki. Gondoljunk csak például a legutóbbi Gandalf, Frodó, Cseresznye típusú nevek elfogadására, amelyről hetekig cikkeztek az újságok. És mi a helyzet akkor, ha nemcsak egy gyereknek kell nevet választani, hanem egy egész közösségnek kell hirtelen családnév után néznie? Így járt Pecsori város és környékének lakossága az 1920-as évek elején, amikor a területet egy határegyezmény eredményeképpen a függetlenné vált Észtországhoz csatolták. Ez a változás azzal a kellemetlenséggel is járt, hogy az ott élőknek vezetéknevet kellett maguknak választaniuk (alább azt is eláruljuk, hogy miért). Milyen neveket preferáltak az ottaniak, és mi lett ezzel az ide-oda csapódó területtel azóta?

Megérett a névválasztásra
Megérett a névválasztásra
(Forrás: Wikimedia Commons / Mstroeck / CC BY-SA 3.0)

Az észt-orosz határvita

Bár az észt euróérmék hátlapján még az 1920-as határok szerepelnek, Pecsori város és vidéke már régóta nem tartozik Észtországhoz. A terület 1920 után csak húsz évig volt Észtország része. Az 1940-es szovjet megszállás után kialakult határok voltak érvényben Észtország 1991-es függetlenné válása után is, bár Oroszországgal egészen 2014-ig nem volt érvényes határszerződés.

2014 februárjának egyik nagy híre volt tehát, hogy Oroszország és Észtország végre lezárta évtizedeken át húzódó határvitáját. Az észt külügyminiszter, Urmas Paet és orosz kollégája, Szergej Lavrov három dokumentumot írt alá, ebből kettő a határokat rögzíti, a harmadik pedig a nagykövetségek kérdésével foglalkozik. A határszerződésnek a két állam már több ízben nekifutott, a legutóbb 2005-ben kezdtek tárgyalásokba. 2005. május 18-án ugyanez a két ember aláírta Moszkvában a határszerződést, az észt parlament ratifikálta, és az akkori köztársasági elnök, Arnold Rüütel ki is hirdette azt. Ezzel azonban még koránt sem volt vége a történetnek...

Nehéz megálljt parancsolni
Nehéz megálljt parancsolni
(Forrás: Wikimedia Commons / Kulmalukko / CC BY-SA 3.0)

A szerződés ugyanis még további kilenc évig nem volt érvényben. Ez azzal magyarázható, hogy 2005-ben az orosz fél az aláírás után mégis visszakozott, mert az észtek által fogalmazott szövegben kifogásolnivalót találtak. Természetesen nem helyesírási vagy nyelvhelyességi kérdésbe kötöttek bele, hanem azt sérelmezték, hogy a ratifikációs dokumentum preambulumában az észtek hivatkoztak az 1920-ban megkötött tartui békére. Az orosz fél attól tartott, hogy ez indokot adhat későbbi területi követelésekre, mivel a tartui békéhez képest az új szerződés nyugatabbra húzta meg a határt. Az észtek hiába hivatkoztak arra, hogy nem a szerződés, hanem a ratifikációs dokumentum tartalmazta az utalást, illetve, hogy a szövegben éppen az szerepelt, hogy a tartui békéhez képest módosított határokat fogadnak el, az oroszok hajthatatlanok voltak. Az észtek ugyanakkor attól féltek, hogy az oroszok semmisnek tekintik a tartui békét, amely nemcsak a határokat rajzolta meg, hanem jogi alapot szolgáltatott az észt függetlenség kikiáltására 1920-ban és 1991-ben.

A kérdéses terület (zöld színnel jelölve)
A kérdéses terület (zöld színnel jelölve)
(Forrás: http://de.academic.ru)

A 2014-ben aláírt határszerződés épp ezért csak a határokról rendelkezik, az olyan kényes kérdéseket, mint az észak-keleti határon levő Narva közelében található vízerőmű használati joga, illetve a hajózási rendelkezések, későbbi szerződésekben kívánják rendezni.

Lenin a határon

A mai Észtország területén élőknek már a 19. század első harmadában kötelező volt családnévvel rendelkezniük. A Pecsori folyó környékén és a mai Észtország észak-keleti határán található Narva város vidékén a vezetéknév-választási kényszer azonban csak az 1920-as észt-orosz békekötéssel jelentkezett. A Pecsori vidéki lakosság még az 1920-as tartui béke idején is gyakorlatilag jobbágysorban élt. Bár a jobbágyfelszabadítás Oroszországban is már 1861-ben lezajlott, a reformok híre a határvidékre nem jutott el. Így ezen a területen az embereket vezetéknév híján még ebben az időben is a falujuk vagy a tanyájuk neve alapján különböztették meg, vagy az apjuk nevét emlegették a félreértések elkerülése végett. Ezt a hagyományt számolta fel az a rendelkezés, amely a független Észtország polgáraitól megkövetelte a vezetéknév viselését.

A hatóságok névadó napokat rendeztek, amelyre azonban többen nem jöttek el, mert a nagy távolságok miatt nem minden tanyára jutott el a hír a bizottság érkezéséről. Így a hatóságok sok esetben kénytelenek voltak „központilag kiutalni” valamilyen nevet. Persze az is előfordulhatott, hogy valaki eljött ugyan, de olyan képtelen nevet talált ki magának, amit a bizottság nem volt hajlandó elfogadni. Pedig a névválasztást abban az időben még kevéssé szabályozták, így a területen élő orosz lakosság előszeretettel választotta magának valami híresség nevét, mivel remélték, hogy nekik is szerencsét hoz. Így aztán gomba módra elszaporodtak a környéken a Leninek, Puskinok és Trockijok, de voltak még merészebbek, akik nem átallottak maguknak valamilyen arisztokratanevet választani, így aztán a Volkonszkij és a Trubeckoj család is újabb, kéretlen tagokkal gyarapodott.

Új családtag
Új családtag
(Forrás: Wikimedia Commons)

A szettuk (dél-észt nyelvváltozatot beszélő népcsoportinkább a növények és állatok nevét részesítették előnyben. Mindenképpen rövid (egy- vagy két szótagos) nevet igyekeztek választani, és azt is fontosnak tartották, hogy az új vezetéknévnek legyen valamilyen jelentése. Így könnyen előfordulhatott, hogy mondjuk Hunt (Farkas), Ilves (Hiúz) vagy Aidnik (Kertész) lett egy újdonsült Repin vagy Dosztojevszkij szomszédja.

Megesett az is, hogy a választott névvel a viselője nagyon elégedett volt, egészen addig, míg a szomszédai ki nem találták, hogyan kössenek bele a szerencsétlenbe, hogyan lehetne a nevét kifigurázni. Így járt az a szettu férfi is, aki boldogan távozott a Kivikas (Köves) névvel, majd másnap visszakullogott a bizottság elé újabb névért, mert a falu kreatív lakosai rögtön Kivikassnak (Kőmacska) kezdték csúfolni.

Kőmacsek
Kőmacsek
(Forrás: Wikimedia Commons / Ian Gratton / CC BY 2.0)

A Pecsori vidékén ekkor 50234 ember választott vagy kapott új családnevet. Közülük csak 55 észt volt, illetve 18504 szettu és 5 lett, a többséget azonban az oroszok tették ki 31070 fővel. Mivel szabadon lehetett családnevet választani, így az a tendencia sem érvényesült, hogy a helyi lakosság nevében elésztesedett volna. Az oroszok 99 százaléka ugyanis orosz eredetű vezetéknevet vett fel. Hogy milyet, az már más kérdés...

Források

A preambulum története

A határterületek lakosainak névadásáról szóló szakdolgozat

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X