nyest.hu
Kövessen, kérem!

Nem lát minket a Facebookon?

Kenyérpirítón szeretné?

Legutolsó hozzászólások
A nyelvész majd megmondja
Írjon! Nekünk!
nyest.hu
nyest.hu
 
Átváltozós énekes(nő)
Dalban őrzött nyelv

A múzeumok éjszakája 2014-ben a dalok éjszakája is Észtországban. A régi típusú észt ének (regilaul) ünnepének legegzotikus résztvevője „az utolsó előtti mohikán”, avagy a bátor szívű rókanő.

Tulikas | 2014. május 16.
|  

Az észtországi múzeumok éjszakája rendezvénysorozat 2014-ben összekapcsolódik a szokásos tavaszi Regiöö-fesztivállal, ahol a régi típusú észt éneklésmódot népszerűsítik az énekesek. Az idei ünnepen külföldiek is részt vesznek, többek között a lív származású Julgi Stalte. Az olyan kis népeknél, mint a lívek, mindig felmerül a kérdés, hogy meg lehet-e őrizni a kisebbségi nyelvet dalokon keresztül. Elegendő-e néhány ember akarata és erőfeszítése, hogy egy letűnő nyelvet és kultúrát megmenthessünk? A lívek mindenesetre megpróbálják, egy maroknyi ember jó pár zenekart alapított, és dalokban igyekeznek átmenteni őseik kultúráját. Aktivistáik közül az egyik leghíresebb Julgi Stalte, vagy ahogy néha a sajtóban utalnak rá, „az utolsó előtti mohikán”.

Megbélyegzettek
Megbélyegzettek
(Forrás: Wikimedia Commons)

Egy tölgyfa alatt

A lív származású énekesnő Rigában született és nőtt fel, de szülei és főként nagyapja révén közel került a lív nyelvhez és kultúrához. Az észtül is folyékonyan beszélő művész a lív nyelvet nemcsak éneklésre használja. Hétköznapjaiban a lett nyelv a domináns, mivel nagyon kicsi azoknak a száma, akikkel lívül lehetne kommunikálni (10 és 100 között ingadoznak a becslések). A nagyobb rendezvényeken, többek között az augusztus első vasárnapján megrendezett Lív ünnepen nyílik rá a legtöbb lehetőség, hogy a közösség tagjai tallálkozzanak és őseik nyelvén beszéljenek. (Julgi Staltéról 2005-ben észt dokumentumfilm is készült, amelyben kicsit közelebbről is megismerkedhetünk az énekesnő tevékenységével, belepillanthatunk hétköznapjaiba, és láthatjuk, hogyan zajlanak a lív rendezvények.)

A városi lányként felnövő Julgi Stalte anyai nagyapja révén került szorosabb kapcsolatba a lív kultúrával és nyelvvel. A Julgi ősi lív név, jelentése ’bátor (szívű)’. A családról és általában a lívekről 1991-ben dokumentumfilm készült, amelyből megismerhetjük a szigorú nagyapát, Oskart, aki fiatal korában tengerész volt, egészen a hajóskapitányságig vitte. A nagyapa csak lívül beszél az unokákhoz, és lív dalokra tanítja őket. Alább megtekinthető a teljes film, angol felirattal.

A film sokat elárul a lívek történelméről, személyes tragédiákon keresztül ismerhetjük meg a 20. század eseményeit. Oskar nagyapa szomorúan meséli, hogy a szovjet megszállás és a kitelepítések oda vezettek, hogy akik a lív népből megmaradtak, ma már elférnének egy nagy tölgyfa alatt.

Akik a kitelepítések, a kényszermunka után haza tudtak térni, teljesen más világot találtak. A korábban halászattal foglalkozó falvak lakói a tenger közelébe sem mehettek, mivel a szovjetek határzónának nyilvánították a területet, szögesdróttal leválasztották, a halászok csónakjait szétfűrészelték, vagy traktorral elhúzták a partról és felhasogatták. Ez azért volt nagy tragédia, mert megszakadt a lívek kapcsolata a hagyományos életmóddal és ezáltal az ősök kultúrájával is, amelyben nagyon fontos szerepet játszott a tenger tisztelete. A lakosság nagy része elköltözött a területről, elsősorban a főváros, Riga felé vették az irányt, mint Julgi Stalte családja is.

Hajók, még épen
Hajók, még épen
(Forrás: Wikimedia Commons / Vilho Setälä)

Akik elköltöztek, általában hamar asszimilálódtak is, és nem adták át a nyelvet a következő nemzedéknek. Éppen ezért, ha valaki még beszéli a nyelvet, arra „utolsó mohikánként” tekintenek. Gyakorlatilag az egész 20. században kirakatfalvak voltak a lív települések, (elsősorban észt származású) nyelvészek és néprajzkutatók éltek együtt a családokkal. Ennek köszönhető, hogy kiterjedt nyelvi és folklóranyag maradt fenn, illetve az is, hogy az észtek és a lívek között barátságok szövődtek.

A lív nyelv használata már a 20. század elején visszaszorulóban volt, az iskolában és a templomban is a lettet használták inkább. A két világháború közti időszakban még volt lehetőség az iskolában fakultatív tárgyként tanulni a lívet. A szovjet időkben azonban megtiltották a gyerekeknek, hogy nyilvános helyen lívül beszéljenek. A szülők épp ezért inkább lettül szóltak a gyerekeikhez, hogy anyanyelvük miatt ne bélyegezzék meg őket, és könnyebben boldoguljanak majd a többségi társadalomban. Így a nyelv továbbörökítését tekintve egy generáció kimaradt. Julgi Stalte anyai nagyapjától tanulta meg a nyelvet. A nagyapa saját lányának nem adta át a lívet, és unokájával is csak azért kezdett lívül beszélni, mert Julgi apja kifejezetten kérte erre. A családban egyébként volt néhány kifejezés, amit akkor is lívül használtak, ha amúgy a közös kommunikáció nyelve amúgy a lett volt: pl. a jema ’anya’ jelentésű szót vagy a jeva jeeda ’jó éjt’ kifejezést.

Tüzes hó és rókabőr

Az észtek és a lívek történelmének hasonló vonásai, valamint a nyelvek közelsége is hozzájárult ahhoz, hogy jó kapcsolatok szövődjenek a két nép között. Julgi Stalte nemcsak a lív kultúrának a feltámasztásában játszik fontos szerepet, hanem észt kulturális projektekben is előszeretettel vesz részt. Ő adta a hangját a Rókanő (Rebasenaine) című animációs film főszereplőjének. A történet a mapuche indiánok egyik meséjén alapul, a rókanő, aki mindenkivel flörtöl, csal és hazudik, látogatóba indul a nagybátyjához az égbe. Az megígérteti vele, hogy ott nem fog senkit tőrbe csalni. De persze nem tudja megállni, és ezért a nagybátyja lehajítja az égből. Mondanunk sem kell, hogy a földön tovább folytatja a mesterkedéseit, többek között bepalizza az íbiszt, aki hagyja magát leszúratni egy virágdíszért cserébe. A rókanő kicsit idegenes, egzotikus megjelenéséhez jól illik a szokatlan akcentussal beszélt észt nyelv is. Alább megtekinthetjük a bábfilmet, amelyben Julgi dala többször is elhangzik, először a 1:48 percnél.

Julgi Staltét a leginkább mégis a Tulli lum (tüzes hó) elnevezésű lív együttesről ismeri a közönség. A zenekar repertoárjában szereplő dalok mind autentikus népdalok, a feldolgozásukban rejlik az együttes zenéjének újdonsága. Julginak a zenekar létrejötte előtte is már nagy álma volt, hogy valami újat hozzon ki a gazdag, ugyanakkor a fiatalok számára már kissé régimódinak tűnő dalkincsből. A családjuk sokat zenélt-énekelt együtt – a szülők alapították a Skaldinieki nevű népi együttest –, de főleg hagyományos népdalokat adtak elő. (A fenti filmben is láthatjuk őket együtt énekelni a 27. percnél.)

Éppen kapóra jött, hogy a Tulli lum vezetője Alari Piispea énekest keresett az együttesbe. Az Oskar Loorits-féle gyűjtemény áttanulmányozása után Piispea úgy döntött, hogy legjobb lenne egy idős férfit találni, aki még autentikus módon elő tudná adni ezeket az énekeket. Jaan Sööt, az együttes másik tagja akkor gitártanárként dolgozott a Viljandi Kultúrakadémián, ahol Julgi Stalte népzene szakon tanult. Amikor meghallgatták Julgi Staltét, nyomban lemondtak eredeti tervükről, és így lett egy szakállas, ősz öreg helyett a 21 éves lány az együttes énekese.

A repertoár olyan dalokból állt, amelyet a zenekar tagjai régi népdalgyűjteményekben találtak, többek között Oskar Loorits könyvében. A Tulli lum eddig egyetlen albumán található számok ezeknek a régi népdaloknak a feldolgozásai. Ezek egyikét itt meghallgathatjuk. A szöveg nagyon egyszerű, négy sorból áll csupán:

Īdõnõ izanõ īdõksõ poigõ Egy embernek kilenc fia
ne umad īdõksõ amatõ-veľlõ: ők kilencen együtt is dolgoznak:
kolm pūgõbõd lillõ, kolm rabbõbõd būngidi hárman sípot fújnak, hárman dobolnak,
kolm vjedabõd võrgidi pids rāndan-aigõ. hárman hálót húznak a parton.

Julgi Stalte az éneklést nem pusztán munkának tartja, több alkalommal hangsúlyozta, hogy a lív énekek és a lív kultúra széles körben való megismertetését kedves kötelezettségének, hivatásának érzi: „a dal az egyetlen olyan dolog, ami szívtől szívhez tud szólni, nemcsak dalokat, érzelmeket énekelek” – nyilatkozta.

És hogy milyen fontosak az énekes hagyományok a kisebbségi nyelv megőrzésében és revitalizációjában (újjáélesztésében), azt jól mutatja, hogy a 2014 áprilisában lezárult hét hónapos ventspilsi lív nyelvtanfolyamon elsősorban lív nyelven énekelő, hagyományőrző együttesek (Rāndalist, Kāndla) tagjai vettek részt. A kurzus célja az volt, hogy a diákok a tanfolyam végére alapfokú lív nyelvtudásra tegyenek szert, tudjanak olvasni, fordítani és szóban kommunikálni a legfontosabb szituációkban; és természetesen azért is tanultak, hogy értsék, miről énekelnek.

Források

Dalszöveg és kotta

Julgi Stalte, az utolsó előtti mohikán?

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Hozzászóláshoz lépjen be vagy regisztráljon.
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!
Információ
X