nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Kögös-mögös, avagy a magyarok észt szemmel

Gulyás, puszta, paprika. Vajon tényleg csak ezt tudják rólunk a külföldiek? Itt a nyári turistaszezon, a Sziget és sok más fesztivál, a külföldiek elözönlik az országot. De jó lenne tudni, mit gondolnak rólunk, milyennek látnak minket. Az észtek most elárulják...

Boribon | 2012. augusztus 10.
|  

Paprika a zöld címlapon, a hátsó borítón pedig a szerző egy bogrács gulyás fölött észtesen mosolyog. A könyv, Reet Klettenberg Minu Ungari (Az én Magyarországom) című munkája, azonban egyáltalán nem unalmas sztereotípiákra épít, és a mű a magyar olvasókat is izgalmas utazásra hívja. A szerző tükröt tart hazánknak, egyaránt feltárva a pozitív és negatív oldalakat. A könyv része annak a rendhagyó útikönyvsorozatnak (mindig ezzel a címmel: Az én ...), amely észtek személyes tapasztalatai alapján mutatja be az egyes országokat.

Puszta gyönyör
Puszta gyönyör
(Forrás: Wikimedia Commons / Théodore Valerio)

Kapten Tenkes einstandol

Ha észtekkel találkozva elbeszélgetünk a két nemzet múltjáról és jelenéről, nagy valószínűséggel rövid idő alatt számos kapcsolódási pontot fogunk találni. Sok hasonlóságot szült a két ország között az, hogy mindkét állam a keleti blokkba tartozott (Észtország a Szovjetunió részeként). Így nem kell meglepődnünk például azon, hogy az idősebb észtek kívülről fújják A Tenkes kapitánya című sorozat főcímdalát, vagy hogy tudják, kik azok a Pál utcai fiúk. Emlékeztetőül a fiatalabbaknak:

A sokáig egyetlen külföldi sorozat olyan népszerű volt, hogy azon sem kell meglepődnünk, hogy a tallinni magyar étterem a Kapten Tenkes (Tenkes kapitánya) nevet kapta. A másik kapcsolódási pont pedig A Pál utcai fiúk című regény, amely kötelező olvasmány volt az észt általános iskolákban is.

A filmeken és a könyveken kívül van még egy kötelék, amely a két népet összekapcsolja, és amelyet általában az észtek tartanak fontosabbnak. Az átlag észtek, még a fiatalabbak is, tájékozottabbak ugyanis a magyar és az észt nyelv rokonságáról. Reet Klettenberg könyvében is többször fölmerül, hogy Magyarországon egyáltalán nem kezeli a közvélemény evidenciának, vagy legalábbis általánosan elfogadott nézetnek a finnugor nyelvrokonságot. Reet egy az Írók Boltjában lezajlott beszélgetés kapcsán igyekszik is feltárni ennek az okait. Vagyis a kérdés átpolitizáltságát, a könnyen emészthető ismeretterjesztő könyvek hiányát és az iskolai oktatás felületességét. A szerző kiemeli, hogy a legfontosabb az lenne, hogy a genetikai rokonságot és a nyelvrokonságot különválasztva kezeljük, illetve hogy nyitottak legyünk az ismeretlen kultúrákra.

Magyarországon ezzel kapcsolatban egyébként pozitív tapasztalatai voltak, sokan érdeklődtek Észtország és az észt nyelv iránt. A háziorvostól kezdve a falusi bácsiig jó páran szerették volna hallani, hogyan is hangzik az észt nyelv. Ha észteket kérdeznénk a magyar nyelv hangzásáról, készen is lennének a válasszal, majdnem biztos, hogy a halandzsa kögös-mögös szófordulattal állnának elő.

Egy klasszikus videó arról, milyen nehéz eldönteni, mi az, ami tényleg hasonlít, és ki az igazi rokon (a 4:20–4:35 közötti rész releváns).

A fák, a mezők és a virágok

Ha már sétáltunk akár csak egy kis ideig is észtekkel, biztos, hogy volt részünk a helyi flórára és faunára vonatkozó kérdésekben. Nagyon tipikus, hogy lépten-nyomon rákérdeznek, mi volt az a fa, amely mellett épp akkor haladtunk el százhússzal, hogyan kell termeszteni azt a virágot, amelyet a panzió udvarán láttak, és egyébként is milyen módszerekkel aratják a napraforgót. A botanikából alaposan felkészült embereket is fejtörésre késztethetik ezek a kérdések. A tudásvágyat az magyarázza, hogy az észtekre az észtországi természet, de különösen a gombák és erdei bogyók alapos ismerete jellemző. Az ismeret pedig a gyakorlatból fakad, az észtek ugyanis ősidők óta gyűjtögetik a természet kincseit. A szovjet korszakban is folytatódott ez a hagyomány, voltak úgynevezett gombavonatok (seenerong), amelyek hétvégente kivitték az erdőbe a gombászni vágyó családokat. A bogyószedés olykor nagyon keserves munka, mert például a fekete áfonyát sokszor alig látni az aljnövényzetben, és komoly harcot kell folytatni a szúnyogokkal és a konkurens bogyószedőkkel, hogy a kosarunkat meg tudjuk tölteni.

Bogyóbögyörő, vagyis a bogyók szedésére szolgáló eszköz
Bogyóbögyörő, vagyis a bogyók szedésére szolgáló eszköz
(Forrás: Museovirasto / Hinnerjoen Kotiseutuyhdistys ry)

A Magyarországra látogató észteknek ezért nagyon nagy élmény a fára mászós gyümölcsszüret, cseresznyeszedés vagy a dióverés, a szőlőszüret örömeiről már nem is beszélve. A Minu Ungari című könyvben is lépten-nyomon felbukkannak a gyümölcsszedő-szüretelő sztorik, a saját maga által betakarított termés feletti öröm sugárzik Reet soraiból. Ráadásul a lelkes észtek olyan termést is gyűjtenek, amelyet a magyarok nem tartanak nagy becsben. A szelídgesztenye még nálunk is sokak számára ismert, ha a szőrös termésről nem is mindenkinek jut eszébe a csinos kukacokká préselt és tejszínhabbal megkoronázott püré. Reet azonban beszámol egy kirándulásról, ahol a túratársak nagy meglepetésére kiszedegette a bükkfa terméséből a lenmag ízére hasonlító magot, alátámasztva azt a nézetet, hogy az észtek mindig hazaviszik elrágcsálni-megfőzni-megsütni, amit az erdőn-mezőn találnak.

Egy kis könnyű bükkmag vacsorára?
Egy kis könnyű bükkmag vacsorára?
(Forrás: Wikimedia Commons / Frank Vincentz)

A Minu Ungari című könyv részletesen beszámol a hazánkban elérhető kulináris élvezetekről, a vegetáriánusoknak kínálkozó lehetőségektől a pogácsareceptig mindent megtalálhatunk benne, az egyes ételek bemutatása szervesen illeszkedik az elmesélt sztoriba, így ez a számunkra oly kedves téma is fontos része a könyvnek.

A finomságok és a természeti szépségek dicsérete mellett a Minu Ungariban persze feltárulnak Magyarország árnyoldalai is, a bürokrácia útvesztői és az orvosi ellátásban jelentkező hiányok, úgy a külföldiek számára megdöbbentő hálapénzrendszer (például a kórház büféjében árult borítékok sztorija), mint a nők egyenjogúságát érintő kérdések, amelyeket a munkaerőpiacon és a politikai életen kívül például a női költők-írók irodalmi életben való jelenlétében és megbecsültségében is megfigyelhetünk. A jó szándékú kritikával megírt fejezetek mellett a könyvben ugyanakkor túlsúlyban vannak azok a részek, amelyek a magyarországi természeti és kulturális értékeket mutatják be, kicsit több mint kétszáz oldalon egy országismereti kurzus teljes anyagát kínálják, izgalmasan elmesélve és intelligens humorral átszőve.

Becék és druszák

A könyvben nyelvileg különösen érdekesek azok a részek, amelyek a két közösség nyelvhasználati szokásaiban jelentkező eltérésekre hívják fel a figyelmet. Elsősorban a nevek alkalmazásában vannak nagy különbségek. Az észtekre nem jellemző az a becézési láz, amely nálunk nagyon is dívik. A vezetéknév–keresztnév sorrend régen az észtek körében is elterjedt volt, ma már csak egyes vidékeken használják a neveket ilyen sorrendben, ezekben az esetekben a tanya neve (azaz a családnév) után a keresztnév azt jelöli, kire utalunk a család tagjai közül. A hivatalos nyelvben viszont a nyugati társadalmakra jellemző keresztnév–családnév sorrend a használatos.

A másik furcsaság az észtek számára az, hogy a magyarok milyen gyakran szólítják egymást a nevükön. Ez Észtországban nem jellemző, a gyerekeknek sokszor akkor emlegetik a nevét, ha meg akarják szidni őket. A magyarok számára a nevek ünnepe is fontos, a névnapokra az egész család összegyűlik. A nevek szépségéről és jelentőségéről:

Reet azt is kiemeli, milyen fontosak a családi kapcsolatok a számunkra (erre zegernyei is utalt egyik posztjában). Minden ünnepet, de legalább a karácsonyt igyekszik együtt ünnepelni mindenki, a felnőtt gyerekek is gyakran hazalátogatnak. Ehhez kapcsolódóan az is megdöbbentő volt  Reet számára, hogy a hivatalokban mindig kérik az ügyfél anyjának leánykori nevét. Észtországban viszont a személyi szám az elsődleges azonosító.

Reet jól ismer minket, budapesti észt lektorként eltöltött évei során sikerült külföldiből tősgyökeressé válnia (ahogy a könyv alcíme is sugallja: välismaalasest pärismaalaseks, vagyis külföldiből őslakossá) , olyan tiszteletbeli magyarrá, aki sokat tud az országról, a benne élő emberekről, mégis képes objektív szemmel tekinteni a körülötte zajló eseményekre.

Jó lenne, ha a könyvet lefordítanák magyarra. Nagyon sokat tanulhatnánk belőle, az észtekről is, de leginkább önmagunkról.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
25 GoldziherOrient 2013. február 22. 08:34

érdekes, hogy hol, mi "csapódik le" a magyar beszédből:

itt "kögös-mögös", ott "eges-meges", Izraelben meg: "ige-mige" :)

24 siposdr 2012. augusztus 17. 21:13

A cikk címéhez: Valamikor a múlt század utolsó harmadában Bulgáriában jártam a barátaimmal. A Várna melletti plázson a helybéliek, megtudva, hogy magyarok vagyunk, egy akkortájt a mozikban vetített filmből idéztek nekünk "magyar" szavakat: eges meges nem tudom.

23 Fejes László (nyest.hu) 2012. augusztus 15. 21:04

@Varmer: Az irodalmi finnben tkp. kötelező a birtokos személyragok használata, vagy csak azokat használják: (minun) kirjani ’az (én) könyvem’. A beszélt finnben viszont inkább elhagyják a személyragot, és az észthez hasonló szerkezetet használnak: minun kirja ’ua.’.

Az észt és a finn nyelvjárások viszonya ennél bonyolultabb, pl. a délnyugati finn és az északnyugati észt nyelvjárások között vannak bizonyos hasonlóságok, másmilyen közös vonások vannak keleten, de például a délészt (amelyet külön nyelvnek is tekinthetünk) is felmutat olyan közös vonásokat a finnel, amilyeneket az északiak nem (pl. itt maradt meg a magánhangzó-harmónia, és valamennyire a birtokos személyragok is.)

22 Varmer 2012. augusztus 15. 20:21

@Fejes László (nyest.hu): Köszönöm a választ. Egyébként így van ezzel a finn is? Csak mert a két nyelv beszélői megértik egymást, nyelvjárásaik is valamiképpen lefedik egymást tudtommal (tehát van olyan "finn" nyelvjárás, ami közelebb áll az észthez és vica-versa).

21 Fejes László (nyest.hu) 2012. augusztus 15. 20:09

@Grant kapitány: Jogos.

@Varmer: Nem, azt észtből kivesztek a birtokos személyragok. Az olyasmiket, hogy „finnugor sajátosság”, el lehet felejteni. :) Talán egyetlen olyan tulajdonságot sem lehet megnevezni, amely minden finnugor nyelvre igaz. (Maximum tagadó formában: nincsenek bennük nemek. De a nyelvtörténet során ez is változhat.)

20 Roland2 2012. augusztus 15. 19:58

@Varmer: Tudtommal hasonló van a mariban is : pl. ( latin betűs átírásban ) Myjyn ( myjyn - enyém ) lümem Nasztja. ( lüm - név ) - A nevem Nasztja. szószerint . enyém nevem Nasztja.

Myjyn sincsam sun - A szemem barna ( sincsa - szem, sun - barna )

vagy myjyn kudem - kunyhóm,stb. Tehát kiteszik a birtok után az -m ragot .mint mi .

19 Yeonghun 2012. augusztus 15. 19:10

A banki beazonosításnál fontos kérdés az édesanya leánykori neve, mivel azt általában csak az ügyfél tudja határozottan és gyorsan mondani, ugyanúgy, ahogy az életkorunkat is pillanatok alatt rávágjuk, ha kérdik, de ha valaki csak bemagolta az adatokat, annak meghallatszik a beszédén, hogy tényleg az ő adatai-e.

Sokan buknak el ezen az egy kérdésen a bankban, hivatalokban ;)

18 siposdr 2012. augusztus 15. 18:50

@Fejes László (nyest.hu): meg az arabok, amikor az "ibn"-et használják a nevükben...

De a lényeg nem ez, hanem az, hogy hiába akarták kiváltani a nyilvántartásokban a születéskori nevét a kedves mamának, egyesek speciális érdekeik, vélt vagy valós félelmeik miatt megakadályozták az egységes, személyazonosításra is használható szám alkalmazását.

17 Grant kapitány 2012. augusztus 15. 18:06

@Fejes László (nyest.hu): "Ja, bocs, figyelmetlenül olvastam."

Üdvözöllek a mások kommentjeit felületesen olvasó kommentelők sorában.

16 Varmer 2012. augusztus 15. 17:42

Egyébként a könyv címével kapcsolatban: az észtek nem a birtokot ragozzák? Azt hittem, ez finnugor sajátosság. (Nem tudok semmilyen finnugor nyelven a magyaron kívül, egyszerűen azt hittem, hogy ez közös ezekben a nyelvekben.)

15 Varmer 2012. augusztus 15. 17:40

Én viszont úgy vagyok vele, hogy máshol máshogy oldják meg, mi az anyai névvel. Ha valaki tényleg arra kíváncsi, hogy édesanyámat teszem azt Kovács Beátának hívják, akkor tessék, kielégítettem az igényeit. Semmivel nem rosszabb tizenhat betű, mint X szám.

14 Fejes László (nyest.hu) 2012. augusztus 15. 16:15

@Grant kapitány: Ja, bocs, figyelmetlenül olvastam. Ettől függetlenül áll, amit mondok: a britek haja szála is égnek meredne, ha valaki azzal állna elő, hogy mondjuk az ID-ben fel legyen tüntetve az anya neve.

13 Grant kapitány 2012. augusztus 15. 15:22

@Fejes László (nyest.hu): Látom angolul sem tudsz: has been...since, vagyis a 80-as évek óta szokásban van Amerikában a mai napig. Nemcsak a bankokban, más hivatalokban is. Elterjedtségét bizonyítja, hogy az MMN rövidítést is használják rá (mother's maiden name).

www.paacp.state.pa.us/portal/server.pt/community/resources/11196

@Fejes László (nyest.hu): "A seholt értsd úgy, hogy sehol a környéken, az unióban"

Ja persze, szerinted Nagy-Britannia az már nem az unió:

www.bankofscotland.co.uk/investments/pdfs/jisa-application-form.pdf?

12 geff10 2012. augusztus 15. 14:54

@Grant kapitány:

"security question", de nem minden azonosító "papírcetlin" látható adat. Különbség! Viszont biztonsági kérdésnek meg szerintem elég gyenge.

11 Fejes László (nyest.hu) 2012. augusztus 15. 14:51

@Grant kapitány: Üdvözöllek a mások minősítését elkerülhetetlennek érző, illetve a mások kommentjeit felületesen olvasó kommentelőink sorában. Azt írtam, hogy sehol nincs szokásban, nem pedig az, hogy sehol sosem volt.

(Ja, és mielőtt találnál egy adatot, hogy a zimbabwei mosodákban vagy guatemalai nyugdíjbiztosítóknál ma is használják, előre leszögezem, hogy nem tartom relevánsnak. A seholt értsd úgy, hogy sehol a környéken, az unióban stb.)

Az összes hozzászólás megjelenítése
Információ
X