nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
30 nap alatt a finnugorok körül
Ville Haapasalo az oroszországi finnugoroknál

Hogy élnek Oroszországi nyelvrokonaink? Erre keres választ egy új finn sorozat. Az Oroszországban népszerű finn színész, Ville Haapasalo érdeklődő turistaként viselkedik, még csak Tatarsztanban, Mariföldön és Udmurtiában járt, de a titkosszolgálat máris a nyomába szegődött...

Rénhírek | 2013. január 21.
|  

A finn állami televízió (YLE [üle]) sorozatot indított: szórakoztató útifilmet Oroszország finnugorok lakta területiről. Nem hagyományos ismeretterjesztő filmről van szó, nem rendszerezetten mutatják be a finnugor népekre vonatkozó legfontosabb ismereteket: a stáb bejárja a finnugorok lakta vidékeket, eközben különböző emberekkel találkozik, és megtapasztalja a jelenlegi viszonyokat. Ezeket a tapasztalatokat aztán időnként némi háttér-információkkal egészítik ki, anélkül, hogy mély elemzésbe mennének bele.

A sorozat főszereplője Ville Haapasalo színész, aki 1991 kezdett tanulni a pétervári színiakadémián – akkor még egy szót sem tudott oroszul. Karrierje az 1995-ös A vadászat nemzeti sajátosságai (magyarul érthetetlen módon Az állami vadászat különös vonásai) című vígjátékkal kezdődött: ebben egy a vadászathoz kapcsolódó szokásokról szakdolgozatot író finn fiatalembert játszik, aki tanulmányútra érkezik Oroszországba. 1998-ben újabb sikert hozott a film folytatása, a A horgászat nemzeti sajátosságai. Magyarországon átütő sikert a Kiskakukk című filmmel ért el: ebben egy Lappföldön harcoló finn katonát játszik, aki egy sebesült orosz katonával együtt egy számi fiatalasszony kunyhójába kerül – viszont mindhárman csak a maguk nyelvén tudnak beszélni. Haapasalo hol orosz, hol finn filmekben és tv-sorozatokban bukkan fel. Jól mozog a két kultúra között, Oroszországban mindenhol sztárként fogadják. Nem ez az első útifilmje orosz nyelvű környezetben: korábban az YLE már forgatott vele sorozatot 30 nap alatt Oroszországon át, illetve 30 nap alatt a Selyemúton címmel, a déli ex-szovjet köztársaságokban.

Haapasalo A vadászat nemzeti sajátosságaiban
Haapasalo A vadászat nemzeti sajátosságaiban

A sorozatnak eddig csupán három részét vetítették: mindhárom felkerült a YouTube-ra, sajnos feliratok nélkül. Mivel a társalgás általában oroszul folyik, és a kommentek finnül hangzanak el, a tökéletes megértéshez mindkét nyelv ismerete szükséges. Az alábbiakban tömören leírjuk, mit láthatunk az egyes részekben – sokszor a képek is magukért beszélnek.

Az utazás kezdetén Haapasalo elmondja, hogy utazásai során sokszor találkozott olyan emberekkel, akik azt mondták, hogy nyelvrokonok, de a témáról mindig keveset tudott: elhatározta tehát, hogy egy 30 napos úton bejárja Oroszország finnugorok lakta területeit. Mivel az iskolában tanultak szerint a finnek ősei valahonnan a Volga környékéről érkeztek, először erre a vidékre látogat: utazását Tatarsztan fővárosával, Kazannyal kezdi. (Haapasalo minden területtel kapcsolatban elmondja, hogy autonómiával rendelkezik, de  a fontos döntéseket Moszkvában hozzák.)

Kazany kultúrák találkozópontja, ráadásul finn vonatkozása is van: Kazany jégkorongcsapatában, az Ak Barszban (’fehér hópárduc’ – a névnek finnugor vonatkozása is van) számos finn vendégjátékos is játszik. (Az este folyamán Haapasalo a helyi Rubin és a szentpétervári Zenit mérkőzésére is ellátogat: a Rubinban játszik Alekszej Jeromenkónak, a finn Jaro edzőjének két fia, Alekszej és Roman.) A város régi muszlim negyedei az UNESCO védelme alatt állnak. Kazanyban is van kreml (ami tulajdonképpen erődítményt, várat jelent). A szovjet időkben a templomokat és mecseteket is raktáraknak használták – ezek időközben visszakapták eredeti funkciójukat. A stáb ellátogat a legrégebbi mecsetébe: ennek építését Nagy Katalin engedélyezte, utána hatalmas mecsetépítési láz kezdődött.

A második napon, mielőtt végre elindulnának Mariföldre, a forgatócsoport megtekinti a világ egyik leggyorsabbnak tartott lófajtáját, a kazanyi fehért. A nomád tatárok kultúrájában a ló központi szerepet töltött be, és jelentőségét megőrizte a letelepedés után is. A modern lótenyésztés is Tatárföldön kezdődött Oroszországban.

Indulás előtt egy tatár étteremben találkozik két amatőr helytörténésszel, akiknek az a hobbijuk, hogy Mariföldet járják, kutatják, illetve másoknak is utazásokat szerveznek oda. Szerintük a legérdekesebb, amit Mariföldön látni lehet, a szent helyek, rituálék, a népviselet és a nemzeti konyha. Haapasalo kérdésére elmondják, hogy a falvakban a marik még mariul beszélnek.

Végre a stáb Marij Elbe érkezik: Haapasalo rácsodálkozik, hogy az ’isten’ mariul: jumo (finnül jumala). Az első falut, ahova tartanak, csak nehezen találják meg: az oda vezető utak ráadásul nagyon rossz állapotban vannak. Bár a városok viszonylag modernek, a vidék elmaradott: az úthálózat siralmas állapotban van, a falvakban még a vezetékes víz is ritkaság.

Mint kiderül, a faluban, Sorunyzsában nincs templom, szent ligetük van. Előtte egy szent forráshoz látogatnak:a szent ligetbe való belépés előtt itt kell megmosakodni. A szent helyen imádkozni szokás: egészséget, szerencsét, jó termést kérnek maguknak, rokonaiknak. A marik a fákon keresztül érintkeznek a transzcendens világgal. Nem minden fa szent, de egy részük igen: mindegyiknek megvan a maga funkciója. Korábban minden nemzetségnek megvolt a maga fája: ezekre már alig emlékeznek, mert ma már csak nagy ünnepeken járnak a szent erdőben. Az isteneknek kendőket szokás adományozni: ezeket a fákra kötik. Külön kijelölt helye van az áldozati állatok elkészítésének: itt különböző szabályok érvényesek, például csak egyik irányban szabad a területen átmenni. Áldozatokat egy évben többször is bemutatnak, a nagyobb ünnepek tavaszra és nyár közepére esnek. Általában ludakat és bikákat áldoznak. Az áldozati állatokat helyben ölik meg és készítik el, de otthonról is hoznak ételeket. Egy-egy ünnepségen kb. 200 ember vesz részt. Kiderül az is, hogy a mariknál a részeg emberre olyan kifejezést használnak, ami kb. az oroszkodó, oroszosodó ember kifejezéssel fordítható.

A második részben még mindig Mariföldön vagyunk: Haapasalo ellátogat a helyi hímzőkörbe, ahol megtekinti a készülő népviseleteket, és népdalokkal szórakoztatják. Este „keresztelő” (gyerek születését ünneplő összejövetel) lesz: a kislány kapja a csicsás, színes ruhát, melynek stílusa élesen elüt a hagyományos kézimunkák visszafogott színvilágától. A keresztelőre a vendégek hagyomány szerint maguk készítette ételeket is visznek: a filmben egy hagyományos mari ételt., a palest is bemutatják. Serpenyőbe tésztalapot nyújtanak, ezt félig főtt rizzsel, tökdarabokkal és zsíros sertéshúsdarabokkal töltik meg, a tésztát visszahajtva lefedik, és így sütik ki.

A finn vendéget természetesen érdekli a helyi szauna. A mariknál a mai napig előfordul, hogy a gyerekek a fürdőházban születnek: ez a háztartás legtisztább helye, itt a legkönnyebb meleg vízhez jutni.

Másnap a forgatócsoport megérkezik a mari fővárosba, Joskar-Olába. Míg a köztársaság lakosságának fele mari, a városban a 250 ezer lakos közül csak minden harmadik. A piac felé tartva megcsodálhatjuk az új, ál-velencei stílusú főteret. A Haapasaloék piacon csak kísérőkkel forgathattak.

A nemzeti galéria álreneszánsz épülete Joskar-Olában
A nemzeti galéria álreneszánsz épülete Joskar-Olában
(Forrás: Wikimedia Commons / Alkort / CC BY 3.0)

A filmforgatásokról ismert barátja, Vaszlij Domracsev, a színház főrendezője elmondja, hogy a fiatalok egyre kevésbé beszélnek mariul, a gyerekek akkor sem beszélnek mindig mariul, ha a szüleik mindketten marik. A nyelv megőrzésére a kulturális örökség felmutatásával, folklórjellegű színházi előadásokkal tesznek kísérletet.  (Közben Haapasalo egy oroszországi specialitást, levegőn szárított halat kap. Ezt gyakran sörkorcsolyaként fogyasztják.) Meg is látogatnak egy előadást, ahol persze Ville Haapasalo rögtön díszvendéggé lép elő. A fogadás kapcsán Haapaslao elmondja a nézőknek, hogy útja részben politikai is: a jól megválogatott udvarias szavakat gyakran azon emberek érdekében kénytelen elmondani, akik vendégül látják, és akik valamit tehetnek a finnugorok ügyéért.

A negyedik napon Haapasalo a mari rádióba látogat. Itt belehallgat a mai mari popzenébe és a népi jellegű táncba. A riporternő elmondja, hogy a modern mari könnyűzenei kultúra erősnek mondható, a mari ifjúsági élet kezd elszakadni az oroszokétól. Bár mari diszkót épp nem talál, Haapasalo meglátogat egy néptánccsoportot.

A harmadik rész Mariföld délnyugati részén, a hegyi marik földjén, a Volgán túl folytatódik. Meglátogatnak egy mari farmert, aki nagybirtokon gazdálkodik. Ellátogatnak egy szent ligetbe, ahol azonban nem tudnak nyugodtan körülnézni, mert a hely őre – aki inkább tűnik hivatalnoknak, mint papnak – nem engedi őket szabadon forgatni. Elmondása szerint a környékről egy fiatal sem esett el sem az afganisztáni, sem a csecsen háborúban – bizonyára a hely szelleme védte őket. Vendéglátóik elviszik a stábot a Karman körökre, azaz az Erőd-hegyre is. itt valaha egy mari vár állt. A legenda szerint régen óriások (anarok) népesítették be a Földet, de ezek önteltekké váltak, megfeledkeztek az istenekről, ezért az istenek elpusztították őket. Két óriást azonban a jóságukért előre figyelmeztettek: ezek gödröt ástak, és nem pusztultak el a hőségben. Belőlük lettek a marik utódai. A helyhez újabb legendák is kötődnek: a helybeliek ufót is láttak leszállni a hegyre.

Az estét Mariföld fővárosában, Joskar-Olában töltik. Haapasalo olyan éttermet keres, ahol helyi ételeket lehet megkóstolni – de csak egy Afrika nevezetű helyet tudnak ajánlani. (Ennek étlapjáról azonban már nem esik szó.)

Mariföldről Haapasaloék Udmurtiába utaznak. Út közben érdekes jelenséget tapasztalnak: az út mentén furcsa, színes dolgokat árulnak. Mint kiderül, mosdókesztyűkről, szőnyegekről és hasonló árukról van szó: a közelben évekkel ezelőtt tönkrement a műanyaggyár, és a helyiek a maradék anyag kézi feldolgozásából és árusításából próbálnak megélni. A stáb már korábban is tapasztalta, hogy követik, figyelik őket – ezt a megállót nem is tervezték be, de amint szóba állnak valakivel, az illető telefont kap, és megmondják neki, mit kell mondania vagy tennie.

A rész végén a stáb Buranovóba látogat, egyenesen a legendás buranovói nagyikhoz, akik ekkor, 2012. májusában éppen Bakuba készülődtek, az Eurovíziós dalfesztivál döntőjére. Arra a kérdésre, hogy ez mennyire hatott életükre, úgy válaszolnak: gyorsabban kell végezni a ház körüli munkával – a stáb érkezésekor éppen uborkát ültettek.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X